Blacktail teszt

A szláv mondakör ihlette Blacktail-ben ugyanis egészen konkrétan mi lehetünk azok, akik mások elmondása alapján félelemben és reszketésben tartjuk a környéket, miközben megölünk mindenkit, aki be meri mocskolni szeretett erdőnk törékeny békéjét. Vagy inkább mégsem? Ez talán a legszebb az egészben, hiszen az akció-kaland műfajban vitézkedő játék ránk hagyja a döntést és csak rajtunk áll, hogy miként szeretnénk befejezni a már jól ismert történetet. Vajon ráerősítünk az előítéletekre és könyörtelenek leszünk, vagy inkább segítünk a rászorulókon és jó cselekedetekkel igyekszünk jobbá tenni a világot?

Ez a folytonos morális dilemma adja a játék alapjait, ha azonban azt hisszük, hogy ezeknek a választási lehetőségeknek csak a történetre van kihatásuk, akkor bizony tévedünk. Hősnőnk döntései ugyanis alapjaiban változtatják meg a játékmenetet, ezzel együtt pedig a környezetünket, így hozva bőségesebb termést a fákra, vagy épp rohasztva el a lombkoronákat. Minden egyes tettünknek következménye lesz, így alaposan meg kell fontolnunk, hogy az erdőben élő mesebeli lényeknek segítünk-e, vagy inkább eltiporjuk őket a végső célunk érdekében. Közös bennük, hogy mindegyikük teljesen egyedi személyiséggel lett megáldva, legyen szó Mr. Lárváról, a bosszútól szomjas és a világ leigázásán mesterkedő Hangyakirálynőről, vagy épp az almáért kuncsorgó kis süniről, ráadásul számos vicces pillanat kapcsolódik hozzájuk, így érdemes a lehető legtöbb mellékszereplőt felkutatni, nehogy lemaradjunk valamiről.

Utóbbi, mármint a környék felfedezése amúgy sem áll távol a játéktól, mivel egyrészt rengeteg kincset találhatunk a bozótosban eldugva, másrészt a fejlesztések, valamint kraftrendszer miatt nyersanyagokra is szükségünk lesz a kalandunk során. Előbbi esetében bizonyos kívánalmaknak megfelelve oldhatunk fel újabb képességeket, míg utóbbinál leginkább majd a különféle nyílvesszők gyártásának vesszük hasznát, lévén egyetlen valódi fegyverünk az íjunk, amivel kezdetben kissé körülményesen, később viszont már egész ügyesen apríthatjuk a gonosz szörnyetegeket. A harc nincs túlbonyolítva és talán ez a játék egyik leggyengébb része, hiszen a puffogtatás mellett csak pár varázsigére és kitérésre futja, aminek köszönhetően idővel kifejezetten monotonná válnak az állandó összecsapások. Bár a fejlődési fának hála később bővülni fognak a lehetőségeink, annyira sosem lesz kiforrott a harcrendszer, hogy élvezettel vessük bele magunkat a csatákba és ez sajnos igaz az egy kaptafára épülő boss harcokra is.

Az akció szegmensben tehát nem igazán brillírozik a Blacktail, viszont mint kalandjáték, egész egyszerűen zseniális. Számos feladvánnyal és ötletes minjátékkal találkozhatunk majd utunk során, ahol rendszerint az íjunkkal, illetve a reflexeinkkel kell ügyeskedni, de az is előfordulhat, hogy bizonyos helyeket csak egy később megszerezhető képesség feloldása után tudunk meglátogatni. Ez a metroidvania megoldás az egész játékon keresztülfut, hiszen a központi területről szerteágazó négy nagyobb szegmens (melyek egy-egy évszakot hivatottak megjeleníteni) is csak egy bizonyos tudás birtokában nyílnak meg előttünk. Ennek köszönhetően számos alkalommal kell majd visszacaplatnunk a korábban már feltérképezett helyekre, feltéve, ha mindent szeretnénk kimaxolni. Ezt egyébként a több mint 10 órás kalandom alatt egyszer sem éreztem kínnak, ráadásul a több helyen előforduló és készségesen doromboló fekete kiscicának hála még gyorsutazhatunk is oda-vissza a bázisunk és egyes helyszínek között.

