![](/media/tag/avatar/50/0/649.png)
Krosszmotorok üvöltő hangja nyomja el a közönség őrjöngését, a sár úgy pattog, mintha lapátolnák a kerekek, a teljes mezőny egyszerre érkezik az első kanyarhoz. A külső íven négyen is összeakadnak, átborulva a korláton, a pillanatnyi hezitálást kihasználva berobbansz az élmezőnybe, aztán jönnek az ugratók. Szöcskeként pattogsz a homokbuckákon, akkora lélegzeteket véve minden felemelkedés előtt, hogy a szemüveged is bepárásodik, míg kanyarról-kanyarra, körről-körre nem verekszed fel magad az első helyre. Micsoda éjszaka - erről kell szólnia ennek az egésznek!
Az olasz Milestone évente négy-öt motoros és más versenyjáték leszállításával csiszolódik egyre tapasztaltabb játékfejlesztővé. A járművek finomhangolására, a minél élethűbb motoros élményre, és a valóság, illetve a szórakozás közötti arany középút megtalálására mindig is nagy hangsúlyt fektető csapat nemrég Unreal Engine 4-re költöztette a játékait, innentől kezdve pedig minden technikai akadály elhárult, hogy tényleg jó címeket készíthessenek. Ennek ellenére - és valami szomorú csoda folytán - valahogy mégsem tudtak kitörni a szürke érdektelenségből, amin a Monster Energy Supercross 2 - The Official Videogame talán most javítani tud.
A fejlesztők felismerték, hogy mire van szükség. Üvöltő metálzenére, nagy sebességre és megfelelő kihívást adó, kiegyensúlyozott, élvezetes játékmenetre. A sorozat második része ebben a szellemben készülve kiutat mutat végre önmagának, még ha egyébként most sem kaptuk meg azt a világmegváltó, minden tekintetben tökéletes, és hibátlan alkotást, amire vártunk. A tavaly júliusban megjelent MXGP PRO-hoz képest mindenesetre sokkal szórakoztatóbb, hangulatosabb, és akciódúsabb versenyekre számíthatunk, úgyhogy aki szereti a krosszmotorok világát, és dagonyázna már egy újabbat a mindent ellepő sárban, az nem fog mellényúlni.
Az AMA Supercross Világbajnokság hivatalos játékaként a Monster Energy Supercross 2-ben a versenysorozat minden csapata és pilótája képviselteti magát. Az Egyesült Államok legnagyobb és leghíresebb arénáiban száguldozhatunk a világhír felé vezető buckákon, hatféle játékmódban, single illetve multiplayer jelleggel. Az egyjátékos felhozatalon belül nyomhatunk gyorsmeccseket, idő elleni futamokat, egész bajnokságokat, továbbá indíthatunk karriert, illetve belevethetjük magunkat a free roaming világot megnyitó Compound módba is, vagyis minden megtalálható itt, ami klasszikus, és amit elvárnánk. De nem árul zsákbamacskát a többjátékos mód sem, mely az online lehetőségeket nyitja meg előttünk, általunk kreált beállításokkal indítva azt, vagy egy már elindított meccshez csatlakozva.
A single player-lista első felét választva szabadon választhatjuk ki, hogy melyik pilótával, milyen pályán - vagy pályákon - induljunk, míg a karrierben egy igazi sportolói életút vár ránk, versenynaptárral, szponzorokkal, riválisokkal, kupaosztásokkal és mindennel, ami ilyenkor szokás. Ezektől eltérően a Compound pedig egy igazi játszótér. Egy hatalmas erdei világ nyílik meg előttünk, hegyi utakkal, farmmal, berendezett motoros pályákkal, egyedi feladatokkal és küldetésekkel - ahogy egyébként ezt már megszoktuk a készítők előző néhány címéből, például az MXGP PRO-ból is. Nagy meglepetések nem várnak ránk tehát itt, az igazi újdonság viszont a játékélményben van.
A Monster Energy Supercross 2 egy olyan krosszmotoros játék, amit az első perctől jó nyomni. A sebességérzet végre a valóságnak - vagy legalábbis az elvárásoknak - megfelelő, a folyamatos pörgés kitartó koncentrációt igényel, rajtunk van a versenydrukk és a győzni akarás. A nehézségi szintek testre szabásával könnyen beállítható a játék, és a saját képességeinkhez, később pedig a fejlődésünkhöz szabható minden, beleértve nem csak az ellenfelek ügyességét és nyomulását, de a fizikát is. Hagyományos beállítás mellett szabadon élvezhetjük a versenyeket, gondtalanul száguldva a sárban, míg a fejlett fizikát aktiválva oda kell figyelnünk mindenre. Nagyobb eséllyel csúszunk meg, borulunk fel, vagy számítunk el egy kanyart a csúszós talaj, és az egyenletlen felület miatt.
