Van Helsing Bemutató

Az egyiptomi kalandokhoz hasonlóan vegyes érzelmekkel jöttem ki a moziból Sommers legújabb filmje, a Van Helsing nyár eleji megtekintése után is. A rendezőnek sikerült ismét egy főleg számítógépekkel generált, jó operatőri munkával forgatott (ezt azért emelem ki, mert manapság a legtöbb akciófilmről ez nem mondható el), korrektül koreografált akciójelenetekben bővelkedő fantáziafilmet készítenie, ráadásul a két karakteres főszereplő, Hugh Jackman és Kate Beckinsale is jó választás volt, sőt a díszletek és kosztümök is briliánsak voltak benne. Sajnos ezzel össze is foglaltam a film minden előnyét, ugyanis nemcsak az alaptörténet, de a cselekmény és a kevés párbeszéd is siralmas volt, ráadásul mindezeket az író-rendező még töméntelen bakival is fűszerezte, hogy csak egyet említsek: az 1800-as években játszódó filmben Erdély lazán Románia területére került, és ezt a cseh forgatócsoportban sem szúrta ki senki. Sommers ráadásul nem bánt kesztyűs kézzel a legismertebb, mára már köztulajdonná nemesedett horror regényekkel sem, Bram Stoker Drakulájából, Mary Wollstonecraft Godwin Shelley Frankensteinjéből és Robert Louis Stevenson Dr. Jeckyll és Mr. Hyde-jából csak néhány elemet tartott meg, többnyire a karaktereket, a sztorikat pedig saját kénye-kedve szerint írta át, tiporta sárba - én legalábbis nagyon így éreztem. Azt sem értettem, hogy ha Drakula és Van Helsing (aki Abrahamből Gabriel lett) háttértörténetét teljesen megváltoztatta az ürge, csak annyit tartott meg belőlünk, hogy az előbbi vámpír, az utóbbi pedig vámpírvadász, akkor a vezetékneveket egyáltalán miért használta. Szintén nagyon zavart a filmben a túlzott gyerekesség (és a magyar mozik nem átallották horrornak csúfolni az alkotást), mert bár végig vámpírok és egyéb szörnyek harcoltak benne, egy nanoliternél több művér nem volt látható a mozivásznon, az is csak akkor piroslott enyhén egy seb szélén, amikor Van Helsinget megharapta a farkasember. Hasonlóképp a fedetlen keblű vámpírlányok mellbimbóit is meglepő módon elvitte a cica, pontosabban valószínűleg a produceri csapat határozott úgy, hogy nem vívják ki a gyermekvédők haragját, inkább maguk cenzúrázzák óvodás szint alá a terméküket.

De a cikk végül is nem a kritikailag totálisan megbukott, a jegypénztáraknál ugyanakkor nagy sikereket elért filmről szól, sokkal inkább az azzal egy időben, azonos címmel megjelent játékok egyikéről. Májusban ugyanis három Van Helsing játék is piacra került, egy 2D-s GameBoy Advance-re és egy 3D-s PlayStation 2-re és Xboxra, sőt készül még egy mobiltelefonos változat is. Szokásomhoz híven én természetesen a PlayStation 2 változatot vettem nagyító alá a napokban, de valószínűleg az alább leírtak mind állnak az Xbox verzióra is, csak ott feltehetően a textúrák felbontása és az objektumok poligonszáma magasabb.

A filmből nem túl meglepő módon egy eléggé szimpla, külső nézetes, haladós, lövöldözős és verekedős PlayStation 2 játék született, ami viszonylag hűen követi a film cselekményét, bár a film ismerete nélkül lehet, hogy nem minden részlete érthető teljesen, például Frankenstein teremtményének szerepe sincs igazán megmagyarázva, és pár érdekesebb jelenet is hiányzik, például a Budapesten játszódók és az ellenszer megszerzését bemutatók. Azon túl, hogy haladnunk kell előre, és az érdekes, de eléggé limitált arzenálunkkal (pisztoly, sörétes puska, kezdetleges gépágyú, gázhajtású nyílpuska, körfűrész, elektromos sokkoló, dupla kard és még néhány extra) irtanunk kell a tömegesen ránk támadó ellent, azért némi platform elemmel is találkozhatunk benne. Helyenként kell egy keveset ugrálnunk, és néha kötélen is kell lengedeznünk, mint a Bionic Commandoban, de a platform kihívás azért nagyon elenyésző, csak valamennyire fűszerezi a főjátékot. Meg kell hagyni, az egyszerű játékmenetek ilyen elegye számomra nem is kellemetlen, szeretem a szimpla, gondolkodást nem igénylő ügyességi játékokat, azt azonban nem szeretem, ha azok monotonná válnak, a Van Helsingben megvalósított játékmenet kombináció pedig ezt a gyakori hibát ügyes huszárvágással kerüli el.