A korábban már említett morálrendszer szintén remekül működik, a felfedezésre késztető játékmenet pedig könnyedén beszippanthatja a gyűjtögetésre hajlamos játékosokat, ráadásul mindenhez egy olyan audiovizuális élmény társul, ami garantáltan elvarázsol majd mindenkit. A mesés látványvilág tökéletesen illik a témához, a gyönyörű tájak bejárása közben pedig csodálatos dallamok kényeztetik a hallójáratainkat. Az összképet tovább szépíti a szinkronmunka, ami egyszerűen hibátlan, még a legutolsó kis bogárnak is telitalálat a hangja és a szövege egyaránt. Nem tudom, hogy miként volt képes erre egy indie stúdió, de minden elismerésem nekik, mert ebben a tekintetben simán leiskoláztak párat a szakma „nagyjai” közül.

Sajnos azonban miközben egyes elemekben odapirítottak a komolyabb stúdiók orra alá, addig akadnak olyan megoldások, amik ahelyett, hogy példát mutatnának a nagyoknak, inkább megidézik őket. Az egyik ilyen a mentési rendszer, aminek működésére az istennek sem jöttem rá, néhol automatikus, máskor az erre kijelölt oltároknál sem sikerült neki elraktározni az előre haladásomat. Külön poén, hogy kilépés esetén a „Save & Quit”-ra kattintva korántsem biztos, hogy sikerül a művelet, így idővel már imádkozva léptem vissza a játékba, nehogy ismét egy fél órával korábbi pontra dobjon le. Persze, legyinthetnénk erre, hiszen senki sem halt még bele abba, hogy egy régebbi mentési ponttól újra el kellett evickélnie oda, ahol egyszer már járt, viszont itt ez rengetegszer előfordul, ráadásul a Blacktail jelen állapotában minduntalan megtalálja a módját, hogy megszívassa szerencsétlen játékost.

A játék ugyanis elképesztően bogaras és sajnos ezalatt nem az erdőben fellelhető rovarpopulációra gondolok, hanem az olyan anomáliákra, mint a beakadó animációk, a semmibe eltűnő tárgyak, vagy épp a falba beszoruló, ezáltal pedig megölhetetlenné váló főellenfelek. Ezekkel a listának még koránt sincs vége, nekem pedig vérzik a szívem, mert ezen hibák sokszor annyira ki tudnak zökkenteni az élményből, hogy utánuk inkább félretettem egy kicsit a játékot, nehogy ismét lelohasszon valami kellemetlen hülyeség. Remélem, mire ezeket a sorokat olvassátok, addigra a fejlesztők a felmerülő problémák nagy részét már kijavították és az időnként fellépő kifagyások is a múlté lettek, mert nagyhából ezek azok a kellemetlenségek, amik miatt a Blacktail szinte tökéletes összképe pillanatok alatt semmivé lesz.

Ha a fentebb említett gondok eltűnnek, akkor bátran csapjatok le rá, mert egy olyan elképesztő élményben lehet részetek, amit csak nagyon kevés játék képes megadni. Izgalmas történet, érdekes szereplők és egy olyan világ, amiben öröm elveszni és még azt is megbocsátja neki az ember, hogy a harcrendszer nem túl kiforrott. A Blacktail könnyedén lehetett volna az idei év egyik legnagyobb meglepetése, ehelyett egyelőre inkább egy kihagyott ziccernek tűnik, ami pár javítást követően talán végre betalálhat oda, ahová eredetileg kellett volna neki, a szívünk kellős közepébe.

A Blacktail december 15. jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series X-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.