A PC-n és PlayStation 5-ön korai hozzáférésben elrajtoló túlélőjátékban ugyanis a konkurenciával ellentétben nem egy zöldellő paradicsom kellős közepén kell felépítenünk a saját egzisztenciánkat, hanem egy sötét energia által megfertőzött kopár területen, ahol ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk, előbb vissza kell állítanunk a helyi ökoszisztémát. Ezt különféle óriásmagok elvetésével, illetve az abból kinővő hatalmas fák gondozásával tudjuk megtenni, aminek következtében a helyi flóra és fauna újra növekedésnek indul, hogy aztán szépen-lassan visszahódítsa magának mindazt, ami egykoron őhozzá tartozott.
Merthogy a játéktérként szolgáló helyszín nem volt mindig ennyire kihalt, ráadásul régen pont az a Shimu törzs uralkodott itt a természettel tökéletes egyensúlyban, akikhez főszereplőnk, a fiatal és kalandvágyó építésznövendék is tartozik. A korábban virágzó civilizáció azonban hiába tett meg mindent azért, hogy a törékeny béke fennmaradjon, egy olyan gonosz erő jelent meg az életükben, amivel szemben teljesen tehetetlenek voltak. A környék lassacskán elsorvadt, az állatvilág pedig teljesen kifordult önmagából, így aztán nem maradt más lehetőségük, mint a menekülés. Hajóra szálltak és évtizedeken át gyűjtötték a bátorságot, hogy visszamerészkedjenek Aghasba romjai közé.
Most érkezett el az idő, hogy újult erővel és természetesen velünk az élen megpróbáljuk visszahódítani az eredeti otthonunkat, sajnos viszont az égiek nem álltak mellénk, így rögvest egy hajótörés után térünk magunkhoz. Mintha nem lenne elég gondunk, a hajók rakterébe felhalmozott nyersanyagok is mind odavesztek, aminek hála nincstelenül, letolt gatyával kellene megindulnunk a visszahódító utunkra. Szerencsére a törzs tagjai életben maradtak, sőt, akadnak közöttük egész használható szerzetek is, akik egy-két küldetésekért cserébe igyekeznek segíteni minket pár hasznos tippel, illetve még hasznosabb tervrajzzal.
Egy ilyen másodlagos légyott után tehetünk szert az első Colossal Seedünkre is, amit elvetve az általunk felhúzott városközpont szomszédságában zöldellő mezőre változtathatjuk a kopár porfészket. Jelenleg egyelőre három különböző fajtájú magot szórhatunk el, melyek mindegyike más és más területi jellemzőkkel, valamint állat- és növényvilággal rendelkezik. Ennek azért lesz fontos szerepe, mert bizonyos nyersanyagok csak egyik, vagy másik fa árnyékában érhetőek el, azaz mindenképpen rá leszünk kényszerítve arra, hogy az összesből ültessünk párat. Sőt, városközpontból is három egyedi, az azonos típusú Colossal Seedekkel összekapcsolható változat érhető el, ezért azokból sem árt, ha több van, főleg, mivel akadnak olyan épületek, amik exkluzívak.
A különféle nyersanyagok betakarításával azonban csak csínján, ugyanis az általunk létrehozott ökoszisztéma meglehetősen törékeny, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogyha egy adott fajt túlságosan gyakran vegzálunk, akkor akár ki is halhat. Pontosan emiatt kell megtalálni a tökéletes egyensúlyt, ami, főleg kezdetben, egyáltalán nem lesz egyszerű, de hatalmas segítséget nyújthat benne a hajóroncsokban megtalált amulettünk, amivel folyamatosan követni tudjuk cselekedeteink hatását. Amennyiben állatokat ismerünk meg a Shumiscope segítségével és megetetjük őket az általuk preferált étellel, vagy épp magokat ültetünk a központi fa körül, akkor az úgynevezett Amity pontunk nőni fog ugyanakkor csökkenhet is, példának okáért akkor, ha egy-egy élőlényt sokszor levadászunk az érte kapott zsákmányért cserébe.
Azért a terjeszkedésünk alatt érdemes észben tartani azt is, hogy miközben mi szépen-lassan szabadítjuk fel a környező területeket, az ellenséges erők nemcsak gyarapodnak, de sokkal erősebbé is válnak. Sajnos a mindenféle visszacsatolást nélkülöző harcrendszer sutasága miatt sokszor még a jobb felszerelések sem fognak segíteni ellenük, főleg, mikor egyszerre többen rontanak ránk. Ilyenkor jöhet jól a négy fős kooperatív módból fakadó túlerő, ráadásul ily módon még a szűkös inventoryból adódó frusztrációt is ki lehet küszöbölni. Utóbbi egyelőre hatalmas probléma, ráadásul tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy hotbar és gyorsbillentyűk helyett egy szinte használhatatlan körtárcsát kapunk az eszközeink elrendezéséhez (ezek ilyenkor továbbra is foglalják a helyet a zsebünkben), ahonnét minden egyes alkalommal nekünk kell manuálisan kiválasztanunk a megfelelőt, mert a rendszer nem képes erre. Hadd ne mondjam mennyire idegesítő az, amikor a kezemben maradt csákánnyal indulnék fát vágni, de hiába nyomom az univerzális E gombot, nem történik semmi, mert a fejsze a gyorsítótáramban maradt és képtelen automatikusan elővenni.
Sajnos ilyen és ehhez hasonló hibákkal, illetve átgondolatlanságokkal tele van a játék és akkor még a mérhetetlen mennyiségű bugról, valamint instabilitási problémákról nem is beszéltem. A kidobott tárgyak eltűnnek a semmibe, az ikonnal jelzett nyersanyagot nem tudjuk kitermelni, karakterünk pedig hiába tud falat mászni és Link módjára siklani a levegőben, ha eközben képes a lehető legkisebb kavicsokba is örökre beszorulni. Látvány terén bár kifejezetten gyönyörű az összkép (külön kiemelném a kézzel rajzolt textúrákat és az egyedi flórát és faunát), de még a barátibb gépigény ellenére is hajlamos beakadni, sőt, a kifagyások sem ritkák. Szerencsére a készítők tudnak mindezekről és egy igencsak részletes roadmap mentén próbálják meg kipofozni, valamint tovább bővíteni az amúgy is eléggé tartalmas Greenpeaces túlélősdit, szóval van remény arra, hogy a Towers of Aghasba egyszer olyan lesz, mint amilyennek elképzeltük, jelenlegi állapotában viszont csak egy frissen ültetett magocska, amit óvni és öntözni kell, nehogy aztán még virágzás előtt elsorvadjon az egész.
A Tower of Aghasba november 19-én jelent meg kizárólag korai hozzáférésben PlayStationre és PC-re. Mi utóbbin tettünk vele egy próbát.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.