Ami pedig nekem a legjobban tetszett, az a belső nézet volt. Kétfajta beállítás vár ránk ezen a téren, választhatunk hagyományos nézetet, amikor a kamera a pilóta szemszögéből mutatja az eseményeket, és sisakon belülit is, ami kirajzolja a szemüveg széleit, a plexire rakódó sarat, és a sisak típusától függően egy kicsit meg is színezi az egész játékteret. Persze volt már ilyen korábban más játékoknál is, a Monster Energy Supercross 2 nem most találta fel a spanyolviaszt, a használhatósága és a hangulata viszont most kifejezetten jó lett. A játék nem dobálja őrült módjára a képet, és a szemünkhöz hasonlóan ő is kiegyenlíti a durva utak okozta mozgásokat, miközben meghagyja az érzést is, hogy bizony mozgásban vagyunk, nem is kicsiben. Ha a való életben egy pontra koncentrálunk, akár rázhatjuk is a fejünket, az nem fog elmozdulni a szemünk elől, miközben minden más igen - na, valami ilyesmit csináltak itt is.
De technikai fejlődések is történtek. A töltési idő például az MXGP PRO-hoz képest drasztikusan felgyorsult, ami már magában egy hatalmas pozitívum, de jobb lett a játékélmény, és maga a fizika is. A versenyzők által feltúrt nyomvonalak komolyabban dobálják már a motort, nem egyszer teljesen ki is billentve minket az egyensúlyunkból, a kerekek könnyebben elkaparnak, a kanyaroknál pedig ha nem vigyázunk, a kormány akár úgy ki is fordulhat a kezünkből, hogy azonnal az árokban végezzük. Még szerencse, hogy van végtelen számú visszapörgetés.
Apró érdekesség még, hogy került a játékba egy pályaszerkesztő is. Jól felszerelt darabbal van dolgunk, amiben egyenként több tucat egyenes, kanyar, ugrató, kapu, emelkedő, lejtő, felüljáró, aluljáró és más elemből építkezhetünk, szinte végtelen számú kombinációt létrehozva. A pályákat egyébként lehet belső és külső, különböző alakú és méretű arénákban létrehozni, míg magát a szerkesztőt felső, illetve térbeli nézetből is használhatjuk. Az elkészült műveket aztán a játék egy tesztkörrel validálja, a művünket pedig megoszthatjuk, vagy azonnal versenyt is indíthatunk rajta.
Sok jó dolgot mondtam eddig a Monster Energy Supercross 2-ről, azonban van legalább ennyi minden, ami nem tetszett benne. A grafika az Unreal Engine 4 ellenére még mindig nem valami lehengerlő, a felbontás alacsony, a framerate gyenge, és mindent a motion blur, meg a maszatolás ural - a régi konzolokon legalábbis biztos. A fények nem túl jók, a karakterek pedig egyenesen rondák - még a karakterkészítő-felületen is olyan, mintha a The Sims 2-t nyomnánk. És akkor nem beszéltem arról a szerencsétlen lányról sem, akit minden meccs elején kiállítanak egy táblával a rajtvonalhoz, hát rettenetes, ahogy kinéz szegényke. De a készítők spóroltak a változatossággal is. Minden futam ugyanazokkal a vágóképekkel kezdődik és fejeződik be, egy nagy copy-paste az egész, illetve a karrierben sincs meg az az érzés, hogy itt valami komoly életpálya, mindennapi kihívás vár ránk - és nem csak egymás mögé rakott versenyek monoton sorozata. De ezzel kell együtt élnünk, a Milestone sosem arról volt híres, hogy komoly körítést csináljon a játékaihoz.
A Monster Energy Supercross 2 összességében nem lett rossz játék, sőt. Érezhető a fejlődés, ami mindenképpen egy pozitívum, de a készítők még ennyi év után sem jutottak el oda, hogy egy olyan magas színvonalú motoros játékot tegyenek le az asztalra, mint amit a Codemasters csinál mondjuk az autóversenyek terén. Ettől függetlenül lehet őket szeretni, és megvenni sorra az alkotásaikat, de igazán nagy dologra most sem kell számítani - ahogy nem is számíthattunk tőlük soha.
A Monster Energy Supercross 2 - The Official Videogame PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Switchre jelent meg. Mi Xbox One-on teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.