Elvétve egyébként még amolyan kulcsos feladványokat is meg kell oldanunk, de ezek már tényleg nagyon ritkák, kulcsok helyett pedig fegyvereket kell megtalálnunk, bizonyos ajtókat és falakat csak bizonyos fegyverekkel dönthetünk be. Maga az irányítás is elég kellemesre sikerült, és a harcrendszer sem rossz, ha megtámadnak minket, hősünk mindig a legközelebbi ellenfélre céloz automatikusan (legalábbis, ha az automata célzás be van kapcsolva), és a körül is mozog, ahogy manapság a legtöbb ilyen jellegű játékban, de a körből könnyen, zavaró átmenet nélkül ki is léphetünk. Mellesleg a legtöbb fegyvernek van másodlagos funkciója is, ezeket pár kombóval egyetemben a játék során nyerhetjük el. Természetesen a játékban rengeteg titkos, rejtett hely is megtalálható, ezek javítják az újrajátszhatóságot, továbbá számtalan különféle dolgot is gyűjtögethetünk, ezek közül a leggyakoribbak a zöld és a vörös golyók, az előbbiekből a pályák közötti boltban vásárolhatunk különféle cuccokat és képességeket, az utóbbiak pedig az energiánkat növelik. Mindezeken túl tetszett az is, hogy a játék könnyű fokozaton valóban könnyű, és halálozáskor sem kell újra kezdenünk az egész játékot, vagy legalábbis egy teljes pályát, végtelen folytatással rendelkezünk, és halálunkkor csak egy helyszínnel rak minket hátrébb a játék, persze mindez a kemény kihívások kedvelőinek lehet, hogy éppen negatívum.

A játék pozitívumai sajnos ezekben szerintem ki is merülnek, játszhatóságra egyszerű, de viszonylag rendben van, grafikai kivitelezésre ugyanakkor nagyon gyenge az anyag. Igaz, hogy a játék motorja sok extra effektust tud, tükröződéseket, szép lángokat, ma már alapnak tekinthető korrekt árnyékokat, környezetet megvilágító fényeket, részecskéket, frankó ködöt és egyebeket (bár havon maradó nyomokat ugyanakkor nem), de ezek nem tudják ellensúlyozni azt a tényt, hogy a táj szinte mindenhol nagyon poligonszegény, a textúrák pedig botrányosan alacsony felbontásúak. Ez utóbbi hiba szinte mindig mindenhol látszik, de különösen akkor, ha hősünk arcára közelít a kamera, és mögötte akármi is van, csak pár durva, filterezett texel látható belőle, továbbá az ég is mindig siralmas képet fest, és hasonlóképp minden olyan távoli hegy, város, épület vagy egyéb is, ami már ténylegesen nincs lemodellezve, csak az ég textúrájára van felfestve. A vizuális összképet tovább rontják az eléggé vérszegény animációk és a gyengén mozgó kamera is, természetesen ez utóbbi a játszhatóságot is sok esetben lejjebb húzza. A bevezetőben vázoltak után egyébként különösebben már nem lepett meg az, hogy a gyerekfilmen alapuló öldöklős játékban nincs egy csepp vér sem, és ismerve a filmadaptációk gyakorlatát (a legtöbb kő gazdag hollywoodi sztárt a játékipar általában nem tudja megfizetni, vagy legalábbis derogál nekik, hogy ilyen vackokhoz adják az arcukat), az a szintén zavaró nüánsz sem ért váratlanul, hogy a játék szereplői nem hasonlítanak a filmben szereplő színészekre.

Összességében a filmhez hasonlóan a rövid, tizenkét pályás játék is felemásan teljesített a szememben, vannak benne határozottan pozitív dolgok, melyek miatt a film kedvelői számára a játék akár kellemes élményt is nyújthat, ugyanakkor van benne rengeteg (nem programozói) hiba és zavaró tényező is. A mérleg két serpenyője nagyjából kiegyenlíti egymást, a cucc így véleményem szerint egy hajszállal van csak az abszolút középszint felett, maradandó, nagy élményt, forradalmi játékmenetet és grafikát tehát senki ne várjon tőle.

Ford Fairlane