Az utóbbi években leginkább a külső nézetes (third person) túlélő horror játékairól elhíresült japán megakorporáció, a Capcom az óriási sikerű Resident Evil és a mérsékeltebb népszerűségnek örvendő Dino Crisis sorozatai mellé 2001-ben egy harmadik ilyen stílusú sorozatot is indított az egyes területeken Onimusha, más területeken Onimusha: Warlords című PlayStation 2 játékával. Mint a játékstílus viszonylag sokat tapasztalt nagy rajongója, úgy vélem, míg a Resident Evilek közelebb vannak a kalandjátékokhoz (több feladvánnyal, kevesebb, de azért így is meglehetősen sok harccal), addig a Dino Crisis-ek már felesben akciójátékok és kalandjátékok, az Onimusha-k pedig a harmadik végletet képviselik, leginkább verekedős akciójátékok, kevéske kalandelemmel megspékelve. Az új sorozat témában is mást nyújt, mint a másik kettő, emiatt is megállja a helyét a versenyben, az Onimusha-k ugyanis többnyire a középkori Japánba, pontosabban a szellemekkel, démonokkal és egyéb gonosz teremtményekkel teli, mondákban és népmesékben létező 16-odik századi Nippon földjére kalauzolnak minket.
A sorozat első részéhez sajnos nem volt szerencsém, sem a 2002-ben szintén PlayStation 2-re megjelent Onimusha 2: Samurai's Destiny-hez, az ugyanabban az évben Xboxra megjelent Genma Onimusha-t azonban kicsit nyüstöltem egy havernál, ami mellesleg az első rész kissé megváltoztatott portja, afféle director's cutja volt. Őszintén szólva elsőre nem igazán jött be az anyag, ezért nem is érdeklődtem különösebben a sorozat iránt egészen mostanáig, a játék elején egy (ha jól emlékszem letárolt, és még nem valós idejű 3D-s) erdőben kellett haladni hosszan, csépelni a szamuráj ruhás, erősen bomlásnak indult zombikat és csontvázakat, és semmi különös esemény, helyzet vagy kalandelem nem tűnt fel jó darabig. Emiatt hamar meg is untam az anyagot, nem adtam neki komolyabb esélyt, persze később valószínűleg izgalmasabbá és kalandosabbá vált volna a játék, nem véletlenül volt akkoriban az egyik legkelendőbb anyag. A fent említett két és fél Onimusha-n túl még két anyag jelent meg a sorozatban mostanáig, a PlayStation 2-es Onimusha: Blade Warriors, ami egy szabványosabb, szimplább verekedős játék volt (ezzel sem találkoztam), továbbá a GameBoy Advance-es Onimusha Tactics, ami pedig egy közepes Final Fantasy Tactics Advance klón volt, tehát amolyan stratégiai játék. Ez utóbbival szintén játszottam egy keveset, nem volt rossz, de a Final Fantasy Tactics Advance közelébe sem ért, így ez is felejthető volt.
Pár napja végül befutott a PlayStation 2 exkluzív Onimusha 3: Demon Siege is, a fősorozat legeslegújabb nagy tagja, ami valószínűleg az összes rész közül a legnagyobb költségvetésű is, hiszen két eléggé ismert színész játszik benne: Takeshi Kaneshiro (Fekete Eső), és az egyik legnépszerűbb és legkarakteresebb francia színész Jean Reno (Nagy Kékség; Leon, A Profi; Ronin; Godzilla; Wasabi satöbbi).
