Jövőbeni biztonságérzetünk elősegítésére bármikor és bárhol számíthatunk a Szivárvány Hatos elnevezésű terrorista-elhárító osztagra, akik szerte a glóbuszon, a legújabb haditechnikával felvértezve képesek lecsapni a békét felrúgó elvetemültekre.
Tom Clancy nevével fémjelzett sorozat eddigi darabjai tisztességes kritikai sikert könyvelhettek már el, a negyedik részhez érkezett játéktörténelmi legenda a konzolos változatokhoz képest pár hónap csúszással landolt a szoftverboltokban, annak ellenére, hogy volt a tavalyi év során olyan időszak amikor úgy látszott, törölték a PC-s verziót. No de szépen is néztünk volna ki, ha egy kimondottan számítógépes múlttal rendelkező címet ejtenek a süllyesztőben, és csak a konzolosokra bízzák jövőbeli fogadtatásukat. Őszintén szólva a Raven Shield és pláne a SWAT 4 után nem nagyon bíztam benne, hogy realitás szempontjából a Lockdown labdába képes rúgni a nem is olyan régi nagy előd és a fenyegető konkurenciával szemben. Így tehát nem is ütött szíven a végeredmény, hiszen a R6 legfrissebb darabja csak a dobogó harmadik fokát képes megkaparintani társaival szemben.
A Red Storm Entertainment mindig is a taktikai FPS-ek műfajában alkotott maradandóakat, a hamarosan új fejezettel jelentkező Ghost Recon mellett a szivárványos kommandó karrierjét is ők egyengetik. A téma a jól bevált közeli jövő kitalált, könnyedén hihető terrorizmusa – vannak ugyebár a rosszfiúk, a világ bármely pontján, akik különböző gazságok miatt teszik a pályákat abszolúte nem biztonságossá. Terveik között szerepel a túszok ejtése, bomba fölrobbantása, fenyegetőzés világrengető vírusok szabadon bocsátása – ám szerencsére mindig van megoldás, erre hivatott kicsiny csoportunk minden szaktudása. A több mint hat gigabájton terpeszkedő Lockdownban egy hangulatos, könnyen átlátható menürendszer fogad, amely alatt a már ismert taktusok szólnak újrafeldolgozva. Ami elsőre szíven ütött, hogy a Training feladat alatt nem részletes – az irányításra és parancsosztásra is kiterjedő - oktatómód fogadja a kezdőket, hanem csupán egyszerű lőgyakorlat. Mondja már meg valaki, hogy a szériával ismerkedők hogyan lesznek képesek elsajátítani a cucc sava-borsát e nélkül. Ekkor még azt hittem, hogy bizony egy komoly taktikai szimulációval lesz dolgom, ahol a bemelegítés szinte kötelező, ám miután betöltöttem az első missziót, pár perc múlva megváltozott a véleményem. A eligazítóképernyőre kerülve néhány mondatban felvázolják előttünk a megoldani kívánt szituációt, majd egy műholdas felvételen madártávlatból is megcsodálhatjuk bevetésünk helyszínét. Akkor itt álljunk meg egy percre! Ha megerőltetjük tök fejünket, akkor emlékezhetünk, hogy az előző részben szabadon tervezhettünk meg követni kívánt útvonalainkat, akár több osztag részére is – na eztafajta felkészülési lépcsőfokot el is felejthetjük, ugyanis nem szólhatunk bele az alapból kiszabott waypointokba. Mindenképpen hátralépésnek könyvelhetjük el azt is, hogy kizárólag egyetlen team-mel indulunk neki a küldetésnek, ellenben a Raven Shieldben látottaknak, ahol akár 3 osztagunk is lehetett egyidejűleg, akik között szabadon át is vehettük az irányítást. A Felszerelés képernyő sem tartogat számunkra előrelépést, ugyanakkor a kínálat is szódával elmegy e téren, csapatunk bármely tagjára leredukálva összeállíthatjuk az adott szituációnak legmegfelelőbb tarisznyát, kezdve a golyófogó öltözettel, az elsődleges és másodlagos fegyvereken át a gránátokig mindent. Az alapból felkínált lehetőségekkel sincs semmi baj, ha esetleg némileg lustán állnák hozzá a dologhoz. Én személy szerint úgy vagyok vele, hogy imádok akár hosszú percekig csak válogatni a különböző mordályok között, melyek most is különböző kategóriákba (géppisztoly, karabély, shotgun, nehézgépfegyer, mesterlövész puskák) vannak rendezve, csak a hülye nem képes kiválasztani közülük a legszimpibbet.
