Ma reggel riasztottak a Point Richmond Towerhez. Az öreg rohamkocsi csikorgó kerekekkel fordult be az épület elé, elsőként értünk oda, valószínűleg robbanás történt. Lángolt az egész, az erősítés messze járt még, odabent emberek lehetnek, leemeltem a baltát az autó hátuljáról, s a bejárathoz siettem. Társaim kérdés nélkül követtek. A kétszárnyas vasajtón belül több száz fok is lehetett, gyilkos lángnyelvek csaptak fel mindenhonnan, a termek sötét füstben ültek, minél bentebb mentünk, a tűz annál jobban marta arcunkat. Egyszer csak egy hangos reccsenés ütötte meg fülemet, métereket zuhantam, a padló beszakadt alattam.
„Jól vagyok, fent találkozunk” - kiáltottam társaimnak, majd egy szétégett holttestet óvatosan átlépve a lépcsők felé vettem az irányt. Egy jó perc is beletelt, mire az egyik piros sisak ismét feltűnt előttem, férfiembert így félni még nem láttam korábban - „Hallottunk valamit, aztán elvesztettem” - üvöltötte zokogva, de mire mondata végére ért volna, az ajtó mögül egy hatalmas csáp nyúlt ki, körbefonta testét, s a mélybe rántotta. Bassza meg. A kurva élet bassza meg!
Azt mondták, hogy ide nem jönnek. A televízióban az volt, hogy Amerika biztonságos. Hogy ez az ország nem kell nekik. Az elnök ígéretet tett. Bassza meg. És bassza meg az elnök is! Elindultam kifelé, szólnom kellett Natalie-nek, és a kicsi Rachelnek, reggel a belvárosba készültek, a gyomrom görcsöt kapott, csak remélni tudtam, hogy Staten Island van annyira biztonságos most is, mint korábban. De tévedtem. A Chimera gyilkos hordája megérkezett, s nincs, mi az útjukat állná. Hajóik feketére festik az eget, seregük sáskarajként tombol a városban, nyomukban csak pusztulás marad, és kín, kegyelemre nem is számíthat senki.
Még az épületben zsákmányoltam egy gépfegyvert, azzal indultam útnak. Az utcákon hatalmas volt a káosz, nők és férfiak sikítva rohantak, amerre csak láttak, autók robbantak fel, épületek dőltek össze körülöttem, egy nőt a szemem láttára marcangolt szét néhány pókszerű lény, majdnem elokádtam magam. Tűzoltó vagyok, nem katona, bassza meg. Húztam a ravaszt, s megpróbáltam előrenyomulni, amennyire csak lehet, a szerelmem és a kislányom valahol ott vár rám, érzem, nincs semmi bajuk.
Megtaláltam őket, aztán elszakadtunk. Egy marha vagyok. Csatlakoztam egy nőhöz, meg pár fickóhoz, szabadságharcost játszottunk az autópálya bevezetőjénél, legyőztünk egy nagyobb rohadékot, de egyre többen jöttek, miért is nem maradtam a lányokkal. Az esküvőnk napja jutott eszembe. Natalie annyira gyönyörű volt, sosem felejtem el a pillanatot, amikor a szemembe nézett, s azt mondta, igen. Thomas Riley. Igen. Hozzád megyek feleségül. Csodálatos volt, legalább annyira, mint mikor a kicsi Rachel megszületett. Nem volt nagyobb egy focilabdánál, az orvosok még le se mosták, amikor először magunkhoz öleltük, az volt életem legboldogabb napja. S most lehet, hogy örökre elvesztem őket!
Élvezettel loccsantottam szét ezeknek a rondapofájú szörnyeknek a fejét, Ellie, a szabadságharcosok egyik vezetője elvezetett engem egy katonai bázisra, de a rádióból jó hír egy darab se hangzott el. New York és Washington DC ostrom alatt áll, a városokban, és azokon kívül ártatlanok ezrei haltak már meg, akit nem öltek meg, azt elrabolták, Isten tudja csak, hogy mi van most velük. Ez a vég. Elhatároztam, hogy harcolok, míg élek, a hadsereggel közösen próbáltunk áttörni az invázió frontvonalát, raktárak, gyártelepek, katonai kikötők tucatjain keresztül vezetett az utunk, a szemem sarkából végig őt figyeltem. Annyira csinos.
A hadihajónál csak úgy nyüzsögtek a Chimera harcosok, a távolabbiakat mesterlövész puskával, a közelieket meg géppisztollyal, és shotgunnal szedtem le, elképesztő dolgokra képesek ezek az idegen fegyverek. Robbanó töltény, falon áthatoló energialöveg, sokkoló lézernyaláb, a világok meghódításához ez kell csak, meg ezernyi ilyen féreg, minél bentebb haladtam, az ellenséges erők annál többen voltak. Az útmentén pedig tojásokba is botlottunk. Ami belőlük kikelt, arra szavak nincsenek, nyálkástestű fenevadak, emberszabású külsővel, ha olyanná válnék, mint ezek, remélem, valaki gyorsan fejbe lő.
„Vigyázz magadra Ellie”, ez mégis mi a faszt jelentsen? Idegenekkel harcolsz, stadionméretű óriásbogarat ölsz puszta kézzel, a feleséged és a kislányod lehet, hogy már nem is élnek, te meg máris ráveted magad az első szembejövő szoknyára? Szánalmas. 
Nem volt könnyű tisztán gondolkodni. Az otthonom alig néhány óra alatt porig égett, az idegenek leromboltak mindent, amiért éltem, s a harc este se csendesedett el. A csapatunkat evakuáló helikopterről borzalmas látvány tárult elém, Staten Island lángokban állt, legszívesebben bőgtem volna, mint egy csecsemő, azt azonban nem tehettem meg, hogy gyenge legyek. Az életem a tét, és a nemzet sorsa. A George Washington híd bombázását már megkezdte a légierő, az idegenek ezen keresztül biztosították az utánpótlásukat, Ellie intett a pilótának, hogy húzzunk el innen, véget érhetett volna ez a kurva nap, de nem hagytam. Csapatunk másik helikoptere találatot kapott, s lezuhant a hídra, gondolkodás nélkül kötelet ragadtam, s leereszkedtem hozzájuk, nem voltam képes végignézni, ahogy egyenként szörnyet halnak.
Az invázió első huszonnégy órája a modern világ összeomlását hozta el. Nehezen térek aludni, naplómat talán megtalálja majd valaki, s elolvassa, de az is lehet, hogy napok múlva nem lesz ember, ki életben lenne. A Chimera kegyetlen és pusztító erővel rohanta le hazánkat, hazudtak, mikor azt mondták, nincs okunk aggódni. Ezt pedig sosem felejtem el Amerikának.
Kapcsolódó cikk
Tetszik a látvány ebben a kis gépben, az is szimpatikus persze hogy hordozható, az meg külön ász hogy még csak induló gép, tehát ha most veszek, és sikeres lesz netán, akkor sem maradtam le semmiről. (Nem úgy mint a jelenlegi generáció két titánjánál...)
Szerintetek érdemes lehet erre gyűjtenem, vagy mint a PSP Go ez is megy a levesbe?
ha lesz majd VITA-m tuti beszerzem rá.
#1: Jó pedig.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.