Enthusia Professional Racing

Bár óriáscége, a Konami sok-sok éve állandóan ott figyel néhány produktummal a japán játékeladási toplisták élmezőnyében, ráadásul majd minden játékstílusban van milliós eladásokat produkáló szériája is, autós témákban eddig még sok babért nem gyűjtött be, nem volt Need for Speedekhez, Ridge Racerekhez és legfőképp Gran Turismokhoz fogható sikersorozata. Kozuki-san ezért egy esős délutánon összevonta a szemöldökét, morgott egyet, rácsapott az íróasztalára, és kiadta a parancsot: a Konami 2005-ben egy autó szimulátort is csatasorba fog állítani, ami szinte ugyanolyan lesz, mint a Gran Turismo 4, sőt remélhetőleg még jobb, és le fogja taszítani a Polyphony Digital zászlóshajóját a piedesztálról, vagy legalábbis jókora szeletet fog kiharapni az eszméletlen népszerűségnek örvendő játék piacából. Valahogy így indulhatott el a napokban PlayStation 2-re megjelent Enthusia: Professional Racing című játék fejlesztése.

A játék érdekes mozival indít, ami valahol a reklámok, a videoklipek és a rövid művészfilmek mezsgyéjén helyezkedik el, a pufók japán fényképészlány ugyan egy kicsit túldramatizálja a szerepét, a Robert Miles jellegű dallamos tuc-tuc zene meg nem igazán passzol alá, de az egész összességében nem rossz. Az ezt követő főmenü nagyjából a szokásos lehetőségeket nyújtja, igaz a menüpontok elnevezése nem minden esetben egyértelmű. Az Options-nél pár beállítást hangolhatunk át (az irányítást is – aki hozzám hasonlóan kontrollerrel nyomul, annak javaslom a gáz átállítását a jobb analóg karra), a Versus Racingnél egy haverunk ellen versenyezhetünk, a Time Attacknál a szellemautó által reprezentált időeredményeinket hívhatjuk ki egy-egy menetre, a Free Racing menüpont pedig egy gyors, szabványos versenyt indít. Ez utóbbi kiválasztása után természetesen tallózhatunk az alapban elérhető és az általunk megnyitott autók és pályák között, a gép pedig a választásaink függvényében állít be legyőzhető szintű ellenfeleket. Érdekes még a Library menüpont, ahol a partner autógyárakról tudhatunk meg többet, ugyanis az Enthusiában is rengeteg valódi járgány szerepel, igaz a paletta itt valamivel szürkébb, mint a Gran Turismo 4-ben, míg ott 721 jármű kormánykereke mögé ülhetünk be virtuálisan, itt csak 211 mögé, de ettől függetlenül szinte ugyanazok a gyárak adtak licenceket mindkét játékba, és a népszerűbb márkák itt is ugyanúgy megvannak. Mindkettőben van sok Alfa Romeo, Aston Martin, Audi, BMW, Cadillac, Chevrolet, Citroen, Daihatsu, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Jaguar, Lancia, Lotus, Mazda, Mercedes, Mini, Mitshubishi, Nismo, Nissan, Opel, Peugot, Pontiac, Renault, Shelby, Subaru, Suzuki, Toyota és Volkswagen, hogy csak a nagyobbakat említsem, tehát az Enthusia sem szégyenkezhet a márkák terén, csak kevesebb típust kínál. Ugyanakkor mindkét játék jellegzetessége az is, hogy a legeslegépszerűbb álomautók, a Ferrarik, a Porschék és a Lamborghinik hiányoznak belőle, tehát e téren sem erősebb az egyik vagy a másik produktum. A szokásos autósiskolát a Driving Revolution menüpont alatt találjuk meg, ez itt sem rossz, és itt is tekinthető egy sokszintű arcade játéknak, ami során nagyon sokat tanulhatunk az irányításról, a pályákról és az autókról, továbbá a játék érzékenységéről és működéséről, de azért ez messze elmarad mind hangulatban, mind pedagógiai tervezésben a Gran Turismo 4-ben szereplőtől, legalábbis érzésem szerint. A végére hagytam a lényeget, a karriermód itt az Enthusia Life elnevezést kapta, lássuk ezt részletesebben is.

