Rage 2 teszt

Az első Rage-játékot 2011-ben hatalmas várakozás előzte meg, hiszen a patinás id Software hosszú idő után végre kilépett a megszokott közegéből, és teljesen új címmel állt elő. A játék anno egy technikai csoda volt, hiszen 60 fps-t kínált olyan konzolokon, amiken általában a stabil 30 fps elérése is ritkaságszámba ment. A belső nézetes akció a nagy múltú csapathoz híven kiváló volt, de sajnos a játék többi része elég középszerűre sikerült. A történet teljes mértékben felejthető volt, a nyitottnak szánt játéktér inkább csak tágas folyosókból állt, a remek akciórészek ellenére pedig egészen hamar unalmassá vált a Rage.

Bár az elődöt nem fogadták rosszul a kritikusok és a játékosok sem, azért mindenképpen meglepetésként ért a bejelentés tavaly májusban, hogy folytatják a történetet. A Rage 2 fejlesztését nem egyedül az id Software végezte, ezúttal a Just Cause-sorozatról, valamint a Mad Max-játékról elhíresült Avalanche Studios közreműködésével készült el a játék. Az már az első képeken látszott, hogy a képi világba elég komolyan belenyúltak, ráadásul az id motorja helyett az Avalanche saját, belső fejlesztésű grafikus engine-jére húzták fel a Rage 2-t. Viszont a látványos különbségek ellenére kissé meglepő módon a pozitívumok és a negatívumok terén is párhuzamot lehet vonni a két játék között.

Kezdjük rögtön a történettel, melyre az előző rész esetében a felejthető szót használtam, míg a folytatást befejezve inkább a csapnivaló kifejezés jutott eszembe. Pedig az első 20 perc jól indul: kapunk egy izgalmas intrót, amiben megismerkedünk a főgonosszal, majd azonnal az akció közepébe kerülünk, és felvázolják nekünk az alapfelállást. Harminc évvel az előző rész eseményei után járunk, az Authority nevű gonosz szervezet pedig visszatér, hogy újra megpróbálja irányítása alá vonni a posztapokaliptikus Föld lakosságát. Főhősünk, Walker az utolsó életben maradt ranger, így rá hárul a feladat, hogy emberfeletti képességeit kihasználva szembeszálljon az elnyomókkal.

Az elején még kapunk érdekes olvasnivalót is a karakterekről és a helyszínekről a menüben, de az a helyzet, hogy a cselekmény érdemi része az első küldetésben lezajlik. A végén van még egy kis mese, de közte semmi érdemleges nem történik. Felkutatunk pár régi karaktert, A-ból B pontba rohangálunk különféle cuccokért, de még csak egy nyamvadt B-filmes árulás sincs a sztoriban. Nevetséges, hogy az első megismert szövetséges szereplőt – akire nem mellesleg testvérként tekint Walker – csak a játék végén látjuk legközelebb, és nagyjából ez a helyzet a főgonosszal is. Olyan érzésem volt, mintha a fejlesztők elkezdték volna írni a sztorit, majd pár óra brainstorming után inkább megállapodtak, hogy nem is kell ide történet, és hagyták a francba az egészet úgy, ahogy van.

A fősodorhoz tartozó küldetések a gyatra cselekmény miatt szintén elég érdektelenek, pedig megvan bennük a potenciál. Meglátogathatunk egészen érdekes helyszíneket, ilyen például a trailerekben már látott űrközpont. A háttérsztori hiánya miatt azonban igazából csak lövöldözni megyünk oda, a fejlesztők nem tudnak, vagy nem akarnak semmit sem elmesélni. Történethez kapcsolódó küldetésekből ráadásul nincs túl sok, ha jól számoltam, a kezdő és a záró misszióval együtt összesen nyolcat teljesíthetünk, nagyjából 6-7 óra alatt. Ebből három, ha helyileg nem is, de kinézet szempontjából egy tök ugyanolyan helyen játszódik, és az sem túl elegáns megoldás, hogy ugyanazt a bosst négyszer-ötször is le kell győznünk, természetesen bármiféle változatosság nélkül.

