A 2000-es évek hajnalán még rendkívüli népszerűségnek örvendtek a valós időben zajló felülnézetes taktikai játékok, melyek a második világháború, vagy a sherwoodi rengeteg mellett 2001-ben a vadnyugatra is ellátogattak a Desperados: Wanted Dead or Alive-val. A játék nem túl népes, ám annál lelkesebb rajongói közönségét viszont jócskán cserben hagyták; a TPS-nézettel kacérkodó két folytatás nem aratott túl nagy sikert, az újítások mind balul sültek el, a fejlesztők által megálmodott TPS-RTS hibrid pedig amolyan Frankestein-féle szörnyként taszította a feledés homályába a franchise-t egy egész évtizedre.
A Mimimi Games viszont alig két éve bejelentette, hogy újraélesztené a franchise dicső napjait, és egy olyan epizóddal örvendeztetné meg a rajongókat, amely szellemiségében az első részhez áll a legközelebb. Időközben viszont a keményvonalas taktikai játékok népszerűsége igencsak megcsappant, így a fejlesztők előtt komoly kihívásként lebegett a kérdés, hogy mit tartsanak meg az eredeti alkotásból, és mik legyenek azok a mechanizmusok, melyeknek elkerülhetetlen a korszerűsítése. Szerencsére a Mimimi Games csapata meglepően jó érzékkel nyúlt a dologhoz, és egy olyan játékot raktak össze, amire 19 éve várnak az igazi Desperados-rajongók, miközben az újonnan érkezőknek is bőven tartogat izgalmas élményeket a folytatás.
A Desperados III két történeti idősíkból mutatja be a legendás John Cooper és bandájának eredettörténetét, mint amolyan előzményjáték a 2001-es klasszikushoz. A játék alaphangulatáért és a motivációs háttérért felelős múltbéli pályákon főszereplőnk kölyökkorába kapunk egy rövid betekintést, míg a játékmenetileg jóval hangsúlyosabb „jelenben” a bandára irányul a reflektorfény. Igen, bandára, merthogy az ártatlanokat vegzáló gonosz DeVitt csatlósait, dupla revolver ide vagy oda, még John Cooper sem tudja egymaga megállítani.
Éppen ezért útközben csatlakozik hozzá a hatalmas termettel, és még annál is nagyobb medvecsapdával felszerelt Hector Medoza, a mesterlövész Arthur McCoy, a vonzerejét minden pillanatban bevetni kész Kate O’Hara, és a sötét mágiában, illetve vuduszertartásokban jártas Isabelle Moreau. A banda öt tagja nem csak a felszereléseiben, hanem a képességeiben is rendkívül különbözik egymástól; mindegyikük más és más sebességgel képes futni, máshogy tudják kihasználni a pálya rejtette előnyöket, és különböző szituációkban tudják igazán kamatoztatni képességeiket.
A Desperados III nem az egykarakteres rambózásról, hanem a precízen megtervezett csapatszintű taktikáról szól. Ha az egyik karakterünkkel fegyvert rántva megpróbáljuk átküzdeni magunkat a pályán, garantált, hogy a rosszfiúk riadót fújnak, és hiába teszünk el közülük jó párat láb alól, a muníciónk hamarabb fog kifogyni, mint az ellenség utánpótlása. Éppen ezért kulcsfontosságú a lopakodás; az ellenséges őrszemeket és járőröket alaposan meg kell figyelnünk, árgus szemekkel kell kutatni egy-egy gyenge láncszem után, melynek kiiktatásával az egész védelmet kártyavárként dönthetjük össze.
Az ellenséget egy füttyentéssel elcsalogathatjuk az őrhelyéről, elterelhetjük a figyelmüket egy jól betanított macskával, csapdát állíthatunk nekik, parfümöt fújhatunk rájuk, hogy elvegyük pár pillanatra a látásukat, csilingelő érmékkel vonzhatjuk a tekintetüket, és Kate segítségével még flörtölni is leállhatunk velük. A lényeg, hogy mi válasszuk meg azt, hogy az őrök merrefelé figyeljenek, így a bokrok és árnyak közt meglapulva beférkőzhessünk a soraik mögé.
Amikor pedig eljön a tökéletes pillanat, leállíthatjuk az időt és beléphetünk a Showdown névre keresztelt tervezői módba, ahol mindegyik karakterünknek külön megmondhatjuk, hogy mit csináljon a következő pillanatban, amit aztán végre is hajtanak. Így tudunk olyan akciódús jeleneteket létrehozni, amelyek hűen átadják, mi is az a hamisítatlan Desperados-feeling. Ilyen az, amikor Kate a flörtölés közepette hirtelen előveszi háromlövetű minipisztolyát, és az egyik fegyveresnek szegezi, miközben McCoy egy távoli őrszemet szed le a pálya fölé magasodó sziklaszirtről, hogy lehetőséget adjon Hectornak és Coopernek ökölharcban lenyomni a tábortűz körül ücsörgőket.
Az ilyen jelenetek biztatják a játékost arra, hogy megéri beleölni az időt a megfelelő taktika kialakításába, mert tényleg katartikus élmény tud lenni az, ahogyan egy terv hibátlanul megvalósul. Ehhez egyébként nem csak az lesz segítségünkre, hogy hőseink speciális képességei tökéletesen harmonizálnak egymással, hanem az is, hogy a Mimimi Games csapata olyan szinten varázsolta interaktívvá a térképeket, ami nem csak a franchise számára, hanem az egész műfajnak a dicsőségére válhat.
