Bizony, 2019-ben sincsenek elhanyagolva a Switch-tulajok, ugyanis a bátor előző- és jelengenerációs portok mellett a Nintendo-exkluzív címekből sincs hiány a konzolon. Volt itt idén már Yoshi’s Crafted World, Super Mario Maker 2, Link’s Awakening, de nem szabad megfeledkezni az olyan újdonságokról sem, mint az Astral Chain. Ehhez a szép listához csatlakozik most a Luigi’s Manson 3, melyben Mario tesójának bőrébe bújva játszhatunk szellemirtósat.
A Luigi’s Manson-széria darabjai jó pár év szünettel követték egymást, az első résszel még GameCube-on játszhattunk, míg a folytatás már Nintendo 3DS-en látott napvilágot 2013-ban. A harmadik epizód eredetileg Wii U-ra jelent volna meg, de végül csak idén készült el. A hármas szám ennek ellenére ne riasszon el senkit, a japán vállalat többi játékához hasonlóan itt is könnyen fel lehet venni a fonalat az előző epizódok ismerete nélkül is.
A sztori nintendósan aranyos: Luigit és barátait egy rejtélyes idegen egy hatalmas hotelba invitálja, hogy ott pihenjék ki fáradalmaikat. A játékos számára már a belépéskor egyértelmű lesz, hogy itt valami nagyon nincs rendben, naiv szereplőink azonban örömmel foglalják el a lakosztályaikat. Az első éjszaka folyamán azonban lehull a lepel, hőseinket csapdába ejti az előző részekből – vagy akár a Mario Kart- és Super Smash Bros.-játékokból – ismerős King Boo. Egyedül Luiginak sikerül megmenekülnie, így rá hárul a feladat, hogy a helyet bejárva megmentse barátait.
A játék tehát az előző résszel ellentétben ezúttal egyetlen hatalmas épületben játszódik, viszont a játékmenet sokkal nagyobb szabadságot kínál, mint eddig bármikor. A többemeletes szállodát szinte teljesen szabadon bejárhatjuk az alagsortól és a parkolótól kezdve egészen a tetőig. Az egyetlen korlátozás, hogy a játék szintjeiként is funkcionáló emeletek a történetben előrehaladva, szép sorban nyílnak meg, de utána szabadon liftezhetünk közöttük.
Mivel a Luigi’s Mansion gyakorlatilag egy oldalnézetes akció-kalandjáték, mindenképpen jót tesz neki, hogy kapunk némi szabadságot benne. A hotel felfedezése jó móka, minden emelet valamilyen téma köré van felépítve, azaz nem egy kaptafára készült szobákban fogunk mászkálni. Lesz bevásárlóközpont, hangversenyterem, stúdió vagy akár egy egész egyiptomi ihletésű emelet – azaz a készítők tényleg mindent beleadtak, hogy változatossá tegyék helyszínt, és elrugaszkodjanak a témától.
A játék kiváló fizikai motorjának hála a szobákat szó szerint feldúlhatjuk, ugyanis a komolyabb tereptárgyakon kívül szinte mindent megpiszkálhatunk főhősünk szellemirtásra felpimpelt porszívójával. A szívó és fújó funkcióknak hála minden kis polcot, sarkot átfésülhetünk, hogy jó kapitalista módjára minél többet szedhessünk össze a játékban gyűjthető valutaként funkcionáló érmékből és papírpénzekből. Sajnos a játék egyik nagy hibája, hogy a felszedett pénzt alig-alig lehet értelmes dologra elkölteni. A legtöbb megvehető cucc csak könnyítést nyújt a már amúgy sem túl nagy kihívást kínáló kalandjainkon. Ez csalódást keltő, mivel azon kevés játékok közé tartozik a Luigi’s Mansion, ahol az összegyűjthető cuccokat tényleg szórakoztató felkutatni, így nagy kár, hogy semmit sem érnek.
