Baten Kaitos I & II HD Remaster teszt (PC)

Félreértés ne essék, alkalomadtán az efféle feldolgozásoknak, illetve újragondolásoknak is lehet létjogosultsága, minthogy beszerezhetetlenné válik az adott játék, vagy teszem azt a platform, amire eredetileg megjelent, de azt már eléggé visszásnak tartom, hogy pár évvel ezelőtt kiadott és mind a mai napig megvásárolható programokat porolnak le, többnyire a kevés munkával elérhető újbóli eladások reményében. Természetesen cégekről lévén szó a profitorientáltság teljesen érthető hozzáállás, ugyanakkor a rajongók ily módon történő kihasználása gyakran a pofátlanság határát súrolja. Szerencsére azonban akadnak még olyan kiadók, akik több generációval korábbra is elmerészkednek és olyan, mára már talán kissé elfeledett klasszikusokat rángatnak vissza az élők sorába, amik felett ugyan elszállt az idő, de ennek ellenére mégis van bennük valami egyedi íz, ami miatt megéri újból belevágni a nosztalgia által jócskán megszépített kalandba.

Jelen tesztünk alanya, a Baten Kaitos I & II HD Remaster tökéletes példa erre, hiszen egyrészt a tavaly megjelent Switches verzióig kizárólag csak GameCubeon volt elérhető a sorozat, másrészt pedig a maga idejében – azaz a 2000-es évek elején – az akkori játékosközösség nem igazán tudta hova tenni a kártyákkal megbolondított körökre osztott játékmenetét. Persze, mai fejjel már csak mosolygunk az egészen, hiszen azóta a paklik építése jószerivel az összes műfajba képviseltette magát ilyen, vagy olyan formában, ugyanakkor annak idején ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy a széria szépen-lassan a feledés homályába merüljön. Valószínűleg örökre ott is maradt volna, azonban a jogokat időközben megszerző Bandai Namco máshogy gondolta és a két részt egybecsomagolva, valamint némileg felújítva ismét kiadta a játékokat, elsőként Switchre, majd most PC-re. A szándék mindenképpen dicséretes, viszont a megvalósítás már korántsem az, sőt, sok esetben a HD Remaster nemhogy nem ad hozzá az élményhez, hanem egyenesen elvesz belőle.

Ezt pedig rögtön az indítást követően megtapasztalhatjuk, hiszen akár az Eternal Wings and the Lost Ocean alcímű első részt, akár az előzményként funkcionáló folytatást, az Originst választjuk, a menübe érve azonnal lefagy az arcunkról a mosoly. Kezdjük ott, hogy bár a játék felismeri a billentyűzetet és az egeret, sőt, használni is tudjuk őket, gombkiírásokat nem kapunk hozzájuk, helyettük be kell érnünk az Xbox kontroller ikonjaival. PC-s port lévén kissé furcsáltam a dolgot, de gond egy szál se, sutba dobtam a perifériákat és bedugtam a gépbe egy vezérlőt, viszont ami ezután következett, arra egyáltalán nem voltam felkészülve. Ahogy ugyanis próbáltam magam elverekedni a beállításokhoz, egyszerűen sehogy sem akart sikerülni, ha pedig mégis, akkor egy gombnyomást követően újra a főmenüben találtam magam. Kellett egy kis idő, míg rá nem jöttem, hogy ezek a japánok bizony alaposan kitoltak velem és miközben próbálok átvergődni az opciók sűrűjében, ők egész biztosan jókat röhögnek rajtam.

Amellett ugyanis, hogy csak és kizárólag Xbox kontrolleres gombokat jelenítenek meg a képernyőn, nem átalkodtak megtartani a Nintendos kiosztást is, aminek következtében az A lett a visszalépés, míg a B a leokézás. Mondanom sem kell, hogy a japán konzolokat kevésbé ismerők számára ez maga lesz a pokol, ráadásul ezt hiába van lehetőségünk átállítani a menüben, egyrészt nehéz oda bejutni, másrészt, ha mégis sikerül, akkor is csak magát a parancsot cserélhetjük meg, az ikont nem. Ennek következtében, vagy azt szokjuk meg, hogy a B és az A fel van cserélve, vagy azt, hogy a B az új A, illetve fordítva. Akárhogyan is döntsünk, az első pár órában garantáltan szenvedni fogunk és számtalan alkalommal fog majd olyan előfordulni, hogy példának okáért egy használni kívánt kártyát eldobunk a semmibe, vagy mondjuk leokézunk valami olyat, amit egyáltalán nem szerettünk volna. Utóbbira mondjuk megoldás lehet a most bevezetett automata mentési rendszer, ami minden egyes képernyő váltásnál eltárolja az adatainkat, előbbire pedig talán a számtalan csalási lehetőség nyújthat némi vigaszt.

