A kilencvenes évek egyik nagy point & click kalandjáték-szériája tért vissza közénk a Return to Monkey Island képében, ráadásul az eredeti alkotók - Ron Gilbert és Dave Grossman - közreműködésével. Rajtuk kívül több fontos szinkronszínész - Dominic Armato Guybrushként és Alexandra Boyd Elaine-ként -, valamint a zenékért felelős alkotók is a csapat tagját képezik, úgyhogy szinte biztosak lehettünk abban, hogy egy rendkívül különleges, egyszerre modern és nosztalgikus játékot hoznak el nekünk.
A nosztalgia már a menüben felüti a fejét: az egyik menüpontban megnyithatunk egy „scrapbookot”, mely az első öt Monkey Island-játék legemlékezetesebb pillanatait eleveníti fel. Igaz, ez tényleg csak azoknak lesz hasznos, akik játszottak is azokkal a programokkal, hiszen egy történeti összefoglalótól azért távol állnak ezek az oldalak. Ne ijedjen meg senki, ez nem azt jelenti, hogy a teljes sorozat ismerete szükséges lenne a játék élvezetéhez, ez inkább csak a régi rajongóknak szánt kikacsintás, és itt az is igaz, hogy mindenkinek haza húz a szíve: a scrapbook főleg az első két játékot emlegeti fel részletesen, amiken Gilbert és Grossman dolgozott.
Így hát minél többet ismerünk a sorozatból, annál jobb. Például ezt a kalandot is ugyanott kezdjük (egy rövid bevezetőt leszámítva), ahol a legelső játékot, azaz Mêlée Island kilátójában, majd rövid időn belül ismét a nosztalgikus Scumm Barban találjuk magunkat. Ezután bejárjuk a szigetet, az összes jól ismert helyszínt. Habár Mêlée Island megváltozott, azért eléggé szembetűnő, hogy a játék öt fejezetéből az első hármat ismerős, már látott helyszíneken töltjük. (Szándékosan nem írom le, hogy pontosan hol, de nem annyira nehéz kitalálni.) Ráadásul karakterekből sem hoznak be túl sok újat. Eleinte ez a magas fokú újrahasznosítás kissé visszásan hatott, én például szívesebben láttam volna minél előbb új helyszíneket és karaktereket, de azt nem vitathatom el, hogy ügyeltek arra a készítők, hogy ne csak nosztalgiázásból álljanak ezek a részek.
A régi és új karakterek is tele vannak utalásokkal a korábbi epizódokra, de szerencsére egy új, izgalmas történetet kapunk, és ez áll előtérben. Bárhol is járjunk a játékban, egy-két visszautalás és easter egg után már minden a jelenlegi történetre fókuszál, így egyáltalán nem válik a nosztalgiázás az élmény hátrányára. Ehhez, még vegyük hozzá, hogy mindezt kárpótolandó a játékidő második felére, vagyis az utolsó két fejezetre a világ kinyílik, és több szigetet is bejárhatunk. Ekkor már tényleg az aktuális kaland kerül fókuszba, úgyhogy a frissen érkező játékosok is megkapják a maguk Monkey Island-élményét.
A játék megjelenése előtt Ron Gilbert többször is nyilatkozta, hogy egyszerre szeretnének hamisítatlan Monkey Island-hangulatot teremteni a feladványokkal, miközben a modern elvárásokra is ügyelnek. Ezt pedig teljes mértékben sikerült elérniük. Például modern elvárás, hogy az NPC-kel folytatott párbeszédek rejtsenek magukban utalást az adott puzzle megoldására, így terelve finoman a szemfüles játékost. Ez teljes mértékben meg is valósult. Félre ne értsetek, attól még nem lett a játék pofonegyszerű, sőt! Bőven akadnak alkalmak, amikor az alkotók észjárását kell megfejtenünk, vagy éppen a memóriánkra hagyatkoznunk, hogy láttunk-e itt-ott egy felhasználható tárgyat, de az egész élmény sokkal jobban igényli a valódi figyelmünket és észjárásunkat, mint a klasszikus Lucasfilm-játékok próba-szerencse metódusai.
