Driveclub teszt

Pedig nem lehet azt mondani, hogy a brit nemzetiségű, 1999-ben alakult Evolution Software tapasztalatlan lenne, de tény, hogy nem sikerült túl jól számára az új generációra való átállás. A kényelmetlenségek javarésze plusz tesztelési idővel, még több szerver hadrendbe állításával kiküszöbölhető lett volna. Nem hiszem el, hogy nem érezték meg a bajt. A 2000-es évek elején a WRC-játékokkal köztudatba kerülő csapat a tűrhető MotorStrom-sorozat után a Driveclubot kezdte el kalapálni, amely a Sony idei nagy reménysége lett volna autós fronton. Többen Forza-gyilkosnak is kikiáltottak korábban, de pár óra játék után nyilvánvalóvá vált, hogy a játék nem tud labdába rúgni a Forza Horizon 2 mellett, igaz, összehasonlítani sem érdemes a kettőt, hiszen a koncepciójuk nem igazán fedi egymást. Itt nincs nyitott világ, nem is piszkálhatunk bele a verdáinkba, amivel nincs baj, csak ugye a minőség nem üti meg a mércét. Ha a türelmesebb játékosok adnak neki egy esélyt, letudnak egy tucat megmérettetést, akkor megláthatják benne a szépet.


Az előjelek nem voltak valami biztatóak: nem elég, hogy a tavaly őszre ígért premiert nem tudták tartani a srácok, sajnos többhetes csúszással landolt nálunk a tesztverzió, a hazai forgalmazó ugyanis kódokat akart küldeni (amik nem működtek volna), a lemezes verziók pedig késve érkeztek meg. Addig persze követtem a híreket: nem megy a Driveclub gerincét adó többjátékos szegmens, híre-hamva sincs a PS Plus Editionnek, a vásárlók – teljes joggal – hőbörögnek, ilyen ómenek mellett lehetetlen volt előítéletek nélkül belefeledkezni a játékba. Három héttel a megjelenés után nem mindig sikerül csatlakozni a szerverekhez, többször előfordult, hogy futam közben szűnt meg a kapcsolat, a játék nem tudta szinkronizálni az eredményeket, nem értem el a klubomat, nem tudtam online versenyt indítani. Noha az Evolution szorgosan dolgozik a javításon, a sarat talán már soha nem mossa le magáról, mert a kritikus tömeg nem felejt. Nagy esély van rá, hogy akkor sem lesz tökéletes a Driveclub, hogy ha egyszer sikerül minden hibát kigyomlálni, hisz még a tervezői döntéseknél borult fel a bili.


Tegyük félre a negatív gondolatokat és vegyük számba a játék igazi érdemeit! Ahhoz, hogy szeretni tudd az alkotást, tisztában kell lenned a fejlesztők szándékával. Korunk konzolos trendjeihez igazodva a Driveclub a félig arcade, félig szimulátoros vonalon lavíroz, több-kevesebb sikerrel. Itt nem a bejárható terep nagyságán van a hangsúly, nem is azon, hogy divatos elektronikus zenére autókázzunk a tengerparton, a lenyugvó nap fényénél (habár a napszakváltás itt is hangsúlyos tényező). Itt zárt pályákon zajlanak a megmérettetések, viszonylag rövid, de annál kiélezettebb futamokat tolhatunk le. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az élmény kötött lenne, a helyszínek kellően tágasak és bitang jól néznek ki, a látótávolság óriási, a távoli hegyek, városok mind-mind részletesen le vannak modellezve, a pálya részét képezik, nem csupán esztétikai sallangok. Nem hiszed? Csak nézd végig egyszer a pályát pásztázó képsorokat! Ha hibázunk, ütközünk, vagy levágunk egy kanyart, azt a program kíméletlenül megbüntetni (talán túlzottan is), és nincs lehetőségünk visszatekerni az időt – egyesek számára ez maga a Kánaán!


