Zombie Army Trilogy teszt

Ha kimaradt volna, segítek képbe kerülni: a Sniper Elite-sorozat Nazi Zombie Army című mellékága érkezett most a harmadik részéhez, ez azonban nem jelent meg önállóan, a fejlesztők inkább kiadták egyben az egész trilógiát Zombie Army Trilogy néven. Mielőtt elveszíteném az újramelegített kiadásoktól sikítófrászt kapó olvasókat, le is szögezném gyorsan, hogy a pénzlehúzás vádja jelen esetben nem egészen állja meg a helyét; a Zombie Army Trilogy PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is nyomott áron kapható, ráadásul azok a PC-sek, akiknél ott figyelnek a korábbi részek, 30, illetve 60 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a sorozat összegzéséhez. Így már mindjárt barátságosabb az összkép, igaz?

Persze nem árt tisztázni, hogy mit várjon az egyszeri gamer egy olyan játéktól, amiben egymást érik a pentagrammák és a horogkeresztek? Nos, túl sokat semmi esetre se. A kooperatív módra építő Zombie Army Trilogy tényleg csak náci zombikat tud ígérni, azokból viszont jó sokat, hogy te és a társaid levegőt se tudjatok venni, miközben ledaráljátok őket abban bízva, hogy pontot tudtok tenni a bukás előtt álló Hitler utolsó húzásának, a Z-tervnek a végére. A Zombie Army Trilogy pont olyan, mint amilyen a története is, végtelenül egyszerű, és a helyzet az, hogy a játékot ez az egyszerűség teszi ideig-óráig szórakoztatóvá, és ez az is, ami miatt előbb-utóbb kifullad majd a legtöbbeknél.

Az első találkozás kellemes. Lehet, hogy a sztorit nem agyalták túl a Rebellion srácai, és a külcsínen is lehetne fogást találni, azt viszont meg kell hagyni, hogy atmoszféra-teremtésből jól vizsgáztak. Nyilván itt sem kellett túlbonyolítani a receptet, hiszen a sötét és ködös pályákkal, a síri csönd és a zombihörgés ritmikus változásával már bőven beérné az ember, de ezeken túl is van valami a játékban, ami elkezdi nyomasztani az előtte ülőt. Itt egyfajta kettősség figyelhető meg: ha többen, kooperatív módban játsszátok a Zombie Army Trilogyt már-már Becstelen Brigantyk módjára vágjátok át magatokat a végeláthatatlanul hömpölygő zombihadseregen, egyedül viszont más lesz a játék hangulata, a kiszolgáltatottság érzése lesz úrrá rajtad. Ilyenkor üt csak igazán, mikor a menüben bóklászva suttogni kezd a DualShock 4 hangszórója: “Hová tűntél?” Garantált a vonalkódos gatya.

A játékmenet Sniper Elite-féle TPS-alapokra épít, amit persze a koncepciónak (történetesen a folyamatos darálásnak) megfelelően alaposan átalakítottak a fejlesztők. Legfeljebb négyen vághatunk neki a pályáknak, a feladatunk pedig az, hogy lőjünk mindenre, ami mozog, de lehetőleg úgy, hogy hasznunkat vegye a csapatunk: a motivációs faktor szerepét a kötelező pontozásos rendszer tölti be, ami a csapattársakkal és a globális ranglistának hála az összes játékossal szemben is összemérhetővé teszi a teljesítményünket. A játék az összes zombi legyilkolását egységnyi pontszámmal jutalmazza, de természetesen teret enged a cifrázásnak is: egy jól irányzott gránátért vagy a szüntelen aprításért még több pont jár.

Oké, de mi ebben a Sniper Elite? - kérdezhetitek jogosan. Nos, amint a kezedbe kerül egy mesterlövészpuska, egyértelművé válik. Hiába van több tucat második világháborús fegyver a Zombie Army Trilogyban, a leghasznosabb darab akkor is a jó öreg csipa marad, aligha véletlen, hogy a pályák többnyire lehetőséget adnak a százméteres fejesek osztogatására. Ha zombit látsz a távolban, már emelheted is a szemedhez a fegyvert, hogy aztán a gondosan megkomponált fejlövésedet és a csúnyaság koponyájának szétzúzását lassítva, a már jól ismert röntgenfelvételen nézhesd vissza. A puska ráadásul optika nélkül is használható, így közelebbi célpont esetében is kiváló eszköz, azt viszont már nem mondanám, hogy ennek örülni tudtam.

