A Zynga néhány éve még olyan neveket előzött meg a piacon, mint az Electronic Arts, vagy az Activision Blizzard. Szerencsés csillagjegy alatt született. A Facebook a világ legnépszerűbb közösségi portáljaként elképesztő méretű tömegek előtt nyitott hirtelen ajtót, az olcsó netbookoknak, és az egyre terjedő mobilinternetnek köszönhetően pedig az online világ megállíthatatlan növekedésben volt.
A játékért nem kellett fizetni, bárki ingyen elmerülhetett akár a FarmVille, akár a második számú nagy sikercím, a MafiaWars mélységeiben. A hatalmas pénzt a micropayment rendszer jelentette. Virtuális javakat vásárolhattunk, egy traktort, egy öntözőrendszert, vagy a másik játékhoz egy új fegyvert, a lényeg nem is az volt, hogy mire költjük a pénzt, hanem az, hogy hány ember teszi ezt, és mennyit szán rá egyáltalán. A behajtás pedig irányított módon történt. A játékok több hét, vagy hónap használat után elértek egy olyan ponthoz, ahol rákényszerítettek minket az első dollárok elköltésére. Senki se akarta, hogy ennyi kemény munkával töltött idő után a kis birodalma lejtmenetet vegyen, előkaptuk hát a bankkártyákat, és virítottuk a lóvét.
Ennek viszont vége. Ahogy a játékosok lassan elkezdték magára hagyni a szántóföldeket, úgy fordítottak hátat a Zynga befektetői is, egy túlértékelt, dagadt cég küzd most a túlélésért, talán az utolsó indába kapaszkodva. Ez az inda pedig nem más, mint a legnagyobb sikercímük folytatása, a FarmVille 2.
Rajzfilmes látványvilág, új kihívások, és egy minden korábbinál nagyobb kaland. A második rész az összes eszközt beveti, hogy ne csak a FarmVille régi, nagy rajongóit csábítsa vissza, de a fiatal generációhoz is elérjen, a játék kívül-belül megújult, szebb, mint valaha. S hogy mi az, ami nem változott? Természetesen az alapötlet.
Egy kisebb telken kezdünk dolgozni ezúttal is, zöldségeket kell termeszteni és állatokat nevelni, tetteink tapasztalatpontokat érnek, minél nagyobb szintet érünk el, a lehetőségek sora annál szélesebb lesz. Eleinte csak néhány vetőmag, és alig egy fél vödör víz áll csak rendelkezésünkre, de ahogy haladunk előre, úgy rajzolódik ki lassan álmaink nagy, virágzó gazdasága is.
El kell vetni a magokat, megöntözni az ágyást, majd várni egy kicsit, míg megnőnek a növények, s learatni a hasznot. A zöldségekből és gyümölcsökből süteményeket készíthetünk, melyeket eladva busás bevétel üti a markunkat, de ledarálhatjuk tápszernek, illetve eladhatjuk őket a piacon is, frissen, ropogósan. Az így befolyt pénzből növelhetjük a farmot, új eszközöket vásárolhatunk, illetve kitolhatjuk területünk határait is, örök igazság pedig, hogy a munka akkor a legszebb, ha nem kell sokat dolgozni. Napi 1 óránál többet nem vesz el az egész az életünkből, ez az idő pedig pont elég arra, hogy a kertünk gondozva legyen, de mi se unjunk rá az egészre.
A kért feladatokat ezúttal is karakterünk hajtja végre, kerítést épít, állatokat etet, és palántákat öntöz. Bezárni viszont már nem lehet. Korábban, ha bekerítettük őt, a játék megkergült, és a különböző feladatokat várakozási idő nélkül, azonnal megcsinálta nekünk, erre most nincsen lehetőség, a fejlesztők túljártak az eszünkön, a csalók foghatják a fejüket. Kemény kétkezi munkára van tehát szükség, az üzlet viszont úgy pörög igazán, hogy segítőink is akadnak. Meghívhatjuk magunkhoz a szomszédokat, akik egy pillanat alatt gyönyörű termést varázsolnak rügyező palántáinkra, s mehetünk mi magunk is másokhoz, a szívességekért cserébe pénz és ajándék jár, nincs is ennél jobb dolog.
