Xbox One teszt

Az elmúlt négy hétben kipróbáltunk majdnem minden Xbox One címet. A Forza Motorsport 5 az év legjobb autós játékaként mindenkit levett a lábáról, de nagyszerűen sikerült a hatalmas zombihordákat felvonultató Dead Rising 3, és az ókori időkbe elkalauzoló Ryse: Son of Rome is. Pár nappal ezelőtt az ingyenesen letölthető Killer Instinctet mutattam be nektek, hamarosan pedig újévi fogadalmak tiszteletére az Xbox Fitness tesztje lesz soron, most viszont jöjjön a hardver. Öt játék, négy Duracell, és harminc fantasztikus este után egy valamit teljesen őszintén mondhatok. Nem tudok választani közte, és a PS4 között.


Az Xbox One bejelentése mondjuk ki, katasztrófa volt. A kötelező online jelenléttel és a használt játékok cseréjének betiltásával a Microsoft gyakorlatilag már akkor földig rombolta a konzolt, mikor az Xbox One-t még be se mutatták, aztán jött a leleplezés pillanata. Játékokról alig beszéltek, a teljes műsor az amerikaiaknak szólt, NFL, Netflix és kötelező Kinect, miközben a fórumok a konkurenciánál jóval gyengébb teljesítményről, és a 2015-re tervezett eredeti premier miatti kapkodástól voltak hangosak. A nagy halászlén innen ekkor mondta azt mindenki, hogy nekik elég volt, a karácsonyfa alatt a Sony gépe fog lapulni, a Microsoft az utolsó pillanatban viszont összeszedte magát. Visszavonták a sokat vitatott szigorításokat, november végére pedig kijöttek egy olyan géppel, mely mind élményben, mind játékfelhozatalban méltó ellenfele tudott lenni a japóknak.


A konzol kétféle csomagolásban érkezett a boltok polcaira. A premier napján kapható Day One Edition egy gyönyörű, limitált kiadású, fekete dobozban volt kapható, mely kontrollerén is büszkén viselte az első napra emlékeztető feliratot, míg a hagyományos változat kartonja zöld színben pompázik. A belső ezen kívül teljesen azonos, a záró matrica feltépése után lássuk, hogy mit rejt a csomag, használati utasítást férfiember nem olvas, térjünk rá rögtön a lényegre, jöjjön a gép.


Egy dög. Az Xbox One hatalmasabb, mint egy négyfejes Grundig videomagnó 1987-ből, lerágott csont, nem is kéne hozzá hasonlítanom őt, de a párhuzam látványos, nem tudok mit csinálni. A Playstation 4 másfélszer beleférne az Xbox One dobozába, pedig abba beleépítették a tápot is, ami ez esetben ismét külön tárgyat képez. Van tehát egy hatalmas dobozunk a tévé alatt, és még egy a szekrény mögötti kábelek közé rejtve, annyira ormótlan az egész kompozíció, hogy az ember azonnal beleszeret. Gigászi dimenziói ellenére az Xbox One ugyanis gyönyörű, a gép prémium hatást keltő kettős fényezése tökéletesen illik a lakkfekete tévémhez, és a matt hangfalaimhoz, a szürkeségnek vége, az éj színe a menő már.


A designt a praktikum oltárán áldozták fel. A gép fényes fekete részei gyűjtik az ujjlenyomatokat, és rendkívül karcolódnak is, kétszer rárakod a kontrollert a tetejére, és máris olyan, mintha kismanók korcsolyáztak volna rajta, míg a jobb oldali matt hűtőrácsokat anyánk fogja szidni. A kis rovátkákon cserélődik a levegő, üzemi céljából adódóan pedig itt rakódik le a legtöbb por is, áttörölni viszont nem lehet csak úgy, ha tökéletes tisztaságot akarsz rá varázsolni, akkor a vileda élével egyenként kell a rácsokat megtisztítani. Kínkeserves szenvedés vár arra, aki az Xbox One-t patyolat tisztán, az eredeti pompájában akarja megtartani.


