World War Z teszt

A zombis témát még mindig nem unják a játékosok, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy alig pár hét különbséggel érkezett meg a nyitott világú Days Gone és a többjátékos módra fókuszáló World War Z. Természetesen a két játék más-más ligában indul, mind a stílusukat, mind pedig az árkategóriájukat tekintve, de ettől függetlenül mindkét cím remek példa arra, hogy mekkora rajongótábora van a témának még ennyi év után is.

A World War Z neve ismerősen csenghet, ugyanis 2013-ban Brad Pitt főszereplésével készült ugyanezen a címen film, melynek a 2006-os, szintén World War Z című, Max Brooks által írt könyv szolgált alapjául. A játéknak ezekhez nem sok köze van, azon kívül, hogy természetesen szintén zombik szerepelnek benne, és szintén egy világszintű zombijárvány körül bonyolódik az esemény.

A játék egy négyfős kooperatív módra kihegyezett TPS, melynek akár egyedül is nekiugorhatunk, de én ezt nem igazán ajánlanám. Még elsőre is inkább érdemes véletlenszerűen összesorsolt idegenekkel végig pörgetni a kampányokat, mivel egyjátékos módban nagyon gyengén teljesít a World War Z. Ha játszottál a Left 4 Dead-játékokkal, akkor nagyon ismerős lesz számodra a játékmenet. A legnagyobb különbség a nagy elődhöz képest, hogy ezúttal külső nézetben irthatjuk az élőhalottakat.

Hatalmas pozitívum, hogy a játékban található négy kampány markánsan eltérő helyszíneken játszódik, így New Yorkban, Jeruzsálemben, Moszkvában és Tokióban is megnézhetjük, hogy hogyan hullik darabjaira a civilizáció a zombifertőzés hatására. Természetesen ez azt jelenti, hogy a Valve klasszikusával ellentétben itt minden kampányban új karaktereket kapunk, ami miatt sajnos elég felejthető lett a szereplőgárda, még a külön bemutató videók ellenére is.

Hiába azonban az érdekes pályák, sajnos a feladatok nem sikerültek túl változatosra. Várostól függetlenül mindig ugyanazt kell csinálni: a lineáris minitörténetek során néha kapunk egy közepesen nagy útvesztőt, ahol adott számú tárgyat kell begyűjteni, máskor fel kell készülni az érkező hordára, míg megint máskor a folyamatosan özönlő zombikon kell átverekedni magunkat A-ból B pontba.

A játék kiszámíthatatlanságát és újrajátszhatóságát az adja, hogy a fix inváziós pontok között véletlenszerű, hogy mi történik. A felvehető fegyvereket és tárgyakat véletlenszerűen sorsolja a rendszer, valamint a zombik támadása is bármikor bekövetkezhet. Erre anno a Left 4 Dead esetében egy külön mesterséges intelligenciát fejlesztettek ki, ez volt az úgynevezett „rendező”. „Ő” döntötte el sok-sok változót figyelembe véve, hogy éppen milyen segítségre vagy éppen hátráltatásra van szüksége a játékosoknak, ezzel megunhatatlanná téve az amúgy mindig ugyanolyan pályákat.

Nem tudom, hogy a World War Z esetében hogyan zajlik ez a háttérben, de én kevésbé éreztem kifinomultnak a rendszert. A pályák elsőre nagyon érdekesek és intenzívek, remek élményt nyújtanak, de sokadjára meglátogatva őket már nem voltak képesek ilyen hatást kiváltani. Egyszerűen túl sok az előre kitalált, scriptelt esemény, melyek elsőre nagyon jól néznek ki, húsz-huszonötödik alkalommal viszont már számítunk rájuk és elveszik a meglepetés. Valahogy nem éreztem azt az első alaklom után már, hogy itt bármikor a csapat nyakába szakadhat egy horda, minden túlságosan kiszámítható.

Ez bizony egy kicsit odacsap az újrajátszhatósági faktornak, így máris nem tűnik olyan soknak az a négy helyszín, melyeket összesen alig 5-6 óra alatt le lehet tudni. Nekem hiányzott a Left 4 Deadben közkedvelt versus-mód is, melyben anno a speciális zombik irányításával lehetett szívatni a túlélőket. Ez a játékmód itt teljesen kimaradt, pedig a speciális zombik itt is megvannak.

