Sniper Elite: Resistance teszt

Az idén 20 éves sorozat történetében tehát most először nem a jól ismert főszereplő bőrében fogjuk ritkítani a náci hadsereget, hanem egy, a korábbi részekben már néhol itt-ott feltűnt, szintúgy profi mesterlövészt megszemélyesítve kell majd elhoznunk a horogkeresztesek bukását. A Special Operations Executive (SOE) kötelékébe tartozó Harry Hawker szerencsére legalább annyira érti a szakmáját, mint a jó öreg Karl, erre a szakértelmére pedig szükségünk is lesz, mivel egy olyan szuperfegyver van készülőben a francia frontvonalak árnyékában, ami, ha révbe ér, akkor alapjaiban változtathatja meg a második világháború korábban még betonbiztosnak vélt kimenetelét. Feladatunk tehát nem kevesebb, mint fordítani egyet a sors kerekén, amivel megmenthetjük a világot a végső pusztulástól és ezzel együtt talán a német birodalmat és Adolf Hitlert is újra kapitulálásra bírhatjuk, immáron sokadjára. 

Ezúttal tehát nem Karl Fairburnet irányítva kell majd megküzdenünk az ellenséges túlerővel szemben, ugyanakkor ezzel nagyjából le is tudtuk a Resistance alcímmel ellátott legújabb epizód fontosabb újdonságainak tetemes hányadát. Mondjuk engem ez egyáltalán nem lepett meg, mivel egyrészt a játék címe mellőzi a számozást, azaz várható volt, hogy egy igencsak felvizezett, eredetileg talán még DLC-nek szánt kalandot fogunk kapni a pénzünkért, másrészt, amióta a sorozat a harmadik etap környékén megtalálta a saját identitását, azóta a Rebellion fejlesztői nem igazán kápráztattak el minket említésre méltó innovációkkal. Persze, részről-részre azért akadt pár hatalmas dérrel-dúrral bereklámozott, korábban „sehol máshol” nem látott ötlet, amiktől meg kellene indulnia a nyálelválasztásunknak, csakhogy ezek általában korántsem annyira fajsúlyos változtatások, mint amennyire a készítők annak szánták őket, emiatt pedig pillanatok alatt elsikkadnak a mára már unalomig újrázott játékmenet közben.

„Szerencsére” ez most sincs másként, vagyis a sorozat rajongói megnyugodhatnak, hiszen egyetlen aprócska újdonságot leszámítva (a főhős kilétén túl) minden maradt a régiben. Ez utóbbi ráadásul annyira igaz, hogy az ügyködésünk nyomán szerzett perk pontokat a Sniper Elite 5-ben már megismert és ide változtatás nélkül beillesztett tárcsákon költhetjük majd el, ami sajnos magával hozta azt az ott tapasztalt kellemetlenséget is, hogy a kevés, valóban jól használható képesség miatt a fejlődésünk pár óra alatt teljesen értelmetlenné válik. Annyival azért némileg árnyalnám a dolgot, hogy a különböző játékmódok különálló skillfával rendelkeznek, bár őszintén szólva, a kampány kellős közepén semennyire sem fog érdekelni minket, hogy a beszivárgós Axis Invasionben, a maximum négy fős Survivalben, vagy a többjátékos mókákban újra fel kell oldanunk a trükkjeinket. Különösképpen azért sem, mert ezek bizony a kampányban helyet kapó rendszerhez hasonlatosan ugyancsak az elődből lettek átemelve.

Fejlődni tehát lehet, csak minek, szóval hagyjuk inkább az egészet a francba és vegyük az irányt a játékmenet felé, ami annak ellenére tud szórakoztató lenni, hogy – ahogy fentebb már említettem – a harmadik rész óta alig változott valamit. A feladatunk mindig ugyanaz lesz, belépünk a 7+2 helyszín valamelyikére, felmérjük a terepet, meghatározzuk a fontosabb célokat és innentől kezdve teljesen szabad kezet kapunk. Csakis rajtunk múlik tehát, hogy mit, hol, milyen sorrendben, illetve hogyan teljesítünk, legyen az egy főküldetés, egy mellékes széffeltörés, vagy esetleg egy francia ellenálló megmentése. A pályák felépítése egyébként lenyűgöző (később több kezdőpontot is feloldhatunk rajtuk), számtalan útvonal közül válogathatunk, aminek hála könnyedén kicselezhetjük az ellenséges katonákat, bár ez utóbbiban a fájdalmasan gyenge mesterséges intelligencia is nagy segítségünkre lesz.