Riválisához hasonlóan az Enthusia lelke is egy képzeletbeli, touring car jellegű versenysorozat, valódi versenypályákon (akad olyan is, ami a Gran Turismo 4-ből visszaköszön, például a tsukubai pálya) és valódi helyszíneken elkerített fiktív pályákon zajlanak a versenyek kereskedelmi forgalomban kapható utcai autók és néhány egyedi versenyautó (például Colin McRae Subaru Imprezája) között, az autómárkák természetesen keveredhetnek, de nagyjából egy súlycsoportot képviselnek rajthoz álláskor. Az idő telik a játékban, minden héten csak egy versenyre nevezhetünk be a mi szintünkön elérhetők közül, így kell feltornáznunk magunkat a kezdeti ezredik pozíciónkból az elsőbe. A versenyek között válthatunk autót, pihenhetünk, tesztelhetünk és tuningolhatunk is, az autóváltás és a pihenés mellesleg egy hét kiesést is eredményez. A játék érdekessége (a Gran Turismo sorozattal szemben), hogy pénz nincs benne, a megnyitott járgányok közül bármelyiket kiválaszthatjuk és átszínezhetjük bármikor, a tuningolás pedig tényleg kizárólag beállítás finomhangolást takar, nem vásárolgathatunk alkatrészeket meg ilyesmit. A pénz hiányából következően a versenyek tétje is csak a pozíció, plusz minden nem teljesen vesztes verseny után megszerezhetjük az egyik riválisunk járgányát is, rulett szerűen sorsolódik ki a nyereményautó azok közül, amelyekkel még nem rendelkezünk, természetesen a „nem nyert semmit” is a pakliban van. A választható pályák alatt egy szám is tudatja velünk, hogy mennyire nehéz menet vár ránk, és ha választottunk közülük, láthatjuk az autók erőviszonyait is hasonlóképp, mindig az alacsonyabb szám a gyengébb, a miénknél magasabb számmal jelölt autók tehát technikailag erősebbek, de az ilyenektől sem kell megijedni, igazán lehetetlen felállást nem sorsol ki a gép, nem veszélyesen nehezek az ellenfelek. Minél nagyobb győzelmet aratunk, értelemszerűen annál nagyobbat ugrunk előre a ranglétrán, és persze az erősebb mezőnyből erősebb autót is nyerhetünk, tehát érdemes nekimenni a nagyobb téteknek. A versenyek után természetesen kapunk klasszikus visszajátszásokat is, sőt egy nagyon alapos, térképpel illusztrált kimutatást is, amin láthatjuk, hogy hol ütköztünk, előztünk, tértünk le az útról, előztek meg minket satöbbi, ennek vizsgálata során sokat tanulhatunk a hibáinkból. Még egy érdekessége van a játéknak, vannak benne úgynevezett Enthu Pontok, ezek kezdetben 300-ról indulnak lefelé, minden apró ütközésnél és koccanásnál rohamosan csökkennek, ha pedig elérik a nullát, egy hétre kiesünk a versenyből (ekkor természetesen töltődik felfele), ez ösztönöz minket a tökéletes, hibátlan vezetésre.

A tényleges játék már nem tartalmaz igazán sok újdonságot és meglepetést, leszámítva azt, hogy néhány megszokott apróság hiánya kissé zavaró. Az anyag természetesen irányítható mindenféle kormánnyal és kontrollerrel, a kormányról ugyan nem tudok véleményt mondani, mivel azzal nem rendelkezem (nem vagyok akkora rajongója az autós játékoknak, meg helyem sincs), a kontrollerrel azonban érzésem szerint a kanyarodás és a fékezés irreálisan lassú, valószínűnek tartom, hogy ez a probléma a kormány esetében nem jelentkezik. Ettől függetlenül azért nem vészesen nehéz a játék az irányítás milyensége és az ellenfelek mesterséges intelligenciája miatt sem, minden viszonylag jól be van lőve, sőt a fizika is egész korrekt. Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy a képernyő közepén megjeleníthetünk egy kis felülnézeti képet a kocsinkról, ami állandóan mutatja, hogy milyen szögben állnak a kerekek, melyik gumi nehezedik leginkább az aszfaltra, az autó súlypontja merre lendül el satöbbi. Ehelyett, a kevésbé hasznos extra helyett én azért több hasznát vettem volna egy visszapillantó tükörnek, ami sajnos hiányzik a játékból, ráadásul kizárólag két kameranézetet választhatunk, egy műszerfal nélküli belsőt és egy közeli külső-hátsót, ez nagy visszalépés az összes mostanában megjelent autós játékhoz képest, nagyon hiányzik a megszokott gyors elölnézet, a magasabb hátulnézet és a két látványos oldalnézet. Ha már a hiányosságoknál tartunk, az autó választó menü is eléggé szegényes, sajnos kevés információt kapunk a járgányokról, többnyire a motortérfogat, a lóerő, a súly és a fordulatszám van csak feltűntetve, de ezek sem mindig (talán a hiányzókat szégyellték a gyártók, mert az adatok azért biztosan a fejlesztők rendelkezésére álltak), számomra beszédesebb lett volna a klasszikus százra gyorsulási idő és végsebesség páros. Nem meglepő az sem, hogy a Gran Turismo 4-hez hasonlóan itt sem engedélyezték a gyártók az autók törését, amit a fejlesztők bizonyára szívesen leprogramoztak volna, tehát minden végzetes ütközésből simán jövünk ki itt is, nagyon le sem lassulunk, csak az Enthu Pontjaink csökkennek, ennek ellensúlyozásaként a földutakon azért kicsit porosodnak a járgányok, továbbá a guminyomok is ott maradnak az aszfalton. Audiovizuálisan nincs a játéknak szégyenkeznivalója, a zenéi ugyan nem nagy eresztések, de játék közben is szólnak, ami növeli az anyag hangulatát, sőt a pályák felépítése és látványa is szép és változatos, továbbá az autók is nagyon részletesek, alaposak és élethűek, a külcsín tehát szinte hibátlan.

Bár nagy vonalakban a két nagy rivális között nincs sok különbség (ugye még pálya és autó átfedések is vannak szép számmal), az Enthusia apró hiányosságai, a kisebb részletekben rejlő különbségek (a Gran Turismo 4 menürendszere eszméletlen hangulatos és designos) és a játékok összhatása azért nagymértékben a Polyphony Digital anyag irányába billentik a serpenyő mérlegét. Trónfosztás tehát nem történt, az Enthusia önmagában kellemes autós játék, ha nem koppintás lenne, és nem lenne riválisa, igazán ütőképes is lenne, így azonban inkább csak korrekt próbálkozás, Gran Turismo 4 pótlék.