The Settlers: New Allies teszt

A német eredetű és különösen Németországban népszerű Settlers-címek folyamatos útkeresésben vannak a 90-es években megjelent első két felvonás óta. Valahol érthető: ha a fejlesztők elmozdulnak klasszikusabb real-time stratégiák irányába, akkor túlságosan különböznek az elődöktől, de persze azt a kritikát is megkapták már, hogy két epizód közt szinte semmi újdonság nincs. Ennek az identitáskeresésnek köszönhetően alkalmanként egy-egy rész lefarag a birodalomépítésből a csatározások javára, aztán az esetleges pénzügyi sikerek ellenére ezek váltak a klasszikusan a játékosok által is lepontozott címekké.

A kritikák és a rajongói elégedetlenség után több-kevesebb sikerrel igyekeznek visszatalálni önmagukhoz, és megpróbálnak valami olyasmit kínálni, amibe az emberek beleszerettek anno. Nem véletlen közben a sok újrakiadás, évfordulós verzió, vagy egyébként két remek fogadtatású német-exkluzív Settlers II expanzió, amik a kétezres évek végén jelentek meg. A legutóbbi, egyébként 2010-es hetedik rész, amely a Paths to a Kingdom névre hallgatott, talán a legsikeresebbnek tekinthető minden új, “számozott” folytatás közül, aminek kifejezetten jót tett Bruce Shelley, a Civilization és az Age of Empires-játékok egyik designerének közreműködése. A harcból visszavettek, a gazdaság modellje és kezelése összetettebb irányba változott, a győzelmi feltételek köre is bővült.

A következő, folytatásként készülő játékkal aztán történt némi gikszer útközben, annyira másfelé mutatott az elvárttól, hogy dobta is a Settlers nevet, és egy fura keveréke lett a Diablo-féle akció-szerepjátékoknak, RTS-eknek és hódítós játékoknak. A New Allies-nak ezzel szemben végül csak sikerült megjelennie az eredeti néven, bár némi átalakulás után, ami elsőre bizakodásra adott okot, azonban ez a bizalom hamar szertefoszlik.

A tutorialt ugyanis tisztességesen végignyomtam, elvégre nem mostanában volt bármilyen Settlers-élményem. A gond ott kezdődött, hogy az utolsó lépésként free play lehetőség volt, ahol ki lehetett tapasztalni minden játékelemet, anélkül, hogy az ellenség kifejezetten piszkált volna. Lehet ez utóbbit hiba volt rászánnom valamennyi időt, ugyanis rögtön utána már motoszkált egy gondolat a fejemben, hogy… ennyi?

Pedig az új epizód első ránézésre megőrizte a klasszikus hangulatot, amelynek része a kellemes grafikai stílus, remek dallamok, amelyek itt lágy, akusztikus gitárral fűszerezett muzsikákat jelentenek. A grafikai jegyek még úgy is felismerhetőek (és szerethetőek) maradnak, hogy ma már rengeteg mobilos birodalomépítős, lehúzós cím próbált hasonló karakterdizájnokkal operálni. Telepeseink eközben előszeretettel hangoztatják véleményüket, élettel és beszélgetéssel megtöltve épülő birodalmunkat. A térkép és a táj atmoszférája is remek, összességében ezzel a résszel teljesen elégedett vagyok, és nagy reményekkel vágtam bele a játék többi részébe.

Az igazi probléma azonban, hogy az új Settlers építkezős-termelős része kifejezetten sekélyesre sikerült, pedig sok-sok év tapasztalata, hogy ez a legfontosabb aspektus kell legyen. Az épületek, nyersanyagok, a kereslet-kínálat, a hozzátartozó ellátási lánc, egyszóval New Allies gazdaságát szimuláló rendszer csupasz. Összesen 20-féle nyersanyag vagy termék szerepel a játékban, ami vitatható, mennyire sok vagy kevés, azonban a köztük lévő függőségek nem igazán bonyolultak ahhoz, hogy komolyabban gondolkodnunk kelljen, továbbá logisztika terén sem halmoztak el minket a készítők opciókkal vagy kihívásokkal, ugyanis az erőforrások és a feladatok közt nem tudunk priorizálni sem – de nem is kell.

Egy alap pálya szinte tipikus módon kezdődik, és még egészen szórakoztató is évekkel később belevágni valami ismerősbe: favágótelep, kőfejtő, fűrésztelep. Ezekkel meg is alapoztuk az építkezéshez szükséges nyersanyagok 90%-át. Amikor leteszünk egy épületet, a hordárok (gyakorlatilag minden telepes hordár alapból), elkezdik cipelni a szükséges anyagokat, és érkeznek a mérnökök is, akik utána felépítik azt. A mérnökök felelnek emellett az ércek feltérképezéséért, határaink bővítéséért, illetve speciális hordárként is funkcionálnak, a vadonban felfedezhető kincsek vagy missziójutalmak esetében. Itt máris történt egy egyszerűsítés, ugyanis ezek a feladatok korábban specialistákat igényeltek, és ugyan az egybegyúrás nyilván nagyon kényelmes funkció, a mérnökök egyértelműen szűk keresztmetszet lesznek terveink kivitelezése során. Ahhoz, hogy többet képezzünk belőlük szerszámokra lesz szükség, amihez fa és kő szükséges.

