A Plague Tale: Requiem teszt

Az A Plague Tale: Innocence nem volt rossz játék, még akkor sem, ha a megítélésében nagyban közrejátszott, hogy játékmegjelenések szempontjából egy viszonylag visszafogott évben, 2019-ben jelent meg, valamint az is, hogy nyomott áron lehetett megvásárolni. Ettől függetlenül távol állt a tökéletestől, játékmenet szempontjából túlontúl lineáris volt, a kreativitást teljes mértékben mellőzte, ezenkívül technológiailag sem volt kiemelkedő, ráadásul azt lehetett érezni, mintha az írók nem tudták volna eldönteni, hogy miről is akarna szólni a történet. A Focus Home Interactive ettől eltekintve elégedett volt az eladásokkal, így elkészülhetett a folytatása az Asobo Studio jóvoltából. Lássuk, sikerült-e az A Plague Tale: Requiemnek túlnőnie az előd hiányosságain!

A történet például sokkal érettebb, mint az első részé, tartogat néhány fordulatot és megható pillanatot. A cselekmény ott folytatódik, ahol legutóbb abbamaradt: Amicia és Hugo az édesanyjukkal és az előző játékból megismert Lucasszal városról városra járnak, igyekeznek elfelejteni a korábban történteket és gyógyírt találni Hugo betegségére. Habár egy ideig úgy tűnik, hogy a patkányok csupán a múlt szörnyű emlékei, hamar világossá válik, hogy nem hagyták őket maguk mögött. Az egyetlen esély arra, hogy megmentsék Hugo életét és vele együtt a világot is a patkányok általi pusztulástól az, ha rátalálnak arra a gyógyító forrásra, melyet Hugo az álmaiban látott. Így főhőseinknek ismét szembe kell nézniük a legrosszabb rémálmaikkal, és felvenni a harcot a patkányinvázióval, illetve az ellenséges katonákkal szemben.

A fiktív 14. századi Franciaország ábrázolása korrektül sikerült, a környezet kellőképp részletesen kidolgozott, a tájak szépek, a karaktermodellekre sem lehet panaszunk. Viszont sok tekintetben nem történt előrelépés, kezdve a patkányok megjelenésével: ugyan lényegesen több lény szaladgál egyidejűleg a képernyőn (5000 helyett akár 300 ezer), ezek animációi sokszor inkább komikusan hatnak, semmint félelmetesen, ami persze inkább egy művészi döntés következménye, és nem a technológiáé. Itt érdemes megemlíteni, hogy a DualSense kontrollerben rejlő lehetőségeket sem sikerült megfelelően kihasználniuk a fejlesztőknek, mert ugyan a játék aktívan használja a rezgőmotorok és a mikrofon funkcióit, ennél sokkal jobb megoldásokat is láthattunk, érezhettünk már.

Az arcanimációk tekintetében sem tudott eleget fejlődni a cím (több évvel ezelőtti játékokat idéz ilyen téren, ahogy a mozgásanimációk is elmaradnak az elvárttól, Amicia harc közben esetlenül mozog, a környezettel való interakciói (ajtók kinyitása, emelkedőkre való felkapaszkodás) pedig nagyon korlátozottak, önismétlők. Ráadásul más technikai problémák is akadnak a játékkal, például rosszul van implementálva a motion blur és a kromatikus aberráció, amiket végül ki is kellett kapcsolnom. A fájóbb pont talán az, hogy a képkockaszám sem stabil, újgenerációs konzolokon 30 és 40 között ugrál, esetenként 20-ra is leesik - remélhetőleg a későbbiekben ezen javítani fognak frissítésekkel és hibajavításokkal.

