A narratíva központú játékairól elhíresült Qunatic Dream fejlesztő stúdió 2019-ben gondolt egy nagyot és kiadónak állt. Első, ily módon kiadott programjuk a 2021-es Sea of Solitude: Director’s Cut volt Nintendo Switchre. Most pedig megérkezett az a játék, amit teljes egészében ők támogattak, a Parallel Studio legújabb alkotása, az Under the Waves. Lássuk, milyen is lemerülni az óriási hullámok alá, egy szörnyű teherrel az elménkben!
A történet egy kellemesnek ígérkező, lassú bevezetéssel kezd. Az alternatív techno-futurisztikus hetvenes években járunk. Stan, a főhősünk, egy búvárharang magányában megérkezik egy vízalatti állomásra. Kissé furcsa módon az egész állomást ellepi a víz, így búvárruhában sétálunk végig a folyosókon, hogy elérjük Moont, az egyszemélyes tengeralattjárónkat. Közben Timmel beszélgetünk, az egyetlen összeköttetésünkkel a felszínen, aki egyben munkaadónknak, a UniTrench olajfúró vállalatnak is lesz a szócsöve. Mikor pedig Moonnal elhagyjuk a tutoriálnak is beillő területet, megérkezünk az óceán fenekén fekvő bázisra, amit Stan az elkövetkező négy hétre az otthonának nevezhet.
Az első dolog, amit észre fogunk venni már azelőtt, hogy elérnénk a fent említett tengeralattjárót, az a körülményes irányítás. Stan modelljét mintha nem közvetlenül mi irányítanánk, hanem egy láthatatlan kézként lökdösnénk a hátát. Először azt hittem, hogy ez a vízalatti mozgás nehézségét kívánta ábrázolni, de sajnos a karakter a bázison, búvárruha nélkül is így mozog, és ez rövid idő alatt igencsak idegesítővé válik. Szerencsére a szabad úszás már egy fokkal kényelmesebb, de az sem tökéletes. Viszont amikor a nyitott világban járunk Moonnal, annak vezénylése már igencsak szórakoztatóvá sikerült. Nagy kár hogy minden kiszálláskor az interakciók is igencsak körülményesek lettek. Gyakorlatilag minden alkalommal egy gombbal többet kell megnyomni, mint az elvárt lenne, nem is szólva arról, hogy sokszor össze vissza kell pozicionálni magunkat, hogy ne tűnjön el az interaktivitást jelző gomb.
Márpedig igen sok mindent fogunk csinálni a tengerfenéken ahhoz, hogy zavaróak legyenek ezek a körülmények. Egyfelől minden nap kapunk karbantartó munkákat, Timtől pedig egy kiemelt feladatot. A rutinmelók többsége könnyű gyűjtögetések, szkennelő munkák vagy szerkezetek megjavítása. Ezeknél semmi bonyolultra ne számítsuk, egyszerű, de a körülményeket tekintve érdekes feladatok. Mégis csak a víz alatt vagyunk és szinte „repülve” tesszük meg őket, miközben kis halak, cápák, teknősök és polipok úsznak el mellettünk.
A kiemelt feladataink viszont mindig egy barlangba vagy egy különálló létesítménybe vezetnek bennünket. Furcsa, hogy habár ezek az épületek mind ki vannak építve, folyosóik meg liftjeik vannak, ezeket is teljesen ellepi a víz, így búvárruhában vagyunk kénytelenek bejárni őket. Ezeknél egyszerű feladványok várnak bennünket, ha egyáltalán. Fele esetben csak kapcsolókat nyomogatunk, de néha azért kapunk valami kis kihívást is. Igaz nem nagyot: nyomjuk meg a gombokat a megfelelő sorrendben vagy minijáték szerűen állítsuk be a nyomást. Ami kifejezetten kár, hogy akadt egy minijáték, ami hiába volt egy nagyon hangulatos eseménnyel megtámogatva, a szabályára nem jöttem rá, így csak próba-szerencse módjára tudtam megoldani.
Utazás közben pedig felfedezhetjük a kietlen vidéket. Itt-ott elmerült hajók, tengeralattjárók, repülők és egyéb érdekességek várnak arra, hogy felkutassuk őket. Gyűjthetünk elveszett relikviákat, matricákat, zene kazettákat, tervrajzokat és fejlesztéseket, valamint ez utóbbi kettő kraftolásához szükséges alapanyagokat, amivel gyakorlatilag egy nagyon enyhe túlélőjáték elem került be a programba. Semmi komolyra nem kell számítani, ellenfelek például nincsenek, de növelhetjük oxigénpalackunk kapacitását - ami nagyon ajánlott -, növelhetjük Moon gyorsító tartályát és hasonlók. Néha szükségszerűen robbanó aknákat vagy éppen javító csomagokat fogunk készíteni, de talán a legfontosabb az oxigén utánpótlást jelentő „oxigénrudak” gyártása lesz. (Természetesen ha sikerül tengeralattjárónkat a közelben „leparkolni”, akkor ott is visszatölthetjük az oxigénünket.)
