Mindez leginkább annak köszönhető, hogy míg a bevezetőben megidézett Cobra 11-et ideig-óráig azért elvitte hátán a sármos gagyisága, addig ezzel szemben a Highway Police Simulator nyomokban sem tartalmaz hasonlót, sőt, már rögtön az első pillanattól kezdve olyan gázsprayvel támadja az idegeinket, amiből sosem fogy ki a nafta. Ráadásul a játék egyáltalán nem szívbajos ezen a téren, ugyanis ujjait az elsütőgombra ragasztva folyamatosan nyomja bele arcunkba az „isteni nedűt”, miközben a fejlesztők és a kiadó a kipeckelt, könnyeinktől véreres szemeink mellől asszisztálnak az őrizetbevételünkhöz. Ilyesfajta igazságtalanságszolgáltatással szemben kizárólag csak abban reménykedhetünk, hogy fájdalmas vakságunk közben valahogyan sikerül megtalálnunk az Alt+F4-es billentyű kombinációt, máskülönben életfogytig tartó, szűnni nem akaró szenvedés lesz a jussunk.
Mondjuk annyira talán nem is baj, hogy mindeközben a látásunk odavész, mivel ennek köszönhetően legalább a látvány okozta förtelmes szövődményekről lemondhatunk. Engem személy szerint egyáltalán nem szokott zavarni, ha egy játéknak kicsit gyengébb a grafikája, számomra a játékmenet mindig is sokkal előrébb való volt, mint a csilli-villi szemfényvesztés, arra azonban, amit itt összeszerencsétlenkedtek a Z-Software fejlesztői egész egyszerűen nincsenek szavak. Ocsmány karakterek, fapados animációk és fájdalmasan élettelen világ, ráadásul mindezt nyakon öntötték egy olyan elviselhetetlenül zavaró és kikapcsolhatatlan elmosódással, illetve egekig felsrófolt kontrasztbeállítással, amiknek eredményeképpen akkor is ki fog égni a retinánk, ha az valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a gázspray kezelést követően épen maradt. Egyedül csak a járművek megvalósítása lóg ki némileg a borzalmas összképből, de azok is csak távolról mutatósak, közelebbről megvizslatva őket ugyanolyan rondák és elnagyoltak, mint minden más. Külön kiemelném a túltolt törésmodellt, valamint a belsőnézetből elérhető visszapillantótükröket, amiknél röhejesebb dolgot én már nagyon régen nem láttam.
A volán mögött a fentieken túl feltűnhet az is, hogy karakterünk nem foglal helyet az ülésben, csakis a csupasz kormányt forgathatjuk ide-oda, de ezen egyáltalán ne lepődjünk meg, mivel a közutakra felhajtva a többi, csigalassúságban közlekedő autónak sincsen (!) sofőrje. Kizárólag akkor teleportálnak be az utastérbe, amikor valamilyen küldetés, esetleg mellékes feladat miatt meg kell állítanunk őket, ugyanakkor komoly üldözésekre senki se számítson, mert még a legnagyobb gengszterek is kedvesen félrehúzódnak, ha úgy kívánja a szkript. Kezdetben ezt kissé furcsáltam, de miután megtapasztaltam a vezetési modell okozta súlyos testisértést, már egyáltalán nem bántam, hogy le kell mondanom a kíméletlen hajszákról. Autónk, motorunk és helikopterünk (ezeket később oldhatjuk fel) irányítása ugyanis csapnivaló, olyan érzés velük közlekedni, mintha jégen csúszkálnánk, mindeközben pedig még a rendszer is folyamatosan beleavatkozik az általunk kiosztott kormányparancsokba, aminek többnyire hatalmas tömegkarambol lesz a vége.
