Az ilyen és ehhez hasonló, leginkább internetes fórumok mélyebb bugyraiban terjedő creepypasták hatalmas népszerűségre tettek szert az elmúlt években, ugyanakkor más médiumokban eleddig még nem igazán sikerült kihasználni a meghökkentő és többnyire félelmetes történetekben rejlő potenciált. Elég, ha csak a leginkább felkapott Slendermanre gondolunk, ami mind a mozikban, mind a számítógépek képernyőin csúfosan leszerepelt, így aztán nem csoda, hogy a fejlesztők és a kiadók manapság már jóval óvatosabban nyúlnak hozzá az efféle témákhoz. Pontosan emiatt számított hatalmas meglepetésnek horror körökben a Go Home Annie nagyjából két évvel ezelőtt megjelent rövidke demója, ami egyfelől remekül használta fel az SCP addigra óriásira duzzadt univerzumát, másrészt pedig még játékként is egész ígéretesnek tűnt.
Az előzetes információmorzsák tehát bőven adtak okot a bizakodásra, aminek szerencsére a játék többé-kevésbé meg is tudott felelni, amikor azonban a történet végén felgördült előttem a stáblista, kicsit becsapva éreztem magam, mivel korábban a próbaverzióban beharangozott, meglehetősen elborult horror hangulat csak nyomokban volt fellelhető Annie hazatérésében. Ugyan a nyomasztó atmoszféra egyszer sem engedte el a kezemet, az igazán félelmetes pillanatokat nagyjából az első fél órában letudjuk és bár az elhagyatott ház felfedezése még most is remekül működik, amennyiben hozzám hasonlóan annak idején kipróbáltátok a játék nyúlfarknyi demóját, akkor sajnos semmilyen meglepetés nem fog érni titeket, mivel szinte változtatás nélkül emelték át ezt a szegmenst a végső változatba.
A szigorúan vett horror tehát nagyjából véget ér a házból való kijutással, ugyanakkor teljesen nem maradunk borzalmak nélkül, hiszen Annie múltja és az SCP Alapítvány háttere, illetve a kettőjük kapcsolata temérdek olyan titkot rejt, amiknek felfedése örökre megváltoztathatja az életünket. A nagyjából háromórás történet még rövidsége ellenére is képes meglepetéseket okozni, sőt, a végére annyira elborul az egész, hogy ember legyen a talpán, aki első végigjátszásra össze tudja rakni a teljes képet. Ebben azért valamennyire némileg segíthetnek a menet közben megtalálható feljegyzések, de még ezekkel kiegészülve sem biztos, hogy elsőre minden értelmet fog nyerni, szóval érdemes lehet akár többször is átélni a kalandot.
Szerencsére ezek az újrázások még annak ellenére sem válnak unalmassá, hogy valódi döntési helyzetek hiányában a sztorit egyáltalán nem tudjuk befolyásolni, ennek legfőbb oka pedig nem más, mint a tökéletes ütemezéssel adagolt változatos játékmechanikák megjelenése. Ugyan a Go Home Annie első pillantásra egy szimpla sétaszimulátornak tűnik, ez nem is állhatna messzebb a valóságtól, hiszen míg a zsánerbe tartozó játékokban elég pusztán a W-t nyomva tartani a vége főcím eléréséhez, addig itt gyakran kerülünk majd olyan helyzetbe, ahol bizony az észjárásunkra is szükségünk lesz. Az elénk kerülő feladványok egyébként rendkívül ötletesek, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindegyiket ugyanannyira élveztem, példának okáért az őrök orra előtt guggolásban történő lopakodás kifejezetten idétlenre sikeredett.
Ezzel szemben viszont az interdimenzionális kézikamerás fejtörők, az éjszakai autóvezetés, valamint a gravitációval való machinálás emlékezetes pillanatok tömkelegét tartogatják majd számunkra, amiknek létrejöttéhez alaposan hozzájárul a megvalósítás is, különösképpen a hangszekció. A különféle zörejek, az adrenalinpumpáló dallamok és a kifogástalan szinkron valósággal el fogja kényeztetni a hallójáratainkat, de sajnos még ezzel együtt sem tudják elfedni a látványbéli hiányosságokat. Szerencsére azért az összkép egyáltalán nem vészes, sőt, a fény-árnyék effektek és a különféle helyszínek egész mutatósra sikeredtek, azonban a karakterek, illetve azok arc-, és mozgásanimációik már bőven hagynak maguk után kívánnivalót. Ezt egyébként érezhették a fejlesztők is, ezért többnyire csak olyan személyekkel, állatokkal és tárgyakkal tudunk közelebbi kapcsolatba lépni, akik és amik valamilyen oknál fogva amúgy sem rendelkeznek mimikával, ily módon minimalizálva az effajta eszmecserékből fakadó kellemetlen összekacsintások számát.
A Go Home Annie ugyanakkor még mindezen hiányosságok ellenére is az eddig elkészült legjobb SCP játék lett, ami ráadásul mind a témában jártas rajongók, mind pedig az univerzumot kevésbé ismerők számára tartogathat valami olyat, ami azt követően is velük marad, hogy végigjátszották és kikapcsolták a játékot. Persze, tisztában vagyok vele, hogy a jumpscare mentes komótosabb tempója okán nem lesz mindenki játéka, hiszen elsőre én is teljesen mást vártam tőle, ha viszont hozzám hasonlóan téged is elkap ez a másképpen nyomasztó atmoszféra, akkor a stáblista felgördülésekor hiába érzed majd, hogy kicsit be lettél csapva, ezt már egyáltalán nem fogod bánni.
A Go Home Annie december 10-én jelent meg PlayStationre, Xboxra és PC-re. Mi utóbbin borzongtunk.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.