Mihelyst a küldetés betöltődött előttünk, egy nagyon rövid rádióüzenetet kapunk a legfontosabb instrukciókkal és máris a mélyvízben találjuk magunkat. Csapattagjainkat most is parancsokkal tarthatjuk kordában, a Kövess, menj oda, maradj ott a legalapvetőbb utasítások, ha a helyzet megkívánja, részünk lehet további parancsok kiosztására is. Az már más kérdés, hogy a játék nehézségéből kifolyólag általában elég az alaputasítások használata is, mivel a stuff nem igényel komolyabb reflexeket, még nehezebb fokozaton sem. Hallottátok? Újabb visszalépés az előddel szemben. A netán egy olyan zárt ajtóba botlanánk, amely feltehetőleg egy rosszfiúkkal teli szobába nyílik és ha rábökünk egy legördülő menü fogad, ahol a helység megtisztítására vonatkozó utasításokat adhatjuk ki szeretett sorstársaink számára, akár csak simán behatolva, akár némi gránáttal és flashbanggel téve emlékezetessé a rosszfiúkkal történő meghitt találkozást. Idevágó dolog még, hogy ha úgy tarja kedvünk kevésbé elegánsabb módját is választhatjuk a behatolásnak, teszem azt, shotival szépen kilövöldözhetjük az ajtó sarokvasait, vagy egyszerűen berobbanthatjuk a fatákolmányt – a meglepetés ereje garantált. Ellenben a SWAT 4-gyel ellentétben itt csak egy útvonalon hatolhatunk be a helységekbe, tehát két tűz közé még csak véletlenül sem kényszeríthetjük ellenfeleinket.
Érhetetlennek tartom azt is, hogy a pályák teljesen lineárisak, holott egy ilyenfajta taktikai stuff-tól alapból elvárnánk, hogy akár több útvonalon hatolhassunk be terroristák területére. Megyünk szépen előre és írtjuk a gazfickókat és csak előre letárolt helyzeteket (script) vagyunk kénytelen átélni, a rosszfiú nagyságrendileg mindig ugyan azon a ponton tartózkodnak majd ahol korábbi végigjátszáskor, holott már a Raven Shield nagy előnye volt, hogy akárhányszor játszottuk végig a küldetéseket a kampány módban, ellenfeleink mindig más pontokon bukkantak fel. Bevetéseink helyszínei emellett túl kicsik is, valamint különböző szakaszokra vannak osztva, amik között átlépdelve bizony tölt is a játék, tehát nem egyszerre töltődik be nekünk. A mesterséges intelligenciával sem voltam teljesen kibékülve, akár az ellenfelek, akár társaink MI-jét nézzük. Normál fokozaton egyáltalán nincsen kihívás a játékban, a terroristák ugyan képesek fedezékbe bújni, de onnan kilövöldözni már kevésbé – értsd: nem minket, hanem a saját fedezéküket lövik. Összehangolt támadásra nem képesek, eszük ágában sincs bekeríteni minket, néha bőszen megállnak egy helyben és onnan osztják sok esetben pontatlan lövéseiket, megfelelő pozícióból különösebb gondot nem okoz a lekaszálásuk. Kommandónk tagjai sem értelmességükről tesznek tanúbizonyságot, ugyan parancsainkat a legjobb tudásuk szerint végrehatják, de amikor többször elakadnak egy tereptárgyban, lemaradnak vagy bőszen belegrasszálnak az ellenséges tűzbe, valamint nem képesek fedezékbe vonulni, mialatt azt harsogják a rádióba, hogy eltalálták őket. Ezek csak a szélsőségek összességében nem hátráltatják a feladatok végrehajtását, ugyanakkor maradandót sem alkotnak. A legjobban az tetszett, amikor a saroktól legalább másfél méterrel hátrébb helyezkedett el derék terrorista-elhárító kolléga, onnan bátran kihajolt – mindeközben ugye a falat bámulta, mivel a sarok jóval előrébb volt, majd készségesen közölte velünk, hogy nyugodtan forduljunk be a sarkon, mivel tiszta a terep… Jó, és ezt a falon keresztül láttad?
