A galaxis legtehetségesebb pilótájaként és a Próféta kiválasztottjaként Nara tálcán kapta az életét. Mint a legtöbb tekintélyelvű vallási szekta, úgy a Circle is kegyesen bánik azokkal a híveivel, akik vakon fejet hajtanak a felettük szónoklók parancsa előtt, Nara kötelességtudatát pedig sosem érhette panasz. Az élő és érző vadászgépének pilótafülkéjében ülve számtalan hitetlent tisztított meg a szabadelvűség rontásától, amikor azonban Nimika Prime teljes planétáját elpusztítva milliárdok vére száradt a kezeire, végre a tévúton járó főhősünk is lelkiismeretet növesztett magának, és eszébe ötlött az egyetlen ésszerű kérdés: „Lehet, hogy mindvégig a rosszfiúk oldalán álltam?”
Így vált tehát Nara kíméletlen mészárosból egyszerű zsoldossá, később pedig a hétköznapi emberek bajnokává. Elég éles fordulatot vett a karakter íve, nem igaz? Nos, azt már a tesztünk legelején szögezzük le, hogy nem a történetért vagy a szereplők személyisége miatt fogjuk szeretni a Chorust. Ez persze nem nagy tragédia, elvégre egy vadászrepülős akciójátékról van szó, a Fishlabs csapata azonban olyan lendülettel önti a nyakunkba a sötét tónusú sci-fi univerzum kínosan edgy lore-ját, hogy az elől nincs menekvés. Amikor nem a Mass Effect Jackjére hasonlító hősnőnk suttogja a fülünkbe a félskizofrén monológjait, akkor Forsaken, a vérszomjas vadászgép ecseteli, hogy hogyan lenne érdemes atomokra szaggatni bárkit, aki nem ért egyet az újdonsült filozófiánkkal.
Igazán jót tenne tehát a játéknak, ha nem venné magát ilyen véresen komolyan, hiszen az ostobácska történet ellenére a Chorus egy elképesztően szórakoztató alkotás. Ez pedig azért igazán meglepő, mert a Fishlabs fejlesztőcsapata korábban egy mobilos fejlesztőstúdió volt. Elsősorban a Galaxy on Fire-sorozat kapcsán lehet ismerős a cég neve, és ha csak néhány pillantást vetünk az érintőképernyőkre tervezett széria epizódjaira, könnyendén gondolhatnánk azt, hogy némileg kicicomázva portolták a nagygépekre az eddigi receptjüket. Szerencsére ezzel a gondolatmenettel hamar vakvágányra jutnánk, a Chorus ugyanis egy nagyon színvonalas, önálló lábakon álló cím.
A Rogue Squadron 3D óta gyógyíthatatlan rajongója vagyok az akció-orientált űrlövöldéknek, de be kell vallanom: talán soha nem volt még dolgom ilyen elképesztően pörgős dogfighterrel. Az AA-kategóriába berobbanó és a tripla-A felé kacsingató Fishlabs ugyanis egyetlen elegáns megoldással áthidalta a repülős akciójátékok legnagyobb buktatóját. Ismerős az a jelenség, amikor két egymást célba fogó vadászrepülő egy végeláthatatlan spirálba kerül? Ilyenkor számos játékban addig kergethetjük a képernyő sarkán villogó célpontjelzőt, amíg csak el nem szédülünk. Nos, a Chorus ütközetei során ez sosem fordulhat elő, hála a Drift Trance nevezetű képességnek.
Az üres térben való szabad sodródás persze nem új találmány – a driftelés intrikáiról regényt írhatnának az Elite Dangerous vagy a Star Wars: Squadrons gyakorlott pilótái is –, de egyetlen játékban sem találkoztam olyan egyszerű, de hibátlanul működő megoldással, mint amit a Fishlabs ötlött ki. Egy hagyományos kontrollert szorítva elég behúznunk a baloldali ütközőt, hogy megkezdjük a sodródást. Ilyenkor a menetirányunk nem változik, a hajónkat azonban szabadon elforgathatjuk bármely irányba, így meglepve a hatóránál érkező üldözőinket vagy az oldalirányból támadókat. Ha pedig ez sem válna be, Nara egyik spéci képességét bevetve akár az ellenfeleink mögé is teleportálhatunk.