Ettől eltekintve talán a legbonyolultabb dolog a fegyverkezés – a kovácsműhelyben készülnek a pajzsok, közelharci fegyverek és íjak, ezekhez pedig mind vas szükséges (igen az íjakhoz is). Ez amúgy simán lehetett volna egy külön épülettípus, amihez fa szükséges, újabb dependenciát és döntési ágat behozva. Egy-egy kovács egyszerre csak egyfajta árut állít elő, amelyek között kapcsolgatnunk kell, vagy építhetünk többet is, ha egyenletesen szeretnénk katonákat toborozni. Vasat (és más érceket vagy drágaköveket) pedig bányák létesítésével termelhetünk ki. Az arany megy a pénzverdébe, ezekből pedig a játékmenet minden területére kiterjedő fejlesztéseket vehetünk az akadémia épületében, vagy vásárolhatunk belőle más nyersanyagokat és eszközöket a kikötőben.

A kitermelhető dolgok mellett még a kaja egy kiemelten fontos dolog (van vadászat, földművelés, gyűjtögetés, szamártenyésztés), viszont az étel szinte semminek sem előkövetelménye – az épületek hatékonyságát, vagyis a termelékenységet dobhatjuk meg azzal, hogy hordárjaink szállítják az adott műhely ízlésének megfelelő ételt. Ezeknek az okos beosztásával, ki-bekapcsolgatásával lehet optimalizálni egy kicsit, de igazából az egész rendszer beáll magától, hiszen sok szabályozási lehetőség nem adódik. Ha ez nekünk kevés, felhúzhatunk egy új raktárat valahová (ez számít főépületnek is), és terjeszkedhetünk arra is.

A játék igazából itt hasonlik meg – ez az építkezős rész aranyos, de többet nem tud. Viszont az új Settlers megpróbál betörni a pörgős, kompetitív multiplayer RTS-ek közé (megannyi mikrotranzakcióval), amelybe nagyobb neveknek is beletört a bicskája a 2020-as években, egyszerűen nem bír el ennyi címet a közeg, és ahhoz a New Allies kevés, hogy maradandót alkosson. A próbálkozás részéről pedig azt jelenti, hogy fókuszba került a gyors terjeszkedés és a másik leuralása legfőképpen katonák segítségével – éppen az ellentéte annak, amiért a szériát szeretjük, ez átszivárog a single playerbe is, ugyanis minden lépésünket annak kell alárendelnünk, hogy a pár fajta (támadó, védő, távolsági, support caster, épületek ellen hatékony bakák) katonával lerohanjuk a térképet.

Ez a csatározás sem komplex, vannak autocast képességek, vannak hotkeyes okosságok, de a zergelés legtöbbször megbízhatóan működik. Akadnak a mapon elfoglalható fontosabb helyszínek, amik nyersanyagot, vagy akár katonákat biztosíthatnak, ha kipucoljuk a banditákat, majd megtartjuk őket megfelelő ideig - ezek nyilván érdekesek lehetnek terjeszkedés és lerohanás szempontból. Egy-egy meccs tipikus lefolyása között nincs sok eltérés, ráadásul a három választható, fikcionális nép közt sincs annyi különbség valójában, hogy ez kellő mélységgel szolgáljon.

Single player kampány is került a játékba, ez 13 küldetésből áll: a térképek és a feladatok alapvetően rendben vannak, de semmi maradandóra ne számítsatok. Az már csak mellékes, hogy totálisan felesleges, irritáló átvezetőkkel teletűzdelt valamit kapunk, ami folyton megtöri játékmenet és az esetleges flowt. Ráadásként mindehhez még a szinkron is eléggé bénára sikerült.

A Settlers: New Allies is a szégyenpadra ül, hiszen ugyanúgy nem sikerült neki az, amibe már számos elődje is belebukott: eltalálni a jó arányokat, megőrizni a core játékmenetet sok-sok évvel ezelőttről, és közben kitalálni, hogy mire vágyik az az egyre szűkösebbnek mondható réteg, akik még 2023-ban is életben tartják a műfajt. A kudarc azonban nem csak a fejlesztők, hanem a kiadó hibája is. A feladat nem könnyű, vagy logikus: ha a 2006-ban felújított, eredetileg az 1996-os második részhez kiadott kiegészítőket tekintik sokan etalonnak a széria életében, akkor lehet, hogy nem mindig a kerék sikertelen újra feltalálása, vagy az IP kivéreztetése (Ubisoft érezd a szúrós tekintetem) a megoldás. A New Allies elé simán le lehetne ültetni egyébként a fiatalabb korosztály ilyesmire fogékony részét is, hiszen szép és működik, de valójában ennél sokkal komplexebb és csiszoltabb élményre lenne szüksége a franchise-nak - pláne 60 euróért.

A Settlers: New Allies egyelőre PC-re jelent meg, de várható a későbbiekben Nintendo Switch / Xbox One / PlayStation 4 platformokon is.