A kampány mód 16 küldetését bármikor újrajátszhatjuk, valamint ugyanezen a helyszíneken rendezhetünk sima terroristavadászatot, vagy magányos rambózást is. Igazából nem éreztem kellő affinitást az újbóli játékhoz, örültem, hogy egyszer is végigküzdöttem magam rajta. Ellenben a multiplayer hadakozás megér egy misét, mivel a megszokott kooperatív játékmód igen sokakat vonz ma is, valamint az érdekes víruselszabadítós, biztonsági kamera-figyelős ökörködések is bőszen kipróbálhatók. Összesen hat játékmód áll rendelkezésre, plusszban néhány egyedi, csak multira kihegyezett pályával, valamint a kampányból megismertekkel kiegészülve – LAN-on, vagy az Ubi.com-on megfordulva.
A kinézet elég kellemes, bár nem egy nextgen látvány, mitöbb nem is izzasztja meg videokártyánk áramköreit, így szerényebb konfigurációk tulajdonosai is, némileg kompromisszumos beállításokkal képesek élvezhető sebességet produkálni. A textúrák, legalábbis a látható helyeken elég élesek, a pocsolyák tükröződése pedig kellően szívet melengető. Ellenben a karaktermodellek poligonszáma gúnyos szájhúzásra ad okot, mivel – főleg az ellenfelek fizimiskája lett csöppet pinokkiós (azaz baltával faragott), társaink külleme úgy-ahogy elmegy. A legrosszabb az egészben, hogy a Lockdownból teljesen hiányzik a manapság minimálisan elvárható fizika, odáig rendben van, hogy a meglőtt emberkék rag-doll effektusban esnek össze (azért nekem feltűnt néha egy-két előre letárolt halál-animáció is), de hogy a környezet nem rombolható (az ajtókat kivéve), lövéseinkre még a kisebb tereptárgyak sem reagálnak (ez jól megfigyelhető a mellékelt ingame videotesztben a laptopos helység tűzharcában). A hangzásvilág viszont megüti az elvárható mércét, mind a fegyverhangok elviselhetőek, mind az aláfestők munkája is profizmusról árulkodik, társainknak egyedi beszólásai vannak. Azért itt sem fenékig tejfel a káposztástészta, mivel ellenfeleink dajdározásai, dühkitörései zavaróan ismétlődőek.
A Lockdown sajnos nem volt képes új színt vegyíteni a sorozatba, már ha az el-arcadeosítást nem lehet annak nevezni, valamint mai taktikai akciójátékok felhozatalában is a középmezőnyben van a helye. Igazából csak a Raven Shield fanokat sajnálom legjobban, hiszen ők már ugye megszoktak egy realitáson alapuló színvonalat, amit a negyedik rész túlságosan is leegyszerűsített, így jónéhány korábbi rajongót fog veszíteni a sorozat. Pláne a SWAT 4, mint mérceadó mellett nem kis felelőtlenségnek érzem, hogy ebben az állapotban adták ki a programot, az oké, hogy a célközönség a konzoltulajdonosokra helyeződik, ahol mint tudjuk nincs helye bigott szimulációnak. Dehogy a grafika javulása mellett sok változás nincs a verziók között, az szomorú. A sorozattal vagy a műfajnak ismerkedőknek viszont kellemes szórakozásban lehet részük, kezdő epizódnak tökéletesen megteszi. Érdeklődőknek szívből ajánlom a lenti exkluzív videó megtekintését, ennek segítségével remélem képben lesztek néhány dologban. Remélem a következő epizód már visszatér a gyökerekhez, és azt fogja belénk sulykolni, hogy a Lockdown csupán egy köztes kitérő a taktikai és az arcade játékok között.
