A korai hozzáférésben megjelent Worshippers of Cthulhu játékmenete ugyanis pontosan erre az elsőre igencsak abszurdnak tűnő alapötletre épül, vagyis, hogy mihez kezdenénk egy olyan polgármester helyében, akinek a munkanélküliség megszüntetése, a támogatási pénzek megszerzése, valamint a környék felvirágoztatása mellett még az ott lakók őrületbe kergetésével és feláldozásával is foglalkoznia kell. Jobban belegondolva, ez talán nem is áll annyira messze a mi „jóléti” társadalmunktól, viszont az itteni célunk már jóval nemesebb, mint a semmihez sem értő rokonaink zsebének teletömése, hiszen a végső feladatunk az, hogy a címben is szereplő szörnyisten megidézésével egy meglehetősen sajátos világnézetet költöztessünk vissza a bolygónkra, természetesen a hitetlen emberek legnagyobb bánatára.
Ennek megfelelően a már unalomig ismert toposzok mellett kapunk pár olyan metódust is, amiket korábban még semmilyen más hasonló műfajú játékban nem láthattunk. Persze, a szokásos nyersanyagmenedzsment, a lakóházak építése, valamint a különféle termelési láncolatok megvalósítása ugyanúgy jelen van itt is, csakhogy mindezek célja elsősorban nem a helyi lakosok egyre növekvő igényeinek kielégítése lesz, hanem az ezért cserébe kapható hit begyűjtése. Ezt felhasználva aztán különféle véres rituálékat folytathatunk, amiknek többféle célja is lehet, kezdve az új épületek feloldására szolgáló fejlődési pontok begyűjtésétől, egészen a sajnálatos, ámbár szükséges emberáldozattal járó tengeri szörnyek megidézésig. Utóbbiakkal egyébként nemcsak a környező vizeket hajthatjuk majd uralmunk alá, hanem akár a többi szigetet is meghódíthatjuk, feltéve persze, ha sikerül levernünk az ott állomásozó ellenséges haderőket.
A terjeszkedés egyébként nemcsak ajánlott, hanem idővel egyenesen szükséges is, ugyanis minden egyes terület más és más bónuszokkal rendelkezik, amik alaposan befolyásolhatják a szigeteken zajló termelési láncaink sikerességét. Ugyanebből okból kifolyólag érdemes arra is odafigyelnünk, hogy a munkákra beosztott embereink lehetőleg olyan, több szinten fejleszthető szakértelemmel rendelkezzenek, amit aztán kamatoztatni tudnak az adott területen, máskülönben a feldolgozás folyamata elképesztően belassul. Szerencsére akkor sincs nagy baj, ha nem rendelkezünk a szükséges bónuszokat biztosító egyénekkel, mivel a későbbiekben lehetőségünk lesz arra, hogy egy késsel különféle szimbólumokat karcoljunk bele a hátukba, így változtatva meg a hozzájuk rendelt perkeket.
Apró jótanács, hogy bár a baloldali gyorsmenüben akár pillanatok alatt hozzárendelhetjük az embereket az időközben megüresedett pozíciókra, ezt egyáltalán nem érdemes használni, mert a rendszer mindenféle logika nélkül, teljesen véletlenszerűen osztja be őket a munkákra, aminek hála a belőlük fakadó előnyeinkről nagyjából le is mondhatunk. Emiatt célszerű egyenként, gyárról-gyárra járni és manuálisan kiosztani a szerepeket, ami ugyan kissé időigényes, de a játékmenet amúgy sem mentes az üresjáratoktól, amikbe tökéletesen belefér néminemű erőforrás-menedzsment. Ennek legfőképpen két oka van, egyrészt a kalandunk későbbi szakaszaiban elképesztően lassan termelődik a mindenhez szükséges hit, másrészt pedig hiába kapunk több tucat feldolgozható nyersanyagot, egyikhez sem szükséges kettőnél több épület, azaz valódi logisztikára sosem leszünk rákényszerítve.
Emiatt aztán teljesen felesleges gondolkodni, elég pusztán egymás mellé pakolni az alapanyag szempontjából összefüggő termelési gócpontokat és onnantól kezdve nem is kell velük foglalkozni, hiszen a nyersanyagforrás kimeríthetetlen, ráadásul semmi más sem tud kárt tenni a kialakult rendszereinkben. Sajnos ebből a szempontból a Worshippers of Cthulhu jelenlegi verziója fájóan primitív, hiszen a hasonló műfajú játékokban tapasztalt, több szintes, sőt, sok esetben elágazó termékutakat itt hiába keressük és bár a Nagy Öreghez köthető különleges építmények igyekeznek feldobni a játékmenetet, mind hiába, mivel pár óra elteltével garantáltan önismétlésbe, valamint unalomba fullad az egész. Ez sajnos még annak ellenére is igaz, hogy időnként kapunk a narratívát befolyásoló döntéshelyzeteket, illetve, a folyamatosan csökkenő Cthulhu türelmi skála okán végig lépéskényszerben leszünk.
A játékmenet egyelőre tehát semennyire sem tudja hosszabb távon lekötni az embert, szerencsére azonban akad egy olyan elem, ami némineműleg kárpótolhatja a Cthulhu mítoszra fogékony játékosokat, ez pedig nem más, mint a hangulat. Annak ellenére ugyanis, hogy a Worshippers of Cthulhu látványvilága közelebbről vizslatva egyáltatlán nem acélos (a lakosok például borzasztóan rondák és elnagyoltak), művészeti dizájn szempontjából tökéletesen elkapták az H. P. Lovecraft műveiből áradó gomolygó iszonyatot. Ahogyan a szűnni nem akaró sűrű köd szabályszerűen bekebelezi a környező szigetvilágot, az, a maga igencsak kifordított módján egészen lehengerlő, ráadásul mindemellé olyan hátborzongató dallamok társulnak, amiket hallgatva szabályszerűen mi magunk is pillanatok alatt a néha-néha beköszönő Nagy Öreg bűvkörébe kerülhetünk.
És pontosan ez a lebilincselő atmoszféra az, ami miatt a téma rajongóinak akár most is megérhet egy fanatikusokkal teli misét, hiszen ennek hiányát jóval nehezebben lehetne pótolni, mint a fájóan primitív játékmenetből fakadó kellemetlenségeket. Mindenesetre a Crazy Goat Games csapatán ez egyáltalán nem fog múlni, hiszen már a korai hozzáféréses kiadás megjelenése óta is számtalan javítócsomagot adtak ki, amelyek szerencsére egytől-egyig javítottak valamicskét az éppen aktuálisan elérhető verzión. A Worshippers of Cthulhu jövője tehát több, mint ígéretes, ugyanakkor érezhetően kell még neki pár hónap, mire a feneketlen mélységben ránk váró kozmikus horror valóban úgy tud elszabadulni, ahogyan azt annak idején H. P. Lovecraft eredetileg megálmodta.
A Worshippers of Cthulhu október 21-én jelent meg korai hozzáférésben, egyelőre kizárólag csak PC-n.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.