Europa Universalis IV: Conquest of Paradise teszt

Az Europa Universalis sorozat fennállása óta igyekszik életszerűen kegyeinkre bízni a világ lehetséges, alternatív történelmének megformálását, amelynek bármelyik résztvevője fölött átvehetjük a teljes irányítást. Az új letölthető tartalom törekszik az alapjáték kevésbé részletesen kidolgozott koloniális nemzetein és őslakos államain, valamint ezek működésével kapcsolatos mechanizmusain javítani, és egyben elhozni a stratégák számára a felfedezés örömét, és a paradicsom meghódításának kiszámíthatatlanságát.

A Conquest of Paradise telepítése után az első, legszembetűnőbb újítás, hogy rögtön a kampány indítása előtt kiválaszthatunk egy opciót, amelynek keretében a teljes amerikai kontinenst behelyettesíti egy véletlenszerűen generált földrészekből álló szigetcsoport a térképen. Ez a lehetőség semmi mást nem érint, csak az észak- és dél-amerikai földrész földrajzi felosztását és elhelyezkedését. A térkép többi része ugyanúgy néz majd ki ahogyan eddig. Az egymással fontos történelmi egységet alkotó régiók így is egyben maradnak, ahogyan az egy kereskedelmi térséget képező területek is ugyanazt az egységet képezik majd. A kereskedelmi központok természetesen együtt mozognak az azokat működtető államok földrajzi pozíciójával. A Paradox fejlesztői úgy gondolták, a kontinens véletlenszerűsítésével megadhatják a játékosoknak azt az élményt amit az ismeretlen, új világ felfedezése jelent. Eddig ugyanis nem volt más dolgunk, mint odakormányozni a hajóinkat, és kidobni a vasmacskát azokon a partokon, ahol ismereteink alapján az értékesebb erőforrások találhatóak. Ha nem akarunk visszaélni tudásunkkal, mostantól a nyugat valódi terra incognita lehet számunkra. (Fontos megjegyezni, hogy a korábbi mentéseken, és 1492 után induló játékokon a fent leírt randomizáló opció nem vehető igénybe.)

Játékunk során a következő nagyobb jelentőségű változást a kolóniák menedzselésében tapasztalhatjuk. Mostantól ugyanis, ha a gyarmataink mérete eléri az öt kolonizált tartományt, az elfoglalt terület autonóm nemzetté alakul (amit el is nevezhetünk belátásunk szerint), amely lényegében önmagát működteti, igencsak hasonlóan egy vazallus államhoz, bizonyos dolgokban azonban több szabadsággal és önállósággal. Az új állam is alárendelt viszonyban működik ugyan, de saját döntésjoggal rendelkező kormányzója hozhat diplomáciai és katonai határozatokat, és a vazallus államokkal ellentétben akár háborúkat is indíthat, igaz csak az őslakosok fejletlen országai és más kolóniák ellen, időnként nem kis fejfájást okozva ezzel az anyaországnak. Ilyen esetekben (még ha nem is a kolóniánk indította a háborút) a hagyományos szövetségeknél és vazallusi viszonynál megszokott eljárással ellentétben az anyaország nem csatlakozik automatikusan a harchoz, megtehetjük viszont, hogy az agresszort diplomáciai úton felszólítjuk a békekötésre, ha pedig a támadó fél elutasítja a követelést, indulhat a teljes flottánk a molesztáló ellenfél partjaihoz. Ha azonban a szóban forgó hadüzenetet hagyományos, fejlett államapparátussal rendelkező (pl. európai) ország küldi a kolóniánknak, azonnal résztvevőivé válunk a harcnak. Természetesen nem minden a küzdelemről szól. Az autonóm koloniális nemzet eszközkészlete igencsak hasonló egy önálló országéhoz, és élhet majdnem minden diplomáciai lehetőséggel, ami bármelyik független országnak joga, legyen az embargó, kereskedelmi megállapodás, vagy szövetségek megkötése és felbontása.

