Harry Potter: Quidditch Champions teszt

Kétségtelen, hogy a tavalyi év egyik, ha nem a legnagyobb meglepetése a Hogwarts Legacy, melyet ahhoz képest, hogy az első trailerek idejében még mintha a fejlesztők is el akartak volna inkább dugni a fiók mélyére a játékosok elől, végül meglepően részlet- és tartalomgazdag, minden porcikájában szórakoztató és eszméletlenül hangulatos alkotássá nőtte ki magát. Olyannyira, hogy már-már hiánypótló élményként érkezett a Harry Potter-univerzum rajongói számára, nem is csoda, hogy a siker aztán igencsak elsöprő erejű lett. A varázslóvilág pedig a következő években éled csak fel igazán, hiszen érkezik majd a hatalmas költségvetéssel megtámogatott HBO-s sorozat, illetve játékok terén sem leszünk magunkra hagyva. Cikkünk főszereplője ahhoz kevés lenne, hogy önálló lábakon próbáljon szerencsét, ám amennyiben kitöltőanyagként tekintünk rá egy újabb nagy volumenű kaland érkezéséig, akkor egészen jól fogunk szórakozni vele.

A Quidditch Champions bejelentésekor le mertem volna fogadni, hogy valamilyen Rocket League-szerű, multira kihegyezett játékot fogunk kapni, free-to-play felállással, sok-sok ezer játékossal, illetve pénzért vásárolható kozmetikai kiegészítőkkel, jelmezekkel és seprűkkel. Az Unbroken Studios csapata viszont csavart egyet a témán, és 30 eurós címként rukkolt elő az alkotással, melyben sokak megkönnyebbülésére nincs lehetőség valós pénz költésére, és sokkal jobban fókuszál az egyjátékos élményre, mint amennyire azt a játékmenet felépítése sugallaná.

Egy valamire való kviddicses játék központi kérdése egyértelműen az, hogy miként lehet a videójátékok világába átültetni a sportágat. De még mielőtt ebbe részletesebben belemennénk, fussuk át gyorsan, hogy mi is a kviddics, vagyis a varázslóvilág kedvenc sportja. A 7v7 felállású csapatokban minden játékosnak megvan a maga szerepe. Az őrző lényegében a kapus, aki a pálya szélén található 3 gólkarikát próbálja megvédeni a három hajtó elől, akiknek egyetlen célja, hogy a gólkarikán áttuszakolva a kvaff-ot 10 pontot szerezzenek a csapatuknak. Ebben próbálja őket megakadályozni a csapatonkénti két terelő is, akik az elszabadult gurkókat próbálják az ütőikkel úgy megküldeni, hogy a csapattársak helyett az ellenfeleket üssék ki a seprűből. Végül pedig a legendás fogó szerep – amely posztban játszott Harry Potter is – az ádáz küzdelem árnyékában egyetlen feladatra koncentrál: elsőként kapja el az apró méretű és szélsebesen száguldozó aranycikeszt, mely 150 pontot jelent a csapatának, és egyúttal a meccs azonnali lezárását.

És nem elég, hogy mindezt valahogyan úgy kellene egy játékba átültetni, hogy könnyen megérthető és átlátható legyen mindenki számára, de még olyan mechanizmusokkal is kellene ellátni, ami teret ad a vertikálisan és horizontálisan is összevissza repkedő seprűknek és labdáknak. Szóval a feladat egyáltalán nem kézenfekvő vagy egyszerű, és érezhető, hogy a fejlesztőknek is okozott némi fejtörést, ám a végeredmény egészen érdekesen és ötletesen, noha nem túl elegánsan oldották meg.

A nagy csavar nem más, mint hogy némileg átszabták a játék szabályrendszerét, illetve élesen elválasztották egymástól az egyjátékos és a multis játékmenetet. Első körben tehát lecsökkentetették a csapatok létszámát hatra, megszabadulva a második terelőtől, illetve az aranycikesz elkapása sem jelenti azonnal a meccs végét, csupán +30 pontot. A gép elleni meccsekben az egész csapatot irányíthatjuk, a multiban viszont mindenki kap alapértelmezetten egy hajtót és mellé választhat egy másik szerepkört is. A hajtók csak egymást tudják lökdösni, illetve passzolgatnak és kapura dobnak a kvaffal. Egy meccs során általában két alkalommal bukkan fel az aranycikesz, ilyenkor kapunk lehetőséget a fogó karakterre váltani, akivel követnünk kell a labda nyomát, lehetőleg pontosabban, mint az ellenfelünk, és aztán a végén elsőként tenni rá a mancsunkat. Persze közben rugdosódhatunk, ám ha az igazán agresszív stílust kedveljük, akkor a terelő lesz a mi emberünk.