Utóbbit segíti elő az is, hogy a körülöttünk tötymörgő szellemautók mindenféle logikát nélkülözve és a közúti normákra fittyet hányva cikáznak össze-vissza. Hiába van rajtuk index, általában mindenféle jelzés nélkül húzzák ránk a kormányt, de olyan is sokszor előfordul, hogy fékezés nélkül rongyolnak belénk, vagy épp satufékeznek be előttünk. Akkor sem érezhetjük magunkat teljes biztonságban, ha éppen egy üres szakaszon száguldunk a célunk felé, mert a játék a lehető legkülönfélébb bugokkal igyekszik majd minket tönkre tenni. Ezek közül a pályáról történő kizuhanás a leggyakoribb, de az abszolút „kedvencem” az volt, amikor frontálisan csapódtam bele az autópálya kellős közepén ottfelejtett láthatatlan falba, amiről természetesen a környezetem tudomást sem vett. Az NPC-k ugyanakkor nemcsak az utakon, hanem az épületekben sem foglalkoznak az elénk tornyosuló akadályokkal, mindenféle probléma nélkül sétálnak keresztül falakon, vagy épp zárt ajtókon, hogy aztán hosszú percekig keresgélhessük őket az aktuális küldetésünk előre mozdítása érdekében.
A gyalogos részek irányítása egyébként már jóval barátibb, mint a járműves szegmenseké, legalábbis addig, amíg csak csekkeket osztogatunk és nyomokat vizsgálunk meg, mert amint tűzharcra kerül a sor, a rendszer egész egyszerűen összeomlik. A gunplay ugyanis mint olyan, itt egy nem létező fogalom, ráadásul a kilőtt golyók visszacsatolásának hiányában végig olyan érzésünk lehet, mintha csak vízi pisztolyokkal puffogtatnánk egymást. Erre utal az is, hogy egyrészt a fegyverropogás hangja meglehetősen kiábrándító, már-már fröcsköléshez hasonlatos, másrészt pedig hiába célzunk velük fejre, 4-5 telitalálat alatt sosem ússzuk meg a csetepatékat és ezen a nyögvenyelős harcrendszeren sajnos a később kioldható mordályok sem változtatnak érdemben.
A hangszekció ugyanakkor nemcsak az ilyesfajta összetűzések alatt bicsaklik meg, hanem minden más esetben is. Remek példa erre a csapnivaló szinkron, az időnként elmaradozó hangeffektek, vagy épp a zene teljes hiánya, aminek köszönhetően még az érdekesnek ígérkező, többféle döntési helyzettel operáló sztori is piszok hamar unalomba fullad (többjátékos lehetőség nincs). És ha mindez még mindig nem lenne elég ahhoz, hogy lebeszéljem az önjelölt kadétokat a 30 eurós (!) szabadságvesztésről, akkor essen szó a stabilitásról is, amit a gunplayhez hasonlóan szintúgy hiába keresünk a pozitív jellemzők között. A játék ugyanis konfigurációtól és beállításoktól teljesen függetlenül szaggat összevissza, ráadásul fagyogat is rendesen, sőt a game breaking bugokról sem kell lemondanunk.
Komolyan mondom, akadnak olyan korai hozzáféréses címek, amik jobban össze vannak rakva, mint ez a „teljes verzióban” megjelent Highway Police Simulator, sőt, ehhez nem is kell messze mennünk, elég csupán ránézni az általam pár hete kipróbált Vivat Slovakiára, ami ebből a szempontból szintén nem volt egy fáklyásmenet, de ott legalább a fejlesztők gőzerővel dolgoznak a felmerülő problémák kijavításán, aminek itt egyelőre sajnos nyomát sem láthatjuk (azóta kaptunk egy roadmapet, külön kiemelve rajta a munkahelyi szüneteket, de személy szerint én hiszem, ha látom). Mondjuk ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a német illetőségű fejlesztőcsapat már jóval a startpisztoly eldördülése előtt magára hagyta az egész projektet, amivel nagyjából meg is pecsételődött a játék sorsa. Kár érte, mert akár kiváló ügynök is válhatott volna belőle, ehelyett azonban csak egy hibáktól hemzsegő elszalasztott lehetőséget kaptunk, ami hozzánk hasonlóan éppen most esik áldozatául a bevezetőben már egyszer taglalt gázsprays igazságtalanságszolgáltatásnak.
A Highway Police Simulator december 6-án jelent meg PlayStationre, Xboxra és PC-re. Mi utóbbin szenvedtünk vele.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.