A kezdeti percekben viszont ebből még semmit sem tapasztalunk, hiszen a sztorit elindítva pillanatok alatt beszippant majd minket az a csodálatos miliő, amit a készítők a virtuális vásznainkra álmodtak meg. A kézzel rajzolt, festményeket megidéző látványvilág egész egyszerűen lehengerlő, a játék szinte minden pillanata tökéletes háttérkép lehetne, szerencsére azonban nem csak állóképen mutatnak jól a beállított kompozíciók, hanem mozgás közben is. A karakterek kissé darabos animációi kellő részletességgel lettek megalkotva, így egyáltalán nem lógnak ki az összképből, sőt, tökéletesen belesimulnak a változatos helyszínek széles tárházába, melyek mindegyike maga a csoda. Végül pedig minderre a háttérben meghúzódó, autentikus dallamok teszik fel a koronát, amik még a kissé felemás szinkront is feledtetni tudják velünk.
Amit viszont már nem lesz annyira könnyű kompenzálni, az maga a játékmenet, ami elsőre ugyan kifejezetten érdekesnek tűnhet, ellenben hamar rájövünk majd, hogy már az elején ellövi az összes puskaporát. Két nagyobb részre osztható fel a játék: egyrészt lesznek afféle „sétaszimulátoros” részek, mikor csak balról-jobbra haladunk a kétdimenziós pályákon és közben a hősünk gondolatainak hála ismerjük meg a történetet, másrészt ott vannak a különféle összecsapások, amik piszkosul látványosak ugyan, cserébe viszont mindenféle mélységet nélkülöznek. A támadás mellett ugyanis csupán három egyéb lehetőségünk lesz a párbajok alatt, a két irányba való vetődés, a hárítás, valamint a megtántorítás, amiket a gép is előszeretettel alkalmaz majd ellenünk.
Kombók híján sikerünk kulcsa kizárólag a tökéletes időzítésben rejlik, ráadásul sok hibázási lehetőségünk nem lesz, lévén egyetlen bekapott találat után meghalunk. Szerencsére ez többé-kevésbé az ellenfelekre is igaz, kivéve a nevesített főellenfeleket, akiknél rendszerint jóval több bevitt csapás szükséges a győzelemhez, sőt, ahogy haladunk előre a történetben ez egyre csak durvább lesz. Ezen kívül kapunk még egy stamina rendszert, aminél összesen négy csíkból gazdálkodva kell valamicskét taktikázni. A mozgáson és a megtántorításon kívül minden mozdulat ebből gazdálkodik és mivel csak lassan töltődik vissza, ezért rá leszünk kényszerítve a hárításra, amit jó időben alkalmazva nemcsak a sebzést negáljuk, de eközben még némi erőnlétet is visszatöltünk. Kis segítség, hogy az összecsapások alatt láthatjuk az ellenfél stamina szintjét is, így minimálisan ugyan, de némileg előre tervezhetünk.
És ennyi az egész. Ahogy fentebb már említettem, nincsenek kombók, nincs fejlődési rendszer (azért bossok után igazán kaphattunk volna valamit, legalább plusz életcsíkokat), nincs semmi, csak pár feloldható skin, amiket használhatunk a gyorsmeccsek alkalmával a gép, illetve emberi ellenfél ellen. Utóbbira egyébként csak offline lesz alkalmunk, mivel a beígért online módok egyelőre nem érhetőek el a menüben, ami amúgy is kong az ürességtől. Az 1v1 összecsapásokat, valamint a nagyjából egy órás sztori módot leszámítva ugyanis csak pár módosítót találunk, ami a történetet hivatott valamicskét feldobni, de ezeken kívül nincs itt semmi. Ez utóbbi annyira igaz, hogy még beállítási lehetőségeket sem nagyon kapunk, grafikai opciók például egyáltalán nincsenek, ráadásul az alapból nyakatekert és szinte kezelhetetlen billentyűzetes gombkiosztást sem tudjuk módosítani, ezáltal bármiféle kontroller megléte nemcsak erősen ajánlott, de egyenesen kötelező.
Külön poén, hogy a menüben, a sztori mód alatt elsőre nem egyértelműek a kijelölések sem, aminek hála az első végigjátszásom pillanatok alatt repült ki az ablakon. Természetesen az egész az én hibám, hiszen miután egy menübeakadás miatt bátorkodtam félbehagyni a harcot (értsd: újra kellett indítanom, hogy folytatni tudjam), naivan azt feltételeztem, hogy visszatérve alapból a folytatás lesz kijelölve, de a fejlesztők máshogy gondolták. Hiába tűnt ugyanis úgy, hogy a Continue feliratra megyek rá - ami egyébként valamiért a teljesen „logikus” jobb alsó sarokban kapott helyet -, valójában a New Game opció volt kijelölve és mivel a Sclash nem kérdez semmit, egyetlen szó nélkül kukázta a korábbi előre haladásomat. És a legszomorúbb az egészben az, hogy a Steam még ezzel az újrakezdéssel együtt is csak kicsit több, mint másfél órás játékidőt ír a könyvtáramban, bár azt gyorsan tegyük hozzá, hogy hamarosan érkeznek az online játékmódok, valamint az árcédulája is meglehetősen baráti.
A Sclash egy elképesztően stílusos és gyönyörű akciójáték, csak sajnos a csinos máz alatt szinte egyetlen olyan eleme sincs, ami a látványon túl is fenn tudná tartani a kezdeti varázst. A harcrendszer ugyan elsőre jópofának tűnik, de hamar kifullad, tartalom terén pedig jelenleg csupán pár órányi elfoglaltságot tartalmaz, amit letudva nem marad más, csak az egymás elleni összecsapások lehetősége. Ettől függetlenül a mindösszesen 8 eurós árcédula, valamint a jövőben érkező bővítmények ígérete okán az ínyencebbek adhatnak neki egy esélyt, mert a játékból áradó hangulat és a szinte tökéletesre csiszolt megvalósítás még a nyilvánvaló hibái ellenére is képes elvarázsolni ideig-óráig az efféle egyedibb gyönyörökre fogékony játékosokat. Akit azonban hidegen hagy a festői látványvilág és a szamurájok láttán sem indul be a nyáltermelése, az jobban jár, ha inkább kimarad ebből a röpke kalandból, mert könnyedén harakiri lehet a vége.
A Sclash augusztus 4-én jelent meg PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, Nintendo Switch-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.