Mert bár a mesterlövészkedés szórakoztató, az már igencsak problémás, hogy a többi fegyver (legyen szó bármelyik gépfegyverről, shotgunról, pisztolyról vagy telepített géppuskáról) a gunplay és a használhatóság terén hagy maga után némi kívánnivalót. Hiába vihetünk magunkkal három különböző típusú fegyvert a küldetésekre, jórészt a csipára és a különböző robbanószerekre (dinamitra, gránátra, aknákra) hagyatkozunk majd, ez pedig kiválóan illusztrálja azt, hogy a Zombie Army Trilogy több szempontból is kihagyott ziccer. Mindjárt levezetem.

Az, hogy a játék a folyamatos darálásra épít, még nagyon nem indokolja a féloldalas eszköztárat, sőt: egy ilyen játékban épp a változatos fegyverfelhozatal biztosítana lehetőséget arra, hogy mindenki megtalálja a számítását, és a saját stílusának megfelelően próbáljon érvényesülni. A Zombie Army Trilogy viszont nem akar alkalmazkodni a játékosokhoz, és mielőtt azt hinnéd, hogy a választható nyolc karakter ezen segít valamit, ki kell, hogy ábrándítsalak: a szereplők csak és kizárólag a nevükben, háttértörténetükben és külsejükben különböznek egymástól, egyébként mindent ugyanúgy csinálnak. A lehetőségeinket az is szűkíti, hogy hőseinknek a mozgáskultúrája sem az igazi: sprintelnek és leguggolnak ugyan, de látványos, Gears of War-szerű fedezékbevonulást senki ne reméljen tőlük.

De ezzel is csak a felszínt kapargatjuk: a Zombie Army Trilogy valódi problémája, hogy hiába van benne kooperatív mód, valójában nem lehet benne kooperálni. Abból kiindulva, hogy az egyes karakterek játékmechanika szempontjából tökéletesen ugyanúgy viselkednek, és a fegyverekben rejlő lehetőségeket sem lehet kiaknázni, ebből csakis társas lövöldözés kerekedhet ki, nem pedig valódi kooperáció. Amellett, hogy nincsenek taktikai lehetőségeink, az is probléma, hogy a fejlesztők az ellenfelekkel sem követelik meg tőlünk, hogy tényleg összedolgozzunk. Persze ha a mezei zombik mellett megjelenik néhány szívatósabb egység, mint a böhöm nagy gépfegyveres elitkatonák vagy az élőhalott mesterlövészek, akkor mindenki elkezd rájuk lőni, de ezek egyedül is elintézhetők lennének - és single-ben amúgy is egymagunk végzünk velük.

Félreértés ne essék, az első néhány órában jó móka a Zombie Army Trilogy, aki viszont ennél többet vár egy kooperatív játéktól, biztosan csalódni fog. A fentiek miatt jó eséllyel a toleránsabbaknál is hamarabb tűnik el a varázs, minthogy elfogyna a játékbeli tartalom; talán a PC-s gyökerek miatt, de a PS4-es szerverek már most sem durrannak ki a játékosoktól, ha túlzottan specifikus igényeid vannak meccskereséskor, lehet, egyedül indít útnak a játék, és csak később ereszt be hozzád másokat. (Beállításfüggő, de ilyenkor egyébként automatikusan skálázódik az ellenfelek száma is.)

Tartalom tekintetében ugyanakkor korrekt csomagot kapunk, kijelenthető, hogy aki kitart a játék mellett, sokáig elszórakozhat vele. Az egyedül és kooperatív módban is játszható kampány három fejezetre, ezek pedig öt-öt küldetésre oszlanak, ezek mindegyike durván egy óra hosszú, ami nem rossz játékidő - és ugye a toplisták miatt mindegyik megérhet néhány újrajátszást. Érdemes megjegyezni persze, hogy a kampánynak csak az utolsó harmada új, ami érződik is: tartalom tekintetében túl nagy meglepetéseket nem tartogat, viszont dizájn és látvány szempontjából ez a legcsiszoltabb epizód. Ha pedig a kampányt unod, jöhet a végtelenségig játszható hordamód: itt öt pálya áll a rendelkezésünkre, és szokás szerint az a feladatunk, hogy minél tovább húzzuk a hullámokban érkező zombikkal szemben.

Összességében a Zombie Army Trilogy nem rossz játék, csak maximálisan átlagos. A náci zombis téma miatt nyilvánvalóan nem ér panaszkodni, nekem nem is volt bajom vele, viszont azt gondolom, a játékmenetből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Ha végigjátszást nem is, néhány vicces órát biztosan tartogat a játék, a vásárlással viszont várjatok, míg nem esik be mondjuk egy steames leárazás.