A gépágyuk, lézerek és rakéták mellett ugyanis néhány mágiával határos képességet is bevethetünk. Ilyen az imént emlegetett Drift Trance vagy a teleportálás, de később pusztító villámokat is szórhatunk, ezzel megbénítva az ellenfeleink pajzs- és hajtóműrendszereit. A játék egyébként egy pofonegyszerű, de jól működő kő-papír-olló struktúrára építi az ütközeteit. Az energiapajzsokat lézerrel, az extra páncélzatot pedig rakétákkal tüntethetjük el a legkönnyebben – ha pedig minden más csődöt mondott, a megbízható gépfegyverek a legutolsó problémára is választ adnak.
A felszerelésünket és Forsa komponenseit a kalandjaink során szabadon cserélgethetjük, néhány ritkább alkatrésszel pedig olyan szettbónuszokat is feloldhatunk, amelyek egészen érdekes irányba specializálják az eszköztárunkat. Túlzás lenne azt állítani, hogy a Chorus nagy kitérőt tesz a szerepjátékok irányába, de a számos nyílt zónából álló világ mellékküldetései és a nem túl komplex, de mégis jól működő fejlesztési rendszer miatt mégis elmondhatjuk, hogy nyomokban tartalmaz RPG-elemeket. Úgy gondolom, hogy a játéknak kifejezetten a javára vált, hogy a fejlesztők nem kötelezték el magukat teljesen a szerepjátékok irányába. Ha így lenne, jóval határozottabban szemet szúrnának a bugyuta történetszálak és az egysíkú, nehezen szerethető karakterek.
Mert ahogy azt már említettem, a lélegzetelállítóan pörgős akció adja a Chorus sava-borsát, ezen a fronton pedig nehéz lenne belekötni a játékba. Az abszolút árkádos irányítás könnyed, intuitív és tökéletes terepet ad a leghajmeresztőbb manővereknek, az eszköztárunk pedig éppen csak annyira összetett, hogy mindig megtaláljuk az ellenszert az egyre trükkösebb ellenfelekre és a fokozódó kihívásra. Miután kicseleztük a hasonszőrű játékokból már ismerős vadászrepülőket és statikus lőtornyokat, valóságos repülő erődítményeket dob be ellenünk a Chorus. Ezeket az anyahajókat gyakran belülről, a páncél és védőpajzs mögé rejtett gyengepontjaikat célozva bombázhatjuk szét, lélekben újra átélve A Jedi visszatér fináléját.
Ehhez az adrenalintól túlfűtött miliőhöz pedig remekül passzol a látványvilág is. A széthasadt planéták, színes nebulák, hatalmas bányászállomások és a sötét energiaörvények fantasztikusan festenek – legalábbis addig, amíg kellő távolságból csodáljuk őket. Ha nagyítóval vizsgáljuk az egyforma teherhajókat vagy a szétlőtt hajóroncsok acélburkolatát, láthatjuk, hogy minden kissé B-kategóriás és elnagyolt, a teljes összképet figyelve (és eszement sebességgel driftelve) viszont ez egyáltalán nem szembeötlő. Igazán csak az élettelen átvezetők és a dokkolásnál használt animációk során éreztem azt, hogy ráférne a látványra egy kis csiszolás. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a végtelen feketeségben nem egyszerű feladat a változatos környezetet felépíteni – a Fishlabs pedig kihozta a maximumot ebből a feladatból.
Ha röviden kéne jellemeznem a Chorust, akkor elsőként a kompetens szó jutna az eszembe. A mobilos szférából a nagypályára lépő Fishlabs egy nagyon izgalmas, jól működő űrlövöldét készített, ami ott durran igazán nagyot, ahol az a legjobban számít: a játékmenetével. Mert bugyuta történet ide, felületes RPG-elemek oda, a nap végén úgyis az elképesztően látványos csatákra és a hajmeresztő manőverekre fogunk emlékezni igazán. Valószínű, hogy nem a Chorus fogja visszahozni a Star Fox és a Freelancer aranykorát, de az biztos, hogy egy őszinte és határozott próbát tesz erre, ez pedig már önmagában is elég csábító lehet a zsáner kiéhezett rajongóinak.
A Chorus PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Google Stadiára és Amazon Lunára jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.