Zombie Army 4: Dead War teszt

Képzelj el egy játékot, amelyben Hitler ahelyett, hogy feladta volna a harcot a második világháború végén, hirtelen feltámasztotta az összes elesett katonáját, akik náci zombiként tértek vissza a frontra. A zombikkal egyetlen sereg sem tudott elbánni, a szövetséges haderők szétzilálása után csak az ellenállók kisebb csoportja tudja felvenni a vérszomjas élőholtakkal a harcot, ám valahogy még így is sikerült nekik levadászniuk Hitlert. A Führer kiiktatása után azonban a zombik nem álltak le, sőt, még agresszívebbé és brutálisabbá kezdtek válni, a lángszórós zombihadak mellett zombitankok és élőhalott megalodonok is a túlélők életére törtek. Most pedig próbáld meg mindezt úgy elképzelni, hogy kiszámítható és unalmas legyen, és voilà, máris köszöntünk téged a Zombie Army 4: Dead War világában!

A Sniper Elite V2 2013-ban megjelent leágazása, vagyis a Sniper Elite: Nazi Zombie Army mostanra megállíthatatlanul egy teljes értékű franchise-zá nőtte ki magát, mely a 2015-ös Zombie Army Trilogy után vadonatúj folytatással jelentkezett. Persze az átlag játékos azt hihetné, hogy a korábbi részekben már kipróbálhattunk mindenféle kalandot, amit egy mesterlövészpuska és néhány ezer náci zombi képes garantálni. Nos, az átlag játékos ezzel a feltételezéssel nem is téved túl nagyot, és ezt a fejlesztésért felelős Rebellion csapata is tudta, így megpróbáltak az „őrültségben” rálicitálni a korábbi epizódok stílusára.

Ezúttal még több zombit, újfajta darálási lehetőségeket és még különlegesebb főellenségeket kapunk, ám az egész játék még így is egy picit földhözragadtnak tűnik. Persze félreértés ne essék; a velencei kanálisokban úszkáló megalodon és az organikus páncélozott zombijárgány például egészen jó ötlet volt, ahogyan a koponyaalakú lőszerekkel felszerelt élőhalott zombitank is, viszont a roppant mód elavult játékmenet páros lábbal tapossa a sárba az alkotás minden kreatív mozzanatát.

Lehet, hogy az elavult jelző ez esetben nem is a legpontosabb megfogalmazás, hiszen jócskán akadnak olyan játékok, melyek mai szemmel már igencsak elavultak, ám mégis szórakoztatóak tudtak maradni. A Zombie Army 4 azonban nem az. Legnagyobb problémája, hogy túlontúl kiszámítható. Hiába az érdekes ellenfelek, ha egyszer ugyanolyan módszerekkel kell őket legyőzni, mint amiket a 2012-es Sniper Elite V2-ben már az unalomig begyakorolhattunk. Ugyanígy hiába az olyan izgalmas helyszínek, mint Róma vagy Velence, ha az unalmas pályadizájnnak hála minden ugyanolyan szürkén fest.

Kapcsold fel a generátort itt, nyisd ki az ajtót ott, tartsd a frontot, amíg egy NPC megbütyköl valamit, próbáld eltalálni a villámgyorsan ugráló minibosst, készülj fel a következő hullámra, spórolj a lőszerrel, figyelj oda az erőforrásaid menedzselésére. Szóval semmi olyat nem kapunk a játékban, amit ne láttunk volna már milliószor, és valahányszor csak rápillantunk egy pályára, már előre lehet tudni, hogy melyik kapcsolókat kell majd megnyomnunk, vagy honnan fognak jönni a zombik, merre van a következő menedékház, és esetleg még azt is, hogy mi várható a pálya végére; elcsépelt sablonok sablonok hátán.

A játék története ott veszi fel a fonalat, ahol a Zombie Army Trilogy elengedte; az élőholtakat irányító Hitlert a sírba küldtük, a zombik azonban nem váltak a semmivé, ugyanúgy megmaradtak, és nonstop az élőket vegzálják. Sőt, az utóbbi időben kezdenek szervezetté válni, amiből egyértelművé válik, hogy a nácik a háttérben ismét készülnek valamire, így újból ránk hárul a felelősség, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljunk Hitler csatlósaival.

Ezúttal közel 9 órányi tartalmat kapunk, mely során Európa mediterrán térségeiben kutakodhatunk a zombikat irányító erők után. És hogy hadjáratunk során milyen zombik várnak ránk? Nos, pont olyanok, mint amiket a műfaji sajátosságok alapján megtippelnénk. A darálás „nyersanyagát” ismét a fegyver nélkül csoszogó agyzabálók adják, akik között megjelennek a robbanószerrel felszerelt, sikoltozva rohangáló zombik, az össze-vissza cikázó mesterlövész zombik, és még az elesetteket feltámasztó nekromantákat sem ússzuk majd meg. A szürke hétköznapokat pedig néhány spéci egység próbálja meg feldobni.

