Microsoft Flight Simulator teszt

1982 óta nagy utat tett meg a Microsoft Flight Simulator-széria; nem csak a repülőgépek irányítása lett epizódról epizódra összetettebb és realisztikusabb, hanem a körítés is sokat változott. Egyre több repülőgéppel, egyre több reptérről szállhattunk fel, miközben rengeteg gyönyörű helyszínnel gazdagodott a játék, ráadásul a grafika is szépülgetett, és az időjárási viszonyok is dinamikusabbak lettek. Aztán jött az idei rész, és egy akkorát lökött a fejlődés szekerén, hogy abba még a legizmosabb i9-esek és RTX-kártyák is beleremegnek.

A 2020-as Microsoft Flight Simulator tömve van olyan korszakalkotó újításokkal és kísérleti technológiákkal, melyek az elkövetkező évek videojátékaira - különösképpen a szimulátorokra - is komoly hatással lehetnek. Az Asobo alkotásában ugyanis olyan élethű és valóságszerű élményben lehet részünk, mint amihez foghatót játékban még egészen biztosan nem tapasztalhattunk.

Sok-sok különálló pálya helyett egyetlen berepülhető teret kaptunk. Ez a tér viszont nem más, mint a komplett Föld. A játék indítása után a World Maps opciót választva pontosan egy olyanféle 3D-s térképet kapunk bolygónkról, mint amilyen a Google Earthben is található. Ezt kedvünk szerint forgathatjuk, és a világ azon szegletén választhatunk repteret a felszálláshoz, ahol csak szeretnénk. De komolyan, az olyan aszfaltszörnyetegek, mint londoni Heathrow mellett a legjelentéktelenebb füves kifutópályák is megtalálhatóak a játékban, ahonnét aztán a Föld legeldugottabb helyeit is berepülhetjük.

Hogyan tudták ezt összehozni a fejlesztők? Nos, röviden jó pár egyéb microsoftos projekt bevonásával. A Bing Maps topográfiai adatait felhasználva kapták meg a teljes Föld 3D-s modelljét, melyre aztán a Microsoft Azure segítségével húzták fel a talaj- és növényzettextúrákat, az erdőket, az épületeket, a vízfelületeket és az úthálózatokat, megannyi parányi járművel kiegészítve. Ezután a játék szempontjából fontosabb területeket saját kezűleg javították fel, hogy az élmény még gördülékenyebb és álleejtősebb legyen.

Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy az 510 100 000 négyzetkilométeres pályán 1,5 milliárd épületet, illetve 2 trillió fát és bokrot láthatunk madártávlatból. A műholdas képek alapján 37 ezer egyedi repteret modelleztek be, melyek közül negyvenet az Azure AI helyett a fejlesztők alkottak újra 1:1 arányú, minden részletében a valóságnak megfelelő másolatként. Ha mindezt egyben megpróbálnánk letölteni a számítógépünkre, akkor a játék teljes mérete valamivel túllépné a 2 petabyte-os méretet.

És ezzel még közel sincs vége a brutális újításoknak! Az időjárás élőben követi a valós eseményeket; ha a Liszt Ferenc reptéren vihar van a valóságban, akkor a játékban is gyülekeznek majd a fellegek, és nehéz dolgunk lesz a felszállás során. Ugyanígy jártak el a fejlesztők a légi forgalmat illetően, a valóságban repülő gépek javát a játékban is megtalálhatjuk, és akár még követhetjük is. Ezeken túl pedig az egész alkotás egy óriási összekapcsolt multis világ, ahol a többi játékossal kedvünk szerint találkozhatunk.

Ha pedig korábban már megemlítettük az időjárást; a Microsoft Flight Simulator egy teljesen újszerű felhőmechanizmust vetett be a siker érdekében. A felhők nem csak úgy ott teremnek az utunkba, hanem szép lassan kialakulnak, mozognak, dinamikusan változnak. Éppen ezért nincs két egyforma felhő, mindegyik máshogyan viselkedik, és a gépünket is másfajta érzés irányítani benne. Az viszont, ahogyan az orrunkig sem látunk el, és csak a műszereken navigálva hasítunk a végtelen szürkeségben, majd egyszer csak hirtelen felbukkan a végtelen kékség, és észrevesszük, hogy a felhők fölé repültünk… ahhoz hasonló élményt nem igazán éltem még át videojátékban.

