Superhot teszt

Mi, játékosok imádunk az idővel buherálni. Ez már generációk óta így van, amit mi sem tükröz jobban, mint az ilyen témájú videojátékok széles felhozatala. A Max Payne-trilógiában és a Red Dead Redemptionben kedvünk szerint lassíthattuk le az időt egy-egy jobban sikerült lövés érdekében. A Life is Strange-ben visszautazhattunk benne pár pillanattal, míg a nagy sikernek örvendő Braid gyakorlatilag minden ilyen dolgot vegyített – ezek közül külön kiemelkedik, amikor mozgásunk iránya határozta meg, hogy az idő előre vagy visszafelé folyik. A Superhotra keresztelt alkotás pontosan ezt az útvonalat vette alapul, és húzta rá egy teljesen különálló játékra.

A Superhotot 2013-ban kezdte el fejleszteni egy azóta már tizenegy fősre növekedett kis lengyel csapat, de ekkor még csak egy prototípus formájában valósították meg az elképzelésüket. A srácok nem csak a Braid mechanikáját vették alapul, hanem egy online flash-játékét, a Time4Catét is, majd ezt az ötletet keresztezték a nagynézettségű YouTube-videóval, a Biting Elbows - Bad Motherf*ckersszel. A Superhot még abban az évben zöld utat kapott a Steamen, majd 2014-ben a Kickstarteren keresztül próbálták összegyűjteni rá a szükséges pénzt. Kevesebb mint egy hét alatt 250 ezer dollárt kaptak, ami elégnek bizonyult, hogy befejezzék a projektet és kiadhassák a munkájukat.

Történet, mint olyan, nincs a játékban. Kapunk egy bagatell alapszituációt: ügynökök megtámadnak minket, verjünk vissza mindenkit, és ennyi. Szőrszálhasogatásként fel lehet hozni, de nem érdemes, hiszen játék közben egyáltalán nem figyelünk a sztorira, sokkal inkább arra, hogy az adott pályát hogyan teljesítsük. Egy-két meglepetés persze akad, de ezek inkább poénosak, mint komoly fordulatok.

Ha elkezdünk egy pályát, akkor mindig egy rövidebb feliratot kapunk egyfajta figyelemfelhívásként. „Vigyázz, autó!”, és rögtön egy kocsival akarnak elütni; „Engedd, hadd repüljön!”, olvashatjuk, mikor az első támadáskor kiüthetünk valakit az ablakon. Mindez sokszor csak megmosolyogtató aláfestésként szolgál, viszont ez az egyetlen forrás (a számítógéppel való párbeszédek mellett), ami előreviszi a történetet. Innen tudhatjuk, hogy a fentebb leírt alapszituáció nem is annyira „egyszerű”.

De miből is áll a Superhot? Leegyszerűsítve egy olyan FPS, ahol ha mozgunk, telik az idő, ha megállunk, megáll maga az idő is. Elsőre ez a formula nagyon idegen, és sok halállal is jár, mire megszokjuk. Viszont ez az eddig nem látott képesség az újítás erejével bír, és ezt ki is használják a készítők. Az első pár szinten mindössze egy-két ellenfél jön, utána viszont egy kisebb hadsereggel kell szembenéznünk. Legyen azonban bármekkora káosz, az új mechanika lehetővé teszi, hogy átlássuk az egész szituációt, észrevegyük, hogy melyik ellenség melyik irányból is akar támadni.

Hogy konkrét példát hozzak: még a játék elején futhatunk bele olyan helyzetbe, mikor egy hosszú folyosó egyik végében állunk, a másikban pedig három ellenfél vár ránk, állig felfegyverkezve. A játék szól is, hogy kapjuk fel a fegyvert, de az a folyosó kellős közepén fekszik. Mikor megindulunk érte, a három ellen azonnal tüzet nyit, és szó szerint a lövedékek között kell szlalomozni, hogy megszerezzük a pisztolyt. Nagyon ötletes, játszva nagyon nagy élmény, de egyben nagyon nehéz is.

