Little Nightmares II teszt

Azt hiszem, a Little Nightmares első részét senkinek sem kell bemutatnom, hiszen a 2017-ben megjelent horrorplatformer rögtön belopta magát a kritikusok és a játékosok szívébe egyaránt. Six, a sárga esőkabátos kislány története egyszerre volt szívszorító, félelmetes és izgalmas, és bár nem tartott sokáig, aki benevezett a kalandra, az garantáltan nem felejti el soha. Ezt követően a Tarsier Studios még megtoldotta pár kiegészítővel a játékot, hogy aztán teljes elánnal a folytatásra összpontosítson, a rengeteg munka pedig meg is hozta a gyümölcsét, hiszen a Little Nightmares II szinte minden tekintetben rálicitál a klasszikus elődre.

Főhősünk ezúttal egy kisfiú, Mono, aki teljesen egyedül tér magához egy kietlen erdőben, és bár elsőre úgy tűnhet, rajta kívül nincs itt semmi élő, a folyamatosan hallható neszekből már sejteni lehet, hogy nem sokáig lesz magányos. Pár akadályt leküzdve össze is futunk egy másik kisgyerekkel, aki szintén itt ragadt ebben a barátságtalan, szürke világban, és ugyan először megijed és elfut előlünk, később mégis összebarátkozunk vele, és kart karba öltve küzdünk az életben maradásért. Az együttes erőre pedig igencsak szükségünk lesz, mivel a megannyi csapda és rémség csak arra vár, hogy elkapjanak minket.

Ahogy haladunk előre, úgy értjük majd meg egyre jobban, hogy mi is történhetett ebben a világban, miért vannak megszállottak mindenfelé, és ehhez az egészhez hogyan kapcsolódik a megannyi televízió készülék. A történet persze igencsak depresszív, és mivel a főhőseink némán sodródnak az eseményekkel, ezért leginkább a környezet tanulmányozásából és a számtalan szimbólumból ismerhetjük meg a világot megfertőző szörnyűséget. Minden egyes helyszín felfed előttünk valamit, kezdve az erdőben bóklászó vadásztól, egészen az iskolában rohangáló, porcelánfejű gyerekekig, így érdemes nyitott szemmel járni és minden egyes kavics mögé bekukkantani. Ez továbbá azért is ajánlott, mivel a kalandunk során számos gyűjthető extrát találhatunk, melyek nagyobbik része csak teljesítményt old fel, viszont az itt-ott begyűjtött fejfedőket felvehetjük, így téve személyesebbé Mono kinézetét.

Ha pedig végeztünk az öltözködéssel, akkor folytathatjuk tovább az erőltetett menetet, hiszen szereplőink nem terveznek itt ragadni ebben a sötétség borította világban. A játékmenet egyébként alapjaiban nem változott az előző részhez képest, hiszen ezúttal is egy platformerrel van dolgunk, amibe belecsempésztek pár kaland- és akcióelemet. A fő feladatunk mindig az adott pálya végére érni, ez azonban nem olyan egyszerű, hiszen megannyi akadállyal és veszedelemmel kell szembenéznünk. Előbbiek esetében sokszor fizikára épülő feladványokkal találkozhatunk, míg utóbbiaknál sokkal inkább a reflexeinken lesz a hangsúly.

Mivel hőseink sokkal kisebbek az üldözőiknél, ezért leginkább bujkálással, vagy gyors meneküléssel maradhatunk életben. Ezek a részek kétségkívül a játék legjobb pillanatai, amit egyedül csak a furcsa kamerakezelés árnyékol be egy kicsit. Szereplőink ugyanis nem egy síkon mozognak, hanem egy 3D-s pályán, aminek hála sokszor nehéz felmérni, hogy mi van éppen előttünk, vagy mögöttünk. Számos alkalommal haltam meg emiatt, és bár a mentési rendszer igencsak baráti, hiszen nagyjából minden komolyabb akadály előtt van checkpoint, azért így is okozhat pár kellemetlen pillanatot.

Ugyancsak erre erősít rá a kissé nehézkes irányítás, ami néha igencsak megkeserítheti az életünket. Akadnak a játékban ugyanis olyan részek, amikor egy-egy ugrást magunkban nem tudnánk abszolválni, ezért először át kell juttatnunk a társunkat a túloldalra, hogy aztán ő elkapja a kezünket és felhúzzon maga mellé. A gond csak az, hogy ilyen esetben ezt semmi sem jelzi előre, így simán zuhanhatunk a halálba, míg rá nem jövünk a megoldásra; láss csodát, amint a barátunk átért, már a korábban irreálisnak tűnő távolság is leküzdhetővé válik! Ez a szkripteltség a tárgyak dobásánál ugyancsak érezhető, mivel mindegyiket egy bizonyos ívben tudjuk eldobni, kivéve, ha a továbbjutás mást követel meg, teszem azt egy magasban lévő gomb miatt. Pontosan ezért akkor is érdemes próbálkozni valamivel, ha elsőre teljesen logikátlannak tűnik, mert lehet, hogy a korábban éppen csak a fejünk fölé hajított labdát azon a helyen már háromszor olyan magasra tudjuk dobni.