A Red Storm Entertainment mindig is a taktikai FPS-ek műfajában alkotott maradandóakat, a hamarosan új fejezettel jelentkező Ghost Recon mellett a szivárványos kommandó karrierjét is ők egyengetik. A téma a jól bevált közeli jövő kitalált, könnyedén hihető terrorizmusa – vannak ugyebár a rosszfiúk, a világ bármely pontján, akik különböző gazságok miatt teszik a pályákat abszolúte nem biztonságossá. Terveik között szerepel a túszok ejtése, bomba fölrobbantása, fenyegetőzés világrengető vírusok szabadon bocsátása – ám szerencsére mindig van megoldás, erre hivatott kicsiny csoportunk minden szaktudása. A több mint hat gigabájton terpeszkedő Lockdownban egy hangulatos, könnyen átlátható menürendszer fogad, amely alatt a már ismert taktusok szólnak újrafeldolgozva. Ami elsőre szíven ütött, hogy a Training feladat alatt nem részletes – az irányításra és parancsosztásra is kiterjedő - oktatómód fogadja a kezdőket, hanem csupán egyszerű lőgyakorlat. Mondja már meg valaki, hogy a szériával ismerkedők hogyan lesznek képesek elsajátítani a cucc sava-borsát e nélkül. Ekkor még azt hittem, hogy bizony egy komoly taktikai szimulációval lesz dolgom, ahol a bemelegítés szinte kötelező, ám miután betöltöttem az első missziót, pár perc múlva megváltozott a véleményem. A eligazítóképernyőre kerülve néhány mondatban felvázolják előttünk a megoldani kívánt szituációt, majd egy műholdas felvételen madártávlatból is megcsodálhatjuk bevetésünk helyszínét. Akkor itt álljunk meg egy percre! Ha megerőltetjük tök fejünket, akkor emlékezhetünk, hogy az előző részben szabadon tervezhettünk meg követni kívánt útvonalainkat, akár több osztag részére is – na eztafajta felkészülési lépcsőfokot el is felejthetjük, ugyanis nem szólhatunk bele az alapból kiszabott waypointokba. Mindenképpen hátralépésnek könyvelhetjük el azt is, hogy kizárólag egyetlen team-mel indulunk neki a küldetésnek, ellenben a Raven Shieldben látottaknak, ahol akár 3 osztagunk is lehetett egyidejűleg, akik között szabadon át is vehettük az irányítást. A Felszerelés képernyő sem tartogat számunkra előrelépést, ugyanakkor a kínálat is szódával elmegy e téren, csapatunk bármely tagjára leredukálva összeállíthatjuk az adott szituációnak legmegfelelőbb tarisznyát, kezdve a golyófogó öltözettel, az elsődleges és másodlagos fegyvereken át a gránátokig mindent. Az alapból felkínált lehetőségekkel sincs semmi baj, ha esetleg némileg lustán állnák hozzá a dologhoz. Én személy szerint úgy vagyok vele, hogy imádok akár hosszú percekig csak válogatni a különböző mordályok között, melyek most is különböző kategóriákba (géppisztoly, karabély, shotgun, nehézgépfegyer, mesterlövész puskák) vannak rendezve, csak a hülye nem képes kiválasztani közülük a legszimpibbet.