A gyarmatunk egyetlen igazi kötelessége irányunkban az lesz, hogy adót fizet, melyet mi állapítunk meg, (számomra érthetetlen okból ennek a változónak az értékét viszont csak növelni lehet a játékban). Ahogy az a való világban is logikusnak tűnik, ha túl sok bőrt akarunk lehúzni alárendeltjeinkről, azok előbb utóbb bizony hőbörögni fognak. Ha pedig a sarcolás nagyon messzire megy, vagy a haderejük létszáma a miénk fölé magasodik, esetleg a kormányzó túlságosan régóta ül a bársonyszékében és rájön, hogy talán jól meglennének nélkülünk is, előfordulhat, hogy a kolóniánk függetlenedési igénye lassan de kitartóan 50% fölé csúszik. Ez az a pont, ami után bármelyik pillanatban megtörténhet, hogy háborút indítanak ellenünk, és ha megnyerik, többé nem szólhatunk bele a tevékenységeikbe. Apropó, ha esetleg visszatöltünk egy mentést, amelyben a kolóniánk már létezik, bármikor dönthetünk úgy, hogy annak szemszögéből játszunk tovább és persze akár fel is lázadunk a birodalom ellen, kivívva az önállóságunkat. 

Az új világ már meglévő nemzeteit is érintik a DLC-ben található újítások. Az egy tartományra kiterjedő, apró országok például ha akarnak, öt évente nomád törzsekhez méltóan el tudnak vándorolni a szomszédos, üres területekre, ha el akarják kerülni a keményebb ellenfelek terjeszkedési szándékait a határaik mentén. A lépés után viszont az elhagyott terület egy időre kap egy „kimerített erőforrások” tulajdonságot, ami jelentős hátrányokat okoz annak, aki ide óhajt telepedni utánunk. Ez egyben védelmet biztosít az ellen is, hogy a játékosok oda-vissza költözködjenek a szabad területek között. Egy másik, kisméretű primitív kultúrák fennmaradását védő változtatás, hogy az őslakos közösségek nem állhatnak elő mondvacsinált követelésekkel a szomszéd tartományára, mint a modern államok. Így a nagyobb területű országok nem kebelezhetik be könnyedén az apróbb nemzeteket.

Az amerikai kontinensen (vagy annak véletlenszerűen létrehozott megfelelőjén) található kultúrák ezentúl akár államszövetségekbe is tömörülhetnek majd. Ez egy különleges védelmi kooperáció ami arra szolgál, hogy a környező nagyobb erejű országok elgondolkodjanak a hódítóhadjárataik megindítása előtt, az államszövetség tagjai ugyanis katonai védelmet nyújtanak egymásnak. A hagyományos szövetségekkel ellentétben az államszövetségeknek van egy kijelölt vezetője. Ez kezdetben az törzsfőnök lesz, aki indítványozza a speciális társulást, később pedig az alapján változhat majd, hogy az államszövetség országaiban kinek mennyi presztízs pontja van és milyen a diplomáciai hírneve. Ha a társulás vezére túl mélyre süllyed a többiekhez képest, kirúgják őt a szövetségből.

A Conquest of Paradise előtt az Europa Universalis nem sok élményt tartogatott az amerikai őslakos nemzetek kedvelőinek. A technológia lassan fejlődött, a kezdetleges törzsek pedig igencsak gyengéknek bizonyultak. A fejlesztők szerencsére alapos munkát végeztek ennek a problémának az áthidalásában. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az indián törzsek technológiai szteroid kúrát kaptak, és ballisztikus rakétakilövő állást építhetünk a sátraik helyére, de az őslakosok egyedi, kultúrájukhoz, és államszerkezetükhöz illeszkedő épületeket építhetnek. Hátrány a dologban viszont, hogy ha egy napon áttérnek a civilizált arisztokratikus, vagy köztársasági államformákra, előröl kell kezdeniük az építkezést a városaikban, hogy megfeleljenek az új normáknak.

Végül a primitív amerikai országok további segítség képen kaptak még egy kiegészítő nemzeti elképzelés csoportot (national idea), amely kifejezetten a natív törzsek életére szabott tökéletesítéseket enged beépíteni az ország életébe, valamint egy új, teljesen különálló fejlesztési irányvonalat is, amely apróbb előrelépésekből áll majd. Ezekből összesen tizenöt van, egyenként öt a három főbb kormányzati területen (adminisztráció, diplomácia és katonaság), ha pedig egy állam mindet összegyűjti és közös határa van egy nyugati rendszerű országgal, áttérhet egy civilizáltabb államformára. (Ez azonban nem egyenértékű egy másik technológiai csoportba való áttéréssel.)

Összességében az újítások kellemesen felfrissítik a játék kínálta lehetőségeket, főleg azok számára akik eddig is szívesen éltek a kolonizálás adta lehetőségekkel. Azt javaslom ha amúgy is szereted az alapjátékot, ne sajnáld rá a $15-t, mivel a játékélmény a DLC telepítésével meglehetősen sokat profitál.