Az előző résszel ellentétben a Rage 2 világa immár tényleg nyitott, nem vagyunk láthatatlan falak közé szorítva. Amit látunk a távolban, oda el is mehetünk, és meg is nézhetjük közelebbről. A stúdió korábbi címeivel ellentétben a térkép kisebb, cserébe változatosabb is. A posztapokaliptikus sivatag mellett dzsungelben és mocsárban is megfordulhatunk például. Sajnos hiába a szépen kidolgozott világ, mivel a fejlesztőknek nem sikerült élettel megtölteni azt, olyan, mintha csak díszletek között kocsikáznánk. Az ellenfelek csak azért korzóznak a pályán, hogy végre megtaláljuk őket és lelőjük. Hiába vannak elvileg különféle egymással harcban álló csoportok, róluk semmit nem tudunk meg. Homály fedi, mi a céljuk, honnan jöttek, mit akarnak. A tereptárgyak és a karakterek csak le vannak dobálva, nevet kaptak, jól mutatnak, de nincs mögöttük semmilyen történet. Sajnos egy olyan időben, amikor a nyitott világú játékok reneszánszukat élik, ez nagyon kiütközik. Hiába nem RPG-ről beszélünk, a ubisoftos címek mellé rakva például csúnyán elhasal ilyen szempontból a Rage 2.

Apropó, kocsikázás: az elődhöz hasonlóan a folytatásban is van lehetőség járműveket vezetni, az élettelen világnak köszönhetően azonban én nagyrészt csak utazásra használtam őket. Harcolhatunk is, ha úgy tartja kedvünk, de nem vagyunk belekényszerítve. A konvojok megtámadása esetén látványos üldözések alakulhatnak ki, de ha a játékos nem kötözködik, akkor sosincs veszélyben. Bár az autók terelgetése jó móka, azért 4-5 óra játék után már egyre gyakrabban nyúltam a gyorsutazáshoz.

A sok negatívum és középszerűség után azonban térjünk rá a Rage 2 legnagyobb erősségére, a lövöldözésre. Ebből a szempontból a játék a piac egyik legjobbja, ritkán találkozni ennyire jól összerakott FPS-sel. Akik játszottak a legújabb DOOM-mal, azoknak ismerős lesz az élmény, de a fejlesztők ezt még itt megfejelték különféle képességekkel is. Speciális rangerruhánknak köszönhetően az Arkokat felkutatva emberfeletti erőre tehetünk szert. Pajzsot húzhatunk magunk elé, extra erős ütést mérhetünk ellenfeleinkre, akik ennek hatására métereket repülnek; gravitációs mezőt kreálhatunk, ami kissé komikus módon egy helyre húzza össze az ellenfeleket. Ezek mellé kiváló gunplay társul, minden fegyver pontos és erős, a Rage 2-ben található shotgunnak pedig ott a helye a játéktörténelem legjobb fegyverei között. Nem elég, hogy bitang erős, de alternatív tüzelésként méterekre tudjuk lökni vele a szerencsétlen ellenfeleket.

A tűzharcok páratlanok a játékban, hihetetlen élményt nyújtanak, ráadásul kifejezetten addiktívak is. A mellékes tevékenységek közül is azokat kerestem, amikben tömegesen irthattam a banditákat. Érezhető, hogy a játék ezen részére sok időt szántak a fejlesztők, de talán pont emiatt olyan kirívó, hogy a nyitott világ és a történet mennyire el lett kapkodva. Ha éppen nincs lövöldözés, akkor folyamatosan az akciót várja a játékos, az autós utazgatást pedig legszívesebben átnyomná, mint valami átvezetőt.

