Special Forces: Team X teszt

Csapatorientált multiplayer TPS-sel jelentkezett a Blacklight és a Saw játékokat is jegyző Zombie Studios. Az Atari és a MicroProse szárnyai alatt megjelent Special Forces: Team X valószínűleg két embernek fog nagyon tetszeni. Az első unja már a casual címeket, de még nem érzi magát elég keménynek egy Battlefield 3 szintű kihíváshoz, az utóbbi pedig megfáradt a hardcore csatákban, s levezetésként szívesen nyom néhány kör Team Fortress 2, vagy Battlefield Heroes meccset.


A Special Forces: Team X laza, kemény, szórakoztató és izgalmas egyszerre. A tesztoszteron majd szétveti hőseinket, beton kemény nagyfiúkból áll össze a csapat, akik alig várják, hogy kiürítsék hőn szeretett AK47-esük tárját végre; ha bírod a rajzfilmes cell-shaded grafikát, tombol benned a düh, és csak üvöltő metálzenére tudsz ellazulni, akkor ezt a játékot neked találták ki. Több tucat karakter, több mint százféle pályakombináció, öt játékmód, egy falka Dobermann, és egy életre, halálra menő multiplayer háború vár rád. 


Hősünket a sokat sejtető Weapons and Gear menüben tudjuk igényeinkre szabni. Kiválaszthatjuk az elsődleges fegyvert, a pisztolyt, és az ezekhez használható kiegészítőket, van két item slot gránátnak, aknának, füstbombának, kutyának, életcsomagnak, illetve két további slot a különleges képességek számára. Másfélszer több skúló táranként, gyorsabb életújratöltés, aknajelző, becélzott ellenségek felfedése a csapattársaknak, eleinte alig kapunk valamit, minél többet vagyunk azonban a harcmezőn, idővel annál több dolog nyílik meg. De hogy a külső is számítson, választhatunk magunknak testet is, a jólfésült technikus sráctól a cula négerig négyféle átmenet létezik, s vehetünk sapkát, mellényt, nadrágot, illetve álcázást is, az előbb pedig jól olvastad. Vannak kutyák a Special Forces: Team X-ben, magunk mellé fogadhatunk egy vérebet, aki parancsunkra ráront egy kiválasztott ellenfélre, átharapva a nyakát. Brutális!


Miután végeztünk a karakter testre szabásával, minden sablonos körítést mellőzve a játék megfog minket, s bevág az aréna közepébe. A rozsdás gépek, és omladozó falak uralta gyártelep az egyetlen helyszín, ahol harcolni fogunk, a Dynamic Map Tile System viszont gondoskodik róla, hogy ne érezzük otthon magunkat. A pálya három részből áll, van egy nyugati, egy középső és egy keleti fele, a meccsek között pedig szavazhatunk, hogy melyik részre mi kerüljön. Hangár, műhely, garázs, építkezés, gyárépület, a lista variálásával több, mint százféle kombináció érhető el, ilyet nem láttunk egyetlen korábbi játékban sem, a megoldás forradalmi, csak a pálya hangulata nem változik soha, egyhangúság és unalom, hallom már a kopogtatásod.


Összesen nem kevesebb, mint öt játékmód van. A Team Deathmatch lényege a régi, csapatban dolgozva frageket kell gyűjteni, s a CTF se lesz újdonság senkinek, el kell lopni az ellenség zászlaját, s elvinni a támaszpontunkra, az évtizedes múlt ellenére máig nem untuk meg őt. A másik három viszont már nem ilyen sablonos. A Control Point esetében három stratégiai állomás van a pályán, el kell foglalnunk őket, s amíg ott fészkelünk, a csapat minden másodperc után egy pontot kap. A győztes értelemszerűen az lesz, aki a legtöbb helyet a legtöbb ideig tudja védeni, de ehhez hasonló a Hot Zone is. Itt szintén megadott pontoknál kell campelni, elfoglalni viszont nem kell őket, csak beállni a pozícióba, s míg ott vagyunk, nő az előnyünk. Az ötödik, s egyben utolsó játékmód pedig a High Value Target. A játék kinevez egy embert HVT-nek, a kiválasztott minden frag után három pontot szerez a csapatának, míg társai ugyanezzel kettőt gyűjtenek, nem szabad azonban ész nélkül rusholni, ha ugyanis megölik a kiválasztottat, akkor a kinevezés átszáll a gyilkosára. Ily módon az ellenséges csapat kap előnyt, s nekünk kell rájuk vadásznunk, nem világújdonság persze ez sem, de szerethető, s nem utolsósorban igen taktikus is, aminek külön örülünk.


A játékmenet kaotikus. Megy az eszetlen őrjöngés egész éjszaka, van fedezékbe bújás Gears of War stílusban, felvehetjük az ellenség fegyverét, illetve a pályán elrejtett felszereléseket, a magasabb szintű játékosok pedig még air strike-ot is kérhetnek, akkor aztán tényleg elszabadul a pokol. Aki viszont ezt szereti, az élvezni fogja a harcokat, a Special Forces: Team X a játékvilág Expendables-je, s ha már az előbb a szintekről volt szó, akkor nézzük meg ezeket is gyorsan. A csaták során mint sok más hasonló játékban, úgy itt is mindenért XP jár. Kill, kill assist, headshot, zászlószerzés, HVT ölés, állomásvédelem, de sokáig sorolhatnánk, a pontok gyűjtésével szintet lehet lépni, s minél magasabban vagyunk, annál több képesség, fegyver, illetve kiegészítő válik elérhetővé.


Játszani lehet public, vagy private szobában, a számítógépes verzióhoz jár dedikált szerver támogatás, míg az Xbox 360-as kiadásban a LIVE-on nyomulhatunk, 2-4 csapatban, legfeljebb 12-en. A tesztelés során volt némi lag, bár az is lehet, hogy csak a szolgáltató döcögött már megint, egy nagy hibát emelnék viszont ki komolyan, ami nem más, mint a béna célzás. A harmadik személyű kamerának köszönhetően sokszor előfordul, hogy bár a célkereszt az ellenségre mutat, egy közvetlenül előttünk lévő tárgy mégis elállja a golyók útját, húzzuk a ravaszt, és vadul üvöltjük, hogy dögöljön már meg a rohadék, közben pedig végig a fedezékünket lőttük. Hát ez az, ami nagy szívás.


A látvány nem nagy szám, arcade játékhoz képest viszont rendben van, s ugyanez mondható az árról is. Ellátogatva a Steamre kerek 10,99 euróért tehetjük magunkévá a játékot, az XBLA soron pedig 1200 MS pont az ára, ennyi pénzt talán megérdemel még. A baráti összeg pedig az értékelésnél is felfelé görbíti a szánkat, a Special Forces: Team X egy laza, tombolós arénajáték, ami nem kell komolyan venni, amennyit fizetsz, annyit kapsz, se többet, se kevesebbet. De azt bírni fogod.