Mihelyst a küldetés betöltődött előttünk, egy nagyon rövid rádióüzenetet kapunk a legfontosabb instrukciókkal és máris a mélyvízben találjuk magunkat. Csapattagjainkat most is parancsokkal tarthatjuk kordában, a Kövess, menj oda, maradj ott a legalapvetőbb utasítások, ha a helyzet megkívánja, részünk lehet további parancsok kiosztására is. Az már más kérdés, hogy a játék nehézségéből kifolyólag általában elég az alaputasítások használata is, mivel a stuff nem igényel komolyabb reflexeket, még nehezebb fokozaton sem. Hallottátok? Újabb visszalépés az előddel szemben. A netán egy olyan zárt ajtóba botlanánk, amely feltehetőleg egy rosszfiúkkal teli szobába nyílik és ha rábökünk egy legördülő menü fogad, ahol a helység megtisztítására vonatkozó utasításokat adhatjuk ki szeretett sorstársaink számára, akár csak simán behatolva, akár némi gránáttal és flashbanggel téve emlékezetessé a rosszfiúkkal történő meghitt találkozást. Idevágó dolog még, hogy ha úgy tarja kedvünk kevésbé elegánsabb módját is választhatjuk a behatolásnak, teszem azt, shotival szépen kilövöldözhetjük az ajtó sarokvasait, vagy egyszerűen berobbanthatjuk a fatákolmányt – a meglepetés ereje garantált. Ellenben a SWAT 4-gyel ellentétben itt csak egy útvonalon hatolhatunk be a helységekbe, tehát két tűz közé még csak véletlenül sem kényszeríthetjük ellenfeleinket.
Érhetetlennek tartom azt is, hogy a pályák teljesen lineárisak, holott egy ilyenfajta taktikai stuff-tól alapból elvárnánk, hogy akár több útvonalon hatolhassunk be terroristák területére. Megyünk szépen előre és írtjuk a gazfickókat és csak előre letárolt helyzeteket (script) vagyunk kénytelen átélni, a rosszfiú nagyságrendileg mindig ugyan azon a ponton tartózkodnak majd ahol korábbi végigjátszáskor, holott már a Raven Shield nagy előnye volt, hogy akárhányszor játszottuk végig a küldetéseket a kampány módban, ellenfeleink mindig más pontokon bukkantak fel. Bevetéseink helyszínei emellett túl kicsik is, valamint különböző szakaszokra vannak osztva, amik között átlépdelve bizony tölt is a játék, tehát nem egyszerre töltődik be nekünk. A mesterséges intelligenciával sem voltam teljesen kibékülve, akár az ellenfelek, akár társaink MI-jét nézzük. Normál fokozaton egyáltalán nincsen kihívás a játékban, a terroristák ugyan képesek fedezékbe bújni, de onnan kilövöldözni már kevésbé – értsd: nem minket, hanem a saját fedezéküket lövik. Összehangolt támadásra nem képesek, eszük ágában sincs bekeríteni minket, néha bőszen megállnak egy helyben és onnan osztják sok esetben pontatlan lövéseiket, megfelelő pozícióból különösebb gondot nem okoz a lekaszálásuk. Kommandónk tagjai sem értelmességükről tesznek tanúbizonyságot, ugyan parancsainkat a legjobb tudásuk szerint végrehatják, de amikor többször elakadnak egy tereptárgyban, lemaradnak vagy bőszen belegrasszálnak az ellenséges tűzbe, valamint nem képesek fedezékbe vonulni, mialatt azt harsogják a rádióba, hogy eltalálták őket. Ezek csak a szélsőségek összességében nem hátráltatják a feladatok végrehajtását, ugyanakkor maradandót sem alkotnak. A legjobban az tetszett, amikor a saroktól legalább másfél méterrel hátrébb helyezkedett el derék terrorista-elhárító kolléga, onnan bátran kihajolt – mindeközben ugye a falat bámulta, mivel a sarok jóval előrébb volt, majd készségesen közölte velünk, hogy nyugodtan forduljunk be a sarkon, mivel tiszta a terep… Jó, és ezt a falon keresztül láttad?