Kezdésnek kapunk egy nem túl hosszú egyjátékos karriert, melyben szép fokozatosan, gyengébb autókkal indulva haladunk fentebb a ranglétrán, pontokat és csillagokat gyűjtünk, amikkel új bajnokságokat és a verdákat nyithatunk meg, végül már hiperkocsik volánjánál próbálunk diadalmaskodni. A körítés nem túl felhasználóbarát, nincsenek hatásos átvezető jelenetek, a játék minden sallang nélkül szépen kipakolja elénk az elérhető versenyeket, mi kiválasztjuk a használandó verdát, annak festését a kevés lehetőség közül, és irány a rajtrács. A Driveclubban négyféle versenytípus kapott helyett. Találunk szimpla körversenyeket, száguldhatunk A-pontból B-be, küzdhetünk az óra ellen a Time Trialban, míg a sort az unalmas driftelés zárja. Nem elég elsőként célba érni, különböző részfeladatokat is teljesíthetünk a futamok során, bár ezek nagy része nem túl fantáziadús: végezz a dobogón, tarts egy bizonyos átlagsebességet, juss célba a megadott időn belül stb. Az opcionális célkitűzések elérése fontos, elvégre csak így kaphatjuk meg a maximálisan elérhető három csillagot, ami tényleg hatalmas kihívás, sokszor csak az adott pálya ideális íveinek bemagolásával, s csak többszöri próbálkozásra sikerül. A drifttel képtelen voltam megbarátkozni, érzésem szerint csak szükséges rosszként került az anyagba. Próbálkoztam, de rendre kudarcot vallottam, folyton lenullázódtak a pontjaim, hiába voltam kitartó, ahol lehetett, inkább átugortam a gumifüstölést. Ha a kampányt unod, a menüből indíthatsz gyorsversenyeket is.


A képernyő tetejét elfoglaló számláló nem véletlenül került oda. Szép előzésekért, szélárnyékban autózásért, teljesített részfeladatokért, egy bizonyos sebességlimit eléréséért és driftelésért bizonyos pontszám üti a markunkat. Ezen kívül a versenyeken véletlenszerű kihívásokban vehetünk részt, ha éppen online kapcsolatban vagyunk. Más játékosok elért pontjait dönthetjük meg az adott pályarészen, vagy ha az ideális íven tartjuk az autót, szintén bizonyos pontot kapunk. Levonás jár azért, ha a szalagkorlátnak, és – most kapaszkodjatok meg – az ellenfeleknek ütközünk, vagy elhagyjuk az aszfaltot. Itt tényleg nincs kecmec: ha önhibánkon kívül kisodródunk, máris direkt lelassítással büntet minket a program. Az amúgy remek sebességérzetű, pergős játékmenetben gyakorta előfordul a lökdösődés, az eseményeket nem mindig tudjuk befolyásolni, ezért meglehetősen frusztráló tud lenni, amikor jogtalanul kapjuk a retorziókat - hol vannak ilyenkor a versenybírák?


Persze megfogadhatjuk, hogy tisztán versenyzünk, kerüljük a koccanást, de sokszor esélyünk sincs erre, muszáj elhagynunk a pályát. Ráadásul a mesterséges intelligencia még nálunk is vehemensebb: ők nem félnek a büntetéstől, váratlanul belénk jönnek, előzésnél ránk húzzák a kormányt (amitől kisodródunk és kapjuk a dorgálást). Nagyon úgy tűnik, hogy mi vagyunk a bokszzsák! Ha éppen nem vagyunk a riválisok sarkában, szépen elvonatoznak magukban. És még egy felettébb idejétmúlt, de annál idegesítőbb jelenség: a verseny közepén az élre kerülünk, szépen tartjuk a pozíciót az utolsó kanyarokig, amikor is az M.I. szárnyra kap és elhúz mellettünk közvetlenül a leintés előtt. Ha jól emlékszem tíz éve találkoztunk ilyen csalással az NFS-ben, az új generációba ilyen húzások egyszerűen nem férnek bele.


Az idejétmúlt megkötések mellett azért a játéknak bőven van mit a tejbe aprítania. Szám szerint 60 káprázatosan kinéző, kívül-belül lemodellezett autó várja a benzingőz szerelmeseit. A versenyek előtt karakterünk szépen odasétál a verdájához, kinyitja az autót, komótosan beleül – sokadszorra látva sem volt unalmas. Habár a felhozatal nem tűnik markánsnak, valóban prémium minőségű darabokat kapunk, melyek jól lefedik a különböző kategóriákat. Néhány típust csak akkor nyithatunk meg, ha csatlakozunk egy klubhoz és a tagok szépen teljesítenek. Az egyszerű irányítás dacára azért érezhetőek a különbségek az autók viselkedésében, a fizika kismértékben ugyan, de szépen teljesít, az utak egyenletességeit érezni fogjuk és befolyásolják a menetteljesítményt is. Nagyobb ütközésnél csupán esztétikai sérüléseket szenvedünk, bereped a szélvédő, horpad a kasztni és hasonlók, de teljesen nem fogjuk leamortizálni egyik csodajárgányt sem. Maga a vezetési élmény helyén van, végre egy olyan játék, amelyből átjön a fékevesztett sebesség. A szimulációra éhesek viszont korgó gyomorral távoznak, a Driveclubban a siker a reflexeinken múlik csak. Viszont csak a kitartóaknak terem babér: a játék nehéz, főleg a későbbi bajnokságokban az, itt egy percig nem fogunk unatkozni, nem tudjuk megelőzni a fél mezőnyt – a fejlesztők remek érzékkel lőtték be a nehézséget.


