Donkey Kong Country: Tropical Freeze teszt

A kiotóiak gorillája még a nyolcvanas évek elején látta meg a napvilágot Mario nemeziseként, ám az első kiugró sikerre 1994-ig kellett várni. A Rare-korszakban Donkey Kong tündökölt, a platformjátékok panteonjába szökött fel, főleg a Country alcímű részekkel, amelyek új életet leheltek a kifutóban lévő SNES-be, s azóta a Nintendo összes konzolján bérelt helye van az emberszabásúnak. A recept tehát lassan 25 éve ugyanaz, pedig semmi különleges nincs benne. Oldalnézetes, 2D-s platformjátékokról van szó, ahol a hangulat és a bájos látvány mellett kihívásból sincs hiány. Ha csak egy kicsit is elmerülsz a sorozatban, láthatod, hogy ide mai napig kötélidegek kellenek, pont úgy, mint a klasszikus részek esetében. 

Az austini Retro Studios már a Wii-re megjelent Donkey Kong Country Returnsszel hiánytalanul felmondta a leckét 2010-ben, és csakúgy, mint az elmúlt években oly’ sokszor, okos arányokkal és színpompás körítéssel rázta fel a sorozatot. A hagyományt négy évvel később folytatták Wii U-n a Donkey Kong Country: Tropical Freeze-zel, ami most kapott egy frissített verziót a Nintendo Switch-en is. Bár nem tömték tele annyi tartalommal, mint a Mario Kart 8 Deluxe-ot, mégis bérelt helye van a piacon, hiszen egy olyan, mára letűnt korról mesél, amikor még bizony meg kellett szenvednünk a pálya minden egyes centiméteréért. Ez a fajta vonal mára szinte teljesen kikopott a köztudatból, és még négy évvel később is üdítően és egyben sokkolóan hat a játékosokra.

A játék nem is árul zsákbamacskát, csak az első pályák teljesíthetőek könnyen, utána simán magába szippant a kegyetlen ingovány. A játékmenet viszont ismerős lehet, akinek már volt szerencséje a korábbi nagygépes részekhez – ők legalább tudják, mire számíthatnak, nem úgy mint én. A pályatervezés szinte példaértékű, igencsak hosszú szintekkel operál a játék, amelyeken garantáltan nem fogunk olyan könnyedén végiggaloppozni, mint egy Kirby- vagy egy Rayman-cím esetében. Az előrehaladás lassabb és nehezebb, tucatszor is próbálkozni fogunk, mire elérünk a hőn áhított ellenőrzőpontig. Ha nem lenne az egész olyan változatos, talán bele is törne a bicskánk, de a behívható barátok képességei és a többi újdonság visznek előre. Egyszerűen nem lehet utálni a Tropical Freeze-t.

A történet eléggé egyszerű, de a műfaj sohasem operált összetett narratívával. A barátok éppen Donkey szülinapját ünneplik, amikor a tenger felől veszély közeleg. A vikingekre emlékeztető snowmadek gátlástalanul megtámadják Kongék otthonát, jéggel és hóval borítva be a trópusi szigeteket. A pingvinek, fókák, havasi nyulak és madarak mindent feldúlnak, így Donkey elhatározza, hogy kiűzi a megszállókat. Szépen, módszeresen, szigetről-szigetre olvasztja fel a vidéket, bossokat gyűr le, mígnem a snowmadeknek írmagja sem marad. Így megy ez 12-15 órán át, megannyi szitkozódás közepette, de mi újra és újra nekiveselkedünk a pályáknak, mert bizony az atmoszféra elviszi a hátán az egész játékot.