Ezt a menüt kizárólag harcokon kívül érhetjük el és segítségével olyan dolgokat állíthatunk be, mint a felgyorsított mozgás, az együtéses halál, a gép által automatikusan levezényelt összecsapások (ezt nem ajánlom, mert az AI egészen hajmeresztő dolgokra képes), illetve a harcok teljes kikapcsolása. Mondjuk ezen opciók megléte elég sokat elárul arról, hogy a fejlesztők miként is gondolkodnak az általuk „újraalkotott” játékról, hiszen mennyire lehet élvezetes egy olyan JRPG harcrendszere, ami opcionálisan kihagyható? Elmondom, semennyire, ha ugyanis megszokjuk az irányítást és belerázódunk a kártyapaklik építésébe, akkor onnantól kezdve az ellenfelekkel való hirig dögunalomba fullad, mert a nagyobb bossokat leszámítva minden esetben ugyanaz lesz a nyerő taktika. Ez némileg azért változik az Origins esetében, de sajnos hosszabb távon ott is hamar kifullad az egész, amit követően nem marad más szórakozásunk, csak a történet, ami szerencsére azért teszi a dolgát.

Ehhez mondjuk pont nincs köze a Remaster kiadásnak, hiszen mindkét sztori változatlanul került bele a csomagba, ugyanakkor az újrakiadást végzők itt is húztak egy váratlant, hiszen az első részhez készült angol szinkront nemes egyszerűséggel kihajították az ablakon. Ennek következtében mind a Baten Kaitos: Eternal Wings and the Lost Ocean, mind pedig az Origins kizárólag japán hanggal érhető el, ami utóbbinál indokolt, lévén korábban sosem jelent meg Európában, előbbinél viszont védhetetlen, még annak ellenére is, hogy az eredeti hangalámondás minősége egyenesen pocsék. Erről egyébként bárki megbizonyosodhat, mivel az első játék bevezetőjét úgy ahogy volt, mindenféle módosítás nélkül vették át, aminek hála nemcsak ocsmány pixeleket kapunk, hanem angol szinkront is, ami a fentiek fényében különösen röhejesnek érződik. Látvány terén szintúgy nem történt érdemi változás, beállításoknál is csak a felbontást, a képfrissítést, valamint a V-Syncet módosíthatjuk, de legalább az optimalizációval nincs gond, nem úgy, mint a tavaly megjelent Switches port esetében.

Sajnos a Baten Kaitos I & II HD Remaster egyetlen valódi érdeme az, hogy a széria végre kitörhetett a GameCube börtönéből és pár kényelmi funkcióval megtámogatva a Switches és a PC-s közönség számára is elérhetővé vált. Ezt, valamint az első hónapban megvásárlók számára elérhető extra digital art bookot leszámítva viszont a „feljavított” kiadás érdemben nem igazán ad hozzá az élményhez, sőt, a nyakatekert irányítás, a hiányzó angol szinkron, illetve a felemás grafikai megoldások tömkelege okán inkább el is vesz belőle. Ennek fényében az érte elkért 50 euró még annak ellenére is pofátlanul soknak érződik, hogy mindezért cserébe két meglehetősen tartalmas (van New Game Plus és Minus is) és lebilincselő történetet játszhatunk végig, csak hát mi értelme mindennek, ha mindeközben önfeledt szórakozás helyett halálra unjuk magunkat és unott ásítások közepette próbáljuk kitalálni, hogy most akkor A, vagy B?

A Baten Kaitos I & II HD Remaster korábban elérhető volt Switchre, de június 18-tól már PC-n is megvásárolható. A kódot a Cenega biztosította számunkra.