Balan Wonderworld teszt

A Sonickal és a Nights into Dreamsszel hírnevet szerző Yuji Naka és Naoto Ohshima 20 év elteltével ismét együtt dolgoztak, és minő meglepetés, a végeredmény ezúttal is egy elképesztően színes platformer lett. A Balan Wonderworld le sem tagadhatná a készítők múltját, minden egyes pillanatából árad a mesés hangulat, és bár a játékmenet alaposan megváltozott a fentebb említett címekhez képest, a célja változatlan maradt: szórakoztatni minden áron. Az, hogy ez mennyire sikerül neki, arról egy kicsit később, addig viszont ugorjunk fejest ebbe a megelevenedett fantáziavilágba, ahol szinte bármi megtörténhet a majdnem 15 órás játékidő alatt.

Ez a hely pedig nem más, mint Balan színháza, ahol a névadó furcsa szerzet lesz a kísérőnk a 12 felvonást felölelő kalandunk során. Főhőseink, Emma és Leo a rég elveszettnek hitt boldogságukat keresik, hogy aztán átlépve a küszöbön életük egyik legnagyobb kalandja vegye kezdetét. A színpadon ugyanis nincsenek szabályok, és miközben jelenetről jelenetre haladnak előre az úton, szépen lassan rájönnek, hogy amit keresnek, az talán mindvégig náluk volt elrejtve. A történet aranyos, ráadásul kiváló átvezetőkkel halad előre a sztori, amik remekül építik tovább a bájos hangulatot. 

Ez pedig szerencsére a játékba érve is megmarad, hiszen egy hihetetlenül színes világban kalandozhatunk majd, miközben lágy dallamok igyekeznek még inkább elvarázsolni minket. Ugyan lesz lehetőségünk harcolni, illetve kapunk pár főbb ellenséget is, ez sosem fog átcsapni öldöklő vérontásba. Az aranyos külső végig megmarad, így bátran leültethetjük magunk mellé a gyerkőcöt, sőt, ha szeretne, akkor becsatlakozhat hozzánk, hiszen a játék támogatja a helyi kétfős kooperatív módot is. Az irányítás megtanulása sem fog sok időt felemészteni, mivel az irányokon és a kosztümök váltásán kívül minden egyes gomb az éppen aktuálisan viselt ruha képességét lövi el, így játszi könnyedséggel rázódhat bele akár egy fiatalabb lurkó is. Sajnos azonban komoly probléma, hogy ugrani nem tudunk mindegyikben, ami később okozhat pár kellemetlen pillanatot.

Ha már szó esett a felvehető maskarákról, akkor ugorjunk is neki a Balan Wonderworld legnagyobb trükkjének. A pályák alatt folyamatosan olyan helyzetekbe kerülünk, amit nem tudunk magunkban megoldani, viszont gond egy szál se, mivel a közelben mindig lesz egy kristály. Ha megtaláljuk a hozzávaló kulcsot, akkor kinyitva valamilyen egyedi kosztümhöz juthatunk, amivel nagyban segíthetjük az előrehaladásunkat. Minden egyes ruha más képességgel rendelkezik, ezáltal valamelyikkel hatalmasat ugorhatunk, bezúzhatjuk a sziklafalakat, vagy épp kedvünkre lövöldözhetünk. Mivel az összes csak egyetlen trükköt tud, ezért folyamatosan váltogatnunk kell közöttük, és higgyétek el, lesz miből szemezgetni, mivel több mint 80 egyedi ruci közül turkálhatjuk ki a nekünk éppen megfelelőt.

Sajnos azonban hiába ez a hatalmas szám, egyesek képességei nagyon hasonlóak, ráadásul ha eleget oldottunk fel, meglesznek a kedvenceink, és a többire rá sem fogunk nézni többet. Egyszerre egyébként három különféle maskarát készíthetünk be magunknak, viszont vigyázzunk rájuk, mert ha lezuhanunk, vagy legyőznek minket, akkor elveszítjük az éppen aktuálisan használtat. Azért nem kell megijedni, ilyenkor ugyanis visszakerülünk a legutóbbi checkpointra, ahol az egész gardróbot elérjük, ráadásul a begyűjtött extrák és ruhák is újratermelődnek, így játszi könnyedséggel tudunk farmolni belőlük.

Azért ha egy adott szakaszon szeretnénk mindent bezsákolni, akkor már nem lesz olyan egyszerű dolgunk, egyes cuccok jól el vannak rejtve, szóval érdemes nyitott szemmel járni. Leginkább az aranyszobrokat fogjuk majd hajkurászni, mivel ezeket összegyűjtve haladhatunk tovább a következő szintekre, de mellettük találhatunk még különféle színű kristályokat is. Ezeket a központi hubként funkcionáló szigeten használhatjuk fel és etethetjük meg a cuki állatkaszerű szőrgombócokat, így építve a középen helyet kapó szoborszerűséget.

Külön poén, hogy a fejlesztéshez egy kereket kell meghajtani velük, de nem a beledobált lényeket számolja a rendszer, hanem a forgásokat, így ha szimplán csak ráállunk és letesszük a kontrollert, akkor folyamatosan maguktól visszamásznak mellénk, aminek hála már az első pályát követően kimaxolhatjuk a játék egyik fő attrakcióját, ami azért elég kiábrándító. Ezek mellett találhatunk még különféle kihívásokat és QTE-eseményeket is, amiket teljesítve szintén kaphatunk aranyszobrokat, de csak akkor, ha hiba nélkül abszolváljuk őket. Újrakezdeni őket sajnos nem lehet, azaz ha sikerül belehibázni, csak az adott pálya újrakezdésével tudjuk ismét próbára tenni az ügyességünk, ami eléggé frusztráló lehet a későbbiekben.