A játék teljes megértéséhez valószínűleg jól jön az előző részek ismerete, így például az oni fajt és a bevezető mozit (ami valószínűleg a második rész végét eleveníti fel) nem igazán tudtam hova tenni, de ezeket leszámítva a játék története jól érthető és követhető. Tehát, ha valaki hozzám hasonlóan most kapcsolódik csak be a sorozatba, az is jól fog szórakozni a harmadik résszel és a (záró képsorok alapján valószínűsíthető) további folytatásokkal is. Ez az epizód nem kizárólag a középkori Japánban játszódik, hanem a modern Franciaországban is párhuzamosan, és nem kizárólag az előző részekből ismert, 1500-as években elő szamuráj harcost, Samanosuke Akechit (Takeshi Kaneshiro) kell irányítanunk, hanem egy 2004 Franciaországában élő rendőr kommandóst, Jacques Blanc-ot (Jean Reno) is. A két kor és a két figura úgy jön a képbe, hogy a gonosz genma faj egyik tudósa, Guildenstern időgépet szerkeszt, amivel át akar hozni több ezernyi démont a középkorból a modern Frankhonba, és meg akarja hódítani a 2004-es világot az ura, a démonlord, Nobunaga Oda számára. Az időgép azonban kezdetben instabil, sőt a játék végéig sem készül el teljesen (erről tennünk kell természetesen), emiatt alakulnak ki olyan időviharok, melyek során Samanosuke és Jacques is átkerül a másik korába, vicces módon. A két karakter ez után párhuzamosan halad a két korban, a kettő közötti kapcsot és a nyelvi akadályokra a megoldást pedig egy apró, Tinkerbell szerű szárnyas leányzó jelenti. Ő szabadon repked még az időben is (és tárgyakat is átvisz így a Lost Vikings szerű kombinációs feladványokhoz), megszerzi számunkra az elérhetetlen tárgyakat, energiát is ad nekünk (ha bizonyos feltételek teljesülnek), és a közelében mindenki érti a másik nyelvét, tehát többek között egyfajta Babelfish is. Ezen túl a sztori nem túl mély és kacifántos, mint a fentiekből is látható, most is a genma faj jelenti a fenyegetést az emberiségre, ami mindenféle japán mitológiai zombikból, csontvázakból, démonlényekből és egyéb alfajokból áll, mellesleg Guildenstern embereket is át tud változtatni genmává. A genmák mellett vannak a mindkét korban általuk fenyegetett emberek és az oni faj képviselői is. Mint említettem, az oni fajról meglehetősen hiányosak az ismereteim, a szerepük bizonyára az előző részekben jobban meg volt magyarázva. Ha minden igaz, az onik (a szó mellesleg japánul démont jelent) valami ősi, nagy tudású, jóságos lények voltak, akik sok csodálatos szerkezetet készítettek (Guildenstern is ezeket lopkodta el, és fejlesztette tovább), a genmákhoz hasonlóan rengeteg alfajuk volt, és a genmák ellen harcoltak. Mára azonban már kevés oni maradt, közülük leginkább oni bogarakkal találkozhatunk, amikre Jacques-kal felkapaszkodhatunk, és így is utazhatunk, továbbá egy alkalommal harcol az oldalunkon egy kisebb, emberszabású oni sereg is, melynek tagjai valószínűleg agyatlan élőhalottak, Samanosuke irányítja őket egy gömb segítségével. Nekünk mindkét időben lineárisan be kell járnunk számos vidéket: erdőket, egy földalatti oni várost, egy japán falut, egy francia kastélyt két időben is, a Notre Dame-ot és az alatta levő katakombákat, az Eiffel Tornyot, a Diadalívet és néhány további helyszínt is. Ezeken többnyire csak harcolnunk kell újratermelődő genma hordák ellen, időnként egy-egy főnökkel is össze kell csapnunk, és helyenként kapunk kalandosabb feladványokat, meg logikai minijátékokat is. Célunk természetesen az, hogy hőseink visszakerüljenek a saját idejükbe, megakadályozzák, hogy a genmák átjussanak 2004-be, és persze legyőzzék Nobunaga Oda-t és az összes főbb beosztottját.