A kampány mód 16 küldetését bármikor újrajátszhatjuk, valamint ugyanezen a helyszíneken rendezhetünk sima terroristavadászatot, vagy magányos rambózást is. Igazából nem éreztem kellő affinitást az újbóli játékhoz, örültem, hogy egyszer is végigküzdöttem magam rajta. Ellenben a multiplayer hadakozás megér egy misét, mivel a megszokott kooperatív játékmód igen sokakat vonz ma is, valamint az érdekes víruselszabadítós, biztonsági kamera-figyelős ökörködések is bőszen kipróbálhatók. Összesen hat játékmód áll rendelkezésre, plusszban néhány egyedi, csak multira kihegyezett pályával, valamint a kampányból megismertekkel kiegészülve – LAN-on, vagy az Ubi.com-on megfordulva.
A kinézet elég kellemes, bár nem egy nextgen látvány, mitöbb nem is izzasztja meg videokártyánk áramköreit, így szerényebb konfigurációk tulajdonosai is, némileg kompromisszumos beállításokkal képesek élvezhető sebességet produkálni. A textúrák, legalábbis a látható helyeken elég élesek, a pocsolyák tükröződése pedig kellően szívet melengető. Ellenben a karaktermodellek poligonszáma gúnyos szájhúzásra ad okot, mivel – főleg az ellenfelek fizimiskája lett csöppet pinokkiós (azaz baltával faragott), társaink külleme úgy-ahogy elmegy. A legrosszabb az egészben, hogy a Lockdownból teljesen hiányzik a manapság minimálisan elvárható fizika, odáig rendben van, hogy a meglőtt emberkék rag-doll effektusban esnek össze (azért nekem feltűnt néha egy-két előre letárolt halál-animáció is), de hogy a környezet nem rombolható (az ajtókat kivéve), lövéseinkre még a kisebb tereptárgyak sem reagálnak (ez jól megfigyelhető a mellékelt ingame videotesztben a laptopos helység tűzharcában). A hangzásvilág viszont megüti az elvárható mércét, mind a fegyverhangok elviselhetőek, mind az aláfestők munkája is profizmusról árulkodik, társainknak egyedi beszólásai vannak. Azért itt sem fenékig tejfel a káposztástészta, mivel ellenfeleink dajdározásai, dühkitörései zavaróan ismétlődőek.
A Lockdown sajnos nem volt képes új színt vegyíteni a sorozatba, már ha az el-arcadeosítást nem lehet annak nevezni, valamint mai taktikai akciójátékok felhozatalában is a középmezőnyben van a helye. Igazából csak a Raven Shield fanokat sajnálom legjobban, hiszen ők már ugye megszoktak egy realitáson alapuló színvonalat, amit a negyedik rész túlságosan is leegyszerűsített, így jónéhány korábbi rajongót fog veszíteni a sorozat. Pláne a SWAT 4, mint mérceadó mellett nem kis felelőtlenségnek érzem, hogy ebben az állapotban adták ki a programot, az oké, hogy a célközönség a konzoltulajdonosokra helyeződik, ahol mint tudjuk nincs helye bigott szimulációnak. Dehogy a grafika javulása mellett sok változás nincs a verziók között, az szomorú. A sorozattal vagy a műfajnak ismerkedőknek viszont kellemes szórakozásban lehet részük, kezdő epizódnak tökéletesen megteszi. Érdeklődőknek szívből ajánlom a lenti exkluzív videó megtekintését, ennek segítségével remélem képben lesztek néhány dologban. Remélem a következő epizód már visszatér a gyökerekhez, és azt fogja belénk sulykolni, hogy a Lockdown csupán egy köztes kitérő a taktikai és az arcade játékok között.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.