Resistance: Burning Skies teszt

A Resistance sorozat 2006-ban indult. A Fall of Man című epizód a PS3 egyik nyitócíme, s egyben húzómárkája volt, 1949-ben a Chimera megkezdte invázióját az ázsiai, és európai kontinensen, Nathan Hale őrmester bőrébe bújva pedig a feladatunk nem más volt, mint az Amerikai Hadsereg oldalán harcolva felszabadítani legfőbb szövetségesünket, Nagy-Britanniát. Hová nem ért el Hitler dühe, oda a Chimera seregei se lesznek képesek belépni, micsoda badarság. A 2008-as folytatás az Egyesült Államok 1953-as összeomlásának napjait tárta a szemünk elé leplezetlenül, míg a trilógia tavaly ősszel debütált befejező része immáron Joseph Capelli történetét dolgozta fel, 1957-et írtunk ekkor, a túlélők egy lapra tettek mindent.


Retribution címmel a Brit Királyi Tengerészet tisztjének, James Graysonnak a balladáját ismerhettük meg nemrég PSP-n, a sci-fi thriller eposz megszállottjainak kedélyét most pedig a Burning Skies borzolja. A történetben az Egyesült Államok elleni támadás kezdeteit élhetjük át, a kerületi tűzoltóság szirénája felvisít, s a piros rohamkocsi már indul is a célpontja felé, rutinmunkának tűnik. Amikor azonban odaérünk, kiderül, a tüzet valami olyasmi okozta, mitől nemzetünk évek óta rettegett. Az első Chimera transzporter megérkezett a keleti partra, a lángoló épületbe belépve hamar idegen szörnyek seregével találjuk magunkat szembe, baltánk úgy hasítja szét a rohadékok koponyáját, mint az érett dinnyét.


Túléltük. A házból kilépve viszont hősünk kénytelen rájönni, az imént csak az első hajók egyikének legénységét sikerült eltenni láb alól, az utcákon már százasával tanyázik az ellenség. Ablakok robbannak be, s falak dőlnek le a pusztító invázióban, a sétány, hol percekkel ezelőtt még virágmintás ruhájú kisasszonyok sétáltak öltönyös udvarlóikkal kéz a kézben, most az ellenség mészárszéke lett. Sikolyok, leszakadt testrészek, és összeomló épületek jelzik a támadás irányát, most nem érünk rá ártatlanokat menteni, a legfontosabb, hogy Tom megtalálja feleségét, és kislányát, valahol itt lesznek, ha még élnek.


A Burning Skies más hangulatban kezdődik, mint a többi Resistance epizód. Egy idilli amerikai városban, Staten Islanden járunk, a földönkívüli hadigépezet percek alatt maga alá gyűr mindent, a Nap hétágra süt, ez még nem az a komor apokaliptikus pokol, amihez szoktunk. Csak annak az előkészítése. Pánikban kitörve szalad százfelé a lakosság, mi velük menekülünk, utunkat Chimera harcosok keresztezik minden sarkon, az első elkobzott fegyverekkel már könnyebb a harc, addig kell húzni a ravaszt, míg holtan nem esik össze minden rondapofájú fenevad.


Az ammunációt egy átlagos könnyűgépfegyver nyitja, aztán egy támadópuska, egy shotgun, egy csipa, egy minigun, egy célkövetős tölténnyel felszerelt prototípus, majd egy falon is könnyűszerrel áthatoló aunger következik a sorban. A fegyvereknek pedig van másodlagos funkciója is, az egyikből egy energianyaláb jön ki, ami elvezeti a golyót az ellenséghez még akkor is, ha fedezék mögött áll, a másik gránátot képes kilőni, mobil energiapajzsot tud elénk telepíteni, vagy egy mini robotot szélnek ereszteni. A kis droid mindenre lő, ami csak mozog, élete nem hosszabb tíz másodpercnél, de olyan pusztítást végez, ami nekünk háromszor ennyi idő alatt se sikerülne.


Időközönként rálelhetünk egy fényesen izzó kék kockára, mely nem másra jó, mint stukkereink fejlesztésére. A háromszöggel hívhatjuk elő a fegyverválasztó kereket, és ha itt bármelyikre állva megnyomjuk a képernyőt, akkor máris előjön egy új menü. Minden puska hat ponton fejleszthető, növelhetjük többet között a tűzerejüket, a tölténytáruk nagyságát, vagy az újratöltésük sebességét, minden update egy kockát ér, az eredmény pedig döbbenetes, aki rágyúr kedvenceinek kimaxolására, az röhögve rohan az ellenség közé, nem lesz többé, mi megállítsa.


A mészárlást dráma és romantika teszi izgalmassá. Hősünk megszállottan követi családjának nyomait, felesége és kislánya életéért Tom Riley képes lenne tűzbe tenni a kezét, közben pedig megérinti a csábítás csalfa szellője is. Már a kalandok elején csatlakozik hozzá a szépséges Ellie, ki a szabadságharcosokat vezetve az első sorból tizedeli a dögöket, igéző tekintete, kábulatba ejtő mosolya és lehengerlő személyisége megingatja hősünket nem egyszer, ellen kell állnia, az asszony számít rá valahol a frontvonalak mögött.


Az atmoszféra fantasztikus. A város részletes és változatos, kerületei mind eltérő képet mutatnak, vannak színes, nappali helyszínek, és depresszióba ejtő, komor, science fiction hangulatú küldetések is. Ami pedig a látványt illeti, nemhogy panaszra nincs okunk, de a Burning Skies az egyik legszebb játékok közé tartozik a zsebkonzolon. A fények, a karakterek, a panorámák, a részletek kidolgozásai mind elsőrangúak, technikailag lenne még mit fejlődni, például a mesterséges intelligencia terén, de a minőség így is elsőrangúnak mondható.


A játékba került többjátékos móka is. A deathmatch és a team deathmatch módokat nem kell bemutatni senkinek, a fragek határozzák meg mindkettőnél, hogy ki az este hőse, annál érdekesebb viszont a survival, melynek nem sok párja akad a játékvilágban. Túlélők egy kicsiny csoportját alakítjuk itt, kik Chimera katonák hadával néznek farkasszemet a harcmezőn, a feladat túlélni az inváziót az idő lejárta előtt, mindez viszont nem könnyű. Aki elbukik, az az ellenség soraiban éled újjá, társaink a torkunknak esnek, nincs kegyelem, míg le nem igázzák a világot.


A Resistance: Burning Skies a Playstation Vita egyik legjobb játéka. A látvány, a játékélmény, a hangulat mind lehengerlő, a kalandok képesek hosszú órákra magukba szippantani minket, nyújtanak legalább akkora minőséget, mintha egy asztali konzolon nyomulnánk. Egyetlen nagy hibája van csak. A pályák mind lineárisak, a legtöbbször nem kell mást csinálnunk, mint ész nélkül lőni, és nyomulni előre, persze erről szól egy ilyen invázió, Tom Riley nem egy beszari alak, addig húzza a ravaszt, míg a töltények kitartanak. Tégy te is így.

Kapcsolódó cikk

• Resistance: Burning Skies - az első nap