Station to Station teszt

Véleményem szerint egy videójáték (és nagyjából bármilyen más médium) befogadásához kétféleképpen lehet hozzákezdeni: az egyik véglet szerint előzetesen minden elérhető infómorzsát, hírt, részletet és kulisszatitkot meg kell tudni; a másik szerint minél kevesebb előzetes tudással kell hozzáfogni a megismeréshez, és hagyni kell, hogy az adott játék, könyv vagy film önmagában, önállóan érvényesüljön. Ez utóbbit érzem magamhoz közelebbinek. Természetesen ezt az irányelvet követni a legkönnyebben egy indie cím kapcsán lehet, hisz a mai AAA-játékok esetében hónapokon, vagy éveken át csöpögtetik a fejlesztők az információkat, hogy felcsigázzák a játékosokat, így pedig az is tud a játékról, akit egyébként hidegen hagy. Mivel egy ilyen indie címről van szó, így jártam el a Station to Station esetében is, amiről annyit tudtam a megjelenés előtt, hogy egy kockás grafikájú vonatos játék, és a cím alapján vasúthálózatot kell majd építeni. Egy tycoon-játékra számítottam, azonban egy puzzle-gyűjteményt kaptam.

Hogy most akkor voltak-e előzetes elvárásaim és elképzeléseim a játékról úgy, hogy gyakorlatilag pár képernyőképen és a címén kívül semmit sem tudtam róla? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, viszont akkor is, ha azt állítanám, hogy nem éltem meg kicsit csalódásként a játék természetével való szembesülést. Ezen felülkerekedve viszont egy élvezetes játékot találtam, még ha nem is olyan mélyet és terjedelmest, mint amilyenre számítottam.

A Station to Station gyakorlatilag egy fix pályák sorozatából álló rejtvénygyűjtemény 6 régióval, régiónként 5-6 pályával. Minden pályán a feladatunk az összes épület felépítése lesz, ehhez pedig össze kell kötnünk őket egymással. Az egyes gazdasági létesítmények egy adott iparág köré csoportosulnak, és a manufakturális láncra épülnek: a fakitermelők biztosítják a rönköket a fűrészmalomnak, akik pedig a faanyagot a bútorgyárnak. A lánc végén a városok állnak, amelyeknek adott iparág termékeire van szüksége, no meg persze közvetlen összeköttetésre is a többi településsel a személyszállítás érdekében. Minden épület mellé egy négy csatlakozási ponttal rendelkező állomást húzhatunk fel, a sín nyomvonalát pedig egerünkkel igazíthatjuk ki, így olcsóbb is lehet a pálya kiépítése, és elkerülhetjük a felesleges és drága hidak felhúzását is.

Az adott szinten belül, ha elérünk egy bizonyos pontig, új épületeket és kártyákat kapunk. Ez utóbbiak a segítségek, amelyek olcsóbbá tehetik a vonalak és hidak építését, vagy ingyenessé az erdőirtást, de így kapunk majd nehéz tehervagonokat vagy luxus személyvonatot és főpályaudvart is.

Minden pályát adott mennyiségű pénzzel kezdünk, és minden építkezés pénzbe kerül. Akkor kapunk vissza bármit is a befektetett összegből, ha az egyes épületek „feltételei” teljesülnek, illetve halmozzuk őket: a favágók-fűrészmalom-bútorgyár láncban a bútorgyárat kötjük be utoljára a hálózathoz, ezzel százalékos bónuszt kapunk majd. Ez a minden pályán megtalálható pénzbeli (malacpersely) és extra kihívás (csillag) miatt fontos, ilyenek például, hogy ne vágjunk ki egyetlen fát sem, vagy spóroljunk meg egy adott összeget. Ezek persze nem kötelezően teljesítendő célok, de egyik-másik így is idegesítő, ha nem jön össze. De a legzavaróbb vonása a játéknak, hogy ha elrontunk valamit, nem tudunk csak adott lépést visszavonni. Vagy visszalépünk az előző checkpointra, gyakran 2-3 építkezéssel előbbre, vagy pedig egyszerűen újraindítjuk a pályát.

Történetet egyáltalán nem kapunk, még egy mondvacsinált alibi premisszát sem, bár tény, a hiánya egyáltalán nem zavaró. A látványról üvölt a Minecraft-életérzés, aminek kifejezetten jól áll a madártávlat, és igencsak kellemes végigszaladni a tematikus terepasztalon. Az egyes régiók jól felismerhetők és mechanikáikat illetően is egyediek, az egyiken kellemes, sík terepek várnak, míg a másikon mély folyómedrek és kanyonok. Van lehetőségünk egyedi játékmódra is, ahol mi állíthatjuk be nemcsak a biomot, de az iparágat, a költségességet és még a domborzati viszonyokat is, ami szinte olyan élmény, mint egy tycoon-játék. Szinte.

Egyértelmű, hogy a feladatok megoldása mellett a hangulatiságra is odafigyeltek a készítők, azonban nem tudom, hogy bennem volt a hiba vagy magában a játékban, de a Station to Station hangulatvilága nem fogott meg. Egy nyugodt, csöndes kikapcsolódás, nincs időkorlát és balesetek sem. A célunkhoz alapvetően kreatívan állhatunk hozzá, viszont számomra messze nem nyújtotta azt az érzetet a játék, mint amiket a trailerek sugalltak.

Ha valaki szereti a fejtörőket és a vonatokat, annak erősen ajánlott cím lehet a Station to Station, aki azonban inkább egy vonatos ökoszisztéma kiépítésében és működtetésében keresi a szórakozást, azoknak inkább azt javaslom, hogy a következő állomáson próbáljanak szerencsét.

A Station to Station október 3-án jelent meg PC-re.