A pályák kellően változatosak és érdekesek, öröm felfedezni minden egyes négyzetcentiméterüket, de elég rövidek és meglehetősen kihaltak. Bár a mindig táncoló NPC-k miatt elsőre úgy tűnhet, hogy van rajtuk élet, ez csak a látszat, mivel nem tudunk velük semmit sem csinálni, sőt, ha a közelükbe érünk, minden ok nélkül eltűnnek. Ez talán annyira nem is baj, ugyanis az animációjuk elképesztően röhejes, de ezen a téren nálunk sem jobb a helyzet, elég csak megnézni, hogyan fut és ugrik a karakterünk. Ez igazán akkor válik kellemetlenné, amikor a főellenfelek legyőzését követően közös táncba kezdünk velük, amit kifejezetten kínos végigszenvedni. Sokszor egyébként a kamera sincs a helyzet magaslatán, gyakran beúszik a tereptárgyak mögé, aminek hála semmit sem fogunk látni, de ha nincs akadály előtte, akkor sincs benne sok köszönet. Ez leginkább annak köszönhető, hogy felfelé és lefelé bizonyos helyeken képtelenek vagyunk nézni, ennek hála pedig az ugrálós részek igencsak problémásak tudnak lenni, ami egy alapvetően platformerjátéknál nem éppen a legjobb.

Bár korábban írtam, hogy a látványvilág kellemes és kellően színes, sajnos a grafika maga igencsak idejét múlt. A karakterek megvalósítása például kifejezetten retróhatást kölcsönöz a játéknak és sajnos nem a jó értelemben, de a pályák külseje sem kapott elég törődést. Kifejezetten kellemetlen, hogy a gyengébb megvalósítás pocsék optimalizációval társul, aminek hála elég gyakran képes beakadni, így a gyakran másodpercekig bámulhatjuk a lefagyott képet. Ugyan a zenék kellemesek, de hangok terén sincs minden rendben: a japán halandzsa szinkron még elmegy, de a különféle hangeffektek már rövidtávon is képesek az ember agyára menni.

Emellett még az irányítás sem az igazi, bár nem feltétlen az vele a probléma, amire elsőre gondolnánk. Arról már korábban volt szó, hogy szinte minden egyes gomb ugyanarra jó, így a gyerkőcök nem fognak megkeveredni a kalandok alatt. Ugyanakkor ezt a megoldást átültették a menükre is, így hiába akarunk reflexből úgy navigálni bennük, mint más játékokban, a piros B és kör, csak újra és újra beaktiválja az éppen kijelölt funkciót. Ez különösen vicces, ha bekeveredünk a beállításokba, ahonnét az első pár alkalommal garantáltan percekig fog tartani visszavergődni a főmenübe, de a ruhák böngészése sem lesz leányálom. Szerencsére legalább a nyelvvel nem kell szöszölnünk, mivel a játék kapott magyar feliratot, így bárki elolvashatja azt, hogy éppen honnan nem tud visszajutni.

Ahogy említettem, sajnos a ruhás cserebere sem működik hibátlanul, mivel a köztük való váltás mindig egy pörgő animációval megy végbe, amit semmivel sem lehet megszakítani és folyamatosan megakasztja a játékmenetet. Ez azért fájó pont, mert a rucik csak egyetlen képességgel rendelkeznek, azaz rá leszünk kényszerítve az állandó cserélgetésre, és ez hosszabb távon könnyen idegesítővé válhat. Külön érdekesség, hogy a használatuk közben nem válthatunk közöttük, ezáltal nem tudjuk összefűzni a trükkjeiket, ami egy hatalmas kihagyott ziccer a fejlesztők részéről. Ha ez még nem lenne elég, bogarak is akadnak szép számmal, karakterünk képes beakadni bárhová, ráadásul számos bossharc alatt hajlamos szétvillogni a képernyő, ami az epilepsziára hajlamosak számára nem épp a legkellemesebb. Szerencsére a készítők tudnak a problémáról, és ha minden jól megy, mire ezeket a sorokat olvassátok, a játék már nem okoz maradandó agykárosodást - vagy legalábbis nem úgy, ahogy korábban.

Ez azonban nem menti meg a Balan Wonderworldöt, ami hiába tűnt ígéretesnek, már az előzetes demó alapján érezhető volt, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Valahogy az egész játék alatt azt éreztem, hogy ez nem akar összeállni, és bár vannak benne jó ötletek, mint például a kosztümök rendszere, a játék megoldásai szinte minden tekintetben aláássák az önfeledt szórakozást. A játékmenet több sebből vérzik, az animációk borzalmasak, a kamera kezelése sokszor körülményes és az irányítás is hagy maga után kívánnivalót. Valahol mélyen látom benne azt, aminek eredetileg szánták, egy igazi önfeledt kalandnak, ami egyszerűsége és a magyar nyelv megléte okán bátran odaadható akár kisebb gyerekek számára is, de jelenlegi állapotában abszolút nem szórakoztató vele játszani, ráadásul mindezért 60 (!) eurót kérnek el a kasszáknál. Már ennek az árnak a töredékéért is találunk sokkal jobb próbálkozásokat a műfajban, szóval jobban tesszük, ha nagy ívben kikerüljük Balan színházát, mert az örömteli pillanatok helyett csak bosszúságot fog okozni az egész családnak.

A Balan Wonderworldöt mi PC-n teszteltük, de emellett megjelent még PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre is.