Battlefield 3: Close Quarters DLC teszt

A Battlefield 3 multiját számos bírálat érte. A DICE sokak szerint minden új játékának startjakor megfeledkezik a finomhangolásról, és a tapasztalatok szerint minimum egy év szükséges ahhoz, hogy a produktum kiforrja magát. A Back to Karkand után elérkeztünk a második csomaghoz is, mely minden platformon 15 dollárba, vagy annak megfelelő kreditbe kerül. A sorozat védjegyének számító, hatalmas, nyílt ütközetek ezúttal háttérbe kerülnek, s igazán tömény közelharcba csöppenünk a szervereken. A faltól-falig osonás mindennapos, ahogyan az is, hogy minden sarokért kíméletlen csatát vívunk. A szűk terepek áldásos hatásaként mindinkább előtérbe kerül a katona saját tudása, s bár összedolgozásra nyílik lehetőség, sok olyan helyzet fordul elő, ahol egymagunknak kell megtisztítanunk egy folyosót. Tényleg el szeretnénk vonatkoztatni a Call of Dutytól, de akaratlanul is párhuzamot vonunk a két rivális FPS között. Nincs ebben semmi véletlen: kertélés nélkül az Activision aranytojást tojó tyúkjára emlékeztet a Close Quarters.


Miután aktiváltuk a DLC-t, netán prémiumosként elérhetővé vált a tartalom Battlelogon, máris részt vehetünk az össznépi tülekedésben. Igen, ez utóbbi jelző illik legjobban a csomagra, hiszen a normál méretű csatáktól eltérően közvetlen közelről apríthatjuk az ellenfelet. Hogy ez bejön-e a fanok számára, az egyéni vérmérséklet kérdése. Az biztos, hogy rengeteg akcióval bővíti a receptet a Close Quarters, körülbelül minden sarokban ezernyi veszély rejtőzik. Akinek kevés ideje van játszani, de sűrített koktélra vágyik, pont jó – elvégre egy perc alatt több killnek (vagy death-nek) örülhetünk, mint egy átlagos térképen negyedóra alatt sem. A pack hű maradt a hamisítatlan BF3-as ismérvekhez, de a terep adottságainak köszönhetően a összecsapásokban egy perc nyugtunk sem lesz. Nem kell gyalogolnunk, vagy autókáznunk a frontig, mert egyből a leves közepében találjuk magunkat.


A bővítmény négy új, méretében liliputi térképet hoz magával. Két új játékmódban tehetjük próbára magunkat, illetve tíz új fegyver üti a markunkat, amiket aztán átvihetünk az alapjáték multijába is. Aki klausztrofóbiás, messzire kerülje ezeket a zárt helyszíneket – a Ziba Tower a legnépszerűbb játszótér, de ott lesz még a Donya Fortress, az Operation 925 és a Scrapmetal. A vertikális terjeszkedésben rejlik az igazi vonzerő, a pályák többszintesek, néha még kültéri szakaszokkal is találkozunk, de általánosságban véve fel-le rohanunk a szintek között. Lépcsőfordulókban tömörülünk és folyton a hátunk mögé vizslatunk. A tűzharc pedig fenomenális, egy percre se vesszük le az ujjunkat a ravaszról.


Minden helyszín más és más hangulattal bír, igaz, a játékmenet lényegi magva nem változik. A svédek bőszen hirdették a „HD rombolhatóságot”, ám az igazság az, hogy bár a destrukcióért felelős script nagyobb szabadságot biztosít, még mindig nem az igazi. Az irodák berendezése megsínyli a tombolást, papírlapok repkednek mindenfelé, a falak szépen amortizálódnak, de komolyabb szerepük nincs: nem alakíthatjuk át a játszóteret kedvünk szerint. Játékmódokat tekintve a Gun Master a Battlefield 3 Gun Game-je, mely sok egykori Counter-Strike rajongó számára ismerős lehet. Pisztollyal kezdünk, majd minden ölés után más és más fegyverekhez férhetünk hozzá, s a legjobb mordállyal rendelkezők zsebelhetik be a képzeletbeli vállveregetést, de akkor is késsel előrehaladni a legnagyobb királyság. A Conquest Domination a sima Conquest kisebb változata – ugyanúgy kontrollpontokért folyik harc, igaz, itt a gyorsabb reakcióidőn van a hangsúly. Úgy érezzük magunkat, mint az űzött vad. Az új assignmentek sem okoznak különösebb meglepetést, bár néha igen szemét módon nyithatjuk meg az új fegyvereket. Az M5K például igazi státuszszimbólum, 100 géppisztolyos killt viszont könnyű teljesíteni.


Ha összegezni szeretnénk a Close Quartersszel töltött röpke tapasztalatainkat, azt mondanánk, hogy bár észrevehető a hasonlóság a Call of Duty játékmenetével, mégis inkább az eddig ismert Battlefield-hagyományok kis helyszíneken történő koncentrálódásáról van szó. Tíz percig, vagy 3-4 óráig játszva is ugyanazt a pergős, már-már zsibbasztó élményt produkálja – persze jó értelemben véve. Szerethető, de bármikor visszatérhetünk a nyílt ütközetekhez is, főleg, hogy a zsákmányolt fegyvereket ott is latba vethetjük. A 800 ezer Premium felhasználó nem tévedhet, nem éreztünk káros helyzeti előnyt sem. A pár hónap múlva érkező, masszív tankcsatákra koncentráló Armored Kill pedig ismét csavar egyet a recepten. Alig várjuk.