A Supergiant Games azon indie stúdiók közé tartozik, akiket bátran lehet bezzeg példaként felhozni a nagyobb versenytársakkal szemben. A csapat játékai folyamatosan az előző címük eredményeire és érdemeire építkezve fejlődtek. Ráadásul ezt úgy érték el, hogy az első három játékuk kvázi kulminációjának tekinthető Hades után visszatekintve a Bastion, a Transistor, de még a Pyre sem érződik egyszerű tanulmánynak, ujjgyakorlatnak a magnum opus előtt. A játékaik hangulata, atmoszférája és zenei anyaga, csakúgy, mint a történet tálalása is a Supergiant védjegyévé vált, ahogy az is, hogy még nem készítettek folytatást egyik címükhöz sem. Bár játékaik egyes elemi valamilyen formában párbeszédet folytatnak egymással, a Hades II az első olyan alkotásuk, amit direkt összehasonlításba állíthatunk egy másik játékukkal.
Egy ilyen összehasonlítás ritkán kedvez egy folytatásnak, főleg akkor, ha az etalonként használt játék a Hades, viszont több mint 24 óra szerencsétlenkedés után biztosan állíthatom, hogy a folytatás laza csuklóval hozza az első rész színvonalát, és bizonyos tekintetben az újító megoldásaival túl is mutat rajta. Ami talán a legszembetűnőbb tulajdonsága a játéknak, hogy mennyire ismerős szinte minden eleme. Mintha nem is folytatással játszanánk, hanem az eredetivel, csak más a környezet, mások a szereplők, és kaptunk még legalább fél tucat új mechanikát. Pont annyira hat újnak, hogy ne érezzük rókabőrnek, és pont annyira hozza az első rész játékmenetét és annak kaotikus hangulatát, hogy egy percig se kételkedjünk abban, hogy mivel is játszunk.
Hősünk, pontosabban hősnőnk a szintén mitológiai alak Melinoé, Hadész és Perszephoné második gyermeke, akit apja nem sokkal a születése után Hekáté gondjaira bíz. Még szerencse, mivel Hadész háza egykettőre romokban hever, az alvilág trónjára pedig nem más, mint a halottnak vélt titán, Kronosz csücsül. Családunk sorsa tisztázatlan, bár istenekről lévén szó, nem valószínű, hogy halottak lennének. A halandók világát elárasztják a holt lelkek, a trónbitorló titán pedig ostrom alá veszi az Olümposzt. Nevelőanyánk és mentorunk egyetlen cél elérésére képez ki minket: megölni Kronoszt. Ugyan a játék végigjátszható, a tényleges befejezés még hátra van. Ebben is követik az első rész hagyományait, hisz a Hades II egyelőre csak korai hozzáférésben elérhető PC-n. A teszt készítése közben három kisebb frissítés érkezett a játékhoz, leginkább hibajavítások, de már úton van az első komolyabb balansz patch is.
A narratívát, akárcsak az első részben, itt is mesterien dolgozták ki, és hibátlanul működik a történetvezetés és a roguelike játékmenet összemosása. Melinoé nem úgy hal meg, mint Zagreusz, hanem visszatér az árnyékba, kvázi az utolsó előtti pillanatban megszökik a harc elől, erre reagálnak is a főellenségek. A különböző NPC-k, akik vagy istenek vagy valamilyen elvont fogalom isteni megtestesülései (mint például Nemeszisz, a hús-vér isteni megtorlás), vagy épp halandók lelkei, mint Odüsszeusz, mind-mind aktívan reagálnak előrehaladásunkra, az esetleges kudarcunkra, de természetesen magára a történet eseményeire is reflektálnak. A történt pedig, bár lassan bontakozik ki, véleményem szerint egy kifejezetten ügyes megoldása annak, hogy hogyan is lehetne folytatni az eredeti Hadest.
Aki játszott az első résszel, annak nagyon röviden és tömören össze lehet foglalni a folytatás játékmenetét: több, jobb, mégis ugyan az. Mintha a klasszikus csokis fagyit egyszer csak elkezdenék szerencsi csokiból készíteni. Ami működött az első részben, az itt is fog, viszont több ponton is tetten érhető a változás. Ilyen az ajándéktárgyak működése, a pályadizájn, vagy akár maga a harcrendszer is. Ez utóbbin érezni a legnagyobb változást, lévén ezt használjuk majd a legtöbbet. Melinoé életcsíkja mellett varázserővel is rendelkezik, ami az egyes szobákban újratöltődik. Később persze a megfelelő képességekkel vagy áldásokkal ezt harc közben is visszanyerhetjük, és szükségünk is lesz rá, ugyanis mind a négy aktív képességünk (támadás, különleges támadás, varázslás és sprintelés) túltölthető vele. Ez nemcsak extra sebzést, de más módosítót is ad, például a trailerben látható tőr-sarló kombó különleges képessége a tőr eldobása, a túltöltés esetén viszont ernyőszerűen dobunk el többet is. Megváltozott a varázslásunk is, nem egy lövedéket kapunk, hanem egy kört idézünk a földön. Alapból csak megállítani tudja az ellenségeket, túltöltve pedig sebzi is őket, de számos isteni áldással is jelentősen megdobja a hatásfokát.