A terelő ugyanis a gurkókkal úgy lövi ki többi játékost, mintha csak egy F-16-os pilótafülkéjébe csöppentünk volna, tényleg nincs más feladata, mint némi bunyóval és pár jól megküldött labdával zavarni az ellenség csapatát és hátráltatni az ellenfél fogóját. Végül a legnyugodtabb feladatkör pedig az őrzőé, aki amolyan kapusként ül a három gólkarika előtt, és seprűje farával próbálja védeni azokat. Emellett ő adja meg a támadásokhoz szükséges kezdőlökést a labda kirúgásával és a csapattársakat segítő gyorsító körök elhelyezésével. Az sajnálatos, hogy hiába a legendás sztori az 1473-as világkupa-mérkőzésről, melyen a kviddics mind a 700 különböző szabálytalankodását elkövették a játékosok, a teszt főszereplője semmilyen szabálytalanságra nem ad lehetőséget.

Az egyjátékos kampány során minden feladatkör közt ugrálhatunk, ami sokszor igencsak kaotikus élményhez vezet. Az mindenképpen parádésan néz ki, ahogy a három hajtó seprűháton egymás közt passzolja a kvafft, mi pedig a passzokkal együtt természetesen karaktert is cserélünk, ám ha átváltunk fogóra vagy terelőre, akkor picit megöli a hangulatot ahogyan a gép vezényli le önmaga ellen szinte a komplett meccset. A multis felállás sokkal gördülékenyebb és izgalmasabb, a két szerepkör közti váltogatás lényegesen több taktikai lehetőséget rejt magában, és remekül kényszeríti rá a játékosokat némi csapatmunkára.

Igaziból talán ez is egyben a játék legnagyobb pozitívuma, hogy a bonyolult szabályrendszert relatíve könnyen átláthatóvá teszi a tutoriallal, és onnantól a játékmenet a mutiplayerben akarva-akaratlan is, de valamilyen szintű csapatmunkába kényszeríti a játékosokat anélkül, hogy különösen össze kéne hangolódniuk. És lehet-e egy multis sportjátéknak ennél nagyobb erénye?

Ami viszont egy eléggé komoly hátulütő, hogy nem igazán érződik a Quidditch Champions-ön az, hogy képes lenne hosszútávon magára szögezni a játékosok figyelmét. Karaktereinket és seprűinket ugyan fejleszthetjük, ám rettentően hamar el tudjuk érni egy-egy seprő és karakter maximális szintjét, onnantól pedig csak a kozmetikai tárgyak adhatnak a játékmeneten túl némi motivációs erőt az újabb meccsekhez. Ám az első pár legendás hős (értsd: filmes karakter) szintén hamar feloldható, és onnantól mégis miért motiválna az, ha 20-30 meccs árán meg tudok nyitni egy olyan pulcsit, amit a filmes karakterek fix öltözékéhez hozzá se tudok adni?

Pedig az nem mondható, hogy tartalom nélküli lenne a játék, hiszen van egy PS1-es Hagrid skin is! Na meg persze a filmekből megismert legendás szereplők mellett legendás helyszínek is felbukkannak, a kampány során pedig a Weasley család udvarából küzdhetjük fel magunkat az iskolai kupákon keresztül a világbajnokságig. A hamisítatlan Harry Potter-feelingnek egyedül a grafika tesz keresztbe, a karakter rajfilmesített és sematizált dizájnt kaptak, ami finoman szólva nem feltétlenül esik egybe a potenciális célközönség ízlésével. Cserébe viszont az összkép abszolút elfogadható, a pályák némelyike kifejezetten jól fest, és a gépigény mondhatni extrém baráti.

Picit nehéz verdiktet mondani a Harry Potter Quidditch Champions kapcsán, mert minden szempontból megvannak az érdemei és a komoly hibái. Picit pozícióját vesztett címnek érződik. Ahhoz, hogy vérbeli singleplayeres játék legyen, jóval komolyabb karriermódra és sztorira lett volna szükség, egy-egy sornyi szöveg felolvasásában kimerülő karakterek helyett pedig valami teljesen másra. Ha pedig multis játékként tekintünk rá, akkor üdvözülendő a valós pénzért vásárolható valuta száműzése, ám a roppant gyorsan maxolható fejlesztések és fejlődési lehetősek nem igazán fogják tudni hosszabb távon megfogni a játékosokat. Főleg, hogy a játékban még így is többféle valuta van, a matchmaking pedig a játék PS Plus-os mivolta és frissessége ellenére sem olyan gyors, úgyhogy érezni, hogy nem csupán a fejlesztők, de maga a játék is kiált a free-to-play koncepcióért.

Persze a Quidditch Champions-nek bőven megvannak a maga korlátai: a sokszor QTE-szerűségre építkező és közel sem túl precíz irányítás nem ad stabil alapot ahhoz, hogy egy igazi multis versenyjátékot kapjunk, szóval aki egy új Rocket League-t várt a fejlesztőktől, az jókorát fog csalódni. Ha viszont elvárásainkat megfelelően lőjük be, és nem számítunk többre, mint pár órányi újbóli kiruccanást a Roxfort udvarába, és hozzá újfent újabb pár órányi multis mókára, akkor viszont aligha fogunk csalódni.

A Harry Potter Quidditch Champions jelenleg PC-n, Xbox One-on és Series X/S-en, PlayStation 4-en és 5-ön érhető el, valamint a karácsonyi időszakban érkezni fog Nintendo Switch-re is. A teszt a PC-s verzió alapján készült, a játékért köszönet a CENEGA Hungary Kft. csapatának!