Az említetteken túl még főbb szereplőnek tekinthetjük Michelle Auburit is, aki az özvegy Jacques barátnője és kollégája (szintén francia különleges rendőr, afféle kommandós), míg a két főszereplővel sokat kell játszanunk (a történet szerint változik az általunk irányított karakter személye), vele viszonylag keveset, de azért ő is irányítható, és mellesleg szerintem a legerősebb a három közül a fegyvereinek köszönhetően. Jacques eléggé érdekes eszközökkel harcol, alapban egy hosszú fényostorral, és a vele begyűjthető két további fegyver is hasonló, az egyik egy lándzsa, amit ki lehet ereszteni hosszú, éles lánccá is, mint a Soul Calibur II-ben Ivy kardját, a másik pedig egy láncos buzogány. Ezekkel a fegyverekkel sokat lehet trükközni, el is kaphatunk velük tárgyakat és ellenfeleket, ahogy a Mortal Kombates Scorpion is, és ilyenkor magunkhoz ránthatjuk, vagy dobálhatjuk is az elkapott tárgyat vagy ellenfelet, de így kell elkapnunk a fent említett oni bogarakat is, és a magasban levő ellenfeleket is így támadhatjuk. Samanosuke két fegyvertípussal harcol, az alap fegyvere egy sima kard, emellé lehet két kis kardot és egy nagy bárdot is gyűjteni, ezek tehát szimpla vágófegyverek, ezek mellett rendelkezik még egy íjjal, vele ennek segítségével vadászhatjuk le a magasban köröző kisebb sárkányokat és egyebeket, a nyílvesszők természetesen limitált mennyiségben állnak rendelkezésünkre, igaz több típusban. Michelle kalandjai a jelenben játszódnak, ő nagyon komoly modern lőfegyverekkel harcol, két sörétes puskával, kézigránátokkal, és később egy gránátvetővel is, így minden fegyverrel a magasba is tud célozni, és valami brutális a tűzereje, a legjobb pedig az, hogy a lőszere végtelen (a gránátvető esetében is), csak a kézigránátok száma limitált nála. Fontosabb szereplő még Henri Blanc, Jacques kisfia, aki szintén a jelenben marad, de telepatikus erővel megérez dolgokat, és segíti az apját meg a többieket, továbbá Honda Heihachi, egy nagydarab harcos a középkorban, aki kezdetben ellenség, de aztán átáll a jó oldalra, ő is irányítható egy kisebb plusz játékban, ami az első végigjátszás után nyílik meg.
A játék legelső blikkre nagyon hasonlított a szintén Capcom által fejlesztett Chaos Legionre, ami pedig hasonló a cég Devil May Cry játékaihoz, tehát egy haladós verekedős anyagnak tűnt, melyben helyenként (a legtöbb modern játékhoz hasonlóan) mesterséges intelligencia által irányított karakterek is harcolnak maguktól az oldalunkon. Mellékesen jegyzem meg, hogy őket nem tudjuk megsebezni, legyenek akár a fenti kulcsszereplők, vagy oldalunkon küzdő mezei harcosok. Szerencsére, ahogy haladunk előre, egyre több kalandelem is előjön a sok harc között, a tárgylistánk is elég gazdag ennek megfelelően. Például gyűjthetünk és olvashatunk különféle tekercseket, egy részük a történet hátteréhez ad plusz információkat, mint minden túlélő horrorban, más részük újabb támadásokra, harci fondorlatokra okít minket, beépített tutorialként és helpként, de ugyanígy gyűjtögethetünk és nézegethetünk térképeket is. Fegyverből nem szerezhetünk sokat, karakterenként csak hármat, azokat azonban fejleszthetjük is fokozatosan, és szintet is tudnak lépni, ahogy a ruhánk és a karvédőnk is. Apropó karvédő, hőseink rendelkeznek egy-egy varázslatos karvédővel (ahogy Jen is a Primalben), amivel magukba szippanthatják a kivégzett ellenfelek lelkét, ami számos apró részecske képében jelenik meg. Ezek három színben fordulnak elő, a leggyakoribbak a lilák, ezek válthatók be fegyver, ruha és karperec fejlesztésre, aztán vannak még ritka fehérek, amikkel varázserőt gyűjthetünk, ugyanis minden fegyvernek és minden fegyver minden szintjének más-más nagy varázslata van. A harmadik színű részecske is elég ritka, a sárga az energiánkat növeli, de vehetünk másodlagos ruhákat is bizonyos tárgyakért, amik közül az egyik esetében Ako, a kis szárnyas leányzó is tudja növelni az energiánkat, továbbá felvehetünk olyan tárgyakat is, amik a varázserő és az energia csíkjaink maximumát növelik. Természetesen a tárgylistánkban megjelennek kulcsok és egyéb kulcsfontosságú tárgyak (például egy fogaskerék egy műszerbe satöbbi), továbbá a gyógyító, energianövelő és egyéb dolgok is.