Fegyverekből is kapunk jó párat, és mindegyiknek más-más spektruma, mozdulatsora, erőssége és gyengesége van, amelyek mentén persze az új isteni áldások is hol egyiknek, hol másiknak kedveznek. Már kioldhatók az aspektusok is, sőt fejleszthetők is. Ehhez, illetve a kártyák kioldásához és fejlesztéséhez, valamint az üstünk felett elkántált varázsigéinkhez is gyűjthetünk mindenféle nyersanyagot a pályákon, de szerezhetünk majd magokat is a kiskertünkbe, hisz Melinoé nemcsak istennő, de boszorkány is. Pecázhatunk, szellemeket csábíthatunk főhadiszállásunkra, de visszatér az ajándékozás is, sőt egy bizonyos szintű kapcsolat után közös fürdőzésre is meghívhatjuk az NPC-ket. Ami pedig kifejezetten tetszett, hogy kapásból kettő irányba is haladhatunk majd: lefelé, Tartarosz irányába, és felfelé, az Olümposzhoz, persze, csak miután kinyitottuk ezt az ösvényt. Khaosz is kínál majd egy újabb útvonalat, de a roadmap szerint készül még egy újabb felfedezésre váró régió.
A problémáim leginkább a játék early access természetéből fakadnak. Az első a karakterportrék kidolgozottsága. Nem a „diverz testképekre” gondolok, mivel sem a tolókocsis Héphaisztosz, sem pedig a muscle mommy Nemeszisz nem zavart, egyáltalán nem ütöttek el a játék stílusától. Az már jobban zavart, hogy az egyes karakterek ábrázolása felszínesnek érződik. Poszeidón és Zeusz is jól néz ki, de Ártemisz árnyéka önmagának, Nárciszból semmit sem látunk, Médeia pedig konkrétan egy vázlat. A játékmechanikát érintő változások viszont szándékoltak. Az egyik ilyen a kitérés, ami érzésre lassabbnak hat, mint az első részben. Ennek egyik oka, hogy kapott egy kis késleltetést, másrészt nem találkoztam még olyan kártyával, ami bónusz kitérési opciót adna. Igaz, cserébe tudunk sprintelni, ami a megfelelő boonnal kifejezetten pusztító tud lenni, szóval lehet, hogy csak megszokás és preferencia kérdése. A másik problémám eddig az erőnk növelésének nehézkessége. Elismerem, hogy nem vagyok profi, viszont az első részhez képest itt mintha lassabban tudnánk fokozni a sebzésünket vagy az egyéb hasznos képességeink hatásfokát. Persze, kombinálni lehet és kell is a különböző átkokat és hatásokat, viszont a harmadik és negyedik főellenségnél így is olyan érzésem volt, hogy ennél lényegesen erősebbnek kellene lennem.
Darren Korb megint egy olyan zenei anyagot tett le az asztalra, amivel valószínűleg tarolni fognak a díjátadókon. Hiába szívattak órákon át, azon kaptam magam, hogy játékon kívül is meg-meghallgatom Szkülla és a szirének számait, amelyeket a bossharc közben játszanak. Külön tetszett, hogy amikor az egyiküket egy időre kikapjuk, akkor a zene azon eleme is kiesik, például a gitár vagy a vokáll. A mesterien kiszámított ütemek, a baljós dallamok, vagy a veszett zúzás, ami harc közben hallható, mind-mind úgy alapoznak meg az egyébkénti játékmenetnek, hogy szinte bűn hang vagy zene nélkül játszani a Hades II-vel.
A legtöbb játék csak szeretne olyan problémákat, mint amilyenek a Hades II-nek vannak, főleg, hogy ezek csak akkor válnak azzá, ha valaki több mint 90 órát tett bele egyetlen Hades-mentésbe. Hogy mennyi ideig marad korai hozzáférésben a játék, egyelőre nem tisztázott, és ugyan a játékon belül is elérhető a roadmap, konkrétumok nem szerepelnek benne. A kisebb frissítések szép sorban érkeznek a játékhoz, tehát az biztos, hogy a fent felsorolt „hibákat” orvosolják.
A Hades II 2024. május 6-án jelent meg PC-re korai hozzáférésben.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.