Ez a kihívás pedig a már emlegetett negyedik fejezetre hatványozottan ugrik is egyet. Ekkor több, egyszerre párhuzamosan futó feladatot kapunk a nyakunkba, ezek megoldásai pedig több helyszínt, szigetet foglalnak magukban. Személy szerint úgy érzem, hogy itt egy kicsit túlzásba is estek a puzzle-k összerakásával a fejlesztők, de szerencsére nem engedték el teljesen a kezünket. A játék elején kapunk egy tippkönyvet és egy feladatnaplót, ez a két tárgy pedig a legjobb barátaink lesznek a végigjátszás során. Egyrészt a feladatnaplónak köszönhetően nyomon tudjuk követni, hogy hol tartunk egy kilépés után, ezzel gyakorlatilag megszüntetve a point & click játékok egyik legnagyobb rákfenéjét.
A tippkönyv pedig pontosan az, aminek hangzik. Egy nagyszerű hintrendszert kapunk ezzel, a megvalósításával pedig szerintem még a legelvetemültebb kalandjáték-veteránok is ki tudnak egyezni. A könyv elképesztő pontossággal le tudja követni, hogy mikor melyik feladványban éppen hol tartunk. Ha először rákattintunk, akkor csak egy nagyon minimálisan lök rajtunk a megfelelő irányba. Ha így sem boldogulnánk, akkor minden egyes kattintással egyre tisztább részleteket oszt meg velünk. A végére már konkrétan leírja, hogy mit kell tennünk a továbbjutás érdekében, de addig nagyon sok lehetőséget ad arra, hogy magunk oldjuk meg az adott feladatot.
A Terrible Toyboxnál azokra is gondoltak, akik teljesen újak ebben a zsánerben, vagy esetleg csupán egyszerűbb kihívásra vágynak. Az új játék elindításakor választhatunk nehézségi szintet is, a Casual és a Hardcore közti különbség pedig bőven észrevehető. A Hardcore igazából a normál nehézségnek tekinthető, ekkor a játék úgy viselkedik, mint bármely klasszikus point & click kalandjáték. A Casualnél viszont egyszerűen lecsökkentették a feladványok számát. Nehéz konkrét példa nélkül ezt elmagyarázni, de lényegében arról van szó, hogy például míg a Hardcore-ban öt lépésbe kerül, mire az NPC-től megszerzünk egy tárgyat, addig Casualban azonnal odaadja. Ez utóbbihoz alternatív dialógusokat is írtak, így teljesen természetesnek hatnak a feladványok így is. Ez a baráti megközelítés egy széles körben elérhető játékká teszi a Return to Monkey Islandet.
Még a végére pár szót ejtenék a sokak által kritizált grafikáról is. Egyfelől egy játék sem ér annyit, hogy emiatt annyi fenyegetést kelljen írni az alkotóknak, hogy ők vissza is vonuljanak a közösségi felületekről egy időre, másfelől ez a megvalósítás játék közben sokkal szebb, mint az állóképeken, trailereken elsőre tűnik. Az egésznek van egy nagyon minimális Samurai Jack-érzése a sok geometriai alakzatnak hála, de főleg a modern, 2D-s Rayman-játékok hangulatát idézi meg - ez utóbbi főleg az animációkban rejlő humor miatt lehetséges. Őszintén bevallom, nekem sem tetszett ez a dizájn eleinte, de alig tíz perc játék után hozzám nőtt, határozottan megszerettem.
A Return to Monkey Island tehát egy remekül sikerült alkotás, amely egyszerre szolgálja ki a point & click-veteránokat és azokat is, akik csak ismerkednek ezzel a méltatlanul hanyagolt zsánerrel. Az alkotók tudatában voltak annak, hogy nem várhatják el mindenkitől, hogy ismerje az elmúlt öt epizód minden egyes mozzanatát, így kellőképpen öntudatosan írták meg a történetet. A program humora emellett tökéletesen megidézi a széria emlékét, abszurd és váratlan húzásai megmosolyogtatóak, Guybrush Threepwood pedig ugyanolyan nagyravágyó és szerencsétlen, mint annak idején. Így hát bárkinek merem ajánlani a játékot, ha csak egy kicsit is felkeltette a figyelmedet, bátran tegyél vele egy próbát!
A Return to Monkey Island szeptember 19-én jelent meg PC-re és Nintendo Switchre. Mi PC-n teszteltük.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.