A roguelite, illetve roguelike műfaj az utóbbi időkben egyre nagyobb térhódításba kezdett a piacon, a Binding of Isaactől kezdve, a Hadeson át, egészen a Dead Cellsig zseniális alkotásokról beszélhetünk – igaz, az utóbbi a metroidvania játékok sorába tartozik inkább. Mindegyik az ügyességünkre és gyorsaságunkra támaszkodik, viszont a Haunted House műfajbéli próbálkozása más megközelítést igényel részünkről, de vajon így is sikeres tud lenni?
Az eredeti 1982-es játékot összességében szerették mind a kritikusok, mind a játékosok, ugyan nem váltotta meg a világot, viszont atmoszférája, audiovizualitása és nehézsége épp elegendő volt, hogy fennmaradjon a videójátékok történelmében. Egyesek még azt is állították, hogy megalapozta a túlélőhorror műfaj eljövetelét, bár ezt még sokan vitatják a mai napig. Számunkra ebből ami igazán érdekes az az, hogy a játék nehézségét kiemelik, mondván rendes kihívást jelentettek az egyes pályarészek. Azt gondolhatnánk, hogy ebben az újrázásban is erről lesz majd szó, de nem, egyáltalán nem nevezhető nehéznek a játék, viszont ez nem probléma – csak nem szabad úgy leülni elé, hogy egy Dead Cells, vagy esetleg egy Hades jellegű kihívásra várunk.
A történet alapja, vagyis a cél ugyanaz maradt. 3 urnadarabot kell megtalálnunk a kastély különféle részein, hogy azokat összeillesztve kiszabadítsuk nagybátyánkat. A csavar az, hogy nagybátyánk egy gonosz szellem miatt esett csapdába, aki az urnába volt elzárva évszázadokig. Egy szerencsétlen baleset során az urna széttört, a szellem kiszabadult, a kastélyt elöntötték a szörnyek és nagybátyánk bajba került. Barátainkkal vállvetve iparkodunk a rezidenciára, viszont amint megérkezünk rajtunk kívül mindenkit foglyul ejtenek a gonosz lelkek. Innen egyenes út vezet a játék lényegéhez, a barátaink is rokonunk kiszabadításához.
Mint minden roguelite, a Haunted House is változtatja pályafelépítését minden egyes próbálkozásunknál. Nekifutásaink során társak is szegődnek mellénk, mint a kedves kis szellem, kinek hála, ha meghalunk – vagyis bajba kerülünk, mégiscsak gyerekjátékról beszélünk – ép bőrrel visszakerülünk a kastély bejáratához. Továbbá a lakókon, nagybátyánk alkalmazottjain is segíthetünk azzal, hogy elveszett tárgyaikat, - mint a séfnek a serpenyőkészletét, vagy a bejárónőnek a macskáit - visszajuttatjuk hozzájuk. Ezért természetesen jutalom is jár drágakövek képében, amiket permanens fejlődésekre költhetünk el, vagyis az életünket, a lámpánk sebző erejét és egyéb dolgunkat megkönnyítő mechanikák tulajdonságait javíthatjuk.
A nagy különbség a Haunted House és a fentebb említett alkotások között az, hogy a kastélyban a lopakodásé lesz a főszerep. Számomra kissé meglepő volt az első találkozás a játékmenettel, de hamar hozzá lehet szokni és utána kifejezetten élvezetes, még ha nem is nyújt különösebb kihívást a dolog. A pályarészek elosztása és a pályákhoz tartozó feladatok véletlenszerűsítettek, viszont az ellenségek elhelyezkedése és típusai egy adott szobához vannak kötve, így, ha már kiismertük az összes lehetőséget, akkor a kezdőpontról tudni fogjuk, hogyan érdemes nekivágni.
A kastély több szintes, ami azt jelenti, hogy többféle környezetben is fogunk játszani. Külcsínre egészen eltérők a szóban forgó emeletek, így szemünk világa nem fog kifejezett monotonitásba fulladni, sőt az ellenségek is változnak szintenként, ezzel is kiküszöbölve az unalom problémájának lehetőségét. Sajnos viszont a pályákhoz tartozó feladatok – minthogy iktassunk ki egy adott számú ellent, vagy a ládákban keressük meg a sötétvarázslatot feloldó ereklyét és azt helyezzük el a kijelölt oszlopra – hamar egysíkúvá válhatnak. Könnyen ki lehet őket ismerni, és ha rájöttünk a legjobb taktikára, akkor nem is nyújtanak túl nagy kihívást. Valamelyest ez elvesz a roguelite műfaj lényegéből, hiszen megszűnik a meglepetés varázsa. Ugyan cserélődnek ezek a feladatok, de tudni fogjuk mindig, hogy mit hogyan érdemes, miután már lefutottunk egy bizonyos számú kört.
Hogy ne csak a könnyen kiismerhető és nem túl nagy kihívást jelentő játékmenetről beszéljek, essen szó egyéb apróságokról is, mint például a grafika. Szépnek szép, egységes küllemet sikerült létrehoznia a Orbit stúdiónak, ami remekül illeszkedik a célcsoporthoz, akik meggyőződésem szerint a gyerekek. A szörnyeknek nagyszerű külsőt sikerült kölcsönözni, egyáltalán nem nevezném őket groteszknek vagy félelmetesnek, mégis van bennük valami kissé ijesztő, valami, amitől ugyan nem fogunk az ágyba pisilni álmunkban, de érzékeltetve van, hogy igenis gonosz erők özönlötték el a kastélyt.
Apró, de annál inkább zavaró tényező a kinézetben, hogy a fixált izometrikus nézőpont sokszor nem válik előnyünkre és fontos tárgyakat, útvonalakat, vagy információként szolgáló helyzeteket nem, vagy csak nehezen látunk – habár ezt lehet inkább a pályatervezés milyenségére kéne róni -, viszont ezen könnyen felelül lehet emelkedni.
Összességében nem mondhatjuk a Haunted House-ról azt, hogy rossz játék lenne. Ugyan nem tartogat számunkra kihívást, sőt az újdonság varázsa is – ami roguelite játékokban illik, hogy többször is megjelenjen – egészen hamar elpárolog, de mindennek ellenére könnyed szórakozást tud nyújtani. Mentsvárként szolgálhatna, hogy ha barátainkat megmentjük, akkor velük és eltérő eszköztárjaikkal is közlekedhetünk a pályákon, de ez sem jelent túl nagy változatosságot. Nagyobb gyerekeknek mindenképp ajánlható a játék, sőt pár órára a felnőtteket is elszórakoztathatja.
A Haunted House PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön és Nintendo Switchen jelent meg. Mi PlayStation 5-ön teszteltük a játékot.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.