A legszebb, s egyben a legundorítóbb a közösségi játékokban az, hogy barátokkal kell őket játszani. Támogatnunk és segítenünk kell egymást, ehhez pedig folyamatos felkérésekkel és meghívókkal kell bombázni mindenki, a játék Facebook üzeneteket küld, és üzenőfali felhívásokat tesz közzé, ha akarjuk, ha nem. Ezzel pedig könnyen elnyerhetjük ismerőseink teljesen jogos ellenszenvét, de hogy érezzük, mennyire fontosak a kötelékek, barátok nélkül már az első napon el fogunk akadni. S mit csinálhatunk ilyenkor? Természetesen kiválthatjuk a meghívók küldözgetését némi készpénzzel, elvégre mit számít pár dollár, ha később úgyis belefutunk a kötelező vásárlásokba. Legalább lesz rutinunk.
A FarmVille 2 egy bukott világ utolsó segélykiáltása. Az eredeti játék százmilliós rajongótábort tudott pillanatok alatt függővé tenni, majd miután megbizonyosodott róla, hogy a játékos élni se volt már képes a palánták nélkül, belenyúlt a zsebekbe, s kivett annyi pénzt, amit nem szégyellt. A második rész ezt próbálja megismételni, de elkésett vele, a farmos játékok kora leáldozott, unalmas és együgyű már az egész. Nem állítom, hogy senki se játszik majd vele. A nagy múltú név, és a Facebook el fogja juttatni az erre fogékony közösséghez a játékot, aki beleszeret, elmélyedhet benne, és fantasztikus élményekkel lesz gazdagabb, ám hogy a siker mekkora lesz, és meddig fog tartani, abban talán a készítők se biztosak. Csak várják a csodát.
Akkor hogy a p*****a kapott 6.5 pontot ?
de ha már ilyen ingyenes böngészős játékokról van szó,a travian és klánháború az tényleg elég jó volt,sokáig játszottam rajtuk,de egy idő után az is unalmas volt (persze tovább el lehetett lenni vele,mint a zynga szutykokkal)
eddig nem volt az?
aki eddig is szerette annak nem unalmas, aki meg eddig se annak meg eddig is unalmas volt
soha nem játszottam farmville-el és nem is fogok, ha már ilyesmiről van szó akkor mindig is travian szerű stratégia vagy mi, és a shakes, nincs jobb:)
Sajnálnám a városom a cityvillben szerintem nagyon jók ezek az ingyenes játékok, ha valaki rászánja az időt, keres magának egy fb klubbot a játékkal kapcsolatban mindene meglehet fizetgetés nélkül is.
#7: Nem teljesen igaz, hogy nem számoltak a kiégéssel. Ha jól tudom, minden játéknak be tudják lőni az életgörbéjét, illetve megvan az is, hogy 1 ember várhatóan mennyit fog költeni, és mennyit játszik, ha rákattan a cuccra. Szerintem amivel nem számoltak az az volt, hogy nem lesznek képesek még egy olyan innovatív és átütő címet csinálni, mint a Farmville. Az összes többi játékuk jó-jó, de nem annyira ütős.
"A legszebb, s egyben a legundorítóbb a közösségi játékokban az, hogy barátokkal kell őket játszani." - Ezért nem játszok már egyikkel sem.
Annyit viszont el kell ismerni, hogy ez a rendszer, mármint a micropayment megváltoztatta a pc-s gamer világot. Ennek köszönhetjük a rengeteg free2play játékot.
A Zynga bizonyította be, hogy érdemes üzletet alapozni erre.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.