Captain Toad: Treasure Tracker teszt

Még egy korábbi Wii U-s cím költözött Switchre, így talán sokan vádolhatjuk azzal a Nintendót, hogy nincs eredeti ötlete, pedig látva az új Zelda és a Super Mario Odyssey mögötti kreativitást, nyilvánvaló, hogy a cégnél rengeteg zseniális elme dolgozik. Elsőként meg kell értenünk a cég üzletpolitikáját! A kiotóiak előző konzolja nem volt valami sikeres, a Switch pedig az, így érthető, hogy a több embert szeretnének megszólítani az olyan gyöngyszemekkel, mint a Captain Toad: Treasure Tracker.

Toad kapitány kalandja sem eredeti ötlet, hiszen a főszereplőt és a koncepciót már láttuk a Super Mario 3D Worldben. Az abban szereplő minijátékok annyira bejöttek a rajongóknak, hogy a Toad simán megérdemelte az önálló spin-offot. Nem hagyományos platformerrel van dolgunk, inkább egy puzzle-játékról, amelyben egy teljes képernyőt betöltő, horizontálisan kiterjedt pályákat teljesítünk egymás után. Mindeközben a kamerát is sűrűn forgatni és zoomolni kell, hiszen a rejtett útvonalakról csak így lebben fel a fátyol.

A relatíve egyszerű alapok meglepően friss játékélménnyel kecsegtetnek, ha még nem próbáltad az eredetit. A Nintendo EAD srácai szinte minden szinten valami újdonsággal rukkolnak elő, amelyek nem ritkán a feje tetejére állítják az egész játékot. Mi pedig csak hüledezünk az újabb és újabb kreatív megoldásoktól.

A történet gyermekien bájos. Toad és barátnője, Toadette éppen vakációját tölti, amikor egy hatalmas sas feltűnik a színen és elrabolja a hős szíve választottját. Noha aprók vagyunk, de lelkesedésünk és kitartásunk hatalmas, útra kelünk, hogy kiszabadítsuk szerelmünket. A játékban több mint 70 pálya kapott helyet, némelyik 3-5 perc után teljesíthető, de a későbbi fejezetekben ennek többszörösét kell gondolkodásra fordítanunk. Toaddal első körben három gyémántot szedhetünk össze a szinteken, melyek végén vár minket a hőn áhított csillag. Ha ez nem lenne elég, elmaradhatatlan érmék és más kincsek után kutathatunk. A pályáknak másodjára nekiugorva már Toad apró pixeles fali rajzát is felkutathatjuk, amely eléggé fifikás helyen van eldugva, derekasan forgatnunk kell a kamerát ahhoz, hogy a látómezőnkbe kerüljön.

Mivel hősünk nem tud ugrani, ezért az ellenségeket csak kikerülni tudjuk, illetve a földből kihúzható fehér vajretkeket eldobva semlegesíthetjük vagy lebéníthatjuk őket. Minden pálya kínál alternatív célokat is: likvidáljunk minden lényt, vagy sértetlenül, minél gyorsabban robogjunk el a csillagig. Időnként belső nézetben végigtolható railhooter-szerű szinteket kapunk, ahol már a pontos célzásnak és a reflexeinknek is komoly szerep jut. Ezek sikeres teljesítése nagyban függ attól, hogy milyen üzemmódban játszunk, hiszen dokkolt állapotban bizony előfordulhatnak idegtépő pillanatok. Rögtön írom is, miért!

Nem mindegy, milyen üzemmódban játszunk! Míg a Wii U-s verzióban a GamePad érintőképernyőjén aktiváltuk a kapcsolókat, addig Switchen csak handheld módban hasonló a helyzet. TV-re küldve a képet egy folyamatosan jelenlévő kurzort kapunk, amit Joy-Con giroszkópját kihasználva a kívánt pontra kell vinnünk, ha működésbe akarunk hozni valamit. A rendszerbe nem lehet belekötni, de egy idő után zavaró tud lenni az állandóan vibráló kör, mert elrejteni sajnos nem lehet.

Az egész játék végigtolható kétfős helyi kooperatív módban is, ám ez esetben nem két Toad hajt a csillagokért. Az egyik játékos továbbra is a gombafejű kincskeresőt irányítja és mozgatja a kamerát az X-tengelyen, míg a másik résztvevő a kurzorral céloz, aktiválja a kapcsolókat, és retkekkel semlegesíti a Mario-univerzumból ismerős szörnyeket. A mechanika kiválóan működik a gyakorlatban is, és sokban hasonlít a Super Mario Odyssey co-opjára, ahol a második játékos a sapkánkat, Cappyt terelgette. Itt is közösen agyalhatunk a fejtörőkön, így a sikerélmény is nagyobb lesz. Ráadásul olyasvalakit is magunk mellé csábíthatunk a kanapéra, aki eddig nem sok videojátékot látott, mégis pár perc alatt bele tud rázódni.

A Switch-verziót egy sor bónusztartalommal is felvértezték. A Super Mario Odyssey négy királysága is feltűnik a játékban apró pályaként továbbgondolva - igen, még New Donk City is! Ám ennek ára van, lévén az új pályák a Wii U-s változat Super Mario 3D World ihletésű szintjeit váltották. Érthetetlen döntés, hiszen úgy tűnik, mintha a saját szülőjét tagadná meg a játék. Persze attól még mindegyik helyszín egy varázslatos mikrouniverzum, egyedi hátterekkel, témákkal és ötletekkel. Húsz-harminc órára, apró adagokban fogyasztva tökéletes választás, ha az eredeti verzió kimaradt.

A színes-szagos látvány még négy év után is megállja a helyét, annak ellenére, hogy ahány pálya, annyiféle hangulat járja át, kellemesen a szemnek és a gyermeki lelkületünknek egyaránt. Főleg, hogy a játék dokkolt állapotban tűéles 1080p-ben fut, betonstabil 60 fps mellett. (Wi U-n ez 720p volt), míg mobil módban marad a 720p, de a framerate itt is háborítatlan marad. Mindehhez pattogós, fülbemászó zenék dukálnak, bár Toad visítozása egy idő után fárasztó tud lenni, bármennyire is aranyos fickóról van szó.

Egyedül játszva a Captain Toad: Treasure Trackert mégis handheld módban ajánlom, hiszen a TV-n a kurzor folyamatos jelenléte túlságosan zavaró tud lenni, és a mozgásérzékelés is kicsit körülményes - igaz, ha ezt a hálátlan feladatot egy családtagunkra bízzuk, máris sínen leszünk. Egy igazán ötletes és innovatív alkotással gazdagodott a Switch kínálata, de a régi rajongóknak sajnos a co-op nem elég erős fegyvertény ahhoz, hogy újra kicsengessék érte a súlyos ezreseket. Újoncoknak viszont menyei manna.

A Captain Toad: Treasure Tracker július 13-án jelenik meg Nintendo Switchre és 3DS-re. Eredetileg kizárólag Nintendo Wii U-n debütált.