Donkey nem egy fürge állat. Sőt, kifejezetten lomha, de a környezetet mégis sikerült úgy megalkotni, hogy élvezet tombolni rajta. Leginkább ugrálni fogunk, illetve a földet is püfölhetjük a felvehető cuccokért, vagy egyszerűen a közelben álldogáló ellenfél elkábításáért. Ha pedig az ellenfelek feje búbjára pattanunk, gyorsan likvidálhatjuk őket – persze vannak olyan lények, akik ellen ez hatástalan. Az előrehaladás mégis változatos: gorillánk liánokon lengedezik, lombkoronába kapaszkodva mászik a falakon, de még a víz alatt is úszkálhat. Máskor egy rinocérosz hátán, vagy egy csillében ülve rombolja végig a pályákat. A helyszínek tömve vannak gyűjtenivalóval! Megkereshetjük a „Kong” szó betűit, banánokat, pénzérméket szedhetünk fel: előbbiből százat megszerezve kapunk egy életet, míg utóbbival segédleteket vásárolhatunk a boltban.

Ezen kívül számos titkos járatot, eldugott cuccot, puzzle-darabkát kutathatunk fel, amelyek bizonyára sokáig rejtve maradnak, de ha nyitott szemmel járunk, próbáljuk valahogy működésbe hozni a mechanikus szerkezeteket, vagy az ellenfelek megragadásával és eldobálásával aktiváljuk a kapcsolókat, máris fény derülhet a titkokra. Nem muszáj sietni, bőven elidőzhetünk a részleteken, és így még extra pályákat is előhozhatunk. Itt a legjelentéktelenebbnek tűnő tereptárgy és objektum is potenciális bónuszforrás – lehet mindent megpaskolni, megdobálni, hátha csurran-cseppen valami.

Minden pálya zseniálisan van felépítve, kellő gyakorlattal simán végigroboghatunk rajtuk, látszik, hogy a tervezők mindent alaposan kiszámítottak. Még akkor is, ha elsőre úgy tűnik, hogy a halálos csapdákat lehetetlen elkerülni. Mindig találunk valami utalást, arra, hogy most valami visszafordíthatatlan következik be, csak nem mindig tudatosodik bennünk. Megremeg a talaj, szétesik a biztonságosnak hitt platform, de folyton akad valami kapaszkodó, valami mentőöv, amit használhatunk. Oké, be kell tanulni minden egyes métert, érezni kell, hogy hova érkezünk. Így volt ez csaknem három évtizede is, a Retro csapata tudja, mitől döglik a légy, baromi összetett mechanika dolgozik a játék alatt.

Gorillánk nem marad egyedül sokáig: a megfelelő hordókat összetörve barátot is cipelhet a hátán, aki így vagy úgy megkönnyíti az előrehaladást. Diddy például egy jetpackkel a hátán nagyobb ugrásokat tesz lehetővé, Donkey barátnője, Dixie szőke copfjával helikopterezni is tud, így magasabbra szállhatunk. Cranky, az ősz szakállú aggastyán botjával még a tüskés csapdákon is át tud lavírozni, időnkét oda is sóz vele az ellenfeleknek. Mondanom sem kell, néhány rejtett pályarész és cucc csak a haverok képességeivel érhető el, így nem árt vigyázni rájuk. Duóban nyomulva egyébként négy életpontunk lesz alapból, ami nagyon hálás tulajdonság.

Ha egyszer sikerül teljesíteni egy adott szintet, újra nekiugorhatunk a Time Attack módban, ahol csak a gyorsaság számít. Ehhez persze online ranglista is dukál, ahol még mindig hatalmas élmény az online barátaink rekordjait megdönteni. Nincs két egyforma játékstílus, mindenki máshogyan száguld végig a pályákon, olyan segédleteket használva, amiről kezdetben álmodni sem mertünk volna. A tökéletes kör elérése bizony embert próbáló feladat, de alaposan ki tudja tolni a játékidőt.

Minden világban található egy bolt, ahol Funky Kongnál elverhetjük a nehezen összegyűjtött aranyainkat. A kínált tárgyak jelentősen megkönnyítik a dolgunkat: az extra élet magáért beszél, a lufi pedig akkor húz ki a csávából, ha lezuhantunk egy feneketlen szakadékba, de felszerelhetjük magunkat pajzzsal is, így az ellenfelek első csapása hatástalan lesz ránk. Nem sok, de egy fifikás főnökharc során minden eszközt meg kell ragadnunk.

