Sonic Mania teszt

Ó, azok a 90-es évek. Amikor még Dévényi Tibi bácsival lehetett élő adásban Máriózni, amikor a BMX-ezésnél és a Turbo rágó gyűjtésénél egyetlen fontosabb programunk volt csak, minden vasárnap Kacsameséket nézni az MTV-n. Gyerekkorunk legszebb évei voltak ezek, annál pedig el sem lehetett képzelni izgalmasabb dolgot, mint amikor szüleink megvették az első C64, Amiga majd 286-os és 386-os gépeket. Olyan fordulópont volt ez az életünkben, melyből sosem tudunk kinőni - elkezdtünk játszani.

Ezekben az években született meg a Sega Mega Drive konzolok legendás kék sünije is, az imádnivaló és felejthetetlen Sonic. Első játéka, a Sonic the Hedgehog pedig már akkor korszakalkotónak számított - míg a hozzá hasonló ügyességi játékok lassúak voltak, és megfontoltan, minden lépésünkre odafigyelve kellett velük játszani, addig ő elképesztő tempót diktált. Villámgyorsan végigrohanva a pályán arany karikákat kellett benne gyűjtögetni, kikerülve a csapdákat és az ellenségeket - olyan új és izgalmas dolog volt ez, amit talán még sosem láttunk korábban.

A Sega szeret a videojátékok hajnalára nosztalgiával visszatekinteni, és ennek a jó szokásnak köszönhetően született meg a Sonic Mania is. A játékot egy Christian Whitehead nevű, függetlenként dolgozó ausztrál programozó álmodta meg, aki annyira imádja a sorozatot, hogy korábban több Sonic-átiratot és -felújítást is készített, pusztán kedvtelésből, a saját és rajongótársai szórakoztatására. És bár a Sega eleinte módszeresen levetette a játékokat mindenhonnan, azokat mindenki annyira szerette, hogy elhatározta, hivatalosan is elkezd vele együtt dolgozni. A Sonic Mania így lett teljes értékű része a sorozatnak, és egyben az idei év legizgalmasabb, legötletesebb nosztalgiajátéka is.

A Sonic Mania az eredeti Sonic the Hedgehog stílusában készült. Hatalmas pixelek uralják benne a képernyőt, 8-bites zene szól a háttérben, mi pedig oldalnézetben merülhetünk el a kis sündisznó legújabb kalandjaiban. A történet valamikor a Sonic & Knuckles után játszódik: Sonic és Tails egy Angel Island nevű helyre repül, ahol kivel mással is futhatnának össze, mint Eggmannel, és elit csatlósaival, az Eggrobotokkal. A gonoszok éppen egy misztikus erővel bíró kő után kutatnak, amit hőseink erőfeszítései ellenére sikerrel meg is szereznek - a Phantom Ruby különleges ereje pedig visszarepíti az egész bagázst az időben.

A múltban kalandozva átélhetünk már megtörtént eseményeket, és újakat is. A Sonic Mania az új tartalmak mellett több eredeti, remasterelt pályát is tartalmaz az eredeti Sonic-játékból - a kalandok során összesen tizenkét helyszínen fordulunk meg, minden állomás két részből áll, a végén pedig egy-egy boss battle is vár ránk. Puszta kézzel kell felvennünk a harcot a főellenséggel, kitérve a támadásai elől, figyelve mozgását és szokásait, majd kivárva a megfelelő pillanatot, visszatámadni, ahogy a 90-es évek platformjátékaiban is szokás volt. De vannak minijátékok is. A metropoliszos játék végén például egy Tetris-szerű bogyórakosgatós játékban kellett Eggmant elverni, illetve van több 3D-s minipálya is, gyűrű és buborékgyűjtögetéssel.

A játék menüjében a Mania Mode ad otthont magának a történetnek és az új kalandoknak. A Time Attack módban a már teljesített pályákat lehet újra megcsinálni speedrunolva, a minél jobb időeredményért, Sonic mellett Tails és Knuckles segítségével, boss harcok nélkül, míg a Competition a kétjátékos események otthona.

A játék fejlesztésénél Whitehead két független fejlesztőcsapattól kapott segítséget. A Headcannon és a PagodaWest Games a pályadesignért, a hangokért és kinézet csiszolásáért volt felelős, míg a programozást maga az alkotó végezte, egy személyben, saját fejlesztésű motorját használva. A játékot a C++ nyelven készített Retro Engine hajtja, ugyanaz, ami a készítő korábbi Retro Sonic, Sonic CD és Sonic the Hedgehog játékai alatt is futott. A rasztergrafikát használó motor minden egyes képpontot egyenként definiál, és fűz össze egy nagy képpé, technikailag pedig kifejezetten a 90-es évek játékainak felélesztésére készült. A motor kinézetre pont ennek a korszaknak a stílusát is hozza, hatalmas pixelek elevenednek meg a képernyőnkön, immáron viszont 16:9-es képarányban, elfelejtve a régi katódsugaras TV-k és monitorok szemet bántó vibrálását, fényerejét.

Az elmúlt két évtized nem mondható a kék sündisznó fénykorának, a modern feldolgozások játékélményben messze voltak attól, ami a sorozatot eredetileg naggyá tette. A Sonic Mania viszont ezekhez tér vissza, és úgy kelti életre a 90-es évek elejének hangulatát, mintha megállt volna az idő. Persze az új Sonicot már vezeték nélküli kontrollerrel játszottuk, hatalmas LED TV-n, amit viszont nyújtott, az tényleg felidézte gyermekkorunk legszebb pillanatait. A látvány, a zene, a pályadesign, a sebesség és a játékélmény mind nagyon el lett találva, jó hír pedig, hogy van a játékban checkpoint-rendszer, a bossharcok pedig nem annyira lehetetlenek, mint régen voltak. Ez pedig sokkal kényelmesebbé, folytonosabbá teszi a játékot.

A Sonic Mania tesztelésekor egyetlen nagy gondom volt csak. A pályák nagy részét (konkrétan nyolcat a tizenkettőből) korábban már láttuk, sokkal több benne az újrafelhasznált rész, mint az új, ami nem teszi őt teljes értékű folytatássá, igazi új résszé. A retro élmény ettől függetlenül (vagy épp ezért) tökéletes, a Sega egy igazi nosztalgiajátékkal zárta a nyarat. A Sonic Mania az idei év legjobb remake-je lett, megér minden pénzt.

A Sonic Mania PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re jelent meg. Mi Xbox One-on próbáltuk ki.