Super Smash Bros. for 3DS teszt

Baj? A legkevésbé sem, az az egy játék generációnként ugyanis tényleg kitart a következő Nintendo-konzol megjelenéséig, vagy akár még tovább is. Habár a Super Smash Bros. mögött tizenöt év áll, a cím semmit sem veszített a csillogásából, a koncepciója még mindig megunhatatlan, az alkalmi játékosok vagy a sorozattal ismerkedők pedig pont úgy megtalálják benne a számításukat, mint a vérprofi hardcore arcok - és ebben a 3DS-es változat sem különbözik alapvetően.

A főszerepet itt is a Nintendo legismertebb karakterei és néhány vendégszereplő kapják, akik legfeljebb négyesével ugorhatnak egymásnak egy kis csihi-puhi erejéig. Az újoncok kedvéért le is szögezném mindjárt, hogy nem “csak egy újabb verekedős játékról” van szó, a Super Smash Bros.-széria stílusa sok szempontból karakteres, az általa nyújtott élményt pedig ebben formában csak ezekben a játékokban fogod megkapni. A jellemzően pörgős, gyors lefolyású meccseken nem kell bonyolult kombókban gondolkodnod, és a végső cél az, hogy az ellenfeleidet egy jól irányzott ütéssel kiüsd a pályáról, ami úgy válik egyre könnyebbé, ha ő a végső pofonig a lehető legtöbbet sérült. Igen, első blikkre ez az egész maga az őskáosz, de pont ezért szórakoztató, aztán ahogy beleásod magad, ráérzel a finomságaira, elkezdesz átlátni rajta - míg végül éppen ezért lesz óriási móka.

És lesz mibe beleásni magad, karakterből ugyanis van bőven a játékban: ha a DLC-ként érkező Mewtwót is beleszámolom, 49-en vannak összesen, egy részük játszható már a kezdetektől is, míg a többiekért meg kell küzdeni, fel őket oldani. A Super Smash Bros.-ban bizonyos értelemben a játszható karakterek jelentik a tartalmat, és nemcsak azért érdekesek, mert különböző jól ismert Nintendo-univerzumokat (és néhány külsős brandet) képviselnek, hanem amiatt is, mert valamennyien más-más képességeket kaptak, és az erő-sebesség koordinátarendszerben is más-más ponton helyezhetők el. Gyors becslés alapján már az is tetemes játékidő, ha csak rövid időt szánsz mindegyik végigzongorázására, hogy így találd meg a játékstílusodhoz leginkább passzoló szereplőket, de az új arcokkal (például Pac-Mannel, Mega Mannel, Villagerrel vagy Wii Fit Trainerrel) is nagyon sokáig el lehet lenni.

Ráadásul ez még fokozható is, hiszen a karakterek tulajdonságaiba belenyúlhatunk, megváltoztathatjuk a támadásuk, a védekezésük és a sebességük értékeit (egymás rovására természetesen), és a különböző speciális képességeiket is lecserélhetjük szimpatikusabbakra - már ha feloldottunk ilyeneket menet közben. Még érdekesebb, hogy most már a Mii-jeinket is importálhatjuk a játékba, és a fentieken túl három kaszt zászlaja alatt indíthatjuk őket csatába: csinálhatunk belőlük bunyós, kardforgató és olyan harcost is, aki inkább távolról, lőfegyverekkel tud érvényesülni. Kijelenthető tehát, hogy nemcsak az alapkínálat széles a karakterek terén, aki szeretné, még finomhangolhatja is a felhozatalt annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudjon játszani.

Mint említettem, a Super Smash Bros. meccsei jellemzően pörgősek, hamar le lehet őket zavarni, és a lelkesebbek egymás után falhatják őket – még sincs két ugyanolyan összecsapás. Egyrészt a játékszabályok viszonylag részletesen testreszabhatóak, amivel magadnak (vagy magatoknak) variálhatod őket, menet közben pedig folyamatosan és véletlenszerűen hullanak a különböző power-upok, amelyek dinamikusan változtatják az erőviszonyokat. Ezek jellemzően életerőcsomagok vagy fegyverek, valamelyik pedig egy mesterséges intelligencia által irányított karaktert hoz be neked segítségként, persze csak egy rövidebb időre. Ahogy az előbbiekkel, úgy valószínűleg azzal sem mondok újat a Super Smash Bros.-rajongóknak, hogy maguk a pályák is igazodnak a fentiekhez. A (többnyire) Nintendo-játékokat megidéző helyszínek nemcsak ötletesek, de egyenként is sok izgalmat tartogatnak, itt-ott elhelyezett és olykor helyet változtató platformelemek teszik összetettebbé őket, és ha nem figyelsz, a nagy bunyó közepette úgy is a mélybe zuhanhatsz, hogy az ellenfeleid kezdőlökésére sem volt szükség hozzá.

