The Night of the Rabbit bétateszt

A csapat tartotta magát az ősi „addig üsd a vasat, amíg meleg” közmondáshoz, ugyanis a Windowsra és Mac OS X-re 29-edikén berobogó alkotásuk egy hasonló, szintén Visionaire Studio szerkesztővel készített, régi vágású, kattintgatós kalandjáték lesz. Az anyagot korábban The Rabbit's Apprentice munkacímen emlegették, utalva ezzel a nyilván valamennyire inspirációként szolgáló, sokszor feldolgozott Goethe-versre, A bűvészinasra (eredetileg Der Zauberlehrling), illetve talán kicsit meglovagolva a Nicolas Cage-mozi körüli felhajtást, mely nálunk A varázslótanonc, angol nyelvterületeken The Sorcerer's Apprentice cím alatt futott. Végül azonban számomra ismeretlen, de feltehetően nem jogi okból átkeresztelték a produktumot az enigmatikusabb The Night of the Rabbitre, ennek béta állapotú, a végtermék nagyjából hatodát tartalmazó demóját vittem el a napokban egy körre.

A nyitány meglehetősen szürreális, mindent elborító köd közepén kapjuk meg egy emberszabású, vörös szemű, régi divat szerinti elegáns mellényt, csokornyakkendőt, lovaglónadrágot és bordó felöltőt viselő hófehér nyúl irányítását. A helyszín néhány sáros és fás ösvénnyel szabdalt kis mocsár, leginkább a senki földjeként jellemezhetnénk. Egyetlen érdekesség van csak itt, egy furcsa, japán maszkot viselő szerzet, aki mintha csak egy Miyazaki-filmből lépett volna elő. Más lehetőség híján kattintsunk rá, mire hosszas eszmecserébe kezd önmagával a történetek természetéről, kezdetéről és végéről – nyilván megoszlanak a vélemények, hogy eme nyilvánvaló önreflexió mennyire mély felütés művészileg és filozófiailag, avagy éppen ellenkezőleg, olcsó bazári trükk arra, hogy az írók megússzák egy frappáns bevezető kifundálásának fáradalmait. Személy szerint még nem ítélkezek, míg nem láttam a végét, talán hibátlanul körbeér az egész, mint a BioShock Infinite esetében. Az is kiderül, hogy itt a figuránk nem tud beszélni, csak bólintással és fejrázással képes válaszolni a néhány neki szegezett, egyébként inkább csak költői kérdésre, ez azt is sejteti, hogy legalább annyira ismeretlen számára a közeg, mint számunkra, menthetetlenül eltévedt egy idegen dimenzióban.

Mindebből arra számítottam, hogy a játék leginkább a Machinariumot, Samorost-sorozatot és efféléket jegyző Jakub Dvorský (Amanita Design) elvont iskoláját követi, azonban a főcím alatt élesen stílust váltott az anyag, versben mutatta be az alváshoz készülődő 12 éves Jeremiah Hazelnutot és gondoskodó édesanyját. A csonka család a mi világunkban él, a házuk egy modern város peremén húzódó erdő tisztásán pöffeszkedik, bár nem hippik, kicsit mégis kilógnak a társadalomból, közelebb állnak a természethez. A kis Jerry álma az, hogy varázsló, vagy legalább bűvész lesz, persze nem annyira kicsi már, két lábbal áll a földön, történetünk kezdetekor még tisztában van vele, hogy a mágia a meséken kívül nem létezik. Innen őt terelgethetjük végig a demóban, az nem derült ki, hogy a nyulat irányíthatjuk-e még (bizonyára, ha más nem, talán a végjátékban), illetve akadnak-e más kontrollálható karakterek, az mindenesetre nem kérdéses, hogy a kölyök a főszereplő.