Helyette a kooperatív kampányok mellé kaptunk egy kompetitív többjátékos részt, amiben két túlélőcsapat küzdhet egymás ellen Team Deathmatch, Capture the Flag és pontfoglalós játékmódokban. Az egészet azzal bolondították meg, hogy a két csapat mellett a véletlenszerűen érkező zombik és nagyobb hordák is a pályára lépnek, így nem csak egymásra kell figyelniük a játékosoknak. Nem rossz ötlet a kompetitív rész, korrekten össze van rakva, de én valahogy pár meccs után inkább visszatértem a kampányokhoz. Talán nagyobb baráti társaságoknak okozhat pár kellemes órát, de a Call of Dutyk és Battlefieldek világában kár volt ilyesmire erőforrást pazarolni.

A fejlődési rendszer és a kasztok szintén jópofának tűnnek elsőre, de hamar kiderül, hogy nem túl sokat tesznek hozzá az alapformulához. A karakterkasztok között nincsenek túl nagy eltérések, igazából teljesen mindegy melyiket választva fogunk bele egy-egy meccsbe. Főleg a kezdő szettünkre lesz hatással a választás, de ezt amúgy is hamar le fogjuk cserélni. Emellett egy-egy speciális fegyvert is kaphatunk, ilyen a Molotov-koktél, vagy a robbanótöltet.

A szintlépegetés remek ok lenne arra, hogy újból és újból visszatérjünk a játékhoz, viszont a jutalmak elég érdektelenek ahhoz, hogy emiatt üljünk neki egy-egy meccsnek. A kasztonként kioldható extrák láthatóan sok játékidőt követelnek meg, de kimerülnek a gyorsabb újratöltés, több töltény és hasonló apróságokban. A fegyverek esetében szintén van lehetőség fejlődésre: minél többet használjuk őket, annál jobb és jobb kiegészítőket kapunk hozzájuk, így egyre kezelhetőbbé válnak.

Ahogy mondtam, ezek nagyon jó ötletek, de sajnos csak kevés játékos fog újra és újra visszatérni a játékhoz miattuk. A Left 4 Deadben sem voltak ilyen csacskaságok, mégis sikerült több száz órát beleölni, és a mai napig nem unom. A kampányok nagyon szépen feldíszített lineáris "csövek", de a fentebb említett véletlenszerű események hiánya miatt unalomba fulladnak egy idő után.

A World War Z alá egy egyedi grafikus motort, az úgynevezett Swarm Engine-t rakták össze a fejlesztők. Ma már nem létezhet zombis játék hatalmas, több száz fős hordák nélkül, ez pedig esetünkben sincs másképp. A hatalmas tömegek ellenére a látvány megdöbbentően részletes, kifejezetten jó ránézni a játékra. A pályákon minden aprólékosan kidolgozott, valamint a különféle városok hangulatát is jól elkapták a művészek. A hatalmas hordákban hömpölygő zombik még sokadszorra is félelmetes látványt nyújtanak, látszik, hogy a játék ezen része rengeteg figyelmet kapott.

Sajnos a teljesítmény a tesztelt alap PS4-es változatban nem volt tökéletes. Alapból 30 fps-sel fut a játék, de a nagy hordák esetén elég komoly belassulásokkal találkoztam. Volt, hogy előttem épp nem történt semmi érdekes, de mégis szaggatott a játék – ekkor tudtam, hogy bizonyára valamelyik társam dobott egy gránátot a horda közé. Nem mondanám játszhatatlannak, de mindenképpen teljesítményproblémákkal küszködik a cím.

A World War Z remek Left 4 Dead-klón lehetne, de sajnos kevés az egyedi ötlet benne, és amik vannak, azok sem ütnek igazán akkorát. A fejlődési rendszer például jó lehetne, ha tényleg érdemleges jutalmakat kapnánk érte. A kompetitív játékmód sem rossz ötlet, de egyszerűen annyira átlagos, hogy a konkurencia megeszi reggelire. Ezek helyett érdemes lett volna a játék erősségeire fókuszálni, a kiváló kooperatív módra, melyhez nagyon jól jönne még úgy körülbelül ugyanennyi pálya. Ahogy láttam a fejlesztők, már kiadták a terveket a jövőre nézve, úgyhogy megvan az esély, hogy gyengeségei ellenére életben marad a World War Z.

A World War Z PC-re, Xbox One-ra és PS4-re jelent. Mi az utóbbi platformon, az alapgépen teszteltük.