Habár a Super Smash Bros. meccsei már önmagukban is hosszú szórakozást ígérnek, a készítők telepakolták játékmódokkal, hogy garantáltan ne unatkozz - jóllehet a többségük visszatérő darab. A Classic Mode-ban egy elágazásokkal teli pályán kell előrehaladnod, a cél, hogy öt meccs megvívása után végezz a főellenféllel is. Mindegyik összecsapás után jutalmak ütik a markodat, ha nehezebb szinten játszol, több finomságot kapsz. Az All-Star Mode egyfajta túlélőmód, itt egymás után kell győzedelmeskedned, ha egyszer is meghalsz, kezdheted elölről az egészet. Érdekesség, hogy itt nem véletlenszerűen válogatják össze az ellenfeleidet a készítők, abban a sorrendben kell legyőznöd őket, ahogy annak idején bemutatkoztak a játékiparban. Ezeken kívül három minijátékszerű játékmódban izzaszthatod magad: verhetsz Miiket időre, mennyiségre vagy akár végtelenítve, túlélősdisen is; a Home-Run Contest a baseball-pályára helyezi ki a játék kiütős alapmechanikáját, és minél messzebbre kell ütnöd egy homokzsákot; az új Target Blast pedig ezt azzal bolondítja meg, hogy egy bombát kell jó messzire elrepítened, hogy az minél nagyobb kárt okozzon az Angry Birds-szerű díszletben.

Nem kell ecsetelni: aki igazán kitartó, szorgalmasan gyűjtögeti a trófeákat és a kiegészítőket, egymás után döntögeti a csúcsait, az egyjátékos módokba is súlyos időmennyiséget pakolhat, az igazi élményt viszont egyértelműen a multiplayer jelenti. A többjátékos rész hozza ki belőled az igazi versenyszellemet, garantált, hogy arra hajt majd, hogy minél többet gyakorolj és ismerkedj a játék karaktereivel. Ha van a közelben olyan haverod, akinek van 3DS-e, helyben is játszhattok, de természetesen a Nintendo Network is nyitva áll előtted, hogy online keress vetélytársakat. Az online multi két nagyobb szekcióra bomlik aszerint, hogy kötöttebb vagy kötetlenebb versenyre vágysz, ráadásul a készítők a körítésnek is megadták a módját: rendszeresek a globális megmérettetések, ahol egy-egy hős mögé beállva kell versengeni, és van spectator mód is, ahol fogadni is lehet nyertesre. A Nintendo nem bízott semmit a véletlenre, még akkor is nyitva lesz a 3DS-ed, ha épp nincs időd játszani.

A 3DS-es Super Smash Bros. kapcsán egy nagyobb problémám van: oké, hogy kézikonzolokon is tiszteletét tette a sorozat, viszont nem érzem azt, hogy hozzátett volna valamit a címhez, sőt. Van ugyan egy új, 3DS-exkluzív játékmód, a Smash Run, de ez sem üt akkorát, hiába érdekes a koncepciója: itt öt percig random szörnyeket kell ütögetni ahhoz, hogy begyűjtsük a képességeinket turbózó power-upokat, amiket aztán egy nagyobb csatában kamatoztathatunk. Hogy mi a baj? Igazság szerint az első öt perc annyira repetitív, hogy már tűkön ülve vártam, hogy vége legyen… Továbbá a 3DS-es változat a jelenlegi formájában csak csorbítva képes azt az élményt nyújtani, amit a nagygépes változatok. A technikai különbségeken túl, ez a játék teljesen más, ha nem egy kicsi és alacsony felbontású kijelzőt kell bámulnod, kényelmes kontrollert használhatsz, és a haverokat is összecsődítheted elé. Fogalmam sincs, hogy a 3DS-es játék befuthat-e olyan multis karriert hosszú távon, mint a többi változat, de lássuk be: erre talán kisebb az esély, amin csak ront az, hogy online a játék még több patch után is játszhatatlan tud lenni.

Ami azért is ironikus, mert a Super Smash Bros. bizonyos értelemben meg maga az ideális kézikonzolos játék, ha csak tíz perced van rá utazás közben vagy az ebédszünet alatt, kiválóan elszórakoztat, ha pedig hazaérsz, mélyebben is elmerülhetsz benne. A fentiek ellenére ugyanis ez egy remek játék, és abszolút megéri megvásárolni, tartalom van benne bőven, változatos, és a 3DS-hez mérten pofásan néz ki, szuperül szól. Ha viszont csúcsformájában szeretnéd megtapasztalni, milyen az, amikor Donkey Kong feltörli a padlót Marióval, sőt egy nyolcfős (!) csatát is kipróbálnál, less majd rá a Wii U-s változatra - arról Daks fog értekezni.