Ahogy korábban írtam, a fő történetszálat körülbelül 6-7 óra lepörgethetjük, ezután azonban nem sok móka marad a Rage 2-ben. Klasszikus mellékküldetések nincsenek, szóval maradnak az open world játékokban megszokott ismétlődő mellékes feladatok: megrohamozhatjuk a bandita tanyákat (ez egyébként a lövöldözés miatt talán a legszórakoztatóbb), versenyezhetünk, tornyokat iktathatunk ki, mutánsokra vadászhatunk, konvojokat kergethetünk. Így listába szedve talán jól hangzik mindez, de sajnos mindegyik csak első pár alkalommal érdekes, utána unalmassá válnak.

A fejlődési rendszer elsőre meglepően összetettnek tűnik, aztán ha jobban megnézzük, rájövünk, hogy inkább csak túl van bonyolítva. Vagy négy-öt fajta valutát kell gyűjteni a játék során, amikből aztán MINDENT lehet fejleszteni – a képességeket, a fegyvereket, az eszközeinket, a járműveket, az alapfunkciókat. Sőt, néha még ezeken a fejlesztéseken belül is találunk perköket. Hihetetlenül zavarba ejtő átlátni ezt az egészet úgy az első két órában. Amint kiismerjük azonban, rájövünk, hogy nincs is igazán mélység benne. Nincsenek választási lehetőségeink, sok grindolással minden megnyitható. A fejlesztők ezzel a bonyolult rendszerrel inkább csak a játékidőt szerették volna kitolni, mivel a sztorit követve szinte biztos, hogy nem tudunk mindent összeszedni, ezért rákényszerülünk az unalmas mellékes feladatok teljesítésére.

Technikailag a Rage 2 vegyes képet mutat: az Avalanche a nyitott világú játékokhoz készült belső fejlesztésű, Apex névre hallgató motorját választotta. Vannak pillanatok, amikor nagyon szép tud lenni a játék, máskor viszont kifejezetten előző generációt idéző látvány fogad minket. Az előzetesek alapján egy kifejezetten vicces és színes játékvilágot vártam az Avalanche Studiostól, de ami a trailereken működött, az a játékban már nem. Nincs hangulata a játéknak, hiába a rikító színvilág, minden sivárnak és unalmasnak hat. Emellett az élsimítás miatt borzasztóan elmosódott a kép, szemüvegesként folyamatosan olyan érzésem volt, mintha maszatos lenne a lencse. A konzolos változatokra teljesítmény terén a megosztottság a jellemző, mivel az újabb gépeken, PS4 Prón és Xbox One X-en 60 fps-sel fut a játék, addig a régebbi masinákból csak 30 fps-t sikerült kipréselni.

Sajnos technikai jellegű problémáim is voltak bőven. Többször elnémultak a hangok, a játék menüje pedig valami elképesztő módon szaggatott a végigjátszás során. Ahogy olvastam a Redditen, másnak is akadtak ilyen jellegű gondjai, szóval megeshet, hogy érkezik majd rá valamilyen javítás. Nem voltam kibékülve az irányítással sem, nem túl reszponzív, nehézkes volt, mintha pár tizedmásodpercet állandóan késett volna. Egy-két óra után megszokható, de megkönnyebbülés volt utána más játékkal játszani.

A Rage 2-t nem mondanám kifejezetten rossz játéknak, de sajnos a lövöldözős részeken kívül mindenben csak közepesen vagy az alatt teljesít. A történet nagyon béna, és nem tudnak mit kezdeni vele a fejlesztők, a nyitott világ pedig élettelen, és feleslegesnek hat. A járműves szekciók is időhúzásnak tűnnek egy idő után, az ismétlődő mellékes feladatoknak köszönhetően pedig a 6-7 órás sztorit befejezve hamar unalomba fullad a játék. Teljes áron semmiképpen sem ajánlanám, de egy komolyabb leárazás során az FPS-ek kedvelőinek jó vétel lehet majd.

A Rage 2 PC-re, Xbox One-ra és PS4-re jelent meg, mi az utóbbi platformon, az alapgépen teszteltük.

Kapcsolódó cikk

• Húsz cím, amivel játszanod kell 2019-ben