Apropó, bossharcok! Minden világ végén egy drabális rémség vár ránk, akit csak több körből álló, de mégis ritmikus harcok során likvidálhatunk. Nem kapunk mentést a csaták közben, irtózatosan el tud nyúlni egy küzdelem, amely alkalomadtán a Cuphead nehézségét idézi, de mégis kiválóan megkomponált összecsapások ezek. A frusztráció és a szórakozás közül az utóbbi felé billen a mérleg nyelve – nem zuhanunk össze többszöri kudarc után sem, inkább újra és újra próbálkozunk, nyugalmat erőltetve magunkra. Az izzadó tenyér, és a gyors reflexek végül meghozzák a hőn áhított győzelmet, és egy csapásra kiengedhetjük a felgyülemlett gőzt.

A fent leírtak talán elriasztanák az újoncokat, pedig a Switch-exkluzív Funky mód némileg könnyebbé teszi a játékot. Ebben a derék boltos gorillával, Funky Konggal nyomulunk a lehető leggyorsabban teljesítve a pályákat. A szörfdeszkás majomnak alapból öt élete van, és még a tüskés csapdákon is játszi könnyedséggel siklik végig. Dupla ugrásával magasabb peremeket is el tud érni, mint Donkey, ráadásul ereszkedés közben pörgeti a deszkáját, így lényegében lebegni is tud. A víz alatti szakaszok során végtelen levegője van Funkynak, ami már szinte csalásnak minősül. Ezek a plusz képességek sokat segíthetnek a belerázódásban, és gyorsabban teljesíthetőek így a szintek, de ettől még lesz kihívás bőven.

Az új karakterrel a vízszintes mozgás kicsit korlátozottabb, és a duplaugrás során is előfordulhatnak félresikerült manőverek. A játék elején választhatunk a klasszikus és a Funky mód között – a döntés végleges. Funkyval a Time Trial módban is új korszak köszönt be, hiszen a korábbi időket simán meg lehet dönteni, ami főleg a speedrunnerek számára jó hír. Az irányítás a Joy-Conokkal roppant precíz és fürge, és a HD Rumble-funkció is egy fokkal kellemesebb visszajelzést nyújt, amikor robban egy hordó vagy egy platformra zuhanunk. Az élmény handheld módban még fokozódik is! Szerencsére a gesztusvezérlés kimaradt, ami érthető, hiszen nincs idő hadonászni gyors reflexek közben, bőven elég a gombokat püfölni.

A Switch erősebb hardverének hála immáron tükörsima 60 fps mellett 1080p-ben fut a játék, ami már szemmel látható különbség a Wii U 720p-jéhez képest. A betöltési idők rövidebbek és a textúrák is sokkal élesebbek. Kong szőrének árnyékai még durvábban néznek ki, és a teljes RGB-tartománynak köszönhetően sokkal színesebb a végredmény, mint korábban. Persze a Tropical Freeze grafikai stílusa alapból megállja a helyét, a rajzfilmes látványvilág, a részletgazdag hátterek szinte lefolynak a képernyőről. Handheld módban is simán elfogadható a külcsín, bár itt be kell érnünk 1152x648-as felbontással.

Kicsit szomorú vagyok, amiért a Donkey Kong Country: Tropical Freeze Switch-verziója nem tartalmaz annyi újdonságot, mint a Nintendo más címeinek friss portjai – még friss pályák sincsenek. A Funky mód kétségtelenül komoly fegyvertény az újoncok számára, de nem hinném, hogy a veteránok többsége emiatt újra legyűrné a kampányt. Ha viszont még nem játszottál a platformerrel, és nem mondasz nemet az átlagnál sokkal keményebb kihívásra, akkor nincs értelme kihagynod Donkey Kong pofátlanul stílusos, ugyanakkor igazán hardcore kalandját.

A Donkey Kong Country: Tropical Freeze 2018. május 4-én jelenik meg Nintendo Switch-re.