Az éjszakai pályákon a fáklyák fénye és a sötétség ad számunkra plusz nehezítést, az esős helyszíneken megmarad a sárban a lábnyomunk, amit az ellenség is képes érzékelni. A mocsárban trappolva csak hangosan tudunk közlekedni, a városban elvegyülhetünk a békés civilek közt, az instabil sziklatömböket és az egymásra pakolt dobozokat pedig ellenfeleink nyakába boríthatjuk. Szóval tényleg minden helyzetben millióegyféle megoldás közül választhatunk, a kérdés csupán az, hogy észrevesszük-e azokat a vakfoltokat, vagy környezeti előnyöket, amelyek a segítségünkre lehetnek.
Ami az egyik legjobb dolog a Desperados III-ban, hogy minden erejével szórakoztatni akar; a hasonszőrű játékok gyakran olyan érzést keltenek, mintha az ember nem is játszana, hanem dolgozna, vagy csak egyszerűen húzzák az időt. A Mimimi Games alkotásában viszont nem kell várnunk semmire; az időt szabadon megállíthatjuk vagy előretekerhetjük, minden pillanatot elmenthetünk (és a gyorsmentés funkció ezúttal már nem írja felül a legutóbbi mentést, így nem kell attól sem tartanunk, hogy rosszkor nyomogattuk az F5-öt), a legtöbb mozdulatsor pedig ugyanúgy egy egységnyi időt vesz igénybe, így a tervezés során is könnyű kalkulálni.
Szóval játékmenet terén tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a játékról; a gördülékeny és gyorsan megtanulható irányítás, valamint a meglepően bugmentes élmény mellé olyan AI-t kaptunk, mely mindig képes az adott helyzetnek megfelelően reagálni. Az egyetlen olyan részlet, ahol a legelszántabb kritikusok fogást találhatnak a játékon, az a nehézsége. Ez ugyanis némileg hullámzóra sikerült.
Míg a 2001-es Desperados képes volt konstans megoldhatatlannak tűnő kihívásokkal traktálni a játékost, addig az új epizódban bizony akad egy-egy olyan képesség, amely talán túlságosan hatékonyra sikerült. Kate a megfelelő öltözék beszerzése után például egymaga képes elcsábítani, és kihalt helyre csalogatni egy fél sereget, valamint Isabelle vuduképességei is olykor túl erősnek hatnak.
Mondjuk a játék mentségére szóljon, hogy ezeket nem vethetjük be mindegyik pályán, úgyhogy azért a Desperados III sem lesz sétagalopp. Annál is inkább, mivel a játék rengeteg mesterséges nehezítővel rendelkezik. Az adott küldetés befejezése után mindig megismerhetünk négy-öt rejtett kihívást (például időre kell teljesíteni a pályát, vagy tilos bizonyos fegyvereket/karaktereket bevetni), illetve a régebbi pályákat újból felkereshetjük immár nehezített körülmények közepette, amolyan prestige módként. Szóval kihívás akad bőven, csak annak jobban örültünk volna, ha ezeket szervesebben sikerül beépíteni már az első végigjátszásba.
Az első Desperadosban az egyik legnagyobb élményt a küldetéseket összekötő átvezetők nyújtották, melyek az adott pályát sokszor FPS-nézetből mutatták be a játékosoknak. (Meg persze akkoriban még eszméletlen menőnek számítottak a 3D-s átvezetők egy ilyen játéknál.) Sajnos az új részben ezeknek búcsút kell mondanunk, viszont a játék grafikája és animációi bőven fejlődtek annyit, hogy az ingame videók megálljanak a saját lábukon. Pláne, hogy sikerült bennük tökéletesen elkapni a vadnyugati filmek stílusjegyeit.
És szerencsére ez nem csak az átvezetőkre igaz. Az egész játék hangulata tökéletesen megfelel annak, amit egy western játéktól várnánk. A sokszínű és gyönyörű, aprólékos dizájnnal megtervezett pályákon szinte mindenféle klasszikus sztoriba belekóstolhatunk; lesz dolgunk vonatrablással, zűrbe keveredhetünk New Orleans piroslámpás negyedében, magányos ranchokat védhetünk meg, fogolyként kőbányába kerülhetünk, halálos kanyonokban harcolhatunk, és alig pár házból álló porfészkeket tisztíthatunk meg DeVitt bandájától.
Összességében kijelenthető, hogy a Desperados III remekül sikerült, és méltó emléket állít a legendás elődnek. Pazar látványvilágával, lélegzetelállító helyszíneivel, izgalmas történetével, szerethető karaktereivel és az agytekervényeinket olykor megizzasztó nehézségével egy olyan játéka lett az idei évnek , melyet nem érdemes kihagyni. Az AAA-s címekéhez képest tíz euróval alacsonyabb áron, viszont a szokásossá vált pár órás játékidőt jóval túlszárnyaló alkotásként minden olyan játékos számára ajánlott, aki fogékony a gondolkodós és tervezgetős kihívásokra, vagy csak szimplán szereti a vadnyugat hangulatát.
A Desperados III jelenleg Xbox One-on, PlayStation 4-en és PC-n érhető el, mi utóbbin egy Intel i7-9700K, 16 GB RAM és egy NVIDIA GeForce RTX 2060 társaságában teszteltük.
Kapcsolódó cikkek
Persze én csak örülök neki, mert nagy űr támadt bennem a ST végigjátszása után, még ha téptem is a hajam egy két küldetésnél. :) Szóval már alig várom, hogy én is beszerezhessem.
A játék maga meg jó egynek, de nem hoz se többet se kevesebbet, mint az első rész. Aki azt szerette ezt is fogja, aki azt nem szerette ezt sem fogja :D Szerintem a 9 pont kicsit túlzás, de 8 körüli értékre be lehet lőni simán, mert jó játék.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.