A gépen egyébként fizikai gombok nem kaptak helyet, a bekapcsolás és a lemezkiadás is érintéssel történik. Az egész a minimál design jegyében készült, oldalt van egy USB csatlakozó, minden más viszont hátul kapott helyett, táp, internet, HDMI, Kinect, meg még pár dolog, ami biztos jó valamire, én átlagemberként megelégszem ennyivel. Érdekesség viszont, hogy HDMI-ből van ki- és bemenet is, ami azt jelenti, hogy rádughatunk bármilyen set-top-boxot vagy médialejátszót az Xbox One-ra, mindent meg tud jelentetni. Ennek köszönhetően csinálhatunk olyat, hogy osztott képen nézzük a kínai lejátszón futó DivX-et, vagy az RTL-en a Barátok köztöt, miközben le se állítjuk a játékot, a rendszer nagyon jópofa, az Xbox így válik a nappali központjává, ettől lesz One.


A régi, tört fehér színű Xbox 360-omhoz képest a One elképesztően csendes, szinte alig hallani, hogy be van kapcsolva. Többször jártam úgy, hogy játék közben az ölembe kaptam a laptopot, és elkezdtem megírni a cikket, míg frissek voltak az emlékek, a gép közben ment, először lentebb vette a tévé fényerejét, majd átváltott készenléti módra, fel se tűnt az egész. Mellette az előző konzol egy ipari szélturbina.


Ami a teljesítményt illeti, az Xbox One és a Playstation 4 sok szempontból azonos lett, a kettő között mégis vannak hatalmas különbségek. Mindkettőbe nyolcmagos AMD Jaguar CPU került, x86-64-es PC alapokat biztosítva a gépeknek, érdekesség pedig, hogy ezeket eredetileg tabletekhez és alacsony fogyasztású laptopokhoz fejlesztették ki. Az előző generációt sújtó problémák ezzel egy csapásra véget is értek, nincs több túlmelegedés, és felpörgött villanyóra, az Xbox One több óra játék után is kellemesen langyos csak, szívesen bújik hozzá a cica, nem ég meg a talpa. De hasonlóan kiegyenlített a verseny a GPU-t illetően is, az alapok azonosak, mindkettő az AMD GCN-alapokra épül, nagy különbség viszont, hogy míg a Playstation 4 18 CU-t (compute unitot) kapott és jobban fel van készítve a GPGPU-s feldolgozásra, addig az Xbox One-ba csak 12 CU került. A multiplatform játékok teljesítményén látszik is a különbség, már a Call of Duty és a Battlefield 4 is bebizonyította ezt, bár ez nagyrészt annak is betudható, hogy a hírek szerint a Microsoft fejlesztőeszközei és "driverei" a kapkodás miatt még félkészek voltak. S akkor még nem is beszéltünk a memóriáról, ahol szintén nagy a szakadék. Az Xbox One 8GB-os DDR3-ja jóval lassabb a PS4 8GB-os GDDR5-jénél, és ugyan az Xbox One cserébe kapott 32MB-nyi gyors beágyazott memóriát, ennek kihasználása trükkösebb - így tehát most a fejlesztők szempontjából a Sony gépe lett az egyszerűbb környezet.


Az Xbox One bitang nehéz, érezni, hogy van benne anyag, azt viszont nem értem, hogy sokan, köztük a 444-en is ezen miért akadnak ki. A konzolt egyszer kell megemelni, mikor a kocsiból felviszed a lakásba, és berakod a tévé alá, aztán ott lesz évekig, a gép kéttonnás súlya engem nem is zavart ezért, meglepő viszont, hogy az új Kinect is brutális lett. Megfogod, és nem hiszed el, hogy ez valóban ekkora, ilyen nehéz, és tényleg ez a kábel köti össze a géppel, az oroszok gyártottak régen ennyire hihetetlen eszközöket, az új Kinectben benne van a NASA tudása, és az Egyesült Államok ipara egyaránt. A tiszteletteljes megjelenéshez pedig ennek megfelelő tudás is jár, a továbbfejlesztett érzékelőknek köszönhetően a gép sokkal jobban lát már minket, nem kell neki annyi fény, mint régen, nem fog megakadni a játék, még akkor se, ha fekete emberkék, fekete ruhában játszanak a fekete szobánkban. Már ha ez valaha valakinél is megtörténne.