Mindez pedig még hangulatosabb, ha a külső kamera helyett a pilótafülkéből szemlélődve nézzük végig. Ahogy a mély sötétségben a fülke ablakán minden apró kis fényes pont tükröződik, az esőcseppek már-már a valóságot is megszégyenítő módon peregnek le, mígnem az alacsony hőmérséklet miatt rá nem fagynak az üvegre… az egyszerűen gyönyörű. Főleg azokkal a hanghatásokkal kiegészítve, melyeknek hála érezni lehet ahogyan a széllökésektől nyikorognak szárnyak, illetve ahogyan mellettünk hasít bele a földbe egy villám.

A realizmus persze nem merül ki a látványban; az évszakok váltakoznak, és mindegyiknek megvan a saját jellegzetessége, télen például plusz kihívást jelent, ahogyan a csapadék a gépünkre fagy, és ettől megnő a súlya, míg be nem kapcsoljuk a fűtést. De talán még ennél is szebb munkát végzett az Asobo csapata a légáramlatok terén. A szél nem csak annyit jelent, hogy az egyik irányból fúj, és a gépünk emiatt folyton az ellenkező irányba kanyarodik. A hegyek közt, a völgyekben érezni, ahogyan felgyorsul a légáramlás, itt-ott apró turbulenciák dobálhatják meg a repcsiket, a felszálláskor pedig még az épületek nyújtotta szélárnyékokat is érezhetik a tapasztaltabb pilóták.

A Microsoft Flight Simulator világa javarészt az Azure AI által létrehozott fotórealisztikus elemekből áll, melynek az eddig ismertetett előnyök mellett azért megvan a maga hátránya is. Az AI tökéletesen képes érzékelni minden egyes épület helyét szerte a nagyvilágban, ahova aztán felhúz egy saját 3D-s modellt a fejlesztők által előre legyártott példányokból. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a világ legutolsó fabódéja is kapott 3D-s modellt, másrészt pedig azt, hogy ha ennek a bódénak sok ablaka van, akkor lehet, hogy az AI panelházat csinál belőle.

Az érdekesebb és híresebb épületek sokszor ignorálva lettek, 3D-s templomokkal például szinte alig lehet találkozni, a Lánchidat pedig csak kétdimenziós állapotában csodálhatjuk meg, aminek a pillérjei közt garantáltan nem fog átrepülni senki sem. Az autók sokszor letérnek az utakról, és a puszta közepén mászkálnak, míg egyszer csak egy 180 fokos kanyarral meg nem fordulnak. Az AI által elhelyezett 3D-s tereptárgyak textúrája pedig általában a PlayStation 2-es érát idézi.

Csak hát igen, egy repülőgépes szimulátorba mindez talán nem olyan fontos. A repterek szépek, ha pedig a repülési terv szerint utazunk, akkor pár másodperc alatt elérünk egy 400-500 méteres magasságot, ahonnét már minden hibátlanul fotórealisztikusnak tűnik. És amúgy is, a számítógépünknek valószínűleg ezernyi jobb dolga van, mint 4K-s tereptárgyak betöltögetése. Ott van például az egyedülálló, 600 kilométeres látótávolság, ami egy i7-9700K mind a nyolc magját képes volt 90 százalék körül lefoglalni.

Ebből már sejteni lehet, hogy a gépigény a korábbi részekhez hasonlóan ismét irdatlanul magas lett, a minimális és maximális részletességi beállítások közt ráadásul alig van egy 20-30 százalékos difi, szóval nincs túlzottan nagy esélyünk bűvészkedni a beállításokkal, szükség lesz a jókora nyers erőre. A tesztkonfig RTX 2060-as videokártyája napsütéses időben, olyan 5-6 kilométeres magasságban könnyűszerrel tartotta maximális beállítások mellett is az 50-60fps-t, ám ha elkezdünk ereszkedni, akkor a talajhoz közel még a 30 fps is távoli vágyálomnak tűnt.

És mindeközben az SSD és a netforgalom sem pihenhet. A játék alapból 200 giga üres helyet igényel, melyből 93-at rögtön el is foglal a telepítéskor, a többit pedig automatikusan játék közben töltögeti le. Ezeket a plusz letöltéseket egyébként a játék menüjében manuálisan is kezelhetjük, így ha egy adott kihívást már teljesítettünk, akkor azt akár törölhetjük is, így felszabadítva pár száz mega tárhelyet. Ennek a funkciónak rajt során még nem lesz túl nagy jelentősége, viszont a közösségi modok idejében azért majd jól fog jönni, hogy kordában tarthatjuk a gigákat.