Az autóklubos hóbelevanc adná a játék gerincét, ám jelen sorok írásakor még mindig nem zökkenőmentes az online szegmens. A ranglisták sokszor nem töltődnek be, hosszú perceket várunk mire a program felajánlja számunkra az elérhető versenysorozatokat, de akkor sem biztos, hogy nem dob ki pár perc elteltével, ha rábökünk az egyikre. A probléma hatványozódik, ha netán a barátainkkal közösen szeretnék birokra törni. Maguk a fejlesztők is türelemre intik a tisztességes multira ácsingózókat, s csak reménykedni lehet benne, hogy jó pár tapasz után egy kiforrott és hosszú távra is alkalmas online móddal gazdagodunk. Klubokat egyébként szabadon létrehozhatunk, ha talál hozzá megfelelő és komoly társakat. Megadhatjuk brigádunk nevét, emblémáját (amit aztán a verdánkra büszkén felfesthetünk), majd indulhat a felvirágoztatás. Máskülönben ajánlott egy meglévőhöz csatlakozni szabadon, vagy a kérelmünk elfogadása után. Ha klubtagok vagyunk, nem csupán az egyéni eredményeinket könyveli el a program, hanem egyúttal a csapatunk fejlődését is elősegítjük. A klubok is szintet léphetnek, jutalmat kaphatnak, rivalizálhatnak egymással, lépkedhetnek feljebb és feljebb a ranglétrán. Amint élesednek az időszakos eventek, meglesz a stabil technikai háttér, még jó dolog is kisülhet a közösségi autózásból.


A látvány nem pusztán megnyerő, komolyan befolyásolja a játékmenetet is. Nagyon is elképzelhető, hogy egy versenyt napnyugtakor kezdünk, majd a vége felé lemegy a nap és fordítva. A napfény sok esetben elvakítja a pilótát, szinte önkéntelenül is hunyorogni kezdünk, hiszen nem látjuk tisztán a következő kanyart és az előttünk lévő ellenfeleket. Az is előfordul, hogy a fejlett felhő-szimuláció következtében egyszer csak előbukkan a nap, a pálya fényárban fürdik. Bitang jól néz ki, amint az abroncsok felverik az úttestre hullott sárgálló faleveleket, a szélvédőn tükröződik a műszerfal – megannyi apró részlet, amely felkelti a figyelmünket. Ha mindezek mellé végre élesedik a beígért időjárás-szimuláció az esővel és a csúszós-havas úttesttel, teljesen új megközelítésbe kerülhet a játék. Zenéből nem sok van – egyedül a menüben cincog valami, a futamok közben úgyis a motorok dübörgése dominál, amely teszi a dolgát rendesen. Egyedül az ütközések és a gumiabroncsok hangjába tudnák belekötni, melyek a PS2-es éra elavult mintáira emlékeztettek.


A Driveclub az ősz egyik legfontosabb és egyetlen nagyobb PS4-exkluzív címe, amely jelenlegi formájában korántsem durrant akkorát, mint kellett volna. A tartalom elég kevés, az online szekció instabil, az ígéretekből és fogadkozásokból nincs hiány, viszont a vezetési élmény, a sebességérzet és a kihívásfaktor egy teljesen fogyasztható produktumról tanúskodik. A játék rossz oldala következetlenségekkel teli: nem tudod, hogy a M.I. miként fog reagálni legközelebb, téped a hajad az újabb büntetés miatt - mégis kitartóan nyomod a gázt, csak azért, hogy az időhatáron belül végezz, vagy feltartsd a mögötted harcoskodó pilótát.  A Driveclubnak még érnie kell (igen, egy év extra fejlesztési idő után is), annyi potenciál bőven van benne, s ha az Evolution végre a sarkára áll, kijavítja a hibákat, beépíti a megígért funkciókat, akkor bőven hozzáadhatsz másfél pontot az oldalt látható eredményhez.

Kapcsolódó cikk

• GC 2014: Driveclub próbakör