Spelunky 2 teszt

Nyolc év sok idő, pláne tizenegy, így gyorsan elevenítsük is fel, hogy miféle-fajta játékélményre is kell számítanunk, ha úgy döntünk, nekivágunk a Spelunky 2 kihívásainak! A Spelunky  – most már – sorozat a rougelike-játékok iskolapéldája. A játékost kihívásokban gazdag, folyamatosan változó, de kitanulható pályák várják. A kétdimenziós akció-platformer kíméletlenül nehezedik minden teljesített szakaszt követve, az elhalálozások után pedig kezdhetünk mindent elölről. Röviden ennyi, de természetesen a Spelunkyt is az apró részletei tették olyan nagyszerűvé.

Ezúttal is az egyszerű, könnyen értelmezhető, már-már minimalista játékmechanikák és azok széles körű és kreatív kihasználása, elképesztő összefonódása az, ami a program sava-borsát adja. Mindez nem lesz újdonság az első rész rajongóinak, sőt, ők igencsak otthonosan fognak mozogni. A célunk még mindig eljutni a véletlenszerűen generált pálya tetejéről az aljára. Közben kincseket (pontokat) gyűjtünk, és felszereléseket vásárolunk a felbukkanó kereskedőknél, esetleg szerencsejátékozunk, vagy extra kihívásokért fizetünk be. Illetve továbbra is csak egy tárgy lehet a kezünkben, egy a hátunkon, de a legnagyobb segítséget a mászóköteleink és bombáink fogják nyújtani.

Életünket vagy a látványosan elhelyezett, vagy ügyesen elrejtett, de nem észrevehetetlen csapdák keserítik meg. És persze ott vannak a fel-alá járkáló szörnyek, amikből már a legelső barlangban is kétszer annyi típust kapunk, mint az elődben. Azonnal ismerősek lesznek a pókok, denevérek, kígyók, de érdemes minél előbb kitanulni a földből felbukkanó vakondok és szélsebesen guruló tatuk mozgásmintáját is. Ilyenfajta meglepetések pedig minden világban várnak ránk, így nem lesz elég a leporolt ismereteinkre hagyatkozni.

Apropó, világok. Talán a legnagyobb változás a Spleunky 2-ben a nemlineáris világváltás. Minden negyedik pálya végén két ajtó vár ránk, ahogy a gyorsutazást biztosító, feloldandó barlangokban is. Ezek mindig a legalsó szinten, a lehető legmesszebb helyezkednek el egymástól. Az, hogy milyen világba visznek minket, a kevés állandó dolgok egyike ebben a  játékban, így kedv és cél szerint választható az útirány. Ennek természetes hozománya, hogy új pályákat is kapunk, eddig nem látott környezetben. Így jócskán örülhet az a játékos, akinek célja a napló teljes kitöltése, minden barát, ellenség és tárgy „begyűjtése”.

Új mobokként köszönthetünk még meglovagolható hátasokat. Ezek nem csak, hogy új színt visznek a felfedezésbe, a közlekedésbe és a harcokba amellett, hogy meg is kell őket szelídíteni, és akad, amelyik ellenségesen lép fel, ha meglát, de valami hihetetlenül aranyosak is. Ráadásul mind képes a dupla ugrásra és egyedi támadással, esetleg képességgel rendelkezik, így megóvásuk erősen ajánlott. A pulykák jelenléte pedig még egy extra elfoglaltsággal toldja meg opcionális feladataink amúgy tömött listáját.

Tennivaló pedig akad bőven a „kampány” befejezése után is. Erről a különböző multiplayer játékmódok gondoskodnak. Továbbra is van lehetőségünk három társunkkal karöltve felfedezni a Hold alagútjait, akár online, akár – a régi idők kedvéért – helyi kooperációban. De sajnos egyszerre csak egy opció lehet aktív, így vagy minden pajtásunk a saját masinájáról kell, hogy csatlakozzon, vagy szükség lesz egy igen széles kanapéra. Az igazán elhivatott spelunkereket pedig napi kihívások várják. Ekkor csak egyetlen lehetőségünk van elérni a high-score-t, újrapróbálkozni csak 24 óra elteltével van lehetőségünk. Tehát a hosszútávú kihívás is garantált.

Nem esett szó még a játék történetéről, nem véletlenül. Az intró és a tutorial során elolvasható napló inkább csak ürügy arra, hogy elindítsa a játékost - bár kétlem, hogy sokan hiányolnak mély mondanivalót és motivációt. Ennek kompenzálására viszont minden tárgy, szörny és helyszínleírás, könnyed, vidám és a „jól szórakozásra” biztatja a játékost. Még karakterünk, Ana eltévedt szülei is csak annyit üzennek a Hold barlangjaiból (!), hogy lányuknak nem kell sietnie, élvezze csak a felfedezést, ők is nagyon jól szórakoznak ebben a misztikus útvesztőben. Ez az egyszerű, könnyed hozzáállás a szükséges kontraszt a játék nehézségéhez. Saját magamon tapasztaltam, mennyivel könnyebb volt így elfogadni egy-egy sikertelen futamot, mennyire jól esett, hogy a játék nem büntet, és egy halál után inkább biztat, hajrá, essünk neki még egyszer.

De persze örök törvény, hogy semmi sem tökéletes. Igaz, ebben az esetben inkább a személyes igények és elvárások lehetnek az eltérő értékelések legfőbb okai. Már magából a játék stílusából és nehézségi fokából adódóan is egy rendkívül rétegjátékról beszélünk. A Spelunky nem való akárkinek. Nem hiszem, hogy kevesen lennének azok, akik végig tudják játszani, de nagy mértékben emberfüggő, hogy ez kinek mennyi időt vesz igénybe, és hogy van-e erre türelme. Hiába elképesztő élmény minden sikeres nekifutás, hiába katartikus az outró elérése, ha már maguk az alapok nem tetszenek valakinek, akkor az valószínűleg az egész élményt meg fogja mérgezni. Így csak akkor ajánlott a program beszerzése, ha biztos vagy benne, hogy a belefektetett időt értékelni fogod.

Ha viszont tudod magadról, hogy – szó szerint – élsz-halsz az ilyen kihívásokért, vagy ha már az első részt is imádtad, akkor ne zavarjon meg a végső pontszám, ess neki bátran. Én egyedül a játék önálló személyiségét hiányoltam fájdalmasan. Játék közben inkább éreztem úgy, hogy egy bővített verzióval játszom, mintsem egy önálló folytatással, ezt pedig igen komoly hiányosságnak érzem minden programnál. De ha magát a Spelunky-élményt nézzük, nyugodtan tekintsd azt a számot kilencnek, vagy ha már eleve rajongó vagy, akár tíznek is. Mert tudom, hogy akit magával ragad ez az örökké változó útvesztő, az önszántából is újra el fog veszni benne.

A Spelunky 2 PlayStation 4-re és PC-re jelent meg. Mi PlayStation 4-en teszteltük.