Ezen a ponton pedig nincs is más hátra, mint rátérni a legfőbb kérdésre; vagyis arra, hogy kinek érdemes megvenni a játékot. Szándékosan használom a játék szót a szimulátor helyett, ugyanis a Microsoft Flight Simulator amellett, hogy egy remekbe szabott szimulátor, rengeteg ponton próbálta játékosítani önmagát, hogy minél nagyobb közönség számára nyújtson élményt. Mondjuk a megjelenés előtti marketingből és trailerekből már lehetett sejteni, hogy a szokásosnál szélesebb réteget kívánt megcélozni a Microsoft csapata.

Persze a beutazható Föld és a remek látvány ehhez teljesen jó alapot nyújt, ugyanakkor a repülés még mindig nem egyszerű menet. A repülési terv összeállítása, a műszerek és kijelzők részletes ismerete, az orrmeredekség állítása, a kormányfelületek, féklapok és a trimmelés megfelelő használata, az ellenőrzőlista átvizsgálása, a rádiós frekvenciaváltások és megfelelő kommunikáció kialakítása… mind-mind olyan feladat, melyet nem tudunk megkerülni, ha valóban élvezni szeretnénk a játékot.

Szerencsére egy meglepően intuitív, nyolc pályából álló, valamivel több mint egyórás tutorialt is kapunk, melyben nem csak a felszállás, a manőverezés és a leszállás fortélyait sajátíthatjuk el, hanem még a felelős légtérhasználat főbb szabályait is. Az egyetlen kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e ezt az alig több mint egy órát mondhatni „tanulással” eltölteni. Ha igen, úgy még a repülés világában járatlanoknak is rengeteg kellemes órát tartogat az alkotás.

Főleg, hogy miután már megtanultunk repülni, a játék nem engedi el a kezünket. Kapunk például challenge-szerűen olyan pályákat, melyekben egy-egy speciálisabb forgatókönyvet kell végigvinnünk; ilyen például az extrém időjárás körülményekkel ellátott leszállási küldetések, melyek közt a Holland Karib-térségben található Juancho E Yrausquin reptérre is megpróbálhatjuk letenni a gépünket, ami egyébként a valóságban is a világ egyik legrövidebb és leghúzósabb reptere.

Ami pedig számomra meglepő volt, hogy egyszerűen nem untam meg a játékot. A régebbi epizódoknál sokszor éreztem úgy, hogy egy 10-15 percnél hosszabb út közben túl sok időt tölthetünk el tétlenül, így az egész könnyen unalomba fulladt. Az idei részben viszont a valóságot tökéletesen másoló mechanizmusok, a gyönyörű felhőzet, a pilótafülkék 100 százalékos pontosságú replikája és a páratlan hangzásvilág bőven képes elszórakoztatni a játékost azokban a percekben is, amikor nem kell éppen a zuhanás miatt stresszelni.

Mindeközben természetesen a vérbeli szimulátorosok is megkapják azt, amire vágynak, a nehézséget maximumra húzva rengeteg további aprósággal nehezíthetjük a játékmenetet, legyen szó akár az üzemanyaggal kapcsolatos teendőkről, a G-erő állandó figyeléséről, vagy a műszerek meghibásodásáról. Zuhanáskor törésmodellek ezúttal sincsenek, a valódi repülőgéptípusok licencelési részletei miatt csupán a képernyő elsötétedése jelzi, hogy bizony szerencsétlenül jártunk.

Az Asobo egyik fejlesztője azt mondta, hogy a Microsoft Flight Simulator nem is annyira játék, mint inkább egyfajta platform a repülés szerelmeseinek. Egy közel tökéletes platform, melyben érezni, hogy minden részletre odafigyeltek, és a remek modtámogatásnak hála lényegében kimeríthetetlen potenciállal rendelkezik. Azon játékosok számára, akik a Battlefield vagy a GTA világából merítették a pilótatudásukat, és egy hasonló élményre vágynak, a Microsoft Flight Simulator garantáltan csalódást fog okozni. Akik viszont hajlandóak több időt fektetni a játék elsajátításába, és nem ragequitelnek a huszadik zuhanás után sem, azok életük eddigi legjobb repülőgépes alkotásával gazdagodhatnak.

A Microsoft Flight Simulator jelenleg PC-n érhető el, mi egy Intel i7-9700K, 16 GB RAM és egy GeForce 2060 RTX társaságában teszteltük. Az alkotás később az Xbox-konzolokra is ellátogat, illetve VR-támogatást is kapni fog.

Kapcsolódó cikkek

• Honeycomb Aeronautical teszt
• Microsoft Flight Simulator teszt (Xbox Series X/S)
• 2020 legjobb játékai - szerintetek
• Húsz cím, amivel játszanod kell 2020-ban