Maga a harc és irányítás valami eszméletlenül kifinomult, kiforrott és kényelmes. A karaktereket irányíthatjuk analóg karral is, úgy a kézre állóbb, de alternatív módon használhatjuk a digitális iránygombokat is. Alapban minden irányba mozoghatunk kényelmesen, és az ellenfelek közelében sem változik az irányítás, ilyenkor a támadás gombokkal (Négyzet a sima támadás és X az extra) automatikusan célzunk és ütünk, vagy lövünk a legközelebbi ellenfélre. Alternatívaként azonban lehetőségünk van amolyan harci módba is lépni, ami sok játéknál automatikus, és gyakran kissé kényelmetlenné teszi az irányítást, ez az L1 nyomva tartásával aktiválható itt, de nem kötelező. Ilyenkor az irányítás megváltozik, a legközelebbi ellenfél körül mozoghatunk, tőle távolodhatunk, vagy felé közeledhetünk. Valakinek ez a módszer, valakinek a másik fog bejönni, eddig mindenesetre mindkettő gyengébb volt a legtöbb játékban, és sehol nem lehetett a kettő között manuálisan választani, főleg nem ilyen kényelmesen. Nekem az alap mozgás jobban kézre áll, de ha nem lenne automata célzás, az alternatív lenne a jobb, ahol egyébként a jobb karral váltogathatjuk is több ellenfél esetén a célpontunkat. A körözős mód nekem csak azok ellen az ellenfelek ellen jött be, amiket szemből nem, vagy nem nagyon lehet sebezni. Van természetesen védekezésünk is, a legtöbb támadás, ami nem kritikus támadás egy főnöktől, kivédhető így, persze így nem tudunk mozogni és támadni, hogy ne legyen túl könnyű a játék. És rengeteg trükkös támadás is van, amiket a tükröknél (ezek mindenfelé megtalálhatók, ezeknél lehet fejleszteni a dolgainkat, állást menteni, meg sok egyebet tenni) több szinten begyakorolhatunk, például a támadásokat, ha a legmegfelelőbb utolsó pillanatban védjük, vissza is küldhetjük a feladónak, ugyanígy brutálisabb ellentámadásokat és bepörgős támadásláncokat is létrehozhatunk, ha jól időzítve támadunk vissza. De a fent említett L1 gomb is alkalmazható nagyobb támadáshoz, ha sérülés nélkül jó ideig nyomva tartjuk egy ellenfél közelében, több szinten is felvillan a karvédőnk, ilyenkor sokkal erősebb, brutálisabb támadáskombinációkat is bevihetünk, Jacques-kal például ilyenkor tudjuk a lánccal lasszózni az adott ellenfelet vagy tárgyat. A speciális, és egyre nehezebben kivitelezhető támadások sora egyébként még hosszan folytatható, mindenesetre nekem a többi túl bonyolult volt már, én a felsoroltakkal harcoltam csak.
Bár kicsit szétszórtabban, kevésbé szerkesztetten csapongtam feljebb a játék története, karakterei és irányítása között, remélem azért nagy vonalakban mindenki el tudja képzelni, hogy mennyire ki van dolgozva, el van találva a játék. Tömören tehát egy újabb remekművet alkotott a Capcom, bár ez tényleg kevésbé kalandos, így akik a túlélő horrorokban a kalandjáték vonalat kedvelik jobban, azok talán nem örülnek a végeredménynek, de őket leszámítva minden akciójáték és túlélő horror rajongónak ajánlom az Onimusha 3: Demon Siege-t, mert tényleg nagy királyság.
Ford Fairlane
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.