A kontrollert mindenki úgy érintse meg, hogy közben az árára gondol. Az Xbox One irányítója valószínűleg a világtörténelem legdrágább konzolos kiegészítője, a Microsoft ugyanis csak kutatásra nem kevesebb, mint 100 millió dollárt költött el, ennyibe került az, hogy megtalálják a tökéletes formát, a megfelelő nyomáspontokat, és a hibátlan anyagokat. Nekem már az Xbox 360 kontrollere is a kedvencem volt, ez viszont még rajta is túltesz, a két analóg kar a biztosabb fogás érdekében recés gyűrűket kapott, mozgásuk pontosabb és jobb lett, de hozzá hasonlóan finomodott az ABXY gombok együttese, az újra négyirányúvá vált D-pad, és a négy ravasz is. Utóbbiak felemás érzést keltettek bennem, a mutatóujjaim nagyon hosszúak, aminek a barátnőm örül, az új kontroller viszont már nem annyira. Az LB és RB (bumper) gombokat mindig a belső részükön akarom megnyomni, amit nem enged, középen, vagy kívül kell őket, idegesítő, ha a játékot rontjuk el miatta. Az LT és az RT (trigger) viszont tökéletes, homorú formájának köszönhetően nem csúszik le róla a kezed akció közben, tövig húzva pedig nem koppan, finoman érnek össze az alkatrészek, az embernek olyan érzése van, mintha egy kis szivacsot, vagy valami textíliát raktak volna a műanyagok közé csak azért, hogy minket kényeztessenek. Ráadásul mindkettőbe külön rezgőmotor került, így nagyon finom, precíz visszajelzéseket tudnak adni.


A kis feketeségbe természetesen került mozgásérzékelő is, amit sok játék ki is használ, a Dead Rising 3-ban például úgy kell lerázni a nyakunkból a zombit, ha megrángatjuk az irányítót. Jópofa dolog pedig, hogy elbúcsúztunk a back és a start gomboktól is, a helyüket két funkciógomb vette át, a view és a menu, melyek játéktól függően előhozzák a beállításokat, a karakterfejlesztést, a térképet, vagy egyszerűen magát a menüt, ahogy utóbbinak a neve is mutatja. Rossz hír viszont, hogy az alap kontroller ezúttal is két darab ceruzaelemmel működik, az akkumulátort és a töltőt rejtő Play and Charge Kitet az elődhöz hasonlóan, és a konkurenciától eltérően ezúttal is külön kell megvásárolnunk.


Végezetül nem maradt más, mint a dashboardnak, és a konzol szolgáltatásainak bemutatása. Az előző a Windows 8 csempéit követi, letisztult négyzetek között válogathatunk a menüpontok közül, de tűzhetünk is ki kedvenceket a kezdőképernyőre, míg utóbbi a bejelentéskor bár rengeteg izgalmat ígért, Magyarországon igencsak szegényes lett. Van benne Skype, YouTube, Blu-Ray lejátszó, Machinima, Twitch, SkyDrive és Upload Studio, mely utóbbival saját játékainkból vehetünk fel részleteket, megvágva, narrálva azt. Nagy kár viszont, hogy a klip legfeljebb 5 perc hosszúságú lehet, és screenshotokat se lehet vele lőni, csak remélni tudom, hogy a hiányosságok egy későbbi dashboard frissítéssel javulnak. Mert használnám.


Az Xbox One összességében egy rendkívül jól összerakott, fantasztikus játékkonzol, melynek megvásárlását mindenkinek szívből ajánlom. A bankkártyánkat keményen lehúzza, de az ára nem is fog csökkenni még nagyon sokáig, ebben biztos vagyok, mint ahogy abban is, hogy nem jön se kisebb HDD-vel rendelkező, se Kinect nélküli változat. Legalábbis a Slim premiérjéig, két-három évig biztos nem. Ahogy a legutóbb megjelent hírek szerint Playstation 4 fronton se lesz jó ideig változás, ha tehát nem akarsz az utolsók között csatlakozni a generációhoz, akkor válts most, felesleges várnod. Az pedig, hogy melyik gép lesz a kedvenced, csak rajtad, és az exkluzívokon múlik, nekem a Killzone: Shadow Fall és a Knack legalább annyira tetszett, mint a Dead Rising 3, és a Ryse: Son of Rome. Neked melyik jön be jobban?

Kapcsolódó cikkek

• PlayStation Plus vs. Xbox Game Pass
• E3 2018: Íme, az expó legjei - szerintünk
• Kipróbáltuk az Xbox One X-et
• New Xbox One Experience bemutató