A gyűjtögetős, felfedezős játékmenet mellett az Under the Waves legfőbb eleme a Stan elméje és az óceán állapota között vont párhuzam. És habár a fenti játékelemek közel sem tökéletesek, sajnos ez a metaforikus utazás az, ahol igazán elbukik a játék. Minden napot kávéfőzéssel kezdünk, bejárjuk a néptelen, szűk bázist és felvesszük a rutinmelókat. Ezt a melankolikus kezdést pedig hamar megzavarják a rémálmok, a látomások, olajszivárgások, robbanások, szélsőséges természeti jelenségek. Mindezek párhuzamba állítása pedig egy megható, maradandó élménnyé állhattak volna össze, de sajnos minden téren hibáztak a fejlesztők. Hol is kezdjük?
A játék hangulata és üzenete egyszerűen túlságosan direkt és szájbarágós. Nagyon gyorsan megteremtenek egy kellemetlen céges hangulatot, ahol a dolgozó érzi az offshore vállalat teljhatalmát az élete fölött, de mindezt közvetlenül az arcunkba tolva. Rögzítik a beszélgetésinket Timmel és feleségünkkel, állandó mérések alatt állunk, hogy fizikailag toppon legyünk, persze a munka elvégzése érdekében, köteleznek napló vezetésére a mentális egészségünk ürügyén, amit aztán monitoroznak, és a többi. Ezekre pedig Stan még folyamatosan reagál is, mondjuk furcsamód düh, humor vagy szarkasztikus megjegyzések nélkül. Egyszerűen kijelenti, hogy „aggasztó”, „kellemetlen”, hátborzongató”. Mindezt úgy, hogy közben a játék íróit hallom a fülembe suttogni, hogy „Ugye mennyire mélyreható a szövegünk?”.
De az érzelmek nem csak az írás szintjén nincsenek kibontva, a szinkronszínészek se tudtak nagyon mit kezdeni a mondanivalójukkal. Talán Emma, a felszínen ránk váró feleség az akinek a legjobban sikerült hoznia a szerepét, de a többiek közelebb állnak egy egyszerű felolvasáshoz. A legszomorúbb viszont, hogy tényleg nem őket hibáztatom, hanem az írókat. Rossz szövegkönyvvel nehéz lehet dolgozni. Sokat elárul a minőségről, hogy a felszedhető jegyzeteket és az utólag elolvasható naplóbejegyzéseket jobb élmény volt magamban olvasni, mint a hangos mondatokat hallgatni. Hatásvadász módon félbehagyott mondatok, klisés rácsodálkozások és rettegések, erőltetett lelkizős pillanatok, és - amit a legjobban gyűlölök - az éppen történő események hangos kimondása. „Hol vagyok? Megint egy rémálomban? Olyan sötét!”, mondja miközben egy rémálomban van. Megint. Ami mellesleg tök sötét.
Van még a játék üzenete, miszerint szennyezzük a vizeinket és ez nem csak a tengerek, óceánok élővilágára van szörnyű hatással, de ránk, emberekre is. Félre ne értsen senki! Fontos üzenet. Fontos harcok. Igenis veszélyben vagyunk. De különbség van egy érzelmekre ható, az ember lényét megérintő videójáték között és egy pódiumon álló, hangosbeszélőn skandáló tüntető között. Mindkettőnek megvan a helye és ideje, csak ezt a fejlesztők most felcserélték. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy három elhangzó mondatból kettő vagy éppen a vállalati struktúrákat szidja, vagy a környezetet félti, esetleg a technológiának szól be. Minden annyira erőltetett és direkt, hogy teljesen megsemmisítette a művészeti alkotás befogadásának élményét. Elismerem, hogy nehéz egy üzenetet szépen átadni, de befogadóként meg kell húznunk egy határt.
És akkor még ott vannak a látomások, amik Stan személyes tragédiájához köthetők. Sajnos az egész trauma elsőre kitalálható. Ráadásul nem finoman építették bele a cselekménybe, hanem átvezető videókkal sűrűn teletömve, a sejtelmességnek csak a látszatát keltve kezdik el kibontani. Érdekes, mégis ez a szál volt az egyetlen, ami igazán érdekelt, szerettem volna tudni, hogy mi lesz a vége. Csakhogy a nyolc órás játék hatodik órájában egy game breaking bug megakadályozta, hogy megtudjam.
A játék grafikájáról csak pár szó: stilizált, fröccsöntött figurák és tárgyak, előbbiek gyenge animációval... Mikor a játékot letettem csalódott voltam. A jegyzeteimet nézve szomorú lettem. A cikket írva dühös vagyok. Annyi potenciál volt ebben a témában, annyi lehetőség. Ha csak egy átlagos sikert ért volna el, már annak is örültem volna, hiszen szeretem a letargikus, gondolatokkal bíró játékokat, élményeket. Csakhogy ezek megalkotásához szerénység is kell, hogy tudjuk hol a határ, a saját határunk. Úgy tűnik, hogy ezúttal ezt nem sikerült eltalálni.
Az Under the Waves PC-re, Xbox Series X/S-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re jelent meg. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.