Ugyan a nehézségi szinteknél részletekbe menően belenyúlhatunk a különféle módosítókba, sajnos sosem tudjuk majd annyi ésszel ellátni ezeket a két lábon járó céltáblákat, hogy akárcsak kicsit is megizzasszanak minket. Még akkor sem kell tőlük tartanunk, ha bénázunk és a megszólaló riadó hallatára új szakaszok özönlenek be a pályára, hiszen elég csupán elbújnunk egy házban, vagy egy szűkös járatban és máris kezdődhet a kacsavadászat, mert ezek az agyhalottak egymásután, libasorban, mindenféle taktikázás nélkül rontanak rá az utolsó ismert pozíciónkra. Az, hogy ilyenkor mi zajlik a fejükben, fogós kérdés, ugyanakkor szerencsére erre mi magunk is választ kaphatunk, ha sikerül egy-egy jól eleresztett golyóval a túlvilágra küldenünk őket.

Ilyenkor ugyanis aktiválódik a széria védjegyévé vált X-Ray mód, aminek köszönhetően részletekbe menően követhetjük végig azt, ahogy az általunk kilőtt lövedék becsapódik a testbe, majd kisvártatva – pár belső szerv szétroncsolását követően – utat tör magának a túloldalon. Elképesztően jól néz ki, ahogy az izmok szakadnak, a csontok törnek és ezen az élményen még az sem tud igazán csorbát ejteni, hogy mindeközben a katonák faarccal, összevissza grimaszolva veszik tudomásul a történteket. Én ezt a látványt még több óra elteltével is imádtam, viszont tudom, hogy vannak olyanok, akiknek hamar megfekszi a gyomrát az ilyesfajta mérhetetlen brutalitás (és időhúzás), szóval nekik jó hír, hogy a menüben nemcsak módosíthatják, hanem akár ki is kapcsolhatják ezt a funkciót.

Szintúgy itt kotorászva találhatjuk meg az időközben feloldott fegyverek fejlesztésének lehetőségét, valamint a további játékmódokat is, ahol a néhány órás (!) kampány kivégzése után folytathatjuk a vérrontást. És itt az ideje rátérni a korábban már emlegetett egyetlen valódi újdonságra a főszereplő kilétén túl, ez pedig nem más, mint a Propaganda küldetések. Ezeket az extra missziókat a pályákon található propaganda poszterek letépésével aktiválhatjuk, amiből minden helyszínen egyetlen egyet rejtettek el számunkra. Ha megleljük őket, akkor irány a menü és máris indíthatjuk az időre menő kihívásokat, ahol helyi ellenállók bőrébe bújva kell teljesítenünk a feladatláncokat, természetesen minél gyorsabban. Az így kapott ranglistákon túl egyébként máshogy is összemérhetjük a puskatusunkat a többiekkel, mint például a kooperatív lehetőségekkel (az egész kampány letolható így), az egymás elleni, akár 16 fős mesterlövészkedésekkel, valamint a visszatérő Axis Invasionnel (a menüben kikapcsolható), aminek keretein belül megszállhatjuk más játékosok kampányait, vagy épp ők a miénket.

Megvalósítás terén ugyancsak hozott anyagból dolgozik a Sniper Elite: Resistance, mivel sok előrelépés nem igazán tapasztalható a korábbi iterációkhoz képest. A helyszínek ugyan távolról szépek, viszont amint belepillantunk a távcsőbe szétesik az illúzió és akkor még a botrányosan kinéző karaktermodellekről nem is beszéltem. Mondjuk legalább a táj változatos, igaz, aki ismeri a szintén Franciaországban játszódó Sniper Elite 5-öt, azt nem fogja sok meglepetés érni. Hangok terén a játék hozza a kötelezőt, semmi kiemelkedő, leszámítva a szinkront, ami egyenesen csapnivaló lett.

A sorozat rajongóit persze ezek a bakik és a szinte nulla újdonság nem igazán fogják zavarni, hiszen ők részről-részre visszatérnek a mesterlövésztornyukba, viszont nekik is érdemes tisztában lenni azzal, hogy Harry Hawker kalandja minden eddiginél lustábban lett elmesélve. Ez ugyanis nem más, mint egy Sniper Elite 5.1, ami ideig-óráig ugyan elszórakoztatja az embert, de sajnos nagyon hamar bele lehet unni, egyetlen valódi érdeme pedig kimerül annyiban, hogy már megjelenése napján bekerült a GamePassbe. Így megéri kipróbálni, teljes áron azonban még akkor sem szabad kacérkodni vele, ha azt kifizetve újra megölhetjük Adolf Hitlert, immáron sokadjára.

A Sniper Elite: Resistance január 28-tól érhető el PlayStationre, Xboxra és PC-re. Mi utóbbin pusztítottuk el a Wunderwaffét.