A Zombie Army-játékok egyik legbizonytalanabb pontja mindig is az akció volt. Míg a fősodorba tartozó Sniper Elite-epizódok középpontjában mindig a lopakodás, a taktikázás és a mesterlövészkedés állt, addig a zombis spin-offok arra építettek, amiben a Rebellion sosem volt igazán a helyzet magaslatán; a nyers akcióra és nonstop lövöldözésre. A Sniper Elite-franchise szabályrendszere minden tekintetben a precízen megtervezett lövésekre összpontosított, gondoljunk csak az X-Ray Kill Camre, ahogyan a golyók röppályáit követhettük figyelemmel, amint szétzúzza ellenfeleink csontjait és szerveit.

Éppen ezért a Zombie Army inkább csak amolyan cirkuszi látványosságként jött a világra, mondhatni kísérletként, mely során megnézhettük, hogy a mesterlövészek köré épített világ miként muzsikál egy zombiinvázió közepette. A végeredmény pedig volt olyan jó, hogy létrejöjjön a Zombie Army Trilogy, ám az, hogy az elmúlt években ez a leágazás egyáltalán nem kezdi megtalálni a saját hangját, és hogy az új epizódra inkább csak textúracsomagként és friss pályákat tartalmazó kiegészítőként érdemes gondolni… az már igencsak nyugtalanító.

A harcrendszer ugyanis még mindig meglehetősen puritán, a géppisztolyok, pisztolyok, sörétes puskák szimulációja nagyon lapos, ahogyan az első részben, úgy még most is olyan érzés, mintha légpuskákkal lődöznénk. Az egész jól összerakott fejlesztési rendszer legalább megengedi, hogy néhány fegyvert elektromos lőszerekkel vagy robbanó golyókkal tuningoljunk fel. Mondjuk a dolog árnyoldala, hogy ezzel elveszítjük a szabadságot, hogy karabélyunkat bármikor eldobva más fegyvert markoljunk fel a földről, hiszen nehezebb fokozatokon a fejlesztések nélkül nekiveselkedni egy nehezebb pályának felér egy kész öngyilkossággal.

Emellett még fájó pont, hogy látványosabb scriptekkel is csak elvétve találkozhatunk, az ellenségek egyszerűen csak előjönnek valahonnan és elkezdenek az irányunkba csoszogni, ami nyilván izgalmas egy évtizeddel korábban, de mostanra már szemtelenül összecsapott megoldás. Főleg, ha megnézzük, hogy a konkurencia mihez kezdett. A kooperatív zombis lövöldék piaca ugyanis még bőven nem fulladt ki, legutóbb például a World War Z hozott egy kellemes csavart a műfajba az észvesztően nagy létszámban rohangáló zombikkal.

Újdonságok, izgalmak és élvezetes gunplay nélkül viszont annyira nem is vonz be az akció, nem igazán érezhetjük magunkat a játék részének. Ez a négyfős online co-op felépítés esetén annyira talán nem vészes probléma, hiszen jó társaság esetén azért könnyű elökörködni a játékkal. Ha viszont egyedül vágunk bele a kalandba, akkor olyan lélekölő élményre számítsunk, amilyennel szerencsére manapság már csak nagyon ritkán találkozunk.

A játék grafikájáról sem igazán egyszerű pozitívumokat gyűjteni. Az összhatás nagyjából rendben van, sőt, a fénykezelés és a dinamikus árnyékok még szépek is lettek, viszont a textúrák felbontásán és a csilli-villi effektek hiányán azért látszik, hogy nem sok energiát öltek a projektbe. Mondjuk öröm az ürömben, hogy legalább a gépigény is ennek megfelelően alakul, így a 60, vagy adott esetben még a 144 fps sem elérhetetlen cél egy középkategóriás gép számára, persze csak a megfelelő beállítások mellett.

Összegezve a leírtakat, a Zombie Army 4: Dead War nem lesz a Rebellion büszkesége. A fejlesztők megpróbálták kevésbé komolyra venni a figurát, de ez a kísérletező ötletek és merész újdonságok helyett csupán néhány érdekes ellenségben és borzasztóan unalmas játékmenetben testesült meg. Az alkotás egy pillanatig sem küzd azért, hogy szórakoztassa, vagy legalább lekösse a játékos figyelmét. Ehelyett egyszerűen bedob minket a náci zombik közé, ránk zárja az ajtót, és az egyetlen menekülési lehetőségünk, ha végigmegyünk a még sosem látott, de mégis ismerős útvonalon. Egyedül nem is igazán érdemes belevágni a zombiirtásba, a vásárlás kizárólag akkor megfontolandó, ha a téma iránt érdeklődő szövetségeseknek sem vagyunk híján.

A Zombie Army 4: Dead War PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n érhető el, mi utóbbin teszteltük egy i7-9700K, 16 GB RAM és egy GeForce 2060 RTX társaságában.