Reggel ifjú hősünk úgy dönt, hogy nagy kalandozásokkal tölti a nyári szünet utolsó két napját. Miközben a süteménybe való szedret gyűjtögeti, két váratlan és felettébb meglepő eseménnyel szembesül. Az egyik a visszabeszélő rádióadás, ez lényegében az irányításba avat be minket ötletes, játékos módon, de később is szerephez jut, megismerhetjük magát a műsorvezetőt is. A másik egy háromszögletű levél, ami kénye-kedve szerint repked a légben, és egy kriptikus receptet tartalmaz. Amennyiben sikeresen követjük az utasításokat, megidézzük az albínó nyúlembert, aki bár még mindig részben amnéziás, de legalább már nem kuka. Marquis de Hoto néven mutatkozik be, és elárulja, hogy hivatását tekintve varázsló, azon belül is egy treewalker, aki mágikus fák segítségével képes átszelni a teret és időt. Ő már kiszemelte Jerryt, lát benne tehetséget, ezért fel is ajánlja neki, hogy álljon be hozzá varázslóinasnak. Protagonistánk vonakodik még kicsit, nehezen hiszi el, hogy amit lát az valóság, vagyis a fizika oskolában okított törvényei fabatkát sem érnek, ugyanakkor nem vitathatja, hogy a márki legalább annyira furcsa és meggyőző, ha nem is olyan ijesztő, mint Donnie Darko számára Frank volt, így hamar kötélnek áll. Egyetlen probléma marad, a kurzus akár hónapokig is eltarthat, Jerrynek viszont vacsorára haza kell érnie. A márki legyint, hogy számára ez sem okoz gondot, hiszen mint mondotta, az idő felett is van hatalma. Így kerekedik útra a nem mindennapi páros.

Az első állomás Mousewood, ez sokban emlékeztet a már ismert erdőre, talán azon belül is helyezkedik el, talán nem. Egy olyan növényekkel gazdagon átszőtt kisváros, ami többé-kevésbé 19-edik századi technológiával rendelkezik (ismerik a presszógépet is a már említett rádió mellett), ugyanakkor sok tekintetben tákolmány, és emberszabású, beszédre képes kisállatok, egerek, békák, baglyok, nyulak, vakondok, ürgék és efféle szerzetek lakják. A két utazó is a helyiek méretére zsugorodik, így nem figyel be a Gulliver-effektus, ráadásul a márki nem ismeretlen már e helyen, itt szokta kiképezni a tanoncokat. Ennek ellenére Mousewood nem hasonlít egy tanintézményre vagy gyakorlópályára, vélhetően a lakosok apró-cseprő problémáinak megoldása maga a leckesorozat, a végén a saját avatási szertartásunk, pontosabban inkább bulink megszervezésével, ami már nem fért bele a kóstolóba.

Ami azt illeti, a konfliktus is hiányzott kissé, bár nem számítok a dramaturgia avatott tudorának, azért szerintem egy efféle történet első hatodában már illene legalább felsejlenie, hogy mivel vagy kivel találjuk majd szembe magunkat. Egyedül a sajtóanyagokból derül ki, hogy a gonosz egy varázsló, a Great Zaroff lesz, akinek nevével és képével a bétán belül csupán egy teljesen semleges poszteren találkoztam. Feltehetően ő irányítja a varjakat is, akik időnként vegzálják az apró lényeket, ott jártamkor azonban csak egybe botlottam a demó legvégén. Az általam különösen kedvelt műfajon belül mérlegre helyezve a fejtörők és a párbeszédek sem túl erősek, érzésem szerint tűrhető, de a legendás klasszikusokkal összevetve inkább csak közepes szinten mozog az anyag, és tartok tőle, hogy ez később sem változik jelentősen. Noha a kontroll egyszerű, a legtöbb műveletet egy egérgombbal elintézhetjük (vagyis nincsenek igék, változatos cselekvési módok), és a jó öreg kijáratra duplaklikkelés is működik, a vánszorgó történet mellett a játék működését is lassúnak éreztem, a szépen és részletesen animált gyaloglás itt-ott sokáig tart, a változatlan szövegeket (mondjuk különféle tárgyak próbálgatásánál) pedig bár felgyorsíthatóan, de egérrel át nem ugorhatóan mindig végigdarálják a figurák.

A játék mellett szól még a kétdimenziós, többrétegű, kézzel rajzolt, mesekönyvekbe illő grafikája, valamint az, hogy tényleg a főszereplőhöz hasonló korú srácokhoz szól. Utóbbi persze kétélű érv, míg a Harry Potteren nevelkedett gyermekemberek valószínűleg jól ellesznek vele, már amennyiben megértik (magyar lokalizációt tudtommal nem kap, noha oroszt, lengyelt és csehet igen), és jó választás lesz kis lurkókat nevelő szülőknek is a közös kikapcsolódásra, a tapasztaltak alapján teljesen mellőzi a felnőttek által értékelhető, a műfajban egyébként megszokott poénokat és kikacsintásokat, talán csak a templom egerénél görbült félmosolyra a szám. Összességében azért korrekt iparosmunkának ígérkezik, de meglepne, ha nagyot szólna, persze ennyi alapján még korai lenne leírni, miután jobban beindul, akár érdekessé is válhat a történet.