DiRT: Showdown teszt

Az élet mindig tartogat meglepetéseket számunkra, van, hogy az utcán sétálva ránk zuhan egy műhold-antenna, van, hogy csak úgy megnyerjük a lottóötöst. Ezeket a dolgokat könnyebben el tudja képzelni az ember, mint, hogy minden idők egyik legsikeresebb rali szimulátorából árkád autóversenyt csináljanak. Olyan ez, mintha mondjuk a következő Forzában zombikat kéne lövöldözni meg szeletelni, a Mad Max-szerű kocsinkban üldögélve. De itt a Gamekapocsnál nagyon szeretjük az ilyen ötleteket, a meglepetéseket meg már egészen kicsi korunk óta.


Már rögtön az első menüben érezni fogjuk, hogy itt valami egészen más élményre lehet számítani, mikor megszólal a reszelősen nyálas, klasszikusan burnoutos muzsika, ami soha egy pillanatra sem áll meg. Nem mennék bele a stílusjegyekbe, mert egy korábbi cikkemben már szétkaptak a kedves olvasók, legyen annyi elég, hogy pont az a fajta idióta zene szól, amit egy ilyen játéknál imádunk, ami pörögve tartja bennünk az adrenalint, ami mosolyra fakaszt még a legrosszabb napod után is.


Már az elején ki fog derülni, hogy számtalan lehetőség közül választhatunk, lesznek egyjátékos és természetesen szociálisan korrekt nyolc emberig bővíthető élmények is. Külön ritkaságnak számít manapság az osztott képernyő opciója, ami ugyancsak elérhető a Showdownban. Igaz, a cím kissé agresszívan tolja nekünk az írd be a VIP-pass kódot, vedd meg a VIP-pass kódot, ha nincs neked vagy nincs pénzed, hitelt is adunk rá csak, vedd már meg a VIP-pass kódot lécci lécci lécci sztorit. De manapság már megszokhattuk ezt, nem akadunk fenn az ilyen apróságokon.


Az egyjátékos opció tartalmazza a klasszikus kampánynak számító Showdown Tournamentet, ami négy versenycsomagot tartalmaz magában, egyenként tizenhárom pályával. Különösen nagy piros pont jár a készítőknek a különböző versenyszámok változatosságáért. Szűkítve a kört három típussal fogunk találkozni. Az első a klasszikus verseny, amikor adott körökön belül mondjuk csak nyerni kell (Race Off), vagy amikor az utolsó mindig kiesik (Eliminator), de olyan is lesz ahol a futott legjobb idő szerint kapjuk majd a pontokat (Dominator). A második csoportnál fogjuk érezni a Burnout-vonalat, itt ugyanis a pusztításon lesz a hangsúly. Van, hogy a cél egymás összetörése, van, hogy az arénából való lelökés, de olyan is lesz, amikor nálunk van egy csomag, és azt a lehető legtöbb ideig kell megvédenünk a többiek elől, akik folyamatosan rommá akarnak zúzni minket vasaikkal. A harmadik csoport a trükkös vezetésről fog szólni, ahol széttuningolt NFS Undergroundos verdákkal kell a lehető leglátványosabban vezetni. Itt a produkción van a hangsúly, érdemes folyamatosan driftelni, körbe-körbe csúszkálva fánkot (donut) produkálni, vagy éppenséggel szédítő magasságokból ugratni, gipszkartonoknak nekihajtani. Több, mint egy tucat versenyszámmal találkozhatunk, amiket változatosan, rendkívül élvezetesen fognak nekünk cserélgetni, adagolni, beleunni egyszerűen képtelenség.


Ha ez véletlenül mégis megtörténne, akkor további opciók állnak majd a rendelkezésünkre, olyanok, mint a Joyride, ahol teljesen szabadon, a kedvünkre próbálgathatjuk a különböző vezetési trükkök alkalmazását, illetve gyűjtögetnivaló táblákat is találhatunk szétszórva. Lehetőségünk lesz arra is, hogy a haverok által küldött rekordokat döntögessük a Challenge opcióban, ezzel újabbakat létrehozva.


Ahogyan az gondolom sejthető, a legnagyobb móka az online lehetőségekben rejlik, nem hinném, hogy részletezni kéne, milyen elképesztően élvezetes tud lenni egy ilyen játék a haverokkal együtt tolva. Egyszerre akár nyolcan is belevethetjük magunkat az őrületbe, van egy olyan tippem, hogy burnoutos, egymást szanaszét törő versenyszámokat fogják a legtöbben élvezni. A VIP-passt aktiválva egyébként extra verdákra, versenyszámokra és folyamatosan bővülő kihívásokra lehet számítani. Plusz ott a visszajátszások YouTube-ra való feltöltési lehetősége is, ami manapság egyre nagyobb teret hódít már a játékokban.


De, hogy valami rosszat is mondjak az anyagról – mert sajnos ilyen is van –, nézzük röviden a fekete levest. Első körben az eleinte jópofa és humoros „műsorvezető” narrátorunk fog az idegeinkre menni, sajnos eléggé hamar, és mivel nem lehet kikapcsolni, csak a hangerő levételével menekülhetünk előle. A kampánynál érezhető volt, hogy a készítők az élvezetre hajtottak, nem pedig a kihívásra, az első komolyabb akadályokba a harmadik tournamentnél fogunk ütközni, de itt se olyan nehéz a játék, ami miatt különösebben leizzadna a tenyerünk. Végül pedig a DiRT-ből megszokott mesteri fizika kissé furán fog viselkedni árkád körülmények között. Ezek közül a kedvencem; mikor oldalról belemegyünk valakibe, és képesek vagyunk akár az egész versenyen keresztül tolni magunk előtt, pont úgy, mintha az ellenfelek kartondobozból lennének.


A DiRT: Showdown egy igazi üde színfolt a jelenlegi autós felhozatalban, a sorozaton belül meg végképp. Akik egy kicsit belefáradtak a kőkemény szimulációs versenyekbe, boldogan fogják berakni a lemezt, és jól szétzúzni pár klasszikus vasat. Mondanom sem kell, hogy a látvány egyszerűen fantasztikus, hozza a megszokott színvonalat, ahogyan az időjárási viszonyok változása, és az ezzel járó vezetési kellemetlenségek szimulációja is. Érezhető a játékon, hogy minimális szinten megtartották az eredeti engine sajátosságait, de csak annyira, hogy még élvezhető legyen az anyag. Remek játék, kisebb hibákkal, must have cím minden négykerekű-őrültnek.