Szerencsére ezt a pár kellemetlenséget nem egyedül kell megélnünk, hiszen ahogy korábban már többször említettem, sok esetben másokkal együtt fedezhetjük fel a világ rejtelmeit, sőt, még Six, az előző rész sárga esőkabátos főszereplője is felbukkan. A társunkat minden esetben az AI vezérli, méghozzá meglehetősen jól, azaz a kooperatív mód lehetősége kimaradt, de bevallom őszintén, nekem egyáltalán nem is hiányzott. Láttuk már más horrorszériák esetében, hogy a több szereplő nem feltétlenül jelent előnyt, és ez a megoldás okos döntés volt a fejlesztők részéről. A rendszer tehát jól működik, ha esetleg szeretnénk a társunktól valamit, akkor szólhatunk neki, de akár a kezét is megfoghatjuk, ezáltal erősítve a szereplőink között meglévő köteléket.

Kis csapatunk azonban olykor feloszlik, ekkor külön-külön ügyeskedve kell visszatalálnunk egymáshoz. Az elválás történhet valamilyen balesetből adódóan, de a különféle ellenségek is előszeretettel állnak közénk. Ilyenkor nincs mit tenni, fegyvert ragadva szembenézünk a rémségekkel, hogy aztán rajtuk keresztül kiszabadítsuk újdonsült barátunkat. Ugyan a játékban több alkalommal is lehetőségünk lesz különféle zúzó- és vágóeszközökkel utat vágni magunknak, csak néhány esetben használhatjuk őket valódi harcra, amit méretünkből kifolyólag érdemes alaposan megtervezni. Mivel a felvehető fegyverek nagy része legalább akkora, mint mi, ezért csak igen lassan tudunk haladni velük, ráadásul a suhintás sem a leggyorsabb, szóval célszerű közben taktikázni és felhasználni a csúnyaságok ellen a saját csapdáikat.

Ezekből pedig lesz bőven, néhol alaposabban elrejtve, máskor könnyebben észrevehető helyeken. Mindegyikre jellemző, hogy egyetlen csapásába belehalunk, de ugyanez igaz az ellenfelek többségére is, szóval bátran csalogassuk bele őket, és hátradőlve élvezhetjük a műsort. Természetesen a főellenfeleket nem lesz ilyen egyszerű elintézni, de a kisebb ellenségek esetében így rengeteg kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat.

És ha már szóba kerültek a különféle szörnyetegek, akkor ajánlatos kitérni rájuk is, ugyanis egytől egyig emlékezetesre sikeredtek. A kinézetük kellően groteszk, mozgás közben pedig még félelmetesebbek, amire a hangjuk csak rátesz egy lapáttal. Mivel a játékban leginkább a gyermeki félelmeinket élhetjük újra, garantáltan mindenki megtalálja majd a maga kis „kedvencét”, ami aztán soha többé nem ereszti el. Erre erősítenek rá a pályák is, a több mint 10 órás kalandunk alatt ugyanis számos helyszínen megfordulunk majd, melyek mindegyike remekül kidolgozott és kellően ijesztő ahhoz, hogy csak kisebb etapokban merjünk csatangolni rajtuk.

Ezt az érzést fokozza tovább a játék megvalósítása is, ami egyszerűen hibátlan. Külön kiemelném a fény-árnyék hatásokat, és mivel az esetek nagyobbik részében sötétben mozgunk, ezt lesz alkalmunk elégszer megcsodálni. Szinte leírhatatlan érzés, mikor a magas fűben próbálunk elrejtőzni a pásztázó elemlámpa sugarai elől, hogy aztán egy véletlen mozdulatot követően kezdetét vegye a hajtóvadászat. Persze a hangok mellett sem szabad elmenni szó nélkül, hiszen a folyamatosan hallható zörejek és egyéb foszlányok kiválóan építik tovább az amúgy sem gyenge hangulatot. Zenével ugyan nem sokszor fogunk találkozni, viszont ha igen, akkor garantáltan kiborsózunk a dallamok hallatán.

A Little Nightmares II tehát ismét bevezet minket egy olyan világba, ahol a gonoszság már szinte mindent megfertőzött, és csak pár gyermeki lélek fénysugara tölthet el minket kósza reménnyel. Ugyan még csak február van, de én már most bátran kijelentem, hogy az idei év egyik legjobb játékával van dolgunk, a végeredményt pedig még a kisebb, kezelésből adódó hibák sem tudják beárnyékolni. Horrorrajongóknak kötelező darab, de bátran tehetnek vele egy próbát olyanok is, akik eddig ódzkodtak a műfajtól, mert egy olyan kalandban lesz részük, amit soha nem fognak elfelejteni.

A Little Nightmares II február 11-én jelenik meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre és PC-re, de 2021 vége előtt befut még PlayStation 5-re, valamint Xbox Series X/S-re is. Mi PC-n teszteltük.

Kapcsolódó cikk

• 2021 legjobb játékai - szerintünk