Épp emiatt, a Superhot egy FPS, viszont ha belemélyedünk, akkor egy taktikai játékhoz lehetne jobban hasonlítani. Minden egyes pályát úgy építettek fel, hogy több kisebb-nagyobb akadály kerüljön az utunkba, és ezeken verekedjük át magunkat. Ezek lehetnek asztalok, székek, poharak, autók (!), vagy még több ellenfél. És taktikára bizony lesz szükség, hiszen a játék nem könnyű. Elég egyetlen lövés vagy ütés, és meghaltunk, majd az „R” gomb lenyomásával éledhetünk újjá, csak úgy, mint a Hotline Miami-sorozatban.

Gyakorlatilag mind a 34 pályán ugyanazt kell csinálnunk, az a feladatunk, hogy kivégezzük a szinten lévő összes ellent. Sokszor nem kapunk semmilyen lőfegyvert, ekkor az utunkba kerülő tárgyakat használhatjuk fel, hajigálhatjuk neki az ellenfeleknek – poharakat, táblákat, vagy kis porcelánkutyákat. A játék még a végére sem válik unalmassá, amiért részben a kubista dizájn, részben az egyetlen (viszont annál nagyobb) hibája, a játékidő felelős. Az alapjáték kevesebb, mint három óra alatt végigjátszható (ha sokszor meghalunk, akkor lehet több is), és vége.

Az alapjáték mellett még játszhatunk az Endless móddal is, ami nem takar mást, mint egy-egy kicsi, de annál zsúfoltabb helyen végtelen számban özönlő piros ellenfél támadását. Ebben a módban gyakorolhatunk, megtanulhatjuk a fontosabb lépéseket, amit majd a 34 pályán véghez tudunk vinni. Ha valaki még nehezebbé szeretné tenni a játékot, arra is van lehetősége, hiszen a Challenges fül alatt ki-bekapcsolhatunk különféle nehezítő képességet (minden felvett fegyverben csak egy töltény van, csak katanát használhatunk, és hasonlók), de akad néhány segítő tulajdonság is, ami által például nem halunk meg egyetlen ütéstől/lövéstől.

Maguk a fejlesztők is bevallották, hogy több filmből merítettek ötleteket a helyszínekhez, ezek sokszor a pályák nevében köszönnek vissza. Ilyen a Desperadóban látott lövöldözés a bárban, a Harcosok klubja bármelyik nagy verekedése és (személyes kedvencem) az eredeti Oldboy folyosós-kalapácsos jelenete. Viszont a Superhot nem csak a filmekkel szimpatizál, hanem más játékokkal is, így amikor többedszerre is kiszól a játékosnak, hogy hagyja abba és kapcsolja ki a programot, könnyen felismerhető a Metal Gear vagy a Stanley Parable néhány jelenete.

Ahhoz, hogy a Superhotban egy nehéz pályát végigvigyünk, legalább fele-fele arányban szükséges a jó reflex és a jó szerencse. Ha viszont ezen felül úgy sikerül teljesíteni a szintet, hogy az még bravúros is, az különösen nagy örömmel jár. Ezeket a pillanatokat akár fel is vehetjük és megoszthatjuk a barátainkkal a Killstagram.com weboldalon keresztül. Ez külön a játék miatt kialakított videó-megosztó oldal, ami igaz, még gyerekcipőben jár, de nagyon élvezetes mások ötleteit nézni egy-egy szint teljesítésekor.

A Superhot szokatlan, de pontosan ez adja addiktivitásának a kulcsát. Nagyon ötletes, humoros, és látszik, hogy az a 11 ember szerető kezekkel nyúlt hozzá. Ez viszont érezteti a hatását a játékidőn is, a kis csapat miatt csak kevés pálya került az alapjátékba, amin hamar végig lehet futni. Ennek ellenére a Superhotot mindenképpen érdemes kipróbálni, leárazáskor pedig egyenesen kötelező vétel.

A Superhot eddig kizárólag PC-re készült el, márciusban azonban Xbox One-ra is megjelenik.