A felfedezés mellett néha fejtörőket is meg kell majd oldanunk, melyekhez általában Gooigi nyújt majd segítséget. A ragacsos anyagból létrehozott Luigi-klón mindenre képes, amire főhősünk, egyedül a vizes felületeket kell vele kerülni, cserébe azonban szűkebb helyeken is átfér, valamint a csatornarendszert is használhatja. Egyedül játszva Luigi és Gooigi között gombnyomással válthatunk, a játékba azonban bármikor beszállhat egy barátunk is – ilyenkor értelemszerűen ő veszi át felette az irányítást. A fejtörők szerintem 10 éves kor felett nem jelentenek majd komolyabb akadályt; ha valamiért elakadtam, az általában annak volt betudható, hogy megfeledkeztem valamilyen régen használt játékelemről.
A harcrendszer bár nagyon szórakoztató és sokrétű, komolyabb kihívással itt sem fogunk igazán szembesülni. Átlátszó ellenfeleinket először el kell vakítani a porszívó vakujának (?) segítségével, majd miután megragadtuk őket a szívó funkcióval, ki kell fárasztani a bestiákat valahogy úgy, ahogy a klasszikus Szellemirtók-jelenetekben láttuk. Egyes ellenfelek páncélt, azaz esetünkben napszemüveget viselnek, így először azt kell eltávolítani róluk a kilőhető WC-pumpa segítségével. A legnagyobb izgalmakat a bossfightok adják, ahol egészen ötletes csatákba bonyolódhatunk. A konyhában lófráló szakács szellemét például először hatalmas sonkákkal kell megdobálni, hogy megbénítsuk és sebezni tudjuk, de a vízipisztollyal operáló biztonsági őr is mókás volt.
A címbe került egy külön indítható online játékmód is, a ScareScraper, amelyben akár nyolcan (négy Switchcsel online, gépenként két-két emberrel) együtt kezdhetünk neki a szellemirtásnak. Ez a Luigi’s Mansion hordamódja, hiszen emeletről emeletre egyre nehezebb feladatokat teljesítve kell helytállnunk társainkkal. A játékmód az egyszerűsége ellenére szórakoztató és meglepően addiktív, csak ajánlani tudom, ha belefáradtunk a magányos kísértetűzésbe. Szintén a többjátékos funkciókat erősíti a ScreamPark, mely remek partikellékké varázsolja a játékot, ugyanis ebben a módban egy gép köré gyűlve tehetjük próbára magunkat különféle minijátékokban.
Az egyik legnagyobb erőssége a játéknak, hogy nagyon jó hangulata van, ami köszönhető annak, hogy a fejlesztők remekül teremtették meg a „félelmetes” atmoszférát az ötletes helyszíneknek, valamint a kiváló grafikának köszönhetően. Meglepő módon a Luigi’s Mansion 3 a Switch egyik leglátványosabb és technikailag legjobban összerakott játéka. Ott van először is a már említett fizikai motor, melynek köszönhetően öröm rendetlenkedni a tereptárgyakkal teletömött helyszíneken - e nélkül semmiképpen sem lenne olyan szórakoztató az érmék gyűjtögetése. Ehhez hozzájön, hogy olyan látványos tükröződéseket és árnyékokat is bevetettek a fejlesztők, hogy elérjék a kísérteties hangulatot, amiket eddig csak az erősebb konzolokon láttunk ilyen minőségben. Ráadásul sok más látványos Switch-címmel ellentétben Luigi kalandja tévé elé huppanva sem okoz látáskárosodást, a felbontás a nagy képernyőn is rendben van.
Bár tagadhatatlan, hogy rengeteg játékelemet és ötletes helyszínt zsúfoltak a fejlesztők a címbe, a kihívás hiánya miatt azért néha megcsaphatja a játékost a monotonitás szele. Nagyobb dózisokban picit belefásulhat az ember a szellemek és tereptárgyak porszívózásába, elkélt volna még pár ellenféltípus vagy valamilyen, az alapmechanikáktól elütő szegmens. Az apró botlások ellenére azonban a Switch-tulajoknak mindenképpen érdemes felírni a beszerzendő játékok listájára a Luigi’s Mansion 3-at. A könnyed, ötletes és látványos egyjátékos szegmens mellé egy meglepően szórakoztató online módot is sikerült összerakni, így kis adagokban kiváló társunk lehet az esős őszi estéken.
A Luigi's Mansion 3 kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.