Sam & Max: Save the World Remastered teszt

Steve Purcell képregényhősei – Sam, a kétméteres kopó és társa, a delíriumos nyúlszerű lény, Max – szép karriert futottak be a point & click kalandjátékok piacán is. Először a legendás LucasArts adaptálásában, majd 2006-os debütálással elindult a Telltale-féle trilógia, ezeket a játékokat pedig mind a közönség, mind a kritikusok örömmel fogadták, kifejezetten jó értékelésekkel bombázva a nem mindennapi párost. És habár a maga idejében a játékok grafikáját is dicsérték, ma már érezhetően eljárt felette az idő.

Ezért volt amennyire meglepő, annyira örömteli hír is, mikor az eredeti alkotókat is tömörítő Skunkape Games bejelentette, majd rövid időn belül le is szállította a Sam & Max: Save the World remasterelt változatát. Azt már most fontos leszögezni, hogy a csapat eredetileg is csak egy kisebb ráncfelvarrással számolt, de szerencsére annyi fejlesztési anyag megmaradt, és került a birtokukba, hogy egy, a tervezettnél komolyabb felújításba is bele mertek fogni Purcell közreműködésével. A végeredmény pedig magáért beszél.

Sokan tartják rossz ómennek a „remaster” jelzőt, talán nem is ok nélkül, de ebben az esetben a fejlesztők kitettek magukért. Eleve Sam és Max kalandját a Telltale Tool legfrissebb változatával készítették, és a különbség égbekiáltó. Természetesen megtartották az eredeti dizájnt, de újrahúzták a textúrákat, és kipofozták a játék világát és karaktereit is, hogy még jobban hasonlítsanak a füzetekből ismert stílusra. Az animációkon is javítottak, a játékmenet és az átvezetővideók is sokkal simábbak, életszerűbbnek hatnak, a szereplők arcmimikája is javult, még több életet adva ezzel nekik. De az igazi, látványos minőségbeli javulás a fények, színek és rendezés terén keresendő.

Hihetetlenül dobott ezen az abszurd, groteszk, olykor morbid detektívtörténeten a színek erősebb kontrasztja és a fény-árnyék hatások kihangsúlyozása. Senki se számítson ray-tracing technológiát igénylő megoldásokra, de nézzük az eredetit, vagy akár magát a remastert, annyira feldobták a helyszínek és a sztori hangulatát ezek a változtatások, hogy nem is értem, a 2006-os verzió hogyan jöhetett létre ezek nélkül. Ráadásul ahol a dramaturgia megkívánta, ott rövid extra jeleneteket vágtak be, vagy a kameraállást tették sokkal filmszerűbbé, volt, hogy változtattak a napszakon, esetleg teljesen új effekteket adtak a környezethez. Sybil állandóan változó üzlete a legjobb példa erre.

Mivel szigorúan remasterelt kiadásról van szó, a játékmenetben vajmi kevés változás történt. Modernizálták a menüket, a program PC-n támogatja a kontrollert, dedikált billentyűvel jeleníthetjük meg az interaktív tárgyakat. Pusztán két változás történt, ami jócskán befolyásolja a játékélményt. Az első, hogy Sam megtanult futni. Az eredeti megjelenés egyik legnagyobb hiányossága volt ez, hiszen az amúgy is gyakori helyszínváltások enélkül fájdalmasan sokáig tarthattak, ami akkor volt a legrosszabb, ha egy rejtvény megoldásával zsákutcába futottunk.

A másik, sokkal meglepőbb változás a közönségkedvenc karaktert, Boscót érinti. Az ő teljes szinkronját újra kellett rögzíteni, új szinkronszínésszel. A csere pedig szembetűnő. Személy szerint nem tartom akkora minőségbeli visszaesésnek – igaz, én az eredetit sem kedveltem igazán –, de az tagadhatatlan, hogy érezhetően gyengébben szerepel a többi karakterhez képest. A rajongók túlnyomó többsége erős nemtetszését fejezte ki vele szemben, fokozott csalódottságuk pedig érthető, hiszen Bosco az egyik, ha nem a legtöbbet megszólaltatott NPC a játékban.

Minden más érintetlen maradt a játékban. Remek hír, hogy a teljes magyar felirat is megmaradt minden félrefordításával, elgépelésével együtt. (A mai napig megmosolyogtatóak a félig angol, félig magyar szövegekkel teleszórt helyszínek.) Továbbra is hat különálló epizódban bontakozik ki előttünk a nagy, központi rejtély, és a feladványok ugyanúgy várnak bennünket, mint tizennégy évvel ezelőtt: vadul ugrálva a sértően könnyű és fejvakaróan nehéz, a kellemesen logikus és a szitkozódóan kusza skálán.

A keményvonalas rajongóknak Bosco szinkronja ellenére is kötelező vétel, az izommemóriából való végigjátszást csak egy festékes flakon fogja megzavarni. Kalandjáték-rajongóknak, vagy a stílus újoncainak pedig egy kellemes tizenkét-tizenöt órát nyújtó, nem túl nehéz, de annál szórakoztatóbb élmény lehet. Érdemes is belevágni, hiszen az interjúk alapján várható a két folytatás újrakiadása is, a készülő VR-játékkal együtt tehát bőven lesz lehetőségünk elmerülni Sam és Max szórakoztató, nevetségesen kifordult világában.

A Sam & Max: Save the World PC-re és Nintendo Switchre jelent meg. Mi PC-n teszteltük.