Az A Plague Tale: Innocence játékmenetével alapvetően két problémám volt: egyfelől egy lopakodós játékhoz képest végtelenül lineáris volt, kevés eszköz állt a rendelkezésünkre az akadályok leküzdéséhez. Másfelől pedig a nem túl kreatív, sokszor triviális puzzle-szekciók felborították a játék ütemét, sokszor tehernek érződtek ezek a részek. Ezen a két fronton vártam a legnagyobb előrelépést a folytatástól, ám sajnos csalódnom kellett - igaz, a fejlesztők legalább igyekeztek kiszélesíteni Amicia arzenálját, hogy többféleképpen vehesse fel a harcot a nekünk rosszat akaró katonákkal. Most már a parittyánkat is használhatjuk a közelharcok során, mellyel ideiglenesen elkábíthatjuk az ellenséget, továbbá felvehetünk egyszerhasználatos tőröket is, melyekkel végzetes csapást mérhetünk rájuk. A játék későbbi szakaszában számszeríjat is bevethetünk erre a célra, mellyel gyorsan és csendesen likvidálhatjuk a járőröző katonákat; természetesen véges muníció áll a rendelkezésünkre, így legtöbbször a lopakodás a legkifizetődőbb akkor, ha ellenséges erőkkel találkozunk az utunk során.

Ilyen tekintetben sem sikerült előre lépnie a játéknak, ugyanúgy kvázi lineáris vonalon haladhatunk el a katonák mellett, bokorról bokorra járva, triviális, hogy mikor kell használnunk figyelemelterelés gyanánt egy-egy követ vagy cserepet, és ennyiben nagyjából ki is fulladt az eszköztárunk. Tovább ront a helyzeten az, hogy az AI sem sokat fejlődött az elődhöz képest, a katonák hamar feladják az utánunk való kutakodást, ráadásul ha észrevesznek, egy idő után maguktól abbahagyják az üldözésünket. Kicsit érdekesebb a helyzet, ha egyszerre vannak patkányok és ellenséges katonák is a helyszínen, ilyenkor lehet játszani azzal, hogy kioltunk bizonyos fényforrásokat ahhoz, hogy a patkányok megtámadják a katonákat, miközben mi elosonunk mellettük. De összességében kicsit immerzióromboló tud lenni az egész, ennél sokkal jobb, okosabb és kreatívabb lopakodós játékokat láthattunk az utóbbi időkben.

A játék másik, nem kevésbé fontos részét képezik a különböző puzzle-szegmensek. Ilyenkor fáklyákat, tábortüzeket, illetve egyéb fényforrásokat kell meggyújtanunk ahhoz, hogy a pályát elözönlő patkányok eltűnjenek az utunkból és tovább haladhassunk. Néha csörlőket és darukat is használnunk kell ehhez, sőt, a mellettünk lévő segítőnknek is kioszthatunk utasításokat, hogy közösen gyűrjük le az elénk gördülő akadályokat. A probléma ezzel az, hogy ezeket mind láthattuk már az első részben is, és egyáltalán nem lett kidolgozottabb vagy épp kreatívabb a játék ilyen téren. Mindezek mellett a pályákon szétszórva kinyithatunk ládákat, melyekben értékes nyersanyagokat találunk, melyeket felhasználva különböző eszközöket és lövedékeket barkácsolhatunk magunknak, valamint a felszerelésünket is fejleszthetjük vele. Sőt, az első részből megismert virággyűjtögetés is visszatért, így néha felszedhetünk különleges növényeket, melyeket aztán Amicia a hajába tűzhet.

Habár a cikk alapvetően negatív hangvételű, igazság szerint az A Plague Tale: Requiem nem egy rossz játék. Az első rész kedvelői a folytatásban sem fognak csalódni, ráadásul az egy szép, megható, érdekes és fordulatokkal teli történetet mesél el, melyet kár lenne kihagyni. Ugyanakkor játékmenet szempontjából nem sikerült kellőképp előre lépnie az elődhöz képest, ráadásul a technikai problémák is beárnyékolják az A Plague Tale: Requiem sikerét - akárcsak a patkányok özönlő áradata Amiciáék útját a játék során.

Az A Plague Tale: Requiem október 18-án jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre, továbbá a megjelenés napjától elérhető lesz az Xbox Game Pass kínálatában is. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.

Kapcsolódó cikk

• Húsz cím, amivel játszanod kell 2022-ben