Warlords Battlecry 3 Bemutató

Anno 2000-ben volt ugyebár a Warlords Battlecry, ami egész nagy népszerűségnek örvendett, voltak benne kisebb újítások (hősök, ilyesmi…) Aztán lett vala Warlords Battlecry II 2002-ben (ehh, ez a sok kettes…J), ami már korán sem tartalmazott akkora újításokat, és nem is kavart akkora port. Most megjelent a harmadik rész, így ezt vesszük górcső alá.

A töltési idő hál’ istennek nem túl nagy, így már pár másodperc után élvezhetjük a főmenü diszkrét báját. A szokásos dolgokon kívül nem nagyon van említésre érdemes menüpont, azt azonban meg kell jegyeznem, hogy van tutorial. Ez már egy jó pont. Az már kevésbé, hogy olyan béna, hogy 3 perc után kiléptem belőle a vontatottsága, és értelmetlensége miatt. Érdemes még egy pillantást vetni a pályaszerkesztőre: ez is dicsérendő dolog, és a tutorial-al ellentétben, nagyon jól használható, és végtelenül egyszerű is.

Természetesen előbb-utóbb csak eljutunk a Campaign ponthoz, és máris a hősgeneráláshoz érkezünk. Tudvalevőleg minden valamire való Fantasy világnak vannak hősei, amit jelenleg természetesen mi fogunk megszemélyesíteni. Rengeteg faj közül választhatunk, egészen az emberektől a törpökön keresztül a minotauruszokig, és kasztok tekintetében sem kell szégyent vallania a játéknak: lovagok, mágusok, paladinok, nekromanták, kószák, és még ki tudja mennyi minden van itt. Az ugye azért fontos, hogy milyen hőst választunk, mert alapjaiban határozza meg később követendő taktikánkat, pl.: egy nekromantával nem kellene erőltetnünk a rambó stratégiát, és inkább a háttérből kooperálva kedves kis csontvázainkat irányítva igyekezzünk győzelemre törni. Ha ezzel megvagyunk, nyomás a tovább gombra, aztán már kezdődik is a rendkívül agyon bonyolított történet bemutatása állóképekben. Következőkről vagyon szó:

Van egy nagyon cúúnya faj, a Selentine-ok, akik már megunván a szokásos kereskedelmi útvonalakat, újak felfedezésére indultak. Rá is akadtak Keshan-ra, amit a Ssrathi-k laktak. Ezek amolyan kígyószerű akármik voltak, ám furcsa kinézetük ellenére meglehetősen békések voltak. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem szűntek létezni a Selentine-ok nyilai által. Keshan ugyanis elkövette azt a nagy hibát, hogy rendkívül sok kinccsel rendelkezett, lakói, a Ssrathi-k legnagyobb pechére. Így a kincseket a Selentine-ok magukhoz is szólították, ám nekik ennyi nem volt elég: továbbmentek. Elérték Mordanion-t, amit azonban a High Elfek uraltak, a távolban hatalmas vihar készülődött, és nem is tudták, hogy a java még csak most jön…

Kapunk egy szép (??) térképet az arcunkba, meg egy villogó piros kört, aztán már nyomhatjuk is az első küldetést. Alapvetően magában a játékban semmi hagyományoktól eltérő nincsen, hacsak nem a hősök jelenléte. Persze ezt sem most látjuk először, azonban itt tényleg hatalmas befolyással bírnak. Kezdődik ott, hogy területeket „birtokba venni” csak ő tud. Ez azt jelenti, hogy ha birtokba vesszük az ellenség táborát, akkor az a mienk lesz J, és nekünk ontja majd az aranyakat, nyersanyagokat, embereket, stb. Ő vezeti dicső seregünket győzelemre, ő gyógyítja pártfogoltjait, és ha ő hal meg, vége a játéknak. Ami persze nem tragédia, hiszen „végtelen élettel” rendelkezik. Hát igen a hősök privilégiuma a feltámadás. Minden pálya előtt össze kell válogatnunk kicsiny csapatunkat, pontosabban fogalmazva fel kell bérelnünk őket, ez pályától függő, hogy erre mennyi „keretet” kapunk. Értem ez alatt azt, hogy egy nagyobb ütközethez vihetünk magunkkal 50 egységet is. Az egység itt jelen esetben nem a legénységünk számát jelzi! Arra vonatkozik, hogyha mondjuk csak lovas hadsereggel akarunk felvonulni (egy lovas 6 egységet „vesz el”), akkor az 50-es keretbe 8 darab fér belőle, plusz még 2 db egy egységes gyalogos, mondjuk. Persze plusz egységeket lehet venni kemény összegekért, de szerintem jobban járunk, ha nehezen összegyűjtött kreditjeinket inkább füstös kocsmák mélyén herdáljuk el, mindenféle keménygyerek felbérlésére, valamint remek kis kiegészítőkre, amiket majd jól hősünkre aggathatunk.

Itt a végen szeretném a véleményem kifejteni, hátha ez is mérvadó valakinek. A játék jó. A játék nehéz. A játék nem túl szép. A játék jól fut gyengébb gépen is. Na jó, ennél megpróbálom egy kicsit érdekesebben elmagyarázni ;-). A játék jó. Annak ellenére, hogy már az első 5 perc után ki akartam tépni a cd-romból. Éspedig azért, mert rohadt nehéz. Nem szabad egy rossz mozdulatot tenni, mert ha a hős már csak egy kicsit is rossz helyen áll, már le is darálták, és akkor ugyebár jön a Game Over. Tehát nagyon kell rá figyelni. Egységekből is kevés van, ami arra ösztönöz minket, hogy jól taktikázzunk, és győzelmet arassunk a rémségek felett. Ez jó, hiszen egy stratégiának ez a dolga. Nagyon hangulatos is, irtó jó, hogy ennyi fajta kaszt van benne, mindenféle szörnnyel megspékelve: igazi fantasy hangulat lengi be az egészet. A játék nem túl szép. Amit úgy értek, hogy nem tudom miért reklámozták annyira, hogy „új motort kapott, stb…”. Kellemesnek mondanám, de semmiképpen nem szépnek. Inkább funkcionálisnak nevezném. Ebből következik, hogy nem kell hozzá erőgép, hogy szépen elfusson, tehát azok, akik gyengusabb vassal rendelkeznek, és kedvelik az RTS-eket, bátran merem ajánlani. Többieknek meg csak saját felelősségre.