New Cycle próbakör

  • Írta: wilson
  • 2024. január 18.
Link másolása
Sokadik alkalommal kell újraépíteni az emberi civilizációt, a New Cycle pedig ezen sorhoz igyekszik csatlakozni, a játékmenet és a tartalom terén nyújtott egyediség helyett inkább az imitálásra, és egy teljesen új háttértörténetre alapozva.

A valamennyire idilli paradicsomból a pokolba, gondolhatnánk, hiszen alig egy hónappal a Pioneers of Pagonia startja után a városépítős játékok műfaja ismét aktív. Nem mintha nagyon sokáig pihent volna, az évek óta zajló, töretlen lelkesedésű aktivitás nem úgy tűnik, hogy pont idén veszítene a lendületéből, az elsőjátékos, török nemzetiségű Core Engage pedig egyenesen a nap erejével pakol a tűzre, egy olyan település sorsának egyengetésével bízva meg, amely a civilizáció összeomlása után kénytelen megoldást találni a túlélésre.

Ebben a világban a bajt kivételesen nem egy atomháború, vagy az élőholtak okozták, hanem maga a természet, miután a Nap úgy döntött, itt az ideje egy minden addiginál erősebb kitörésnek, ez pedig az alapjaiban rengette meg az emberi civilizációt, amely elvesztette képességeinek egy jelentős részét: az összes elektronikus eszközt, a határon túli és a belföldi kommunikációt, és mindent, ami csak a modern társadalmat egyben tartotta. A túlélők kisebb-nagyobb törzseket próbálnak megküzdeni az új valósággal, szinte a nulláról építve fel mindent, ami csak az életben maradáshoz szükséges, a katasztrófa óta pedig már egy teljes generáció nőtt fel. A New Cycle pont egy ilyen újgenerációs csoportosulás élére állít, egy olyan település kulcsait adva át, amely alig pár tucat főt számlál, és kezdetben semmi nem található benne, csak egy városháza, és egy minimális energiát termelő szélerőmű. Ebből, na meg a környezetben rendelkezésre erőforrásokból kell egy idővel már-már metropolisznak nevezhető várost felhúzni, visszatolva az emberiséget a modernebb civilizáció szintjére.

Ennek menete pedig egyáltalán nem fog meglepetést okozni, a New Cycle a szokásos városépítős / túlélős formulát követi, azaz fát és követ kell szerezni, és ezeket felhasználva kell alapvető épületeket felhúzni, megalapozva a gazdaságnak, amely idővel további nyersanyagok kinyerését és feldolgozását teszi lehetővé, egyre inkább gazdagítva a rendelkezésre álló lehetőségeket, és növelve az életminőséget. A főszerep ugyanis maguknak a lakosoknak jut, akik alapvető szükségleteinek kielégítése létfontosságú. Egyrészt mert ez szavatolja az életben maradásukat, másrészt a boldogságukat, amely családalapítást és népességnövekedést eredményez, harmadrészt pedig azért, mert moráljuk szorosan összefügg hatékonyságukkal, az pedig a település sikerességével. Ezt többféleképpen is lehet növelni, leginkább a kiosztott étel és víz mennyiségével, csakhogy a készletek erősen végesek, a termelést pedig elsősorban egy nagy tényező tudja befolyásolni: maga a természet.

A New Cycle ciklusokra osztja az éveket, ezek pedig hagyományos évszakokból állnak. Tavasszal és nyáron lehet a leginkább telitömni a raktárat (kezdetben csak gombával, kővel és fával), télen pedig a fagyokkal együtt a nyersanyagtermelés is drasztikusan lelassulhat, bizonyos kategóriákban pedig teljesen le is állhat. Az előtervezés, a raktározás, az igények és azok kiszolgálásának finomhangolása ezért állandó feladat, főleg, mert a nép időről időre követelésekkel áll elő. Ezek teljesítése ugyan opcionális, ignorálásuk vagy elbukásuk viszont megrengetheti a település stabilitását, ha pedig a zuhanást nem sikerül megállítani, annak általában tömegnyomor, majd a teljes pusztulás a vége.

Ha mindez ismerősen hangzik, az nem a véletlen műve, a New Cycle ugyanis nem kis mértékben kölcsönöz a műfaj nagyjaitól - olyannyira, hogy például a teljes kezelőfelület a Frostpunkból érkezett, pár kisebb-nagyobb változatással, ahogy a rendeletek rendszere is. A városépítés, az épületek kategorizálása erősen emlékeztet a legutóbbi Anno-játékra, a színvilág és a hangulat pedig nem kevésszer evokálja a Surviving the Aftermathot. Ez a meglehetősen bőkezű "kölcsönzés" pedig elég visszás hangulatot teremt, még úgy is, hogy a New Cycle azért már a korai hozzáférés ezen szakaszában is meg tud állni a lábán, és egy szórakoztató, ámbár borzasztó lassú tempójú városépítős élményt kínál. Gyermekbetegségei azonban sokkal mélyebbre nyúlnak, mint az indokolt lenne.

Ott van például a technológia, amely maximálisan logikátlan: például a második korszak eléréséig az egyetlen élelemforrás a gombagyűjtögetés és az abból főzött leves, miközben szarvasok és más állatok (például halak) tömkelege érhető el egy köpésnyire. De annak ellenére, hogy a "Fejlesztés" útmutatója kiemeli, hogy a katasztrófával a tudás nem veszett el, csak annak művelői és ismerői, meglehetősen visszás az, hogy a város közepén egy szélerőmű szolgáltat energiát, miközben a lakosok sok szempontból a kőkorszaki tudást gondozzák. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy csak a harmadik érában jelenik meg a papír- és ruhakészítés technológiája, amire végképp nem lehet ésszerű magyarázatot adni. Ahogy arra sem, hogy hiába sikerült teljes egészében lemásolni más játékok kezelőfelületét, miért vannak egy extra réteg mögé rejtve olyan kritikus fontosságú információk, mint a nyersanyag-deficit. Igaz, a korai hozzáférés pont arra való, hogy egy játék javuljon és fejlődjön, és e banális, de fundamentális tévedések is korrigálhatók, de lehet, hogy bizonyos aspektusoknál érdemesebb lenne inkább a tervezőasztalhoz visszatérni, és a következő ciklusban újrapróbálkozni.

A New